Jelentősen lassult az Egyesült Államok gazdasági növekedése 2025 utolsó negyedévében. Eközben a fogyasztás továbbra is bővült, az infláció pedig a jegybanki cél felett maradt – közölte a washingtoni kereskedelmi minisztérium gazdasági statisztikai hivatala, a BEA (Bureau of Economic Analysis) pénteken.
Ha most elvégzed ezt a kerti munkát, a szezon hátralévő részében sok fejfájástól kímélheted meg magad. Nézzük, mire figyelj, hogy könnyebb legyen az év!
Európa egyik legnagyobb optikai termékeket forgalmazó kereskedője, az Alensa dinamikusan bővíti hálózatát: az év első felében közel tíz új fizikai üzletet nyit négy közép-európai országban. Ezzel párhuzamosan Magyarországon is erősíti pozícióját, ahol nemrég adták át negyedik bemutatótermüket Kecskeméten. Mindez egy olyan időszakban történik, amiko
Az akut légúti fertőzéssel, ezen belül influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma tovább csökkent 2026 tizedik hetében - előbbi 5,8%-kal, utóbbi 21,9%-kal. Miközben a légúti fertőzések szezonja az ötödik hét óta enyhül, a tizedik héten nemcsak többen kerültek kórházba súlyos akut légúti fertőzéssel, de az intenzív ellátást igénylő beteg
Több mint 11 százalékkal csökkent a használtautó piacon meghirdetett elektromos autók átlagára egy év alatt, miközben a kínálat tovább bővült. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal februári közös statisztikája szerint egyre nagyobb szerepet kap a középkategória, és növekszik a magasabb értékű modellek aránya is.
2027-től az Mkik vezeti az egyéni vállalkozók nyilvántartását. Az "adminisztratív volumen" jelentős mértékű: az Opten adatai szerint évente több százezer vállalkozói státuszváltozás történik Magyarországon.
Hans K. Reisch szerint a magyar kormány által kivetett különadó tavaly 85 millió euróba, az árréskorlátozás pedig 37 millió euróba került a hazai Sparnak.
Az iráni konfliktus okozta globális üzemanyag-árrobbanásra válaszul a magyar kormány hatósági árat vezetett be az üzemanyagokra a hazai gépjárművek, valamint a fuvarozó- és agrárszektor számára. Bár az intézkedést logisztikai fennakadások és felvásárlási láz kíséri, a kezdeti nehézségek után a saját tartállyal rendelkező gazdák is jogosulttá váltak
Újra meghirdeti alkotópályázatát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), amely azoknak a 7–10. osztályos diákoknak szól, akiket érdekel a jövő és a tervezés, akiket foglalkoztat, hogy miként változtathatja meg a világot egy ötlet.
A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe romlott az előző hónaphoz képest. Különösen a jövőbeli helyzet megítélése romlott. Eközben viszont a munkaerőpiac az élénkülés jeleit mutatja, emelkedett a nyitott álláshelyek száma.
Legyen szó 1600 Nm nyomatékú traktorról vagy ritka moharmagról, az Agroinform Piactere 14 éve ugyanazt bizonyítja: a jó kereshetőség és az átláthatóság hozza a vevőt.
Tisztelt Olvasóink! MÁR CSAK PÁR Napig ÉL A Kedvezményes Részvételi Ajánlat a májusi IPAR Napjai és MACH-TECH szakkiállításokra! 2026. március 20-ig foglalhatja le helyét árengedménnyel! A részleteket és az aktuális helydíjakat
Februárban az országos bérleti díjak 0,6 százalékkal nőttek havi összevetésben, ugyanakkor Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek – mutatja a KSH-ingatlan.com lakbérindexe.
Liptai Claudia közösségi oldalán számolt be arról, hogy megbetegedett, ezért több fellépését is le kellett mondania. Egyelőre az is kérdéses, hogy ott tud-e lenni vasárnap A Nagy Duett következő élő adásában.
A Gránit Bank 60 000 forintra emelte a bankszámlanyitásért kapható jóváírás összegét március 13-tól, így a feltételek teljesítése esetén akár 120 000 forint jóváírást is bezsebelhetnek az új ügyfelek.
Újabb feljelentést nyújtott be a Mol és a Slovnaft az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságánál, olvasható a magyar olajcég közleményében. Ezúttal a Janaf visszaélésszerű árképzési gyakorlatát támadják a vállalatok.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. Minden lejáraton látványos hozamemelkedéseket látunk. A 10 éves kötvény hozama 2023 október óta nem volt ennyire magasan.
Az Európai Bizottság szerint az uniós földgáztárolók a jelenlegi piaci körülmények mellett is feltölthetők a következő fűtési szezon előtt, még abban az esetben is, ha a Közel-Keleten fennálló geopolitikai feszültségek miatt továbbra is zárva marad a Hormuzi-szoros.
Több százezer magyar vásárlónak fizet összesen több, mint 500 millió forint kompenzációt az About You üzemeltetője, plusz 505 millió forint bírságot a magyar központi költségvetésbe is befizetett a német cég – írja honlapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Március 16-án hajnalban ismét a filmvilág legnagyobb eseményére figyel a világ: megrendezik a 98. Oscar-díjátadót. A Los Angeles-i gálát Magyarországon élőben is követhetik a nézők a Disney+ felületén. A közvetítés a vörös szőnyeges érkezéssel már március 15-én 23:30-kor elindul, a díjátadó pedig éjfélkor kezdődik. A 98. Oscar?-gála idén is élőben
Több mint 20 kilogramm vágott dohányt és 230 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei két autóban Debrecenben. A NAV pénteken közölte az MTI-vel az intézkedés részleteit.
Kiemelten ellenőrzi a védett árú üzemanyagokra vonatkozó szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a benzinkutakon és a telephelyeken. A szabályszegők akár 15 millió forintos bírságra is számíthatnak - közölte a hivatal.
A 2024-es és 2025-ös adatok azt mutatják, hogy az árnyomás nem tűnt el. Az időjárás és a termelési költségek mellett egyre nagyobb szerepet játszik az árfolyamkockázat. Ehhez társul a globális energiapiachoz kapcsolódó feszültség is az Irán körüli konfliktus eszkalációja után, amely világszerte megemelte az olajárakat. A mezőgazdaság esetében ez kü
Habár paráznak a piaci szereplők, a részvénypiaci reakciók valójában visszafogottnak mondhatók. Az S&P500 index például cirka 3 százalékkal értékelődött le február vége óta. A piaccal régóta foglalkozó emberek jól emlékeznek arra, hogy egy igazi válságos helyzetben (például orosz, brazil, dotcom, stb.) a piacok egy nap alatt estek ekkorát, sőt
A magyar forint az iráni háború kitörése óta a leggyengébben teljesít a feltörekvő piaci devizák között. Az energiaárak megugrása ugyanis felerősíti a magyar gazdaságot sújtó kockázatokat, miközben alig néhány hét van hátra az április 12-i választásokig. A forint kilátásairól is szó lesz következő befektetői klubunkon, amelyre ide kattintva lehet
A svéd bútoróriás ezentúl a nagy alapterületű áruházak mellett a kisebb városokat és településeket is szeretné megcélozni rugalmasabb üzletformátumokkal.
Nem szabad enyhíteni az orosz olajszankciókon, az amerikai engedmények akár milliárdokat hozhatnak Moszkvának, és az EU már a Barátság kőolajvezeték helyreállításának lehetőségét is vizsgálja, amelynek helyreállítását minél előbb, transzperensen végre kell hajtani – többek között ezekről beszélt Emmanuel Macron francia elnök és Volodimir Zelenszkij
Ez a kvíz a filmek szerelmeseinek szól, akik szeretik a kultikus idézeteket és a filmes történeteket. Minden kérdés egy-egy ikonikus pillanatot idéz fel, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra.
Az Európai Unió agrár-élelmiszeripari kereskedelme 2025-ben újabb rekordot döntött. Az export elérte a 238,4 milliárd eurót, az import pedig a 188,6 milliárd eurót. Mindeközben a szektor az Eu teljes kereskedelmi többletének 37 százalékát adta - jelentette az Európai Bizottság.
1962 milliárd forintos díjbevétellel és 115 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2025-ös évet a magyar biztosítási szektor az MNB adatai szerint. Előbbi 15,7%-os növekedést jelent, utóbbi pedig közel két és félszerese az egy évvel korábbinak, és most először lépte át a százmilliárd forintos szintet. A rekordközeli különadóterhek ellenére jól telje
Indulatos kommentek, törölt bejegyzések a közösségi üzenőfalakon a műtrágyahelyzet miatt. Ismerős? Az egész térségünkben hiány van nitrogénből és kénből.
A Budapest-Belgrád (BuBe) vasútvonalon már félszáz tehervonat ment végig, az ötvenedik pénteken lépte át a határt – írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója közösségi oldalán.