Elon Musk is felhívta a figyelmet a 4iG és a SpaceX együttműködésére. A Tesla vezérigazgatója, egyben a SpaceX alapítója és vezérigazgatója az X-en osztotta tovább azt a bejegyzést, ami az első ilyen jellegű európai partnerségről szól.
Szeptembertől megújuló csapattal folytatja az ATV Start. A nagy nézettségű reggeli műsor szakmai irányítását Szirmay Dávid látja el főszerkesztőként, aki több évtizedes újságírói tapasztalatot hoz a televízióba.
A főbb piaci mozgásokat szerdán ismét a közel-keleti események irányították, miután folytatódott az elmúlt napokban látott eszkaláció. Teherán és Washington az elmúlt egy hónap legnagyobb támadássorozatát hajtották végre, az előbbi Amerika térségbeli szövetségesei ellen, míg az utóbbi Irán déli partját támadta. Trump szerint pozíciójuk jobb mint va
Magyarország és Kína szakemberei közös vízügyi projektet indítottak a Tisza és a Hancsiang folyók vízgyűjtő területeinek védelmére. A hároméves kezdeményezés célja, hogy a legmodernebb digitális technológiák és a természetalapú vízvisszatartás ötvözésével adjon választ az aszály és a klímaváltozás okozta kihívásokra.
Mit kell tudni a jövedéki adóról, annak mértékéről? Milyen kötelezettségei keletkeznek az adóalanynak a jövedékiadó-törvény alapján? Ki a jövedéki adó teherviselője? Mit értünk a valorizáció jövedéki adózásban való meghonosítása alatt? Laczi Ferenc igazságügyi szakértők hallhatják.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás t
Az Alternative für Deutschland (AfD) támogatottsága 2026-ban történelmi csúcsokat döntöget Németországban. Az INSA szövetségi friss felmérései szerint az AfD támogatottsága elérte a 29 százalékot, amivel megelőzi a konzervatív CDU/CSU pártszövetséget (20,5 százalék) és messze maga mögött hagyja a kormányzó baloldali-liberális pártokat.
A szélsőséges időjárás és a keleti országrészt sújtó csapadékhiány az idei Gosz-Vszt-Nak őszi búza és repce fajtakísérletek eredményeiben is óriási különbségeket hozott. A sikeres betakarításhoz elengedhetetlen a helyi adottságokhoz igazított, táblaszintű fajtaválasztás.
A Magyar Nemzeti Bank új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt öt tulajdonában álló ingatlan értékvesztésével összefüggésben. A feljelentés alapját az MNB-Ingatlan Kft. működésének átvilágításáról készített jelentés, valamint az egyes ingatlanok értékbecslései képezik. A jelentés az i
Tizenegy év szünet után szeptember 1-jétől ismét fogyasztási adót vet ki Kína az akkumulátorokra – írja a lengyel Gramwzielone. Az európai energiatároló-beruházók szempontjából ugyanakkor nem ez a lényeg, hanem az, hogy Peking párhuzamosan az exportra gyártott akkumulátorok áfa-visszatérítését is kivezeti: a kedvezmény 2027. január 1-jétől teljesen
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma már jóval szélesebb palettáról választhatnak a vásárlók, a használt hajók is nagyobb számban vannak jelen, a döntéseknél pedig a legfontosabb szemponttá a személyes igényeknek és a balatoni körülményeknek való megfelelés vált. A változó trendeket és a h
Rekordérdeklődés mellett választott új vezetőt a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének (MaReSz) Rendezvényügynökség tagozata a 2026. szeptember 1-jén megtartott tagozati ülésén. A szavazáson a tagozat közel 70 százaléka vett részt. A pozícióra Schrancz Andrea, a Realis Grouphoz tartozó HD Group ügyvezető partnere és Halás
Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
A Milkmen Kft. és a Szegedi Tudományegyetem közös fejlesztésében elkészült az "Okos Gazda Szeme" névre keresztelt döntéstámogató rendszer. A mesterséges intelligenciát alkalmazó technológia a nap 24 órájában képes monitorozni a tehenek állapotát, segítve a betegségek korai felismerését és a telepi folyamatok optimalizálását.
Történelmi rekordot döntött az idei augusztus. Még soha nem volt ilyen meleg hónap Magyarországon a mérések 1901-es kezdete óta - írta meg az Időkép.hu.
A magyar borágazat számos kihívással szembesült idén, ezért a szüreti kilátások is kedvezőtlenek – közölte csütörtöki elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt..
A Semjén Zsoltot korábban kitüntető Halmágyi-Takács István veszi át a Nimród Vadászújság irányítását Kovács Zoltán volt államtitkártól. A lap új főszerkesztőjéről a Media1 értesült.
Újabb részletek derültek ki a kormány által létrehozott hárommilliárd forintos azbesztmentesítési alapról. A támogatásból az azbeszttartalmú kőzúzalék jelentette egészségügyi kockázat megszüntetésével kapcsolatos közvetlen költségeket lehet fedezni, a pályázati kiírásban meghatározott feltételek mellett pedig a mérések is támogathatók. A pályázókna
A hulladékszállítással kapcsolatos panaszok és a koncessziós vállalások teljesítésével kapcsolatos problémák miatt a teljes magyar hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött a kormány – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt – derül ki a Niveus sajtóközleményéből.
A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, részben ledolgozva az előző három nap veszteségeit, miután a befektetők a lehetőségeket keresték azokban a részvényekben és szektorokban, amelyek a közelmúlt kockázatkerülő piaci mozgásai miatt esetleg túladottá váltak.
Történelmi mélységbe esett az akkumulátorok ára, ezzel pedig új lehetőségek nyíltak meg az elektromos autózás és a hálózati energiatárolás előtt. A terület nagy technológiai versenye azonban nem dőlt el: legalább három különböző problémát próbálunk egyszerre megoldani, és a legnehezebbre még nincs igazán jó válaszunk. Ezért sem könnyű befektetőként
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 száz
A Ksh Agrárium 2026-os felmérése szerint 163 ezerre csökkent a hazai mezőgazdasági gazdaságok száma, ami tízéves távlatban 41 százalékos visszaesés. A megművelt terület nagysága nem változott, így a talpon maradt gazdaságok átlagos birtokmérete jelentősen megnövekedett.
A globális kötvénypiac történelmi átrendeződés küszöbén állhat. Az amerikai, európai és japán hosszú állampapírhozamok egyszerre emelkednek, miközben a jegybankok és a befektetők évek óta egyre nagyobb figyelmet fordítanak az aranyra és alternatív eszközökre. Kína eközben csökkenti amerikai Treasury-kitettségét, saját kötvénypiaca pedig meglepően s
A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt. A Niveus szerint azonban nemcsak az idei bevétel alakulása érdekes: a közelmúltbeli adóváltozások, az uniós eljárás és Magyarország korábbi vállalása miatt hosszabb távon maga a kiskereskedelmi különadó jövője is kérdé
Több mint 95 ezer új személyautó kapott magyar rendszámot az év első nyolc hónapjában, miközben minden tizedik új autó kínai volt, és közben a márkák között is látványos átrendeződés zajlik. A Datahouse friss adatai alapján a Nissan Qashqai vezeti a modellrangsort, míg a BYD és az Omoda kiugró növekedést produkált.
Több mint 638 ezer tonna étkezési olajbogyót takaríthatnak be Spanyolországban az idén. A kedvező kilátásokat azonban a hónapok óta tartó szárazság és hőhullámok még módosíthatják.
Bár a júniusi csúcsokat nem sikerült túlszárnyalni, a nyár második hónapja is rendkívül erős keresletet hozott a lakossági hiteleknél – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A portál szakértői szerint lakáshiteleknél már augusztus végére sikerülhetett túlszárnyalni a 2025-ös, teljes évi szerződéses összeget, és szeptember végére ugyanez lehet a
Új módszerrel tanítanák meg az AI-t arra, hogyan dolgozik az ember: a technológiai cégek már nemcsak szövegeket és chatbotválaszokat használnak, hanem valós munkafolyamatokat és dolgozói tevékenységeket is. A cél, hogy az AI-ügynökök önállóan egész feladatokat és munkaköröket legyenek képesek elvégezni.
Eladta többségi tulajdonrészét Ungár Péter volt LMP-s országgyűlési képviselő, Schmidt Mária egykori kormánybiztos fia az ugytudjuk.hu portál kiadó Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-ben. Ungár ezzel teljesen kiszállt a médiából.
A Portfolio Checklist tegnapi adásában többek között a dízelsokk témájával foglalkoztunk. Soha nem látott mértékben szakadt el ugyanis a finomított gázolaj ára a nyersolajétól, ami a hazai üzemanyagárak emelkedésén keresztül akár a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási terveit is alááshatja. Az okokról, a lehetséges forgatókönyvekről és következményekről
Az amerikai állampapírpiacon a hozamok öt napos hozamemelkedési sorozatot törtek meg, miután a hozamok pár bázisponttal csökkentek, miközben a befektetők a vártnál kissé gyengébb munkaerőpiaci adatokat és az egyre magasabb olajárakat próbálták értékelni.
Jóváhagyta az Európai Bizottság a német kapacitásmechanizmust, ezzel megnyílt az út legfeljebb 35,2 milliárd eurónyi állami támogatás előtt – írja a pv magazine.