Az iráni konfliktussal kapcsolatos pozitív hírek hatására jelentősen erősödött a forint az euróval szemben. Szerda reggel 9-kor egy euróért valamivel több, mint 379 forintot kértek a bankközi devizapiacon. A folyamatokról Beke Károly, a Portfolio elemzője nyilatkozott az InfoRádiónak.
Az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága jóváhagyta a kormányokkal kötött alkut, amellyel korlátoznák a nem állati eredetű termékek megnevezését a boltok polcain.
Megvan, kik alkotják az újrainduló Heti Hetes teljes csapatát. Az RTL Magyarország az utolsó két nevet is leleplezte, akik nem mások, mint Vadon Jani és Linczényi Márkó.
A drágulás hamarosan a kiadói árakban is megjelenhet, és érintheti a már legyártott készleteket is. Egyes kiadók már jelezték, hogy visszafogják a kiadványszámot, és bizonyos újranyomások is elmaradhatnak, ami hiányokat okozhat a piacon. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke az InfoRádióban elmondta: most már azt
Idén márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Kezdetét vette az Ázsia Expressz című kaland-reality forgatása Bolívia és Brazília vidékein. Ördög Nóra beszámolt a helyszínre érkezésről, s arról is, hogy volt, aki már most rosszul lett.
A gyógyszer- és egészségügyi termékek reklámozása Magyarországon szigorú jogszabályi keretek között zajlik. Iglódi-Csató Judit, a Sanofi Corporate Affairs vezetője bemutatja, miként különül el a vényköteles gyógyszerek reklámozásának tilalma az OTC-termékek kommunikációjától, valamint kitér a betegségmegelőzést szolgáló figyelemfelhívó kampányokra
Idén márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Nem csoda, hogy az országgyűlési választások napjához közeledve a politikai és a gazdasági szereplők is értékelték az adatokat. Tanulságos.
A választás napján az M1 egész napos élő műsorfolyammal, a Kossuth Rádió pedig esti különkiadással követi az eseményeket. A választás napján szakértők, helyszíni tudósítók és vizuális megoldásokkal segítik a nézőket és hallgatókat az eredmények értelmezésében és a kampány fejleményeinek nyomon követésében. Így készül a közmédia.
Idén februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,8%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit, írja jelentésébe a KSH. Mutatjuk a részleteket.
A Telexnél folytatja pályafutását Tamás Bence Gáspár újságíró, aki a magyar internetes videós újságírás egyik megteremtőjének és meghatározó alakjának számít.
Örülhetnek a Jane Austen-rajongók: A büszkeség és balítélet spin-off sorozatot kapott A másik Bennet lány címmel. Az HBO Maxon már április 8-tól elérhető a sok dícséretet kapott kosztümös széria.
Mennyit veszítenek az értékükből az új autók három év alatt? Az elektromosnál vagy a belsőégésűnél nagyobb a mínusz. Itt egy német kutatás, az eredmény egyértelmű.
Különleges évfordulóra emlékezik idén a magyar és a nemzetközi művészeti élet: 120 éve született Vasarely, az op-art világhírű mestere. A jeles alkalomból a Kossuth Rádió A hely című műsora is rendhagyó adással jelentkezik április 9-én, amelyben a hallgatók közelebb kerülhetnek a művész életéhez, munkásságához és örökségéhez.
A Zala Vármegyei Főügyészség vesztegetés elfogadása és kuruzslás bűntette miatt emelt vádat egy főorvosnővel és egy magát pszichiáter szakorvosnak kiadó férfival szemben. Az elkövetők jogtalan előnyt fogadtak el az állami ellátásban kezelt pácienseiktől.
Napokig állt egy szabolcsi családi ház előtt, majd időről időre nyomtalanul eltűnt egy gyanús külsejű furgon. A jármű felkeltette a NAV Bevetési Igazgatósága pénzügyőreinek figyelmét. Tesco közreműködésével át is vizsgálták.
A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
Amikor inspiráló olvasói kerteket vagy teraszokat osztok meg, a sok dicsérő, elismerő szó mellett szinte mindig megjelennek a „ha pénz van, minden van” hozzászólások is. Ha elfogadjuk az állítást, hogy az idő pénz, akkor
Ahogy a nap felkél, új lehetőségek és remények bontakoznak ki előttünk ???? A mai nap energiái rendkívül inspirálóak, tele vannak felfedezésre váró csodákkal és mély érzelmekkel A csillagok úgy állnak,...
A mákos-almás kocka hihetetlenül egyszerűen és gyorsan készül, valamint rekord sebességgel elfogy. Még a mákot sem kell megdarálni hozzá, elég csupán összekeverni a recept hozzávalóit és már mehet is a sütőbe. Igazi ínyencek csokimázzal
Lajoskomárom hazánk egyik legfiatalabb községe. A 18. század végén még egy hatalmas, sűrűn benőtt erdő terült el a helyén. 2018-ban azonban az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén már ezüst minősítést nyert. Lajoskomárom látnivalói – köztük
Tartálykocsi és személyautó karambolozott Budapest XIV. kerületében, a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a gépkocsit. A helyszínre mentő is érkezett.
Drogozással vádolják Bódi Csabit, miután 25 kilós fogyása sokak figyelmét felkeltette. Az NLC szerint az utóbbi időben komoly vádak kereszttüzébe került, a közösségi térben pedig egyre több találgatás kering a látványos átalakulása kapcsán.
Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel né
Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalm
A Rák konzultáljon másokkal, a Mérleg élvezze mások társaságát, az Ikrek megérdemli a jutalmat! Karrier horoszkóp: 2026.04.09. Kos Az emberek akikkel együtt dolgozol segítik a benned lévő tüzet táplálni. Bármiféle ötletelésben lesz részed, nagyon jól fog alakulni. Ne félj irányítani az ilyenfajta beszélgetéseket. Az eredmény meglehetősen meggyőző l
2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
„Vezető” (Leader) minősítést kapott a Schneider Electric globális tanácsadó üzletága, az SE Advisory Services által fejlesztett Resource Advisor+ platform a Verdantix „Green Quadrant: Enterprise Carbon Management Software 2026” elemzésében. A
Mindenki ismeri a csalódást, amikor a vasárnap még ropogósnak tűnő zöldség kedd estére erőtlen, sárguló levelekké válik a hűtőben. Ez a hétköznapi bosszúság azonban nem a hűtő hibája, hanem egy több ezer kilométeres logisztikai lánc következménye. A technológia viszont már nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a konyhapulton és az irodákban is megjelent
Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
Ismét harcra kényszerülnek a gyümölcstermesztők: a virágzó fák számára a -3 fok már végzetes lehet. A klímaváltozás miatt hosszú távú fajtaváltásra is szükség lehet.
Gazdasági bizonytalanság, gyorsan változó piacok és új technológiai kényszerek – a vállalatvezetők ma egyszerre több fronton hoznak stratégiai döntéseket. A Business Bistro By Otp Bank arra keresi a választ, hogyan lehet ebben a környezetben stabil, mégis rugalmas működést kialakítani.
Bár a burgonyát sokan egyszerűen termeszthető növénynek tartják, a bőséges és jó minőségű terméshez azonban valójában tudatos és precíz munkára van szükség. Már a talaj előkészítésénél eldől szinte minden: ha itt hibázunk, azt a későbbiekben szinte lehetetlen korrigálni.
A NER segítése mellett a gazdaság felszínen tartását és a születésszám növelését is célozzák az állami garanciavállalások, amelyek összege európai szinten is jelentős, így a bennük rejlő kockázat is.
A gyümölcsültetvényekben minden évben nagy kérdés, hogy mit hoz a tavasz. Azt tapasztaljuk, hogy egyre későbbi időpontokban is előfordulhatnak fagypont alatti hőmérsékletek. De hogyan lehet megvédeni a gyümölcsösöket?
A legjobb rendezés, a legjobb karakteranimáció és a legjobb szinkron díját is elnyerte a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csongor és Tünde Brazília nemzetközi animációs filmfesztiválján, az Animaverso-n. A boldogságot kereső királyfi és a gyönyörű tündér meséjének animációs mozifilm feldolgozása nézhető a FILMIO-n. (kiemelt fotó forrása: n
A Szafi bevállalja: megjelentek az élelmiszergyártó diétás és mindenmentes termékei a Temun, az első magyar márkák, kereskedők egyike, aki felbukkant a kínai tulajdonú piactéren. Más hazai márkáról egyelőre nincs információnk.