A cseh köztársasági elnök kész kinevezni egy új környezetvédelmi minisztert, és várja a kormányfő javaslatát - jelentette be közleményben szerdán a cseh elnöki iroda, miután Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel tárgyalt a témáról.
2026. szeptember 1-jétől jelentősen átalakulhat a mezőgazdasági gépek közúti közlekedése. Az új Kresz-tervezet egyszerűbb fogalmakat, nagyobb sebességet és szigorúbb biztonsági előírásokat hoz – nagyrészt gazdálkodói javaslatokra építve.
A Binance jelentős lépést tett a kriptovaluták biztonság érdekében, miután körülbelül 100,54 millió dollár értékű bitcoint tett be a SAFU stratégiai tartalékaihoz. Ezzel újra megerősítette a felhasználói bázisának kritikus biztonsági hálójaként működő szerepét. Ez az 1315 BTC-t érintő tranzakció az alap eszközösszetételének szándékos megváltoztatá
Tavaly év végén több inkubációs programot indított a Creative Hungary a kreatívipar több szegmensét érintve a vállalkozások versenyképességének támogatására. A pályázatok célja, hogy az iparági együttműködések erősítésével piaci bevezetésre érett, nullszériás, illetve szériában gyártható termékek jöjjenek létre. A divat-, design- és szépségipari di
Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll.
A legtöbb vállalati well-being program jó szándékkal indul, mégsem hoz valódi egészségügyi vagy üzleti eredményeket. Ennek oka nem abban keresendő, hogy „nem működik a well-being”, hanem a kezdeményezések gyakran kampányszerűek és nem a munkavállalók tényleges egészségi állapotára és szükségleteire reagálnak. Az Affidea Magyarország szakértői szeri
2026. február 1-jétől új szabályok lépnek életbe a Magyar Élelmiszerkönyvben. A 3/2026. (I. 30.) Am rendelet új, 43. melléklete a malomipari termékek követelményeit írja át. A módosítás célja a termékek jobb megkülönböztethetősége, az egészségesebb táplálkozási szempontok érvényesítése és a minőségi elvárások szigorítása.
Kevés olyan település van, ahol egyetlen növénykultúra annyira meghatározza a helyi gazdaságot, identitást és mindennapi életet, mint Vecsés. A településen csaknem 90 családi savanyítóüzem működik, amely mögött egyre modernebb technológiai háttér áll
Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
Továbbra is nagyon népszerű a bölcsődei térítésidíj-támogatás, 2026-ban is nyitott a lehetőség a kérelmek beadására a pályázati követelményeknek megfelelően, és a keret kimerüléséig – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) szerdán az MTI-vel.
A kovászos kenyér nemcsak finom, hanem számos jótékony hatással lehet a szervezetedre. De nem árt tudnod róla, hogy bizonyos esetekben jobb az óvatosság!
Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
Kihúzták a Skandináv lottó 2026/6. heti nyerőszámait 2026. február 4-én este. Mivel ezen a héten telitalálatos szelvény nem született, így a következő héten 285 millió forint lesz a tét.
A megkérdezettek 6 százaléka biztosan, 18 százaléka valószínűleg nagyobb összeget kíván költeni lakóingatlanára a következő egy évben. Két-három éve hasonlóak ezek a számok – mondta Petz Rajmund, a GKI gazdaságkutató igazgatója a InfoRádióban
A magyarországi hívők többsége már az interneten keresi a vallási tartalmakat, miközben háromnegyedük a közösségimédia-felületeken keresztül is tartja a kapcsolatot saját gyülekezetével – olvasható egy, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss kutatásban.
A banki éves díjkimutatásokból kiderül, mennyibe került tavaly a bankolásunk, de azt is megtudhatjuk, hogyan csökkenthetnénk a költségeket. A Gránit Banknál az ügyfelek közel 45 százaléka bankolt költségmentesen, jelentős részük pedig pénzt is keresett bankszámlájával az elmúlt évben – adta hírül a pénzintézet.
Az amerikai Washington Postot még 1877-ben alapították. Mi történt? A Washington Post nagyszabású leépítésbe kezd, amely leginkább a sportrovatot és a nemzetközi tudósítói hálózatot érinti – értesült a Reuters. Részletek. A hírügynökség úgy tudja, hogy a döntést Matt Murray főszerkesztő jelentette be a dolgozóknak szerdán. A továbbiakban a közélett
Valamennyi piacán erősít a SkyShowtime: több on-demand streaming csatornát indít el, Közép- és Kelet-Európában is, ráadásul számos népszerű sorozatot kínál.
A Bitget Wallet közzétette Everyday Finance Onchain: Key Trends Shaping 2026 című kutatási jelentését, amely szerint a kriptotárcák egyre inkább az onchain mindennapi pénzügyi tevékenységek elsődleges felületévé válnak. Az elterjedés éretté válásával a használat az alkalmi, piaci mozgások által vezérelt kereskedésről az ismétlődő pénzügyi viselkedé
Évek óta egyre több pénzt emészt fel a költségvetés kamatkiadása. 2025-ben csaknem 4000 milliárd forintot fordított Magyarország erre a célra, ami az éves GDP körülbelül 4-5 százaléka – tisztázta az InfoRádió megkeresésére Beke Károly, a Portfolio elemzője. Viszont a lakossági állampapírok utáni kamat kiadása folyamatosan csökkenhet.
Nagy szükség lenne a hazai lakásállomány felújítására, azonban a lakosság lakásfelújítási, korszerűsítési szándékai harmadik éve stagnálnak. Utoljára a 2021-es Otthonfelújítási Program hozott élénkülést, a most futó támogatásokat alig veszik igénybe – derül ki a GKI felméréséből.
Nehéz helyzetben vannak a hazai kiskereskedelmi láncok. Mi történt? A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forint tőkeinjekcióval erősítette meg a magyarországi céget, hogy elkerülje a saját tőke mínuszba csúszását, írja a 24.hu. Részletek. A SPAR Magyarország az elmúlt években jelentős veszteségeket könyvelt el: 2022 és 2024 között összesen 56 mil
A legnagyobb cégek kivételével jelentős haladékot és könnyítést kaptak a hazai vállalkozások az ESG kötelezettségekkel kapcsolatban. Ugyanakkor például sok cégnek a benyújtás és közzététel szempontjából is ez az utolsó év, amikor még nem kell teljesíteni, de a jelentést elkészíteni már kötelező. Ugyanígy ráfordult a célegyenesre a kkv-szektor is; 2
Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára
Az európaiak 62 százaléka úgy gondolja, hogy hazája számára előnyös az uniós tagság, Magyarországon ez az arány 55 százalék – derül ki az Eurobarométer friss felméréséből.
A Gazdasági Totalcar című legfrissebb sorozat az autóipar és a gazdaság aktuális kérdéseit vizsgálja közérthetően, mégis szakmailag megalapozott módon, havi rendszerességgel.
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) február 18-én rendezi meg az Eiffel Műhelyházban a THE Shift konferenciát, ami nem egy hagyományos iparági konferencia.
Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban ala
Sokan érzik azt, hogy elfáradtak, kiüresedtek, mégsem tudnak vagy mernek kilépni abból, amiben élnek vagy dolgoznak. Kívülről minden rendben van, belül viszont egyre nő a feszültség. Ez nem egyéni gyengeség kérdése – hanem egy olyan működési minta, amelyet idővel „normálisnak” kezdünk elhinni. Amikor a túlélés lesz az alapállapot A legtöbb ember ne
Az Amazon megerősítette, hogy valóban elküld egy kisvárosnyi embert. A cég nem sokkal azután ismerte el a 16 ezer munkahely megszüntetését, hogy egy láthatóan tévedésből kiküldött belsős, még nem végleges
Február 1-jétől Magyarországon egy olyan módosítás lépett életbe, amely első ránézésre aprónak tűnhet, a gyakorlatban viszont sokak mindennapi pénzhasználatára hat.
Januárban enyhén gyorsult az infláció Horvátországban: az éves fogyasztóiár-index 3,4 százalékot tett ki, ami nem tér el jelentősen a 2026-ra vonatkozó előrejelzésektől - jelentette ki szerdán Tomislav Coric horvát pénzügyminiszter.
Felkerültek a matricák Budapest talán legjobban várt boltjának kirakatára. Hamarosan kiderül, itthon hogyan teljesít a márka, amely a tengerentúlon épp a legviharosabb éveit éli. A Lululemon magyarországi nyitásának valódi tétje, avagy jóga haladóknak.