Az időjárás csak lassan tér vissza a normális, tavaszi kerékvágásba az áprilisi rapid tél után. Vasárnap már melegszik az idő, de még így sem lesz az igazi.
Gomolyfelhős, napos időre készülhetünk, délelőtt több, délután kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon a délnyugati, másutt a nyugati, északnyugati szelet időnként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul, nyugaton a magasabb értékekkel. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. (m
A múlt heti havazás után a pilisi turistautakat felszabadították, az Országos Kéktúra útvonala nagyjából járható, azonban a Rám-szakadék továbbra is járhatatlan.
A múlt heti havazás után a pilisi turistautakat felszabadították, az Országos Kéktúra útvonala nagyjából járható, azonban a Rám-szakadék továbbra is járhatatlan - mondta el a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs előadója.
Megkezték az áprilisi havazás okozta károk felmérését az országban. Az adatok még közel sem véglegesek, de a biztosítók 500 millió forintos nagyságrendű kárösszegre számítanak.
A következő napokban erőteljes felmelegedés, a hét második felében többfelé kiadós csapadék várható. A hét végére valószínű újabb 2-3 napos lehűlés, helyenként ismét előfordulhatnak majd gyenge fagyok.

Változó felhőzetre, gomolyfelhős égre számíthatunk a legtöbb helyen többórás napsütéssel. Hétfőn északkeleten egy-egy zápor lehet, kedden főként a délutáni órákban a középső területeken alakulhat ki helyenként záporeső.
Hétfő reggeli adatok alapján a múlt heti télies időjárás miatt több mint 4 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, szakértői becslések alapján végül ez meghaladhatja a 6500-at is - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
Hétfő reggeli adatok alapján a múlt heti télies időjárás miatt több mint 4 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, szakértői becslések alapján végül ez meghaladhatja a 6500-at is.
Szerdán továbbra is erős, viharos marad a délies szél, egy-egy zápor csak elvétve alakulhat ki. Az Időkép előrejelzése szerint a minimum hőmérsékletek 7-11, a maximumok 20-25 fok között alakulnak.
Több alsóbbrendű utat lezárt a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a múlt hét közepi télies időjárás okozta károk enyhítése érdekében és balesetveszély miatt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Csodálatos vágóképeket lehet készíteni a szabadban, mert szerdán rendesen sütni fog a nap. Csak délután, este nyugaton, északon lehet erősebb a gomolyfelhő-képződés, és ott estefelé már egy-egy zápor, esetleg zivatar is befigyelhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 13, 18 fok közé hűl le a levegő. (met.hu)
A nyugatról keletre vonuló fátyolfelhőzet mellett napközben többórás napsütésre számíthatunk, délután, este nyugaton, északon lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott estefelé már egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat.
A gomolyfelhős égből délután, este főként a középső és a keleti területeken helyenként zápor is kialakulhat. Az éjszaka nagy részén már nem várható csapadék, általában kevés lesz a felhő, de előfordulhatnak - elsősorban keleten - közepesen felhős körzetek is. Szerdán is többórás napsütésre számíthatunk.
Ennek fényében tervezd a háromnapos pihenést. A Kiderül szerint szerdán többórás napsütés várható, délután, este nyugaton, északon lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott estefelé már egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szelet többfelé erős, főként északnyugaton viharos lökések kísérik, a legmagasabb nappali
A gomolyfelhős égből délután, este főként a középső és a keleti területeken helyenként zápor is kialakulhat. Az éjszaka nagy részén már nem várható csapadék, általában kevés lesz a felhő, de előfordulhatnak - elsősorban keleten - közepesen felhős körzetek is. Szerdán is többórás napsütésre számíthatunk.
A nyugatról keletre vonuló fátyolfelhőzet mellett napközben többórás napsütésre számíthatunk, délután, este nyugaton, északon lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott estefelé már egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat.
Kettészakad az ország időjárása: csaknem 20 Celsius-fok különbség a keleti és a nyugati országrész között - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kettészakad az ország időjárása: csaknem 20 Celsius-fok különbség a keleti és a nyugati országrész között - hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjának tagjai személyesen adnak tájékoztatást a határvadász hivatással kapcsolatos feladatokról az alábbi helyszíneken és időpontokban: április 26-án szerdán 8 órától 11 óra 30 percig a Veszprémi Rendőrkapitányság nyílt napján, április 28-án pénteken 16 óra 45 perctől 18 óráig a Balatonfüred Szab
Több alsóbbrendű utat lezárt a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a múlt hét közepi télies időjárás okozta károk enyhítése érdekében és balesetveszély miatt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel
A Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt a változó vastagságú és mennyiségű felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmegelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttat
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséb
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmegelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttat
Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmegelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttat
Szombaton napközben már főként csak a Dunától keletre várható több helyen - elsősorban a Tiszántúlon - eső, zápor, a Dunántúlon csak néhol lehet futó zápor.