2026. február 17. kedd

febr. 17
9:57
Mesterséges intelligencia tudással ruházza fel a tanárokat a Yettel (Digital Hungary)
Folytatódik a ProSuli ingyenes, online AI workshopja. Az elmúlt hónapokban olyan újabb jelentős mesterséges intelligencia (MI, AI) funkciók váltak szinte bárki számára elérhetővé, amit sok esetben még a szakembereknek is kihívás követni. Ami pedig az oktatást illeti: nem túlzás azt állítani, hogy az AI alapjaiban alakítja át a diákok és tanárok esz
febr. 17
10:03
Sokat köszönhet a magyar GDP a Nestlének (Menedzsment Fórum)
40,7 milliárd forint költségvetési hozzájárulás a cégtől.
febr. 17
10:03
Nagy változás jöhet a jogosítványoknál március 1-től (Portfolio)
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott kormányrendelet-tervezet szerint 2026. március 1-től az állam átvállalná a jogosítványszerzés költségeit azoknál a fiataloknál, akik gyermekvédelmi gondoskodásban élnek. A kezdeményezés célja az, hogy javítsa az érintettek munkaerőpiaci esélyeit, és csökkentse az önálló életkezdés egyik legnagyobb anyagi akadál
febr. 17
10:03
Beütött a válság itthon: halvány remény látszik csak, hogy jobb lesz (Agrárszektor)
Nagy ijedtséggel és sok bizonytalansággal indult ez az év a tejtermelők és sertéstartók számára. Az azóta eltelt egy hónapban a legfontosabb, ami történt, hogy a felvásárlási árak csökkenése megállt, és némi halvány remény látszik arra, hogy tavasszal a válság enyhülni fog.
febr. 17
10:05
100 milliárd dolláros bejelentés érkezett: masszív összeget önt a mestereséges intelligenciába az ázsiai óriásvállalat (Portfolio)
Az Adani Group 100 milliárd dolláros beruházást jelentett be megújuló energiával működő, mesterséges intelligenciára optimalizált adatközpontok fejlesztésére. A lépéssel a világ legnagyobb integrált adatközponti platformját kívánják létrehozni - számolt be a Cnbc.
febr. 17
10:09
Metaplanet: 600 millió dolláros Bitcoin-gigaveszteség, mégis dől a pénz? (Kripto Akadémia)
619 millió dolláros nettó veszteséget jelentett a Metaplanet a Bitcoin árfolyamának zuhanása miatt. A „japán Strategy” azonban nem hátrál: az opciós ügyletekből származó bevételeik 738%-kal nőttek. A „japán Strategy-ként” emlegetett Metaplanet sokkoló számokkal zárta a 2025-ös pénzügyi évet és negyedévet. Miközben a Bitcoin árfolyamának beszakadása
febr. 17
10:09
Alig mozdultak tegnap a fejlett piacokon a kötvényhozamok; a hazai hozamok tovább estek (ProfitLine)
Az amerikai szünnap miatt viszonylag érdektelen kereskedés zajlott tegnap a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain. A vártnál gyengébb japán GDP és a vártnak megfelelően csökkenő európai ipari termelési adat nem hozott érdemi változást: a japán 10 éves hozamszint 2,2, a német 2,75% környékén maradt, de nem változtak érdemben a francia és az o
febr. 17
10:09
Állva tapsolták Amerika-szerte a magyar zenekart (Forbes)
Hat év után tért vissza Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar a 2800 fős Carnegie Hallba New Yorkba, de koncerteztek Bostonban és Torontóban is. Mi történt? Nagyszabású amerikai turnéról érkezett haza Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar, az amerikai közönség és a kritika pedig egyöntetűen imádta a magyar együttes koncertjeit New Yor
febr. 17
10:09
Peking az élelmiszer-önellátást és az agrárinnovációt helyezi előtérbe (Magyar Mezőgazdaság)
A kínai kormány éves vidékpolitikai stratégiája a gabona- és olajnövény-termelés stabilizálását, az importforrások diverzifikálását és az agrártechnológiai fejlesztések felgyorsítását helyezi középpontba.
febr. 17
10:09
Átadták az első Messer Diploma Nívódíjat Pécsett (Gyártástrend)
A hidrogéntechnológia egyre fontosabb szerepet tölt be az energiaátmenetben, különösen a megújuló energiák integrációja és a hosszú távú energiatárolás területén. Ezt a gyakorlati fókuszt erősíti a Pécsi Tudományegyetemen első alkalommal átadott Messer Diploma Nívódíj, amely egy olyan diplomamunkát ismert el, amely a hidrogén szerepét vizsgálta a m
febr. 17
10:15
Kiderült, mennyit köszönhet a magyar gazdaság a Nestlének (Privátbankár)
Adók és járulékok befizetése által 13,5 milliárd forinttal növeli a magyar költségvetés bevételeit.
febr. 17
10:15
Lassan elporlad a forint bivalyereje? Erre számíthatunk a választásokig: meglepően mozoghat az árfolyam (Pénzcentrum)
Hónapok óta szokatlanul stabil pályán mozog a forint, miközben a globális pénzpiacokat továbbra is bizonytalanság, geopolitikai kockázatok és változó kamatvárakozások jellemzik. A befektetők figyelmét ezért egyre inkább az köti le, hogy meddig tarthat ki ez a viszonylagos nyugalom, és milyen fundamentumok állnak a magyar fizetőeszköz mögött. A kama
febr. 17
10:21
Lay’s Kör Szoboszlai Dominikkal (Kreatív Online)
A kampány célja, hogy a Lay’s márkát a Bajnokok Ligája-meccsnézés megkerülhetetlen részévé tegye a magyar szurkolók számára, különösen abban az évben, amikor Budapest ad otthont a döntőnek. A kampány 2026. február 16-án indult, és a 2026. május 30-i UEFA Bajnokok Ligája döntőig tart.
febr. 17
10:21
Drágul az autózás: emelkedik a gépjárműadó és a műszaki vizsga díja (Agroinform)
Az inflációkövető szabályozás miatt nő a gépjárműadó 2026-ban, miközben a műszaki vizsga egyes díjtételei is emelkednek. Mutatjuk, mennyivel kell többet fizetniük az autótulajdonosoknak.
febr. 17
10:27
A molekuláris öltések illata (Kreatív Online)
Hidvégi Tom nemzetközileg is elismert márkaőrből lett parfümőr, és immár saját kreációja, a Brodēon hazai és globális bevezetésén dolgozik. Luxusmárkák kommunikációját boncolgató cikksorozatunk második része.
febr. 17
10:27
Csak az Unióban gyártott elektromos autókra adna támogatást az EU egy tervezet szerint (Telex)
És a felhasznált alkatrészek 70 százalékának is az Unión belül kellene készülnie az EU versenyképességét célzó javaslat szerint.
febr. 17
10:33
Kína és Észak-Korea erőteljesen növeli atomfegyverei számát (Piac és Profit)
A globális nukleáris robbanófejkészlet 9614 darab, ami a nukleáris fegyverkészlet azon részét jelenti, amely a műveleti erőkhöz van rendelve. 2020 óta Kína 350-ről 600-ra növelte készleteit 2025-re, és 2030-ra az ország várhatóan 1000 nukleáris fegyverrel rendelkezik majd.
febr. 17
10:33
Most érkezett! Óriási változás készül a hazai jogosítványoknál: kiderült, mit tervez a kormány (Pénzcentrum)
A kormány tervei szerint 2026 tavaszától az állam teljes mértékben átvállalná a jogosítványszerzés költségeit a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő fiataloktól. A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet alapján az érintettek B és C kategóriás vezetői engedélyt szerezhetnének állami finanszírozással, ami jelentősen javíthatja munkaerőpiaci he
febr. 17
10:33
Tavak és folyók a nagyvilágban – Mit tudsz róluk? (Szakmát Szerzek)
A folyók és tavak nemcsak a térképeken fontosak, hanem a történelemben és a mindennapjainkban is. Ebben a kvízben a világ legismertebb vizeivel találkozhatsz, miközben próbára teheted földrajzi tudásodat.  Készen állsz egy gyors „vizes” kihívásra?
febr. 17
10:33
Alkalmazások, melyekkel könnyebben készülhetsz az érettségire (Diplomátszerzek)
Az érettségire tanulás már nem csak könyvek és jegyzetek magolását jelenti. A modern felkészüléshez ma már rengeteg olyan alkalmazás és online eszköz létezik, amelyekkel strukturáltabban, motiváltabban és hatékonyabban tanulhatsz.
febr. 17
10:39
Mi lesz most a dollárral? Túlzók lehetnek a várakozások (Portfolio)
A dollár két napja erősödik, annak ellenére, hogy a piac idén nagyjából három kamatcsökkentést áraz a Fed részéről. Elemzők szerint azonban ezek a várakozások túlzóak, ami teret nyithat a dollár további erősödésének - írta a Bloomberg.
febr. 17
10:39
Tovább tarol a zsugorinfláció? Mutatjuk, melyik termék lett kisebb (Forbes)
Csokinyuszi, kutyakaja, gumicukor, ketchup – az elmúlt napokban tovább bővült a kiszereléscsökkentett termékek hivatalos listája. Mi történt? Az elmúlt napokban tovább bővült a kiszereléscsökkentett termékek hivatalos listája, vette észre hvg.hu. A listán csaknem 400 termék szerepel: ezek mind kisebb kiszerelésben kaphatók korábbi súlyukhoz képest.
febr. 17
10:39
Közép-kelet-európai médiacég tör be a nyugati piacra: a Denník N-hez kerül az EUobserver – Munk Veronika: „fantasztikus részesének lenni ennek!” (Media1)
A szlovák, újságírói tulajdonban lévő Denník N médiacsoporthoz csatlakozik az európai uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli EUobserver. Az együttműködés a Denník N első jelentős belépése az angol nyelvű nyugati médiapiacra, miközben a portál szerkesztőségi függetlensége változatlan marad; a Denník N-nél dolgozik többek között Munk Veronika, a Telex e
febr. 17
10:39
Kevesebb munkaadó tervez béremelést idén, mint amennyi tavaly tervezett (Digital Hungary)
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett bérfejlesztéssel előzetesen, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55%-a számol ezzel. Ezzel szemben a munkavállalók döntő többsége (82%) arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni fog a béren k
febr. 17
10:45
Vajon Majka újra "robbant" - Március 18-án derül ki, kik lettek az év legjobbjai a tévében: átadják a Televíziós Újságírók Díját (Médiapiac)
Idén is díjazzák a televíziós szakma legjobbjait: március 18-án adják át a Televíziós Újságírók Díját, amelyet a 2025-ben képernyőre került szórakoztató műsorok és tévés személyiségek kaphatnak meg a szakma vezető újságíróinak szavazatai alapján.
febr. 17
10:45
Nem mindenhol szenved a gyümölcstermesztés: durva számok jöttek (Agrárszektor)
Lengyelországban 13,5%-os növekedést mutat 2025-ben a fán termő gyümölcsök mennyisége. A 4,2 millió tonnás gyümölcstermés döntő részét (3,8 millió tonna) az alma teszi ki.
febr. 17
10:51
Trump kilóra megveheti Ursula von der Leyen mestertervének egyik főszereplőjét (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök kanyarban előzheti az Európai Unió tárgyalóit, akik vért izzadva tárgyalták ki a történelmi Mercosur-megállapodás részleteit. A dél-amerikai kereskedelmi blokkból első körben Argentínára próbál lecsapni Trump, mivel az országot vezető Javier Mileivel már régóta jó kapcsolatot ápol, annyira, hogy a tavalyi félidős választ
febr. 17
10:51
Egyre több magyar lakástulaj jön rá, ezt érdemes meglépni 2026-ban: ők már védve vannak a drága meglepetésektől? (Pénzcentrum)
Csökkenő érdeklődés, növekvő online kötési arány és tudatosabb ügyfelek jellemzik a lakásbiztosítási piacot a Groupama biztosító kapánytapasztalatai szerint - hangzott el a biztosító sajtóeseményén. A felmérések alapján már nem az alacsony díj a döntő szempont, hanem a megfelelő fedezet, a magasabb kártérítés és a gyors kárrendezés. Eközben egyre t
febr. 17
10:57
Nagyobb a válság Németországban, mint gondolták (Piac és Profit)
Németországban 5,38 millióan dolgoztak az ipari szektorban tavaly, ez 124 ezerrel (2,3 százalékkal) kevesebb az egy évvel korábbihoz képest – áll az EY tanácsadó cég jelentésében, amit a dpa német hírügynökség idézett.
febr. 17
10:57
Gyengül a forint (Portfolio)
Gyengüléssel indította a napot a forint, az euróval és a dollárral szemben is. Azóta látható egy kis korrekció. A font nagyot gyengült a dollárral szemben főként kedvezőtlen munkaerőpiaci adatok miatt. Közben az is kiderült, hogy a német gazdaság 1 százalékkal nőhet idén, amely ugyan több, mint amit korábban vártak, a fenntartható fellendüléshez ke
febr. 17
10:57
A német központi bank elnöke a stabilcoinok és a Cbdc előnyeit hirdeti (BitcoinBázis)
Joachim Nagel szerint az euróhoz kötött stabilcoinok nagyobb függetlenséget biztosítanának az EU-nak az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinoktól, amelyek hamarosan engedélyezésre kerülhetnek a GENIUS törvény alapján. Joachim Nagel, a német központi bank, a Deutsche Bundesbank elnöke támogatja az euróhoz kötött központi banki digitális valuta (CBDC
febr. 17
10:59
Megtörte a csendet a Mol: pontról pontra cáfolta a megdöbbentő állításokat (Portfolio)
A Mol a Portfolio-nak küldött írásában reagált a Centre for Research on Energy and Clean Air (CREA) és a Center for the Study of Democracy (CSD) közreműködésével készült tanulmányra, ami először a CNN-en jelent meg. Az olajcég pontokra szedve kritizálta a tanulmány megállapításait.
febr. 17
11:01
Sorsdöntő hónap jön a lakásbiztosításoknál, érdemes komolyan venni a levelet, amit kaptál (Portfolio)
Az év legintenzívebb hónapja közeleg a magyar lakásbiztosítási piacon, hiszen harmadik alkalommal lesz lehetőségük az ügyfeleknek arra, hogy felülvizsgálják lakásbiztosítási szerződéseiket, függetlenül azok évfordulójától. Az ügyfelek erről február 15-éig vehették kézhet a biztosító - korábbiaknál részletesebb - tájékoztató levelét, érdemes komolya
febr. 17
11:03
Optimisták a befektetők, mégis nő a feszültség: ez most a legnagyobb probléma a piaccal (Portfolio)
A Bank of America legfrissebb, februári alapkezelői felmérése szerint a globális befektetők egyre inkább tartanak attól, hogy a vállalatok túl agresszíven költekeznek. Bár a piaci hangulat továbbra is rendkívül optimista, a további árfolyam-emelkedés tere egyre szűkül.
febr. 17
11:03
Több a csapadék, de rossz műveléssel nincs talajfeltöltődés (Agrárágazat)
A mezőgazdaság talajvízhiánya nem oldódott meg a téli csapadékkal, mert a mélyebb rétegek továbbra is szárazak maradtak.
febr. 17
11:03
Megjött a csapadék, visszatérnek a fagyok (Mezőhír)
A csapadékos lehűlés próbára teszi a mezőgazdaság szereplőit: jön az eső, a hó és a kemény fagy.
febr. 17
11:03
Karácsony és Vitézy is ott ül Rákosrendező zsűrijében, 14 iroda tervei közül kell választaniuk (Telex)
Az állami, a budapesti, a XIII. és a XIV. kerületi főépítész is helyet kapott a bírálóbizottságban.
febr. 17
11:09
Kiemelkedő eredményeket ért el az Szte a gyógyszerkutatás és -fejlesztés területén (ProfitLine)
Kiemelkedő eredményeket értek el a Szegedi Tudományegyetem (Szte) munkatársai a gyógyszerkutatás és -fejlesztés területén, egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból megvalósult négyéves program során - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
febr. 17
11:09
Hótakaró: megjött a HungaroMet előrejelzése (Portfolio)
A vasárnapi hidegelárasztást követően hétfőn a hó is megérkezett az országba, ám a HungaroMet közlése szerint a kialakult vékony hóréteg még ma teljesen elolvadhat.
febr. 17
11:09
A MOL kezdeményezi a stratégiai kőolajkészletek felszabadítását a régió ellátásbiztonságának fenntartása érdekében (NRGreport)
A MOL-csoport az magyar Energiaügyi Minisztériumhoz fordult a stratégiai kőolajkészletek felszabadítása érdekében, miután 2026. január 27. óta nem érkezik kőolaj a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Az intézkedésekkel a vállalatcsoport biztosítja, hogy a régió ellátásbiztonsága fennmaradjon.
febr. 17
11:09
Új üzletágat indít a Marquard Group Hungary (MMonline)
A Marquard Group Hungary 2026-ban portfólióbővítéssel és új stratégiai együttműködésekkel erősítette hazai jelenlétét. A vállalat ezt a növekedési pályát egy új, önálló sales house üzletág elindításával folytatja. A cél, hogy a magyar tulajdonú kis kiadók számára modern értékesítési hátteret, a hirdetőknek pedig átlátható, integrált és hatékony kam
febr. 17
11:09
Ezeken a kisebb településeken terjeszkedik az IKEA-konkurens lakberendezési áruház (Forbes)
Nagy változás előtt áll a Jysk: márciustól teljesen új vezetői struktúrában működik a lakberendezési cég. Mi történt? Nagy változás előtt áll a Jysk: márciustól teljesen új vezetői struktúrában működik a lakberendezési cég, ami a magyar működést sem hagyja érintetlenül. A Portfolio Szimeiszter Sándorral, a Jysk Magyarországért, Ausztriáért és Görög
febr. 17
11:09
1200 liternyi limitált rosé sör készült a kerek évfordulóra (Magyar Mezőgazdaság)
Igazán különleges sörrel ünnepli tizedik születésnapját a magyar sörmagazin. A Beerporn.hu és az Etyeki Sörmanufaktúra közösen készült terméke száraz, akár egy pezsgő, színében pedig a sillerborok világát idézi.
febr. 17
11:11
Jogi háború robbant ki Európa gázellátása körül, pert indított a Gazprom a régiós gázóriás ellen (Portfolio)
A Gazprom két keresetet is benyújtott az osztrák OMV leányvállalatai ellen egy orosz bíróságon. A lépés azután történt, hogy az osztrák energiacég felmondta a 2041-ig szóló hosszú távú gázszerződést, és a stockholmi választottbíróság által megítélt 230 millió eurós kártérítést beszámította a folyó szállítások ellenértékébe – számolt be az OilCapita
febr. 17
11:13
Ezért nagy baj, hogy az exportunk nagy része Németországba megy (Portfolio)
Az elmúlt időszakban a magyar gazdaság alakulása kapcsán gyakran felmerül a külső kereslet meghatározó szerepe, illetve az a kérdés, hogy miként befolyásolják a külpiaci folyamatok, elsősorban a német gazdaság elhúzódó strukturális problémái a hazai gazdasági történéseket. A külső kereslet szerepét és alakulását az MGFÜ Gazdaságelemzési Központjána
febr. 17
11:15
Stabilak maradnak a hazai üzemanyagárak? (Menedzsment Fórum)
Kiderült, hogyan változnak az árak a kutakon.
febr. 17
11:15
Kiderült, hogyan változnak az árak a kutakon (Privátbankár)
Stabilak a hazai üzemanyagárak.
febr. 17
11:15
A Marquard Group Hungary sales house üzletágat indít (Kreatív Online)
A Marquard Group Hungary sales house célja, hogy a magyar tulajdonú kis kiadók számára modern értékesítési hátteret, a hirdetőknek pedig átlátható, integrált és hatékony kampánymegoldásokat biztosítson.
febr. 17
11:15
A nap kérdése: a távolléti díjnak része a rendkívüli munkavégzésért járó pótlék? (Adózóna)
Beleszámít-e a távolléti díjba a túlóra pótléka bármilyen esetben is? Helyes-e az az értelmezés, miszerint az Mt. 151. § (1) bekezdésében nem szereplő pótlékjogcímeket (így a túlórapótlékot is) figyelmen kívül kell hagyni a számításnál? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
febr. 17
11:15
Erről a nyugdíjszabályról kevés magyar tud: több helyről is lehet résznyugdíjat igényelni, ez a menete (Pénzcentrum)
Több országban dolgoztak, mégsem kell lemondaniuk a nyugdíjról azoknak, akik az Európai Unión belül vagy az EGT államaiban szereztek szolgálati időt. Farkas András nyugdíjszakértő összefoglalta, milyen uniós szabályok alapján, milyen elvek szerint állapítják meg és folyósítják a résznyugdíjakat a határokon átnyúló életpályák után.

Keresés