Több, korábban kiemelt státuszt kapott nagyberuházás különleges jogállását is megszüntette a kormány. Érintett többek között a Pázmány új kampusza, egy tihanyi szállodafejlesztés és az egykori Láng Gépgyár területe is. Mi történt? A Magyar Közlönyben megjelent rendelettel a kormány egy sor beruházás kiemelt státuszát vonta vissza – írja a HVG. Ezze
A Szegedi Tudományegyetem és a Milkmen Földesi Kft. együttműködésében olyan mesterséges intelligencia alapú döntéstámogató rendszer prototípusa készült el, amely a szarvasmarhák egészségi állapotától és jólététől a takarmányozáson át a gazdaságosságig öt kulcsfontosságú terület folyamatos monitorozásával támogathatja a tejtermelő tehenészetek haték
Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai: hulladékgazdálkodási bírságokat támadták meg, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk
Egyre rontja Trump választási esélyeit az Irán ellen vívott háború. Mi történt? A Fehér Házban szeretnének a lehető legkevesebbet beszélni az iráni konfliktusról a novemberi félidős választásokig – írta meg a Reuters washingtoni forrásokra hivatkozva. A hírügynökség által megszerzett információk szerint Donald Trump tanácsadói aggódnak a szavazás e
Bőséges görögdinnye-kínálat jellemezte idén az Európai Uniót, miközben Magyarországon a tavalyinál némileg szerényebb, 160 ezer tonna körüli termésre számítanak a szakértők. Hazánk továbbra is stabilan nettó exportőr, a belföldi piacon ugyanakkor a hazai áru mellett még nyár végén is kitartott az import, a nagykereskedelmi árak pedig enyhe emelkedé
Madridtól Barcelonán át Mallorcáig mintegy 300 városban tüntettek ma a spanyol Ceutára nehezedő migrációs válság, és az illegális határátlépések szervezett segítése ellen. A spanyol sajtó által ismertetett rendőrségi jelentés szerint marokkói ügynökök is részt vettek a migránsok Ceuta felé terelésében, a tömegeket aktívan irányították.
Franciaországban enyhén csökken az országos őszibaracktermés az előző évhez képest. Az öntözött ültetvényeknek köszönhetően a 2026-os gyümölcs csak minimálisan marad el a tavalyitól, miközben a tartós hőség a gyümölcsméretet több térségben visszafogta. A piaci árak a tartós meleg hatására továbbra is erősek, a fogyasztás élénk, így a 2026-os szezon
A nyugdíjkorhatár emelése az egyik legérzékenyebb társadalmi kérdés: egyetlen szám megváltoztatása milliók munkával töltött éveit és családok hosszú távú terveit írhatja át. Magyarországon ismét előkerült a 67, sőt a 69 éves nyugdíjkorhatár lehetősége.
Az esővíz hasznosítása több ezer éves gyakorlat: az ókori Krétán már komplett vízgyűjtő rendszereket építettek, a római házakban a tetőről lefolyó vizet gyűjtötték, a magyar várak ciszternái pedig háborús időkben biztosították a túlélést. Hogyan lehetett akkor Magyarországon még a közelmúltban is gyakorlatilag „tiltott” az esővíz hasznosítása? Mit
Magyarországon a harmadik gyermek érkezése nem pusztán eggyel növeli a családi pótlékot. Több támogatásnál ekkor vált kategóriát a család: megugrik a családi adókedvezmény, megnyílik a nagycsaládos gázkedvezmény, ingyenessé vagy olcsóbbá válhat a gyermekétkeztetés, és külön adómentesség illeti meg az anyát. Mutatjuk mennyi minden jár 3 gyerek eseté
Bár a kisebb vállalkozások gyakran csak érintőlegesen foglalkoznak a szerzői jogok kérdéskörével, könnyen jelentős összegeket felemésztő hibákba lehet esni, különösen, ha az ún. „szerzői jogi trollok” célkeresztjébe kerül egy KKV. A GVH Gondolja Végig Higgadtan! kampányának legújabb kiadványában tanácsokat kíván nyújtani a jogkövetésre törekvő váll
A hazai kis- és középvállalkozások többsége stratégiai és marketingterv nélkül működik, ami a megváltozott gazdasági környezetben és a nemzetközi, elősorban ázsiai e-kereskedelmi óriások térnyerése mellett már nem fenntartható. A szakértő hangsúlyozza, hogy a hirdetésekbe pumpált milliók helyett tudatos koncepcióra és rendszerben gondolkodó marketi
Azt hiszi, kevés a hazai 20 napos alap-szabadság? Globális viszonylatban kifejezetten jó dolgunk van, hiszen létezik olyan fejlett gazdaság, ahol alanyi jogon pontosan nulla nap fizetett pihenő jár a dolgozóknak. Eközben a világ másik felén majdnem két hónapnyi fizetett távollét az átlag. Hol a legjobb munkavállalónak lenni, és hogyan függ össze a
Véget érnek a szabadságok, szeptemberben újra megtelnek az irodák, és sok cégnél előkerül a csapatépítés ötlete. Van benne logika, hiszen a nyár alatt könnyen elveszik a közös ritmus, miközben már közeledik az év végi hajrá. Egy jól sikerült közös nap valóban sokat adhat egy csapatnak. Egy rosszul kitalált program viszont kínos kötelező kör marad,
A CineFest premiervetítéseinek közönségében idén olyanok is helyet foglalhatnak, akik eredetileg wellnessezni érkeznek Miskolcra. Az Avalon Resort & SPA és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál együttműködésének köszönhetően a fesztivál idején a szállodában megszálló vendégek foglalásához mozijegy is jár. A különleges kezdeményezés keretében
Szőlőlevelek kezdenek sárgulni, és apró, pici rovarokat látok rajtuk. Ilyenekkel még nem találkoztam. Mik ezek, és tudok-e, kell-e ellenük védekezni, most vagy más időszakban?
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (Niü) egyik zászlóshajó programja, a Hsup (Hungarian Startup University Program) a 2026/2027-es tanévben is elérhető a 33 hazai és 1 határon túli, felsőoktatási intézményben. Az ország egyik legjelentősebb egyetemi startup- és innovációs képzése nemcsak a vállalkozói gondolkodás alapjaival ismerteti meg a hallgatókat,
A globális gazdaság hullámzása és a piaci bizonytalanságok ellenére a mérnöki, építészeti és tanácsadó szektor szereplői meglepően optimistán tekintenek a jövőbe. A szektor vállalkozásainak több mint háromnegyede a nyereség emelkedésével
Már látszanak a pozitív jelek a magyar iparban, a Kvalix Automatika Kft. inkább az egyedi gépgyártásban és a robotos projektek terén érzékeli a fellendülést. Ruska Robin, a Kvalix értékesítési vezetője az autopro.hu-nak adott interjút, amiben beszélt arról, milyen robotos projektjei vannak a cégnek, mennyire fontos a mesterséges intelligencia a Kva
Nyáron letermett az ágyásod, de nem tudod, mit kezdj vele? Gyorsan fejlődő, hasznos növényt keresel? Ebben a cikkben 6 olyan másodvetési tippet találsz, amik most is bevethetők!
Az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb adatai szerint nagy a szakadék az egyes vármegyék búzatermése között. Csongrádban 2,5 tonna, Vasban 6,8 tonna jött le egy hektárról.
Az akár százezer forintnál is több ajándékpénzt kínáló számlanyitási akciók mellett minden, lakossági számlavezetési piacon érdekelt banknál megjelentek a nulla forintos havi díjjal kínált csomagok is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A számlavezetési díj elengedése mellett az egyéb kedvezményekkel sem fukarkodnak a hazai bankok, amelyek m
A 2026-os évben jött el, hogy a napraforgó vetésterülete meghaladta a kukoricáét. De hosszútávon tartható ez a tendencia? Ekkora vetésterületen tartható, hogy a napraforgó csak 4-5 évenként kerüljön vissza ugyanarra a parcellára?
A Visa (Nyse: V), a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója, bejelentette az A2A Protect megoldásának továbbfejlesztett változatát, amely valós idejű kockázati információkkal segíti a bankokat abban, hogy még azelőtt megállítsák az átutalásokhoz kapcsolódó csalásokat, hogy a pénz elhagyná az ügyfelek számláját. A kibővített megoldás egy
Újabb adathalász SMS-ek terjedésére figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A csalók ezúttal 102 ezer forintos adó-visszatérítést ígérnek, amelyhez egy üzenetben küldött linkre kellene kattintani.
Mitől lenne jobb a munkahely? Ezt nem egy HR-es kérdezte meg, hanem maga a házelnök a parlamenti hivatal dolgozóitól. Forsthoffer Ágnes ötletládákat helyezett ki az Országgyűlés Hivatalában, ahol a közel 600 munkatárs akár névtelenül is jelezheti, min változtatna. A javaslatok közül több már meg is valósult.
Lovászy Lászlónak az újabb, jelentős szakmai és olvasói sikerre számító új könyve szerint már ma sem az a legfontosabb kérdés, hogy milyen lesz a jövő technológiája, hanem az, hogy milyen lesz benne maga az ember. Megközelítésben a közgazdaság és vele együtt a társadalom működésének kérdései is az emberi jövő dilemmáiként vannak velünk. A könyv ajá
Egy Donald Trump nevéhez köthető X-fiók népszerűsíteni kezdte a $GOLD nevű kriptotokent, mielőtt a projekthez kapcsolódó tárcák rövid időn belül jelentős mennyiséget adtak volna el belőle. A blokkláncadatok szerint mindössze 15 tárca rendelkezett a teljes tokenkínálat több mint 82 százalékával, az eladásokból pedig több százezer dollárnyi bevétel k
Jövőre drasztikusan megugorhatnak az európai repülőjegyárak, ha tartósan magas marad az olaj ára, egyes légitársaságok pedig csődbe is mehetnek – figyelmeztet a Ryanair. Az ír fapados légitársaság már most érzékeli a kedvezőtlen tendenciát: éves utasforgalmi célját 216 millióról 214 millióra csökkentette.
A hazai kis- és középvállalkozások többsége stratégiai és marketingterv nélkül működik, ami a megváltozott gazdasági környezetben és a nemzetközi, elősorban ázsiai e-kereskedelmi óriások térnyerése mellett már nem fenntartható. A szakértő hangsúlyozza, hogy a hirdetésekbe pumpált milliók helyett tudatos koncepcióra és rendszerben gondolkodó marketi
Huszonöt órás, megszakítás nélküli musicalelőadással indítja az őszi szezont az Erkel Színház; az ingyenes Dobbanarekord II. elnevezésű rendezvény egyben magyar rekordkísérlet is – közölte a teátrum az MTI-vel szerdán.
Új mérföldkőhöz érkezett a teljes egészében magyar fejlesztésű 101 Voices – a Depeche Mode dalait a világ egyik legnagyobb hivatalosan működő férfikarával, magyar zenészekkel, énekesekkel és szimfonikus előadókkal, valamint nagyszabású látványelemekkel újraértelmező könnyűzenei crossover produkció. A lengyel partner elsőként vásárolta meg teljes eg
A Tiangong Ultra nevű humanoid robot 8,64 másodperces eredménnyel állított fel új világcsúcsot a Pekingben augusztus utolsó heteiben rendezett 2. Humanoid Robotok Világjátékán (WHRG), kvázi a világ eddigi egyetlen robotolimpiáján,
„Az igazi kérdés nem az, hogy a tesztparancs eljutott-e a lámpához, hanem az, hogy a fény valóban megjelent-e – és ez visszakereshetően bizonyítható-e.” Kiss Zoltán | Chief Development Officer, Endrich R&D A kijáratjelző és vészvilágítási rendszereknek éppen akkor kell hibátlanul működniük, amikor a normál hálózati ellátás és a megszokott üzemi k
A videókalózkodás mára közvetlen üzleti kockázat a streamingplatformok és tévés műsorszolgáltatók számára. Maria Malinkowitsch, a Verimatrix termékmenedzsment-igazgatója a Broadband TV Newsnak arról beszélt, hogy különösen az élő sportközvetítések esetében vált sürgetővé a probléma.
Donald Trump portréja került az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulójára kibocsátott egydollárosra. Az aranyszínű érme törvényes fizetőeszköz, a pénzverde azonban gyűjtői termékként, a névértékénél jóval drágábban árulja. A csomagok egy részében ritkább, július 4-i jelzéssel ellátott példányokat is elrejtettek. Az amerikai pénzverde szepte
A kiskereskedelem forgalma stabilan bővült 2026 első hat hónapjában, ennek üteme minden alkategóriában meghaladja az EU-s átlagot. Vannak kiemelkedően jól teljesítő szegmensek, mint például a drogériák, amiknek bővülési dinamikája, árbevétele és a cégeinek száma is növekedett, de a vegyes élelmiszer és az iparcikk kereskedelemben koncentráció zajli
Az elmúlt hetekben komoly felfordulás jellemezte a nemzetközi kötvénypiacokat, több évtizedes csúcsra emelkedtek a fejlett kötvényhozamok. Első ránézésre ez a magyar állampapírok piacára is begyűrűzött, hiszen a jelenleg 5,7%-os tízéves hozam lényegesen magasabb a korábbi 5% körüli mélypontnál. Ha azonban kicsit alaposabban megnézzük, akkor az elmú
Érdekes folyamatok figyelhetők meg a permetezőgépek piacán hazánkban, habár úgy tűnhet a piac megtorpant, valójában egyfajta átrendeződésről van szó, a mennyiségi vásárlásokat ugyanis felváltotta a minőségi beruházás. Mindez nem a gazdálkodók fejlesztési szándékának hiányára, hanem egy természetes piaci ciklusra vezethető vissza. Emellett az is lát