Gyengüléssel kezdi a napot a forint: kora reggel 340 forintot kell adni egy dollárért, míg az euróért 390 forintot. A hétfő nagy volatilitást hozott a magyar devizában, mindkét nagyobb párral szemben a forint jegyzése 5-5 forintos sávban hullámzott. A kilengések megmaradhatnak a keddi napon is, hiszen a piaci hangulat egyik fő mérője továbbra is az
Az AutoWallis Kiskereskedelmi Üzletága Magyarországon, Csehországban és Szlovéniában is megkezdte az egységes AutoWallis márka bevezetését. Az átalakulás a BMW piacvezető hazai márkakereskedését, a Wallis Motort is érinti, amely mostantól AutoWallis néven várja ügyfeleit. A névváltás mellett a Hungária körúti szalon teljesen megújult a BMW saját Re
Magyarországon évtizedekig a „bejelentsük-e vagy sem” adminisztratív kérdése uralta a közbeszédet a magánkutak kapcsán - írja közleményében a Laborhírek. A 2024-ben életbe lépett kútamnesztia után sokan fellélegeztek, de a felszín alatt a probléma súlyosbodott: korábban a kútvíz vizsgálata nem volt mindenki számára kötelező, ám a klímaválság okozta
Ma rendezi meg az év egyik legfontosabb biztosítási szakmai eseményét a Portfolio Biztosítás 2026 konferencia néven. A rendezvényen elhangzott előadásokról és kerekasztal-beszélgetésekről ebben a cikkünkben számolunk be, érdemes visszalátogatni a nap folyamán.
Meghaladta a 70 milliárd forintot a 2007 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítését segítő programra beérkezett támogatási igények összértéke – közölte Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
1% körüli pluszban zártak hétfőn a fontosabb tengerentúli részvényindexek, a hangulat javulását az olajárak számottevő csökkenése váltotta ki azt követően, hogy hírek szerint a blokád ellenére hétvégén tankerek kelhettek át a Hormuzi-szoroson. A Dow 0,7%-ot erősödött, az S&P 1, a Nasdaq Composite 1,2%-kal került feljebb, a Russell2000 középvállalat
Márciusra akut finanszírozási válsággá vált és államcsőddel fenyeget Szenegál adóssághelyzete, az ország már rövid távon is súlyos törlesztési kötelezettségekkel néz szembe. Az országnak májusban kell egy jelentősebb adósságtételt kifizetnie, de a kormány elutasítja az átstrukturálást, ami bedőléssel fenyeget.
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál – hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán. Mi történt? A videóban az államtitkár emlékeztetett: eddig, ha valaki mobiltelefonon parkolt, a parkolási díj mellett kényelmi díjat is kellett fizetni
Már eddig is tartottak az USA és Kanada gazdálkodói attól, hogy nem sok nyereségük lesz idén, most azonban a tavaszi vetés is veszélybe került a műtrágyahiány miatt.
A Good Impact az ország egyetlen olyan exkluzív üzleti seregszemléje, ahol vállalati döntéshozók közvetlenül nonprofit szervezetektől vásárolhatnak innovatív, a vállalati működésbe azonnal beépíthető szolgáltatásokat.
A kiberbiztonság ma már nagyobb aggodalomra ad okot az autógyártóknak, mint a költségcsökkentés, a rugalmas gyártás bevezetése vagy a mesterséges intelligencia alkalmazása. A kibertámadások nem csak az informatikai rendszereket károsíthatják, hanem leállíthatják a termelést és megzavarhatják az ellátási láncokat, a járműveket pedig egyfajta digitál
Újabb kínai autómárka jelenik meg Magyarországon: a Geely két modellel lép be a hazai piacra, miközben a távol-keleti gyártók részesedése már most is gyorsan nő. Az idei év első két hónapjában az új autók közel 8,5 százaléka kínai márkájú volt, és egyre több gyártó próbál meg komoly szeletet kihasítani a magyar autópiacból.
A nyugati országok az elmúlt tíz évben szembesültek azzal, hogy a "kínai modell" már nem csupán egy egzotikus gazdaságelméleti téma, hanem húsba vágó kihívás a számukra.
Szendrő Péter DLA, építészmérnök, a 81font belsőépítész stúdió alapítója – ismerd meg a Legjobb ajánlat Felfedezőjét az rtl.hu-n. Szendrő Péter szerint egy tér igazi személyisége a benne elhelyezett tárgyakon keresztül mutatkozik meg. A 20. századi design iránt rajongó alkotó arról is mesélt, miért fontos számára a tárgyak története, és hogyan ad ú
Egy izraeli újságíró halálos fenyegetésekről számolt be, miután nem volt hajlandó módosítani egy rakétacsapásról szóló tudósítását, ami egy több millió dolláros kriptós fogadás sorsát befolyásolhatja a Polymarketen. Emanuel Fabian, a The Times of Israel riportere március 10-én számolt be egy iráni rakétacsapásról. Nem sokkal később e-mailek és közö
Nagy kérdés, hogy a védett áras rendszer mikor kezdi veszélyeztetni komolyabban az üzemanyagellátást Magyarországon - állapította meg a holtankoljak.hu, amely szerint ma már több benzinkúton van mennyiségi korlátozás, mint amelyiken nincs.
Tovább nyílt az olló a hazai nyaralópiacon: a Balatonnál idén átlagosan 1,2–1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzőek, a Tisza-tó környékén viszont már 350–500 ezer forintos négyzetméteráron is található ingatlan. A Duna House adatai szerint az áremelkedés üteme tavaly szeptember óta lassul, de a kereslet stabil maradt. A korszerűtlen házakná
Jelentős, akár 9,4 százalékos emelkedés várható a nyugdíjszámítás egyik kulcstényezőjében, ami érdemben befolyásolhatja a megállapított ellátás összegét és az igénylés időzítésének jelentőségét is. A részleteket dr. Farkas András nyugdíjszakértő fejti ki a NyugdíjGuru News hírlevelében.
Vagyonos magánbefektetők több mint 10 milliárd dollárnyi befektetésük visszaváltását kérték a legnagyobb priváthitel-alapokból az első negyedévben. Ez a folyamat a Wall Street egyik legfontosabb növekedési motorját fenyegeti. Egyes szakértők szerint a helyzet a 2008-as pénzügyi válság korai szakaszát idézi - írta meg a Financial Times.
2026. február 1-jétől a vállalkozások – bizonyos feltételekkel! – adómentesen számolhatják el a reprezentációs költségeket: az éttermekben, cukrászdákban kifizetett fogyasztás a tavalyi évhez képest jelentős költségmegtakarítással járhat, mert a juttatást nem terheli szja és szocho – emlékeztet az adóhivatal.
Március 18-án dől el, mely televíziós produkciók és személyiségek nyerik a Televíziós Újságírók Díját. Az elismeréseket idén is ünnepélyes gálaesten adják át a Budapest Music Centerben, az esemény műsorvezetője immár nyolcadik alkalommal Gundel Takács Gábor lesz.
A független médiaipari lapnak, a Media1-nek nem, egy NER-közeli bulvárlapnak, a Blikknek viszont reagált az RTL a lapunk információjára azzal kapcsolatban, hogy elbontják a Pokoli rokonok díszleteit, mivel az RTL nem rendel új évadot a tévészériából. A Blikknek adott válasz nem cáfolja lapunk több, egymástól független iparági forrásból származó inf
Miután pár hajó átjutott a Hormuzi szoroson, érdemben csökkentek az olajárak és enyhült a feszültség és a globális inflációs félelmek, csökkentek a kötvényhozamok és gyengült a dollár.
A hét ukrán pénzszállító képviseletében is feljelentést tettek jogellenes fogvatartás, valamint hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt. Mi történt? Hivatali visszaélés és terrorcselekmény bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a magyar Központi Nyomozó Főügyészségen az ukrán Oscsadbank jogi képviselője, írta kedden a hvg.hu. Közleményük
Több változás is történt a magyar tőzsde legfontosabb vállalatainak listáján. A Budapesti Értéktőzsde, ahogy minden negyedév végén,most is frissítette, hogy melyik cégek részvényei tartoznak a BUX indexének kosarába, szúrta ki a hvg.hu.
Az afrikai sertéspestis (Asp) továbbra is terjed Észak-Spanyolországban. A vaddisznókban kimutatott fertőzés immár Barcelona közigazgatási körzetét is elérte, ezért a katalán kormány 12 ezer állat kilövését rendelte el a járvány megfékezése érdekében - számolt be a pigprogress.net.
Jelentős vállalati érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett finanszírozási konstrukcióit. A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az 50 milliárd forintos szabadon felhasználható keretrészt már teljes egészében lekötötték – jele
Múlt héten publikálták a 2025-ös globális reklámversenyek legjobb kampányait összegző WARC Creative 100 listát, amely évről évre megmutatja, mely kreatív ötletek voltak a legnagyobb hatással a nemzetközi reklámiparra. A listán idén is több sporttal kapcsolatos, kreatív és társadalmi szempontból is figyelemre méltó kampány szerepel – ezek közül gyűj
A Portfolio Checklist legfrissebb adásában (a 20. perctől) arról volt szó, hogy van már olyan szakma Magyarországon, mellyel bruttó négymillió forintot lehet keresni havonta. Hogy melyek ezek és hogy állunk fizetésekkel más foglalkozások esetén, ezt beszéltük meg Hornyák Józseffel a Portfolio makrogazdasági elemzőjével.
Európa vezetői egy olyan csúcstalálkozóra készülnek, ahol a biztonságpolitikai feszültségek és azok gazdasági következményei egyszerre rajzolják át a mozgásteret. A napirenden a külső válságok kezelése mellett mind hangsúlyosabban jelenik meg az a kérdés, hogyan lehet a bizonytalanság korszakában növelni a közösség védettségét és cselekvőképességét
Jelentős vállalati érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett finanszírozási konstrukcióit. A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az 50 milliárd forintos szabadon felhasználható keretrész már teljes egészében lekötésre került.
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilye
A legtöbb végzős középiskolás számára az egyetem a szabadságot, az új barátokat és a választott szakma felé vezető utat jelenti. A valóságban azonban az első hetek egyik legnagyobb kihívása egy kevésbé romantikus tényező: a Neptun. A tanulmányi rendszer, amelyen keresztül tárgyakat veszel fel, vizsgára jelentkezel, ösztöndíjat intézel és hivatalos