2026. augusztus 31. hétfő

aug. 31
9:30
Ennyit ér az euró, a frank és a dollár a nyár utolsó napján (Haszon.hu)
Alig mozdult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzésekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 31
9:33
A 4iG köszöni szépen, jól van (Privátbankár)
409 milliárd forintra emelkedett az első félévben a 4iG árbevétele, a forgalom több mint 10 százalékát már a külföldi leánycégei adják.
aug. 31
9:36
Rémisztő forgatókönyv körvonalazódik: itt nyílhat új frontvonal Oroszország és a NATO között (Pénzcentrum)
Szergej Lavrov szerint a NATO egyre nagyobb katonai jelenlétet épít ki az Arktiszon, ami szerinte közvetlen fenyegetést jelent Oroszországra. Az orosz külügyminiszter a szövetség Arctic Sentinel programját is ennek bizonyítékaként említette. Közben az északi térség jelentősége folyamatosan nő az olvadó jég miatt megnyíló hajózási útvonalak és a kia
aug. 31
9:36
Kirobbanó formában indít a Mol (Portfolio)
Index-szinten nincs nagy elmozdulás a hazai részvénypiacon, az egyedi papíroknál viszont vannak izgalmak: az olajár emelkedésének és a NIS-tárgyalásra vonatkozó amerikai engedélyek péntek esti meghosszabbításának hatására jelentős pluszban van a Mol árfolyama.
aug. 31
9:38
Itt vannak a 4iG friss számai - A kormányzati átvilágításról is nyilatkozott a vállalat (Portfolio)
Kétszámjegyű ütemben növekedett a második negyedévben a 4iG bevétele, a távközlési üzletág stabilan hozza a bevételeket, és már az űr-és védelmi ipar súlya is szignifikáns. Az Ebitda azonban esett az egy évvel ezelőtti szintről és az Ebitda-marzs is jelentősen csökkent a cégcsoportba integrálódó védelmi ipari leányvállalatok alacsonyabb marzsa miat
aug. 31
9:39
A 4iG több mint 1,1 milliárd eurós bevételt hozott össze (Menedzsment Fórum)
409 milliárd forintra emelkedett az első félévben a 4iG árbevétele, a forgalom több mint 10 százalékát már a külföldi leánycégei adják.
aug. 31
9:42
Csökkenéssel indul a kereskedés: erre számítanak ma a befektetők a budapesti tőzsdén (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,61 pontos csökkenéssel, 150 665,82 ponton nyitott hétfőn. Pénteken a tőzsde 1019,91 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel 150 666,43 ponton zárt.
aug. 31
9:42
Ismét kiesett egy csontváz a szekrényből (Portfolio)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) augusztus végi jelentése szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) több esetben jogellenesen mellőzte a közbeszerzési eljárásokat. A vizsgálat rámutatott, hogy bár a szervezet a 2024-es párizsi olimpiára kapott állami támogatást rendeltetésszerűen használta fel, a több százmillió forintos ruházati beszerzések során megs
aug. 31
9:42
Elhúzott az RTL a TV2 előtt a nézettségi csatában – de szinte csak a hírek érdekesek (Médiapiac)
Főműsoridőben ezúttal az RTL vitte a pálmát a kereskedelmi tévék közötti nézettségi versenyben, ami újdonságnak számít. Az augusztus 20-i műsor kapcsán is kiderült néhány érdekesség.
aug. 31
9:45
Lendületet kapott a belföldi ipari árak emelkedése – adatok, grafikon (Infostart)
Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 31
9:48
Ebbe így tönkremegyünk – gazdák százai kerülhetnek lehetetlen helyzetbe a tartós aszály miatt (Agroinform)
Már nem egyszerűen arról kell dönteniük a gazdáknak, hogy mit vessenek a következő szezonban, hanem arról is, van-e értelme egyáltalán folytatniuk a termelést.
aug. 31
9:48
Nyugati tőkével finanszírozott új hadiipar létrehozását javasolja a menesztett ukrán védelmi miniszter (Növekedés)
Ukrajnának nem pusztán fegyverre és segélyre van szüksége: a háborúban megszerzett drón-, AI- és robotikai tudásból egy új, nyugati tőkével finanszírozott védelmi technológiai ipart kell létrehozni - nyilatkozta a menesztett ukrán védelmi miniszter. A lépést Fedorov a háború "új történelmének" nevezi.
aug. 31
9:48
Több magyar gyakorlatot is hozott a szőlő aranyszínű sárgasága ellen a HUN-Ren Agrártudományi Kutatóközpont (Magro)
Gyorsabb diagnosztikával, korszerű monitoringgal, járványügyi modellezéssel és kisebb környezetterhelésű védekezési módszerekkel segíthetik a hazai szőlő-bor ágazatot az aranyszínű sárgaság betegsége elleni küzdelemben.
aug. 31
9:48
Léteznek valóban nulla forintos bankszámlák! Mutatjuk a bankok kínálatát (Biztos Döntés)
Sokan havonta több ezer forintot fizetnek számlavezetésért anélkül, hogy tudnák, ugyanezt a szolgáltatást akár nulla forintból is meg tudnák úszni - sőt, sok esetben még a bank fizet, hogy nála nyiss számlát. A hazai banki kínálatban bőven van választék valódi, feltétel nélküli vagy könnyen teljesíthető ingyenes bankszámlákból. Megnéztük, melyik ba
aug. 31
9:51
Óvatos poroszkálással indított a hazai tőzsde (Privátbankár)
A BUX mindössze pár pontot emelkedett nyitásban.
aug. 31
9:54
Visszavágta az AutoWallis célárát az OTP, már csak tartásra ajánlja a részvényt (Portfolio)
Az OTP elemzői felülvizsgálták az AutoWallisra vonatkozó eredménybecsléseiket és értékelési modelljüket a társaság legutóbbi negyedéves jelentése után. A frissítés eredményeként a 12 havi célárfolyamot 198 forintról 158 forintra csökkentették, a részvényre vonatkozó ajánlást pedig vételről tartásra rontották.
aug. 31
9:54
PC-szintű AI-funkciókkal érkeznek az új tabletek (MMonline)
A HONOR bemutatta a HONOR Pad 20 Pro és a HONOR Pad 20 Pro Paperlike Edition táblagépeket. Az új modellek PC-szintű AI-funkciókat kínálnak a fókuszált munkához, tanuláshoz és szórakozáshoz. A mindössze 6,29 milliméter vékony, fémházas eszközök egy 12,1 hüvelykes, 3K felbontású és 165 Hz-es kijelzőt, a Snapdragon 8s Gen 4 processzort, valamint egy m
aug. 31
9:57
Erős félévet zárt a 4iG, 409,4 milliárd forintra nőtt a bevétele (Infostart)
A külföldi leányvállalatok immáron a 4iG Csoport árbevételének több mint tíz százalékát adják, miközben a társaság legnagyobb üzleti szegmensét továbbra is a távközlés jelenti; az üzletág és a csoport árbevételének és nyereségének növekedését 2026 első félévében az ügyfélszám bővülése támogatta – derült ki a tőzsdei társaság féléves jelentéséből. A
aug. 31
9:57
Csillagjegyekbe zárt önkifejezés – Törőcsik Franciska a Pandora új Talisman kollekciójának arca (Kreatív Online)
Az asztrológia szimbólumaira és a személyes önkifejezésre építi legújabb kampányát a Pandora: a Talisman kollekció hazai arca Törőcsik Franciska lett. A FLOW PR által megvalósított integrált kommunikáció editorial fotósorozattal, digitális és social felületeken, valamint egy Svábhegyi Csillagvizsgálóban tartott zártkörű eseménnyel rajtolt el.
aug. 31
10:00
A nap kérdése: év közben induló korhatár előtti ellátás esetén a keresetkorlát összegét kell-e arányosítani? (Adózóna)
2026. május 2-ától kap az egyéni vállalkozó korhatár előtti ellátást. 2026. évben a korhatár előtti ellátás évi kereseti korlátjának összege 5 810 400 forint. Kell-e a 2026. évben ezt a kereseti korlát összeget arányosítani az ellátás kezdetétől? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésre Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
aug. 31
10:00
Bazsalikom tartósítása télire: fagyasztás, pesto vagy szárítás? (Agroinform)
Szereted a bazsalikom friss ízét, és szeretnéd egész télen élvezni? Ismerd meg, hogyan érdemes fagyasztani, szárítani vagy pestót készíteni belőle – előnyök, hátrányok, eltarthatósági tippek egy helyen.
aug. 31
10:00
Csúnyán leszerepelt Magyarország: ezt a listát nem láttuk jönni (Agrárszektor)
Habár az Európai Unió 2030-ra kitűzött célja a mezőgazdasági területek legalább 25 százalékának ökológiai gazdálkodásba vonása, több országban még mindig 5 százalék alatti az arány, ráadásul a 2022-es adatok szerint az egész unióban mindössze 10,5 százalék az ökológiai művelés aránya. Jelenleg Észtországban, Portugáliában és Olaszországban a legnag
aug. 31
10:03
Kovács Zoltán után a Nimród stábja is távozik (Kreatív Online)
A szeptemberi lapszám lesz az utolsó, amelyet a Nimród Vadászújság jelenlegi szerkesztősége készít. A stáb hét év és 85 lapszám után búcsúzik az olvasóktól.
aug. 31
10:05
A digitális lélek illúziója és valósága (Kreatív Online)
Nincs még bizonyíték arra, hogy a mesterségesintelligencia-modellek önálló tudattal rendelkeznének, a kérdés azonban ott lebeg a tudósok, kutatók, filozófusok szeme előtt. Nézeteik ütköznek és szakmai körökben a vitáik nagy visszhangot váltanak ki. Ez 2026 legfontosabb tudományos és etikai csatatere. Hideg Róbert írása pillanatkép erről az izgalmas
aug. 31
10:06
Magyar Péter jobb iskolai menzákat ígért (Portfolio)
Magyar Péter miniszterelnök a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2026/2027-es tanévnyitó ünnepségén tartott beszédében kijelentette, hogy a kormány az oktatást és az egészségügyet helyezi a költségvetési és politikai stratégia középpontjába, mivel a mesterséges intelligencia korában kizárólag a tudásalapú társadalmak maradhatnak versenyképesek.
aug. 31
10:06
Ledobta a bombát a Xiaomi: kiderült, mikor érkeznek Magyarországra a márka autói (Pénzcentrum)
Hivatalossá vált a Xiaomi európai autópiaci belépése, a kínai technológiai óriás ugyanis megerősítette, hogy 2027 második felében kezdi meg járművei forgalmazását a kontinensen.
aug. 31
10:06
A Mekh kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot (Gyártástrend)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) közzétette a közép- és nagyfeszültségű hálózaton elérhető szabad kapacitások kiosztására irányuló pályázatot, melynek benyújtási határideje 2026. október 30. A kiírás tartalma a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, valamint az energiapolitikáért felelős miniszter felkérő levele alapján
aug. 31
10:12
Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon (ProfitLine)
A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
aug. 31
10:12
Mégis mi vár a magyar egészségügyre? Nagy nevekkel fejtjük meg a jövőt (Portfolio)
Mindenhol küzdenek az egészségügyi rendszerek jobbá és fenntarthatóbbá tétele érdekében, és idehaza az új Egészségügyi Minisztérium felállításával új korszak kezdődött. De vajon milyen út áll az egészségpolitika előtt, milyen releváns rendszerek, mert az biztos, hogy tökéletes út nem létezik és több irány lehetséges. Ebben hozunk a 10. Private Heal
aug. 31
10:12
Kiírták a szélparkpályázatot: hat járásban épülhetnek új szélerőművek (Agroinform)
Megjelent a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázat. A beruházók hat járás kilenc hálózati csomópontján összesen 702 megavoltamper kiosztható teljesítményért versenyezhetnek.
aug. 31
10:12
Galagonya, a puszták és mezők piros ékszere (Magyar Mezőgazdaság)
A galagonya hazánkban szinte mindenhol előfordul, nagyon dekoratív növény, mindenki ismeri, de mégsem kap akkora figyelmet, amelyet megérdemelne.
aug. 31
10:12
Átalakulhat az elmúlt években alaposan beszűkült tankönyvpiac (Telex)
Bár a most kezdődő tanévben még nem lehet teljes mértékben szabad a tankönyvválasztás, bővülhet azoknak a kiadványoknak a köre, amelyekből a pedagógusok válogathatnak.
aug. 31
10:14
A cég, akiért megvárta a norvég vevő a NER-végét: tulajdonost vált a Dorsum (Portfolio)
Egy norvég szakmai befektető veszi meg a Dorsum Zrt. többségi tulajdonrészét– tudta meg a Portfolio széles körű IT-piaci forrásoktól. Az ügylet teljes értékét legalább 15 milliárd forintra becsüljük. A deal korábban is létrejött volna, azonban a nemzetközi szereplővé fejlődött fintech eladását az Orbán-kormány elkaszálta. A portéka annyira vonzó vo
aug. 31
10:18
A Fed ismét kamatemelést lebegtetett meg, megtorpant a bitcoin rali (Kripto Akadémia)
Az amerikai jegybank elnöke az infláció elleni küzdelmet nevezte elsődleges feladatának egy pénteki konferencián tartott beszédében. Bár konkrét szeptemberi kamatemelést nem jelentett be, beszéde után ennek valószínűségét a piac a beszéd előtti 41 százalékról 60 százaléig növelte. A szigorúbb hangnem a dollárt erősítette, a részvények és az arany p
aug. 31
10:18
Fordulat a hazai nagyvadállományban: beszédes adatok érkeztek (Agroinform)
Papíron gyarapodó állomány, valóságban fogyó bizalom – Mit mutatnak a legfrissebb vadgazdálkodási statisztikák?
aug. 31
10:18
Szedjük le a port a Bocskai-öltözetről: el a politikai kezekkel a tradicionális öltözettől! (Növekedés)
Most, hogy Magyar Péter egy stilizált Bocskai-viseletben – más néven "kis magyarban" – jelent meg Mohácson (amit egyébként már korábban is többször viselt), azonnal beindult a megmondóemberek és szakértők hada.
aug. 31
10:24
Rendkívüli figyelmeztetést adtak ki: veszélybe sodorhatja a globális pénzügyi rendszert a mesterséges intelligencia (Portfolio)
A Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) elnöke, Andrew Bailey szerint a mesterséges intelligencia kiberbiztonsági kockázatokra gyakorolt hatása jelenti a legközvetlenebb fenyegetést a globális pénzügyi rendszerre, mivel a technológia alapvetően megváltoztathatja a kibertámadások sebességét, léptékét és költségszerkezetét.
aug. 31
10:24
Megjött a kormány válasza a sztrájkfenyegetésre: béremelést ígérnek a tanítást segítő dolgozóknak (Pénzcentrum)
Az iskolák nagyobb önállóságát, a pedagógusok adminisztrációs terheinek csökkentését és a gyermekközpontúbb oktatást nevezte az új tanév legfontosabb irányainak Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter az országos tanévnyitón. Bejelentette azt is, hogy hamarosan béremelést kapnak a nevelést és oktatást közvetlenül segítő szakemberek, emellet
aug. 31
10:26
Ellepik a bordásmedúzák a horvát vizeket (Portfolio)
Új megfigyelő- és korai előrejelző rendszert fejlesztenek horvát és olasz kutatók az Adriai-tengerbe behurcolt idegenhonos fajok nyomon követésére. Az Aliena elnevezésű projekt célja, hogy feltérképezze az inváziós élőlények megjelenési helyeit, egyedszámát és terjedési ütemét - közölte a Croatia Week.
aug. 31
10:27
Visszatért a drágulás a diszkontokba? Még nincs ok a pánikra (Piac és Profit)
13 százalékkal olcsóbb a bevásárlás, mint tavaly.
aug. 31
10:30
Erősödik a forint (Portfolio)
A forint mind az euróval mind a dollárral szemben erősödik hétfőn. Az euró 364, a dollár 314 forint környékén jár.
aug. 31
10:30
Aszalt paradicsom készítése sütőben és aszalógépben (Agroinform)
Az aszalt paradicsom házi készítése nem ördöngösség, de a választott paradicsomfajta, a sózás, a hőmérséklet, a szárítási idő és a megfelelő tárolás kulcsfontosságú. Összehasonlítjuk a sütőben és aszalógépben való szárítás lépéseit és tapasztalatait.
aug. 31
10:32
Jön a magasabb nyugdíjminimum, de kik járnak vele igazán jól? (Portfolio)
Döntéssé vált a Tisza egyik fontos nyugdíjígérete: januártól emelkedik az öregségi nyugdíjminimum - erről beszélgettünk a pénteki Checklistben. De kik járnak jól ezzel, mennyibe kerülhet, és mennyit old meg mindez a nyugdíjrendszer problémáiból? Farkas András független nyugdíjszakértőt kérdeztük. A műsor első felében (01:42-től) arról volt szó, hog
aug. 31
10:36
Új sorozat érkezik az RTL+ Premiumra (MMonline)
Szeptember 17-én dupla epizóddal indul az RTL+ Premium új, saját gyártású sorozata, a Panelhősök. Az óbudai lakótelep autentikus környezetében forgó heti sorozat öt különböző család életét követi, akiknek történetei újra és újra összefonódnak. A Panelhősök egy ismerős világba viszi a nézőket: egy lakótelepre, amely valójában város a városban. Lakás
aug. 31
10:36
Építsen a genetikára – sikeres repcetermesztés kedvezőtlen körülmények között is (Agrárszektor)
A repcében a magas terméspotenciál önmagában már nem elég. Olyan genetikára van szükség, amely kedvező és stresszes körülmények között is képes bizonyítani. Az Lg Armada és az Lg Ambassador ezt a terméspotenciál és a termésbiztonság oldaláról egyaránt megmutatja.
aug. 31
10:42
Indul Oroszország szabályozott kriptopiaca, a Sberbank bitcoinfedezetű hitelek bevezetésére készül (Kripto Akadémia)
Oroszország 2026. szeptember 1-jétől szabályozott keretek közé tereli a kriptovaluták kereskedelmét. Az ország legnagyobb bankja, a Sberbank arra számít, hogy az első évben 41-47 milliárd dollár értékű forgalom jelenhet meg az engedélyezett platformokon. A bank saját kereskedési és letétkezelési infrastruktúrát is épít, valamint vállalati hitelekné
aug. 31
10:42
Ez kötelező minden gamernek, nosztalgia dump a CS:GO-tól a Half Life 2-ig (BitcoinBázis)
Valószínűleg a története legnagyobb adatszivárgását szenvedte el a Valve, de ez most nem hackertámadás vagy biztonsági rés miatt történt. Ehelyett a vállalat egy végpontot hagyott a régi infrastruktúráján, amely nyilvánosan hozzáférhető volt, ahonnan a felhasználók 12-13 TB-nyi régi játéktartalmat töltöttek le. A fájlokat még elemzik, de már most t
aug. 31
10:42
Megvan a Mint a villám 2 női főhőse is – nagyon jól ismerjük (Médiapiac)
Nagy meglepetést okozott a közelmúltban, hogy készül a Mint a villám 2. A filmben visszatér az eredeti főhős, Tom Cruise, s most az is kiderült, ki csatlakozik hozzá hölgyként.
aug. 31
10:42
Ez kemény: nem is hinnéd, mennyit lőttek ki ebből az állatból a vadászok idehaza (Agrárszektor)
A gazdák évről évre ugyanazt tapasztalják: letaposott búza, földre döntött kukorica és egyre nagyobb kárigény. Eközben a hivatalos statisztikák szerint az érintett vadfajok állománya mindössze néhány százalékkal, mérsékelt ütemben nő. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár (Ova) 2025/2026. vadászati év statisztikája igencsak sokatmondó - írja a Nak.
aug. 31
10:48
Egyéves az Otthon Start: új függőség a lakáspiacon, 60 ezren már éltek vele (Növekedés)
Az Otthon Start Program bejelentése után 2025 augusztusában országosan több mint 50 százalékkal nőtt a lakáspiaci kereslet, az első hullám mára azonban fokozatosan lecsengett. Ezzel párhuzamosan az áremelkedés üteme is jelentősen mérséklődött. A tavalyi közel 20 százalékos éves drágulás 2026 nyarára országosan 11–12 százalékra, Budapesten 8–9 száz

Keresés