Számos áru és szolgáltatás esetében jelentős tranzakciós költséget jelent az előállítás helyszínétől távoli fogyasztás. Vajon olyan "javak" esetén is fennáll ez az anomália, amelyek elméletileg közel nulla tranzakciós költséggel "szállíthatók"? Megnéztük. Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserének vendégcikke. A Ricardo–Viner–H
Mivel Oroszország háborús gazdaságát a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételek tartják fenn, ezen források csökkentése érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió tiltsa be az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importját az európai piacokra – jelentette be az Európai Bizottság elnöke pénteken.
Az Otthon Start program bejelentése óta a legkisebb, 25 négyzetméter alatti lakások iránt is nagyot nőtt a kereslet, melyek korábban főként a szerényebb keresettel és tőkével rendelkezők, illetve a befektetési céllal vásárlók körében voltak népszerűek. Bár vételár szerint ezek a piac legolcsóbb lakásai, a négyzetméteráruk jellemzően magasabb, mint
Az Európai Bizottság mintegy 550 millió eurónyi uniós forrást készülhet felszabadítani Magyarország számára, hogy ezzel oldja fel Orbán Viktor kormányának vétóját az újabb orosz szankciókkal szemben. Az információ nem sokkal azután érkezett, hogy a Bizottságot vezető Ursula von der Leyen videóüzenetben részletezte az új szankciós csomag tartalmát.
Novemberben 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, méghozzá visszamenőleges hatállyal januártól. Ebben nincs semmi ördöngősség, hiszen januárban az akkor várt 3,2 százalékos inflációnak megfelelően emelték az idősek fizetését, jelenleg azonban már nagyobb drágulást lehet várni a teljes évre. Ez a plusz emelés átlagosan egyszeri 47 200 forintos plu
Az elmúlt hetekben néhány nagy globális alap "kitárazott magyar papírokból", a legnagyobb forgalmúak árfolyama egy hónap alatt 7–7,5 százalékkal esett vissza. Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő szerint ennek kettős oka van.
Most nem a kóbor kutyák miatt aggódhat a vidéki város, sokkal egzotikusabb társaság járőrözik Érden: szurikáták bandáztak a parkvárosi utcákon. Az Érdi Civil Állatmentők által közzétett fotók tanúsága szerint a kíváncsi kis ragadozók már egy rőt macskával is összefutottak.
A 4iG stratégiai megállapodást kötött a Nokiával, hogy közösen modernizálják Magyarország gerinchálózatait. Az új, jövőbiztos infrastruktúra egyszerre támogatja a mesterséges intelligencia fejlődését és a fenntartható működést. Stratégiai szövetségben a 4iG és a Nokia A 4iG csoport stratégiai megállapodást kötött a Nokiával az IP-hozzáférési és DWD
Békéscsabán épül fel Magyarország egyik legnagyobb high-tech ipari beruházása. A szingapúri Vulcan Shield Global 49 milliárd forintos támogatással hoz létre egy világszínvonalú gyárat, amely 2033-ig összesen 2500 embernek ad majd munkát. A szingapúri központú Vulcan Shield Global (VSG) 2033-ig egy 2500 embert foglalkoztató high-tech gyárat épít Bék
Amikor napon belül változnak a gazdasági kilátások, a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy akár egyetlen finanszírozási lehetőségről is lemaradjanak. A Portfolio országos, 15 várost érintő rendezvénysorozata éppen ezért ad kiemelt alkalmat arra, hogy a cégek közvetlenül, első kézből tájékozódjanak a legújabb fejlesztési és forrásbevonási
Szeptember eleje óta zajlik a 30 ezer forintos nyugdíjas élelmiszer-utalványok kikézbesítése, azóta több anomáliára is fény derült. A Pénzcentrum olvasói elárulták lapunknak, hozzájuk megérkezett-e már az utalvány, illetve akadt-e problémájuk a postázás során. A legtöbben gond nélkül megkapták az élelmiszer-utalványokat; sokan fennakadtak viszont a
A Közös Agrárpolitika (KAP) aktuális pályázati ciklusában látványosan felgyorsult a támogatói okiratok kiadása, amely számos szektornak biztosít új lehetőségeket a fejlesztésre.
Fenntarthatatlannak minősítette Etiópia államadósságát az IMF és a Világbank. A válságot elmaradt kamatfizetés és egy hatalmas eurokötvény-törlesztés elmaradása okozta, ez pedig fizetőképességi problémákat és befektetői bizalmatlanságot okozott.
A Masterplast Hungária Kft. hosszú távú keretmegállapodást kötött az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt-vel hitelesített energiamegtakarítás átruházásáról, amely lehetővé teszi egy újszerű, átfogó szigetelési program elindítását Magyarországon - közölte a Masterplast. A program célja a hazai energiahatékonyság javítása és a lakossági energiaköltségek
A Stellar blokklánc lendületet vett: a PayPal hivatalosan is integrálta saját stablecoinját (Pyusd) a hálózatba, és ezzel egy időben megjelent az első hozamot biztosító stablecoin is. Mindezt a nemrég bevezetett Whisk frissítés segíti, amely 5000 tranzakció/másodperces sebességet ígér. De vajon a piac is lelkesedik? A natív XLM token árfolyama egye
Ahogy egyre több és több tőke áramlik át a Bitcoinba, úgy gazdagodnak azok, akik úgy döntöttek, hogy befektetésüket ebben a 2 billió dollár értékű digitális eszközosztályban tárolják. Ha az elmúlt 1, 2, 3 vagy akár 4 ciklusban is tartott valaki bitcoint, akkor most elég szép nyereségre tehet szert. Viszont az újonnan megszerzett vásárlóerővel új pr
A 20. század legmegrendítőbb eseményei közé tartozott az első világháború, ami messze túlmutatott az európai hadszíntéren és több millió áldozattal járt mind a katonai, mind a civil haláleseteket tekintve. Ha neked is a történelem volt a kedvenc órád az iskolában és lenyűgözve hallgattad, milyen brutális események történtek a világháborúk során, it
Pluszban indult a kereskedés pénteken az amerikai tőzsdéken. A DJIA és az S&P index emelkedéssel kezdett, a Nasdaq indexe is erős pluszban áll. A Brent olaj ára és a TTF gáz jegyzése csökkent. Az arany jegyzése viszont emelkedett. Erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést az amerikai tőzsdék. A 30 vezető iparvállalat papírjait tömörítő DJIA-index
Három orosz MiG-31 vadászgép pénteken 12 percre megsértette Észtország légterét a Finn-öböl felett. Tallinn "példátlanul arcátlan" provokációnak nevezte az esetet, és beidézte Oroszország ügyvivőjét. Három orosz MiG-31 vadászgép pénteken engedély nélkül lépett be Észtország légterébe a Finn-öböl felett. A gépek 12 percen át tartózkodtak az ország l
Ahogy a nappalok rövidülnek és a hűvös őszi szellő megérkezik, a kertet sem kell a színek nélküli időszakra átengedni! Léteznek olyan évelő növények, amelyek virágpompájukkal még a késő őszi hónapokban is ragyogó színfoltot kínálnak.
Bár vételár szerint ezek a piac legolcsóbb lakásai, a négyzetméteráruk jellemzően magasabb, mint az átlag, Budapesten átlagosan 1,8 millió forint, ami viszont gátat szab annak, hogy valaki az Otthon Start kedvezményes hitelét felvehesse hozzá.
Jelentős előrelépés a kiberbiztonsági megfelelés érdekében – a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) megkezdi a kiberbiztonsági auditban érintett vállalkozások ellenőrzését. Cél, hogy az érintett vállalatok ellenállóbbak legyenek a kiberbiztonsági fenyegetésekkel szemben – olvasható az SZTFH közleményében.
Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (Eiopa) közzétette a legfrissebb adatokat a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekről (IORP). 2024 végén az európai IORP-k 74,1 millió tagot számláltak, és összesen 2690 milliárd euró értékű befektetést kezeltek, azaz egy megtakarítóra átlagosan 36 300 euró jutott. A befektetések túlnyo
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 563,8 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel 100 198,56 ponton zárt pénteken. Az aktuális árfolyamon a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhetők.
Míg korábban kevesen engedhették meg maguknak, mára egyre inkább a mindennapok részévé vált takarítót hívni a háztartásokba. Az időhiány, a sűrű munkarend és a családi teendők mellett az emberek mindinkább úgy gondolják, hogy a szabadidejük értékesebb, mint a takarításra fordított órák. A Hw Solutions kutatása szerint a fővárosiak közel fele évente
A 4iG csoport stratégiai megállapodásra lép a Nokiával az IP-hozzáférési és Dwdm átviteli központi gerinchálózatok modernizálása és egységesítése érdekében - közölte a 4iG az MTI-vel pénteken.
Bár az oktatásban és az egészségügyben nincs jelentős különbség a nemek között, Magyarország továbbra is az uniós sereghajtók közé tartozik a nemi egyenlőség terén. A politikai és gazdasági döntéshozatalban a nők aránya még mindig elmarad az európai átlagtól. A Global Gender Gap Index 2024-es adatai világosan mutatják: hazánknak bőven van még hova