Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy Ukrajna légvédelmi szakemberei már úton vannak a Közel-Keletre, hogy segítsék a régió országait az iráni drónok fenyegetése elleni védekezésben. Az ukrán elnök szerint tapasztalataik elengedhetetlenek a hatékony légvédelemhez, szemlézte a HVG.
Hiába, ha megvan a tapasztalat és a motiváció, akkor különösen gyorsan lehet lépni. Kérdés, hogy most milyen sebességgel kerül a piac a bedőlés szélére.
Az EU kreatív ágazatának védelmében átláthatóságot és méltányos díjazást sürget az EP azokra az esetekre, amikor szerzői jogi védelem alatt álló műveket használ a mesterséges intelligencia.
Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár a Facebookon közölte, hogy az üzemanyag forgalmazói szövetségek jogszabály módosítási kérelemmel fordultak az Energiaügyi Minisztériumhoz, amely lehetővé tenné, hogy az automata benzinkutakon is lehessen védett üzemanyag árakat alkalmazni.
A Bitcoin hálózata egyre nagyobb használatnak és népszerűségnek örvend, amit az egyszerű hálózata már nem tud gyorsan, olcsón és hatékonyan kiszolgálni – különösen nem a mindennapi helyzetekben. Itt érkezünk meg a Lightning Networkhöz, amely régóta ígéri a másodperces, filléres tranzakciókat, azonban a hidegtárcák egyelőre nem vettek részt ennek in
A német fegyvergyártó óriás szerint "kiváló helyzetben" vannak ahhoz, hogy pótolják az amerikaiak közel-keleti konfliktusban elfogyott rakétakészleteit.
Még öt napig, március 16-ig kérhetik az szja-bevallási tervezetek postázását azok, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel - írja tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Továbbra is az iráni–amerikai háborús helyzet és a közel-keleti biztonsági helyzet határozza meg leginkább a piacok mozgását. Főként az olajár ingadozására reagálnak a befektetők, de szerdán több fontos makroadat is befolyásolhatja majd a hangulatot. A forint erősödéssel kezdett szerdán, miután a kedd esti, a Hormuzi-szoros lezárásával kapcsolatos
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás c
A Ksh-ingatlan.com februári lakbérindexe szerint az országos bérleti díjak 0,6 százalékkal emelkedtek havi összevetésben, ugyanakkor Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek.
Március 23-tól új műsorral jelentkezik az RTL: A legjobb ajánlat című műtárgy-felfedező show különleges tárgyakkal, személyes történetekkel és valódi üzletkötésekkel várja a nézőket a csatornán és az RTL+ Premium felületén.
A közel-keleti helyzet eszkalálódása Európa-szerte az egekbe lőtte az üzemanyagárakat, az egyik legjelentősebb drágulást eddig a német fogyasztók tapasztalhatták. A német kormány most azt fontolgatja, hogy az üzemanyagárat csak naponta egyszer lehessen megváltoztatni - írja a Handelsblatt.
Steve Witkoff, Donald Trump kulcsfontosságú diplomatája azt mondta: mind Oroszország, mind Ukrajna készen állhat arra, hogy a háborút lezárják. Az amerikai főtárgyaló szerint a felek fáradtak, és a genfi tárgyalások óta soha nem történt akkora előrelépés a konfliktus lezárása felé, mint most, szemlézte a Portfolio.
Az eddiginél is alacsonyabb, 2,79 százalékos, éves kamattal kínálja az Otthon Start hitelt a Gránit Bank, ezzel újra a pénzintézetnél érhető el a legkedvezőbb kamat a piacon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt hónapokban sorban bővítettek a támogatott hitel kedvezményein a bankok, és a rendkívül e
Gazdasági kérdések, főként az energiaárak emelkedése kapcsán várhatók bejelentések a csütörtöki kormányinfón, ahol ismertetik a szerdai kormányülés legfontosabb döntéseit.
A magyarországi cégek 82%-a stabil vagy növekvő létszámmal számol 2026-ban, miközben a gazdasági kilátások megítélésében egyre nagyobb a bizonytalanság. Mindkét mutató esetében csökkent az elmúlt fél év során azok aránya, akik visszaesést várnak idén – derül ki a Profession.hufriss felméréséből.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében meghirdetett "Munkakörülmények fejlesztése" (Ginop_Plusz-3.2.5-24-2024-00001) fantázianevű kiemelt projekt 2. szakaszában, március 16-ától további mintegy 1,857 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé mikro-, kis- és középvállalkozások számára.
Az eddiginél is alacsonyabb, 2,79 százalékos, éves kamattal kínálja az Otthon Start hitelt a Gránit Bank, ezzel újra a pénzintézetnél érhető el a legkedvezőbb kamat a piacon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt hónapokban sorban bővítettek a támogatott hitel kedvezményein a bankok, és a rendkívül e
Ki ne hallott volna a különféle MI-alkalmazásokról, hiszen azokat egyre több szolgáltató veti be. Arról azonban már kevesebbet hallunk, hogy ezen alkalmazások milyen kockázatokkal járnak. Az alábbiakban ezt mutatjuk be érthető módon.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összesen 45 milliárd forint rövid lejáratú likviditási hitelt vesz fel a főváros kritikus forráshiányának enyhítésére. A Karácsony Gergely főpolgármester által két közgyűlés közt jóváhagyott, szeptemberi lejárattal felvett összeg nagyobb részét a K&H Bank, míg egyharmadát a Mészáros Lőrinchez köthető MBH Bank f
Az európai részvénypiacok jelentős eséssel indították a hetet, miután az Irán körüli konfliktus eszkalációja megemelte az olajárakat, és erős kockázatkerülő hangulat alakult ki a piacon. A STOXX 600 index akár 2%-os esést is mutat, tovább növelve a múlt heti 5,51%-os visszaesést, így az index már közel 7,3%-kal áll a februári rekordértéke alatt. A
Ha már megépült a fészek, a kilakoltatás tilos és kegyetlen. Jó tudni, hogyan kezeld a helyzetet: az alternatív levélgyűjtőtől a postásnak szóló üzenetig minden fontos teendő egy helyen.
Napjaink egyik legsúlyosabb szőlőbetegsége, a szőlő aranyszínű sárgaság, komoly gazdasági károkat okozhat. A betegség elleni védekezés legfontosabb eszköze a terjesztéséért felelős amerikai szőlőkabóca elleni hatékony fellépés. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a termelők és a hobbikertek tulajdonosainak figyelmét a tavas
Három ügyben is új eljárás elindításáról, vagy a meglévő intézkedések szigorúbb szintre lépéséről döntött az Európai Bizottság. A kötelezettségszegési csomagban van korrupciós büntetési eljárásokról szóló vita, lakossági energetikai ügy, valamint az építőanyagokra kivetett exportkorlátozások esetében hozott jogerős uniós bírósági ítélet végrehajtás
Az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) közzétette 2026-os első kockázati jelentését, amely vázolja az uniós pénzügyi piacok legfőbb kockázatait és sebezhető pontjait. A dokumentum megállapítja, hogy a pénzügyi piacokon továbbra is magasak a rendszerszintű stressz kockázatai, bár a piacok 2025 második felében összességében ellenállónak bizonyulta
Március 16-án hajnalban ismét a filmvilág legnagyobb eseményére figyel a világ: megrendezik a 98. Oscar-díjátadót. A Los Angeles-i gálát Magyarországon élőben is követhetik a nézők a Disney+ felületén. A közvetítés a vörös szőnyeges érkezéssel már március 15-én 23:30-kor elindul, a díjátadó pedig éjfélkor kezdődik.
A kedden életbe lépett új üzemanyagárstop értelmében a kedvezményes árat kizárólag a magyar rendszámmal és forgalmi engedéllyel rendelkező járművek vehetik igénybe, ha közvetlenül azok tankjába töltik az üzemanyagot. Bár a kannába vagy külföldi autóba történő tankolás egyértelműen piaci áron történik, a rendszám nélküli robogók és bizonyos munkagép
Bár a jövedékiadó-emelések miatt lassan realitássá válik a 3000 forintos cigarettaár, Magyarországon továbbra is jelentős problémát jelent a dohányzás, ami nemcsak az érintettek és környezetük egészségét veszélyezteti, hanem a társadalomra is jelentős anyagi terhet ró. Külföldi kutatási eredmények szerint pénzjutalommal hatékonyabban lehet ösztönöz
Az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) közzétette 2026-os első kockázati jelentését, amely vázolja az uniós pénzügyi piacok legfőbb kockázatait és sebezhető pontjait. A dokumentum megállapítja, hogy a pénzügyi piacokon továbbra is magasak a rendszerszintű stressz kockázatai, bár a piacok 2025 második felében összességében ellenállónak bizonyulta
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampányban a Netrisknél, 10-ből 7-en váltottak biztosítót, és az új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot spóroltak az ügyfelek – közölte a társaság.