Bár a 2026-os extrém aszály komoly kihívások elé állította a magyar mezőgazdaságot, a napraforgó idén is bizonyította, hogy még mindig jobban tűri a szárazságot, mint a kukorica. Az országos betakarítás a végéhez közeledik, és bár a hozamok elmaradnak az ötéves átlagtól, a termelők többsége kitart a növény mellett, sőt sokan növelni tervezik a veté
A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról. A főszezonban 73 626 kerékpár-helyjegy fogyott, 6,5 százalékkal több, mint egy éve. A helyjegyes balatoni járatokon 1 227 969 utazást regisztr
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
Dél-Korea, Szingapúr és Németország vezeti az ipari robotok elterjedtségét mérő nemzetközi rangsort, Magyarország viszont a lista alsó harmadában végzett. A Visual Capitalist által közzétett, a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) adataira épülő összeállítás szerint 2024-ben Magyarországon 10 ezer feldolgozóipari dolgozóra 172 ipari robot jutott. E
Aki idős szülőről vagy más közeli hozzátartozójáról gondoskodik, pontosan tudja, mekkora rendszeres kiadást jelent ez. Az egészségpénztár kevéssé ismert szolgáltatásával közeli rokununk gondozására is költhetjük a megtakarításunk egy részét.
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Jelentősen emelnék a közlekedési szabálysértések miatt kiszabható bírságokat Horvátországban; a biztonsági öv használatának elmulasztásáért 200 eurós (mintegy 73 ezer forint), a veszélyes szabálytalan parkolásért 300 eurós (mintegy 109 ezer forint) büntetés járhat, az illegális utcai autóversenyek résztvevőire pedig akár 5000 eurós (mintegy 1,8 mil
Az Eurostat szerdán publikált adatai szerint 2024-ben az EU-ban fejenként 12,3 kilogramm e-hulladékot gyűjtöttek be, miközben új elektronikai berendezésekből több mint két és félszer ennyi került piacra. A különbség a használatban maradó, háztartásokban felhalmozott vagy informális csatornákon kezelt eszközök szerepére utal.
A Költségvetési Tanács véleménye szerint a 2026-os költségvetés módosítása jogilag megfelel az adósságszabálynak, de a magas hiány, az emelkedő államadósság és az uniós eljárási kockázatok miatt érdemi fiskális kiigazításra lehet szükség.
Átfogó fordulatot sürgettek a magyar agráriumban az MKT szakmai fórumán. Prof. Dr. Gyuricza Csaba a szántóterületek további csökkenésére és a hazai vetőmagágazat veszélyeztetettségére figyelmeztetett, a kiutat pedig a tudás, az alkalmazkodás és az együttműködés erősítésében látta.
Az elmúlt évtizedben az ellátási láncok iparága, valamint a digitális adatvédelem is szignifikáns fejlődésen ment keresztül, ugyanakkor a felhasználók a legtöbb esetben nem látják, mi történik a háttérben az adataikkal egy látszólag teljesen hétköznapi művelet során, mint a csomagkövetés. Egy webáruházi rendelés, vagy egy beszélgetés az ügyfélszolg
A következő napokban a Kárpát-medence továbbra is döntően egy anticiklon peremén fog elhelyezkedni, ám észak felől egy hidegcsepp éri el a térséget. Ez a meteorológiai jelenség a középső és keleti országrészben megnövekvő felhőzetet és helyenként gyenge csapadékot hoz, a szakemberek szerint északkeleten akár jégdara és villámtevékenység is előfordu
A begónia fajok hatalmas változatosságot mutatnak, vannak köztük dúsan virágzó fajok, és akad közöttük számos olyan faj is, melyek levelükkel díszítenek.
Magyar Péter az általa a közösségi médiában megosztott kép tanúsága szerint Ryanair-géppel utazik Brüsszelbe, az európai uniós és tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára.
Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
Hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség egy közel hárommilliárd forintos tanácsadói szerződés ügyében. A megbízást közbeszerzés nélkül, a koronavírus-járványra hivatkozva kötötték meg egy korábbi miniszter cégével, a dokumentumokat pedig évtizedekre titkosították. A gyanú szeri
Több fontos információ derült ki a közmédia új vezérigazgatói posztjára kiírt pályázatból. Például, hogy a kiadásokat jelentős mértékben visszafoghatják jövőre. Összevonhatják az M1-et és a Duna televíziót is.
Az elmúlt másfél évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a vöröshagyma termőterülete Magyarországon. Bár a szakértők szerint a következő évtizedekben nem fog eltűnni a magyar hagyma, a termesztés egyre kockázatosabbá fog válni, emiatt viszont az import növekedése várható. 2026-ban ugyanakkor jelentősen csökkent a vöröshagyma behozatala hazánkb
A háromdimenziós emojik újratervezése közben a Google dizájnerei egy meglepő kérdéssel szembesültek: vajon hogyan néz ki hátulról egy mosolygó fej? A cég egy humoros illusztrációval válaszolt, miközben közel négyezer emojit alakított át 3D-s figurává.
Kedvező változást hozott az AKG-felhívás módosítása: bizonyos feltételekkel a szárazság miatt ki nem kelt zöldtrágya másodvetéseket is teljesítettnek ismerik el. A könnyítés a megfelelően bejelentett, meghatározott időszakban elvetett állományokra vonatkozik.
Ganz Ábrahám Európai Uniós Vállalati Hitelprogramok (Ganz nullás hitelek) márkanéven érhetők el a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) még nyitott, rendkívül kedvező finanszírozást biztosító uniós hitelprogramok. A konstrukciók széles körű beruházási célokra vehetők igénybe 0 százalékos kamattal és banki költségektől mentesen – hívja fel a figyelmet kö
A Berkshire Hathaway újabb 330 millió dollárt fektetett a Bending Spoons nevű olasz technológiai cégbe, amivel a konglomerátum összesített befektetése már megközelíti az egymilliárd dollárt. A hír hatására a vállalat részvényárfolyama 39 százalékkal ugrott meg - tudósított a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konfere
Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
Kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többi között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár idei orsz
Kitart a debreceni helyszín mellett a Magyar Akkumulátor Szövetség, pedig Tárkányi Zsolt debreceni országgyűlési képviselő, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára arra kérte őket, hogy ne a városban rendezzék meg a november 4-5-i Magyar Akkumulátoripari Napokat. Kaderják Péter, a szövetség ügyvezetője lapunknak azt mondta,
Hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség egy közel 3 milliárd forintos, három nap alatt megkötött tanácsadói szerződés ügyében. A megbízást közbeszerzési eljárás nélkül kötötték meg, és iratait 2040-ig titkosították.
Az Európai Unió régióinak csaknem 72 százalékában csökkenhet a lakosság 2050-ig, ezért Brüsszel a helyben maradás jogát állítja a fejlesztéspolitika középpontjába. Raffaele Fitto, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke a Régiók és Városok Európai Hetén hangsúlyozta, hogy a testület 2027 elejére önálló stratégiát készít a maradás jogának (Right to
A kiberkockázatokkal kapcsolatos aggodalom olyan mértékű, hogy annak következményeként a fogyasztók akár ismét az ágyuk alatti cipősdobozban tarthatják a megtakarításaikat ahelyett, hogy bankban helyeznék el azt. Erre a súlyos veszélyre figyelmeztették a bankokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Bank of England (BoE) vezető tisztségviselői. Andre
A paradicsomszezon végével és a hőmérséklet csökkenésével a bokrokon maradó zöld bogyók már nehezen érnek be a szabadban, azonban utóérő tulajdonságuknak köszönhetően otthonunk melegében is szép pirossá, sárgává, bordóvá vagy lilává válhatnak.
A Tisza-kormány a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) honlapján közzétette, hogy a sportesemények rendezésére mennyi pénzt költött el az előző kabinet.
Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó
Már több mint három hete tartanak a diáktüntetések Franciaországban. A középiskolások a tanárhiány, a túlzsúfolt osztálytermek és a romos épületek miatt vonultak utcára, a konkrét követelések mögött azonban egy egész generáció jövőféltése húzódik meg - közölte a The Guardian.
Ha egy márkának annyi ajánlata van őszre, hogy nem elég egy Főnök, aki el tudja mindet mondani, nincs más megoldás: meg kell sokszorozni a Főnököt. A Suzuki októberre új TVC-t forgatott Csuja Imrével – pontosabban Csuja Imrékkel.