Ukrajna leggazdagabb embere, a milliárdos Rinat Ahmetov, a Sahtar Doneck futballklub tulajdonosa holdingvállalatán keresztül 471 millió euróért (mintegy 550 millió dollárért) vásárolt meg egy elképesztő luxuslakást Monacóban.
Kármán András pénzügyminiszter szerint közel egymillió idős ember él súlyos nélkülözésben Magyarországon, elsősorban a csökkenő nyugdíjkiadások és a kiugró élelmiszer-infláció miatt. Az ország ma a GDP kevesebb mint 6 százalékát fordítja öregségi nyugdíjakra, miközben az uniós átlag 9–10 százalék, és a 2010-es évek elején a magyar arány még a 7,5 s
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
Komoly fennakadásokkal indult a kedd reggel a Keleti pályaudvaron, ahol egyes vonatok már 40 perces késéssel közlekednek. A problémát felsővezetéki hiba okozza Kőbánya felső állomáson.
Az ázsiai víziagáma (Physignathus cocincinus) a terrarisztika egyik legimpozánsabb, egyben egyik legigényesebb gyíkalakúja. Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend a faj az egzotikus állatot tartók körében. De vajon mi áll ennek a hátterében?
A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
A Gránit Bank tőle szokatlan hírt közölt, a hitelintézet 16 éves történetében valószínűleg még nem fordult elő ekkora tartalékképzés. A bank a harmadik negyedévben 9,4 milliárd forint hitelkockázati tartalékot számolt el, amelyből 9 milliárd forint egyetlen ügyfélcsoporthoz kapcsolódik – jelentette be a hitelintézet. A szigorú banktitok miatt nem t
Októberben még könnyen előfordulhatnak kellemesen meleg nappalok, miközben éjszakára már egy számjegyű értékeket mutat a hőmérő. A dézsás és nyáron szabadban tartott szobanövényeknél ezért elsősorban az éjszakai minimum-hőmérsékletet érdemes figyelni.
A vadon élő állatok, a mezőgazdasági haszonállatok és az ember egészségi állapota elválasztatlan egységet alkot. Ezt a felismerést rögzíti az „Egy Egészség” (One Health) elve, amely napjainkban a korszerű vadgazdálkodás, a terménybiztonság és az állategészségügy fontos szakmai alapelvévé vált.
A BYD a negyedik negyedévben tervezi elindítani a sorozatgyártást szegedi személygépkocsi-gyárában - jelentette be Stella Li ügyvezető alelnök a Bloomberg TV-ben hétfőn sugárzott interjúban. A kínai járműgyártó tervei szerint 2030-ra több mint 40 ezerre bővíti dolgozói számát Európában.
Idén a jogszabályi környezet kialakítása zárul, jövőre indul a tesztelés, 2029-ben pedig be is vezetik a digitális eurót - jelentette be az Európai Központi Bank egyik vezetője.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly mindössze 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
Kedden folytatódik a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyalnak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztják a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit.
2026 augusztusában az építőipari termelés volumene 21,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg júliushoz képest 14 százalékos növekedést mértek a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok alapján – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséből. A jelentős bővülés elsősorban az egyéb építmények, köztük az ut
Vadonatúj bírósági talkshow indul az RTL-en és az RTL+ Prémiumon A Bírónő címmel, beszél dr. Sipter Katalin tárgyalótermi döntésein keresztül elevenednek meg a drámai emberi történetek. A műsorban valódi jogi ügyvédek, dörzsöltek és kritikusok vitatják meg a legszövevényesebb bűnügyeket. A produkció október 26-tól lesz látható a képernyőn.
Az életbiztosítás alapján járó haláleseti kifizetés főszabály szerint nem számít hagyatéki vagyonnak, így a kijelölt kedvezményezett akár hetekkel a hagyatéki eljárás lezárása előtt hozzájuthat az összeghez.
Augusztusban 14 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az előző hónaphoz képest, ami akkora emelkedés, mint a megelőző három hónap esése együttvéve. A látványos ugrás ellenére az ágazat nem tudott kitörni abból a lefelé tartó trendből, amelyben már ötödik éve mozog. Ráadásul a növekedést nem általános élénkülés, hanem néhány nagy értékű á
Fordult a kocka a hazai lakáspiacon: az elmúlt egy évben most először kerültek többségbe az ingatlanukat már árulók vagy eladást tervezők a leendő vásárlókkal szemben.
Az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbit 21,9 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene 2026. augusztusban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Mindössze 34 éves korában meghalt RJ Mitte amerikai színész, akit a legtöbben a Breaking Bad című sorozatból ismerhettek. A színész Walter White fiát, Walter Jr.-t, azaz Flynnt alakította a világsikerű produkcióban. Halálhírét képviselői is megerősítették, egykori sorozatbeli édesapja, Bryan Cranston pedig megható üzenetben búcsúzott tőle.
A rendezvény egyszerre kínál találkozást a térség termelőivel, boraival, ízeivel és hagyományaival. A három nap közös nevezője a helyi érték: mindaz, amit a Kecskemét környéki gazdák, borászok, kézművesek, művészek és hagyományőrző közösségek képviselnek.
Minimális elmozdulással kezdett kedd reggel a forint az euróval és a dollárral szemben, a jelek szerint a nemzetközi devizapiac is lecsendesedett kicsit. A dollár továbbra is az erősödés felé hajlik, ami nem jó hír a forint számára, viszont a kormány a jövő héten mutathatja be a jövő évi költségvetés tervezetét, ami akár újabb lökést is adhat a haz
Az egy évvel korábbinál 21,9, az előző hónaphoz képest 14 százalékkal volt nagyobb volt az építőipari termelés volumene - tette közzé ma a KSH. A jó számokhoz azonban a közmű, az út és a vasút építések rendkívül alacsony bázisa járult hozzá. Az épületek építése csaknem 10 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől, a szerződéseké pedig 13,
Jelentős személyi változások történtek a magyar tudományos élet csúcsszervezeténél: közös megegyezéssel távozik posztjáról Gulyás Balázs elnök és Jakab Roland vezérigazgató a HUN-Ren Magyar Kutatási Hálózat éléről. Az Irányító Testület döntése alapján a kutatóhálózat új elnöke Stipsicz András, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazg
Őszi ruhájára váltott a természet Magyarországon. Egyre jobban színesednek a levelek a fákon, habár a tartós aszály miatt egyes fajoknál már nyáron elkezdődött a lombhullatás.
A Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete mai ülésén úgy határozott, hogy Prof. Dr. Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezi be vezetői tevék
Felfelé kapaszkodtak a vezető európai részvényindexek a hét első kereskedési napján, amikor a befektetők figyelme a közel-keleti konfliktus szélesedéséről és az olajárak, valamint a kötvényhozamok emelkedéséről az induló gyorsjelentési szezon felé fordult. A páneurópai Stoxx600 0,7%-kal került feljebb, melynek többségében erősödni tudó komponensei
A korábbi években megszokottaktól hosszabb szünet telt el a Bajnokok Ligája első és második fordulója között. Megérte várni, mert így két héten belül két fordulót rendeznek majd, és ezeken hatalmas rangadókat vívnak a csapatok. A második fordulóból Szoboszlai Dominikék meccse mellett például a City-PSG és Atlético-United derbi is látható lesz a Spo
Az osztrák lapok beszámolói szerint két fiatal magyar hegymászót mentettek meg egy drámai, éjszakai akció keretében Ausztria legmagasabb hegyén, a Großglockneren.