Emelkedéssel indult a hét a nyugat-európai tőzsdéken, az irányadó indexek kisebb nyereséget könyvelhettek el a hétfői kereskedés végén. Pedig a délelőtt folyamán még kisebb mínuszban álltak a főbb indexek, azonban zárásra a Stoxx600 0,4, a DAX 0,5, a Ftse100 pedig 0,6%-os pluszt mutatott. A részvénypiaci hangulat javulása leginkább annak volt köszö
Az olajárak több mint 3 százalékot emelkedtek, mivel továbbra is bizonytalanság övezi a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóforgalom védelmére tervezett, amerikai vezetésű koalíció sorsát - tudósított a Cnbc.
Iránnak hosszabb távon nincs esélye a zavarkeltésre, mivel az olaj- és a gázipar azonnal reagált a Hormuzi-szoros lezárására. Mi történt? Irán nemcsak a Hormuzi-szorost szeretné mások számára járhatatlanná tenni, de annak elkerülését is akadályozná, ezért hétfőn például ismét az Egyesült Arab Emírségek olajinfrastruktúráját támadta, Fudzsejra kiköt
Világszerte több mint 120 000 környezetvédelmi civil szervezet dolgozik klímavédelmi és természetvédelmi ügyeken, Európában pedig több ezer szervezet működik együtt különböző szakmai hálózatokban.
Mérsékelten optimista a forint kilátásait illetően az ING Bank, ugyanakkor a közel-keleti háború előtt látott 380 alatti szintet valószínűleg nem éri majd el az euró árfolyama. A bank friss elemzése szerint a következő egy évben 380-390 között ingadozhat az árfolyam, miközben fennmaradhat az utóbbi két hétben látott ingadozás.
A BNP Paribas arra számít, hogy az európai magánhitelpiac bővülése az amerikai nehézségek ellenére is folytatódhat. A kontinens hatalmas finanszírozási igényei és a szigorúbb szabályozási környezet ugyanis megvédhetik az ágazatot a visszaesésektől - tudósított a Financial Times.
2026. április 23-án a CEU Nádor Event Centerben egy különleges szakmai nap vár minden olyan nőre és férfira, aki szeretné mélyebben megérteni a pénzügyi döntések valódi mozgatórugóit. A Portfolio Women's Money & Mindset Day nem csupán egy újabb pénzügyi konferencia – ez egy inspiráló utazás a tudatos döntéshozatal világába, ahol a számok mögött rej
Az Aviagen amerikai baromfigenetikai vállalat 40 millió dolláros beruházást tervez Üzbegisztánban. A cég egy korszerű tenyésztési központot hoz létre, amellyel az ország baromfiellátását kívánja megerősíteni és az importfüggőséget csökkenteni - számolt be a Poultry World.
Szabálytalanul, engedély nélkül tároltak veszélyes anyagokat a CATL debreceni akkumulátorgyárának épülő üzemcsarnokában - közölte az RTL. A jogsértést a kormányhivatal is megerősítette, miután egy munkabalesetet követően átfogó hatósági vizsgálat indult a vállalatnál.
Február 1-jétől újabb könnyítést kaptak a vállalkozások: adómentesen számolhatják el a reprezentációs költségeket, bizonyos feltételekkel. Ez azt jelenti, hogy az éttermekben, cukrászdákban kifizetett fogyasztás a tavalyi évhez képest jelentős költségmegtakarítással járhat, mert a juttatást nem terheli szja és szocho.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal „Ne permetezz kockázatot” kampánya a hamis növényvédő szerek veszélyeire hívja fel a figyelmet. Ezek a hamisított készítmények nemcsak a termést, hanem a környezetet és az egészséget is veszélyeztetik, ezért fontos a megbízható forrásból történő vásárlás.
Iránykeresés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 966,99 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 120 787,85 ponton zárt hétfőn.
Több baleset, felújítás és forgalmi korlátozás nehezíti a közlekedést Budapest környékén, az M0-s autóút déli szektorában és több bevezető úton is torlódások alakultak ki, írja az Utinform.
Nyolc kárpátaljai iskola már idén ősztől áttér a 12 évfolyamos oktatásra egy kísérleti program keretében, ami a 2027-es reformot készíti elő. ????????️????
Miguel Diaz-Canel kubai elnök leváltása az Egyesült Államok egyik fő célja a kétoldalú tárgyalásokon. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök az eddigieknél is keményebb hangot ütött meg az Egyesült Államok kubai terveivel kapcsolatban. Mint mondta, reméli, hogy abban a megtiszteltetésben részesülhet, hogy valamilyen formában megszerzi Kubát, számo
Iránykeresés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 966,99 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 120 787,85 ponton zárt hétfőn.
Sokmilliós vakcinatendert írt ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a hepatitis A vírus megfékezésére, pedig már tavaly is közel 70 millió forintot költöttek erre.
Jelentős fennakadásokat okozott az Emírségek légiközlekedésében a Dubaji Nemzetközi Repülőtér egyik üzemanyag-tartályát ért iráni dróntalálat, több budapesti Emirates-járat sem közlekedik a következő időszakban.
A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti feszültségek és az olajár volatilitása határozza meg. Hétfőn az olaj ára mérséklődött, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok hamarosan nemzetközi koalíciót jelenthet be a Hormuzi-szoros hajóforgalmának védelmére, és az amerikai pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy Washington átenge
Bár a hazai tejipar az utóbbi hónapokban egyre nagyobb piaci nyomásról beszél, egy bolti körkép alapján a magyar üzletek tejkínálatában továbbra is a hazai feldolgozók termékei vannak többségben. Importtej ugyan megjelenik, de inkább kiegészítő szerepben.
Állami kitüntetéseket adtak át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. Az ünnepségen több, a Szegedi Tudományegyetemhez kötődő oktató és orvos munkáját is elismerték. A díjazottak magas színvonalú szakmai tevékenységükért és példamutató munkájukért részesültek állami elismerésben. A szegedi egyetem kiemelte, hogy magas színvonalú munkája, példamu
A szabadságát Dubajban töltő munkavállaló a közel-keleti konfliktus miatt akadályoztatva volt a hazajutásban, erről a munkáltatóját haladéktalanul értesítette. Helyesen jár-e el a munkáltató, ha vis maior helyzetként igazolt, de nem fizetett távollétként kezeli a munkavállaló hiányzását? Erre az időre szünetel a munkavállaló biztosítása és egészség
Egy friss tanulmány szerint az olajipari vállalatok rendszeresen kihasználják a válságokat, és az indokoltnál jóval nagyobb mértékben emelik az üzemanyagárakat. A jelenlegi iráni háború kapcsán tapasztalt drágulás ráadásul különösen kirívó – összegezte az elemzést a Handelsblatt.
A koszovói kormány szerint a Szerbia által Kínától beszerzett szuperszonikus levegő-föld rakéták nemcsak Koszovóra, hanem az egész balkáni térségre fenyegetést jelentenek, ezért a NATO figyelmét is fel kell hívni az ügyre - közölte Ejup Maqedonci koszovói védelmi miniszter.
A világ gabonatermelése új csúcsra ér, miközben a felhasználás is folyamatosan bővül. A részletes FAO-előrejelzés szerint a piac stabil, de régiónként jelentős különbségek láthatók.
Az Európai Unió új lépéseket fontolgat az energiaárak csökkentése érdekében, miután a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen drágultak az energiahordozók.
Sokan úgy vélik, hogy a bitcoin árfolyamát kizárólag a spekuláció hajtja, ugyanakkor egyes elemzők vontak pár párhuzamot a természetben előforduló jelenségekkel is, amit a Plan B-féle stock-to-flow modell mintáz a legjobban. Egy másik híres elmélet a hatalomtörvény, amely az informatikában, a pénzügyekben és a közösségi terek növekedésében használa
Ljubljanában februárban megnyílt Szlovénia első nyilvános hidrogéntöltő állomása, amely a városi közlekedés dekarbonizációját szolgáló alternatív üzemanyag-töltőpark részeként jött létre. A projekt megvalósításában a Messer csoport két regionális vállalata is kulcsszerepet vállalt: a hidrogéntöltő állomás kivitelezésében a Messer Slovenija működött
Az OpenAI vezetése felnőtt felhasználóknak szánt „adult mode”-ot tervez a ChatGPT-hez, de saját tanácsadói és szakértői is figyelmeztetnek: a lépés komoly mentális és biztonsági kockázatokat hordozhat, különösen a fiatalok számára.
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) alapjaiban változtathatja meg a vállalatok beszámolási kötelezettségeit. A szervezet azt mérlegeli, hogy megszünteti a kötelező negyedéves gyorsjelentéseket, és lehetővé teszi, hogy a tőzsdén jegyzett cégek elegendő legyen évente kétszer, félévente beszámolniuk pénzügyi teljesítményükről. A The Wal
Aggasztóak a világgazdasági kilátások, de a 2022-ben kidolgozott megküzdési stratégia a mostani olajsokk idején is segítheti Magyarországot – mondta a Portfolio Biztosítás 2026 konferenciáján Túri Anikó, az NGM álltamtitkára, aki két uniós biztosítási irányelv és több szabályozási csomag átültetésének folyamatát is ismertette a szakmai közönség szá
A Texas A&M Egyetem szabályozott klímájú növénytermesztő kamrájában a "Myles" fajtájú csicseriborsót egy különleges talajkeverékben nevelték, ami a Hold felszínén található közeghez hasonlít
40 százalékkal esett a lakossági állampapírok értékesítése heti összevetésben, a 70 milliárd forintnyi bruttó értékesítés az idei év egyik leggyengébb értéke – olvasható ki az Államadósság Kezelő Központ friss adataiból. A jelentős esésben szerepet játszhatott az is, hogy lecsengett egy nagy állampapír-kifizetési hullám hatása. Az persze nem változ
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László.