Gyors ütemben csökken Európa hó- és jégtakarója, miközben a felmelegedés már a kontinens leghidegebb térségeit is elérte. Erre jutott az ENSZ támogatásával készült European State of the Climate 2025 jelentés, amelyet mintegy száz kutató és szakértő állított össze.
A Federal Reserve áprilisi ülésén változatlanul hagyta a kamatokat, miközben az infláció tartósan a cél felett maradt, elsősorban az energiaár-sokk miatt. Jerome Powell – aki utoljára jelent meg a Fed elnökeként a kamatdöntés után – azt mondta, a gazdaság még növekszik, de a munkaerőpiac gyengül, így a jegybank nem lát olyan belső túlfűtöttséget, a
„A piac kedvezően reagált az országgyűlési választások eredményére: a forint négy éve nem látott szintre erősödött, az elmúlt hetekben a 360-as árfolyamszintet is elérte. Az euró jegyzése jelenleg 363,61 forinton áll, ami a befektetői bizalom erősödését, valamint a várható intézményi reformokkal és az euróbevezetés perspektívájával kapcsolatos pozi
Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az orosz gazdaság 2023 eleje óta először zsugorodott negyedéves összevetésben. Az első negyedévben 0,3 százalékkal esett vissza az orosz GDP, miközben az ukrajnai háború, a nyugati szankciók és a magas kamatkörnyezet egyre inkább érezteti hatását.
A Richter szerda esti közleménye szerint a vállalat megállapodott mind a három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal (kekva) a 2025. üzleti év utáni osztalék kifizetéséről. A megállapodás értelmében az érintett alapítványok részére járó osztalék kifizetésére legkésőbb 2026. szeptember 11-ig kerül sor.
Kihúzták a Skandináv lottó 2026/18. heti nyerőszámait 2026. április 29-én este. Mivel ezen a héten telitalálatos szelvény nem született, így a következő héten 190 millió forint lesz a tét.
Donald Trump utasítására Washingtonban az Iránnal szembeni blokád elhúzódó fenntartására készülnek, és jelen állás szerint amíg a blokád él, Irán sem nyitja meg a szorost. A patthelyzet miatt egyre inkább mély és hosszú energiaválság várható – írja a hvg.hu.
2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többe
A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok job
Magyarországon az adórendszer nem kizárólag központi elemekből áll, hanem jelentős szerepet kapnak benne a helyi adók is. A helyi adók a magyar adórendszer szerves részét képezik, és elsődleges funkciójuk az önkormányzatok pénzügyi önállóságának biztosítása. A központi költségvetési támogatások mellett ezek az adók jelentik számukra a legfontosabb
A hagyományos kertészeti praktikák napjainkban már gyakran csődöt mondanak. Fedezd fel, miért ideje váltani, és milyen előnyöket hoznak az új megközelítések a kertedbe!
Szakmai szervezetek kezdeményezésére a hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom főszabály szerinti korlátozásán, hogy a magyarországi vállalkozások hatékonyan tudják kiszolgálni a megnövekedett áruigényeket – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A piac kedvezően reagált az országgyűlési választások eredményére: a forint négy éve nem látott szintre erősödött, az elmúlt hetekben a 360-as árfolyamszintet is elérte. Gazdasági szakember járta körül, hogy a nagyvállalati üzleti tervek hogyan alakulnak át.
Április 30-tól tűzgyújtási tilalom lép életbe Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében a tavaszi aszály és a száraz, szeles időjárás miatt megnövekedett erdőtűzveszély miatt. A tilalom kiterjed az erdőkre, fásításokra és azok 200 méteres körzetére, valamint az erdei tűzrakóhelyekre is.