A szingapúri Vulcan Shield Global a vármegyében gazdaságtörténeti jelentőségű, mintegy 280 milliárd forint értékű óriásberuházást jelentett be Békéscsabán, amelynek a nyomán 2500 munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
A mesterséges intelligencia és a blokklánc találkozása új szintre lépett: a Google Cloud és az EigenLayer partnersége olyan infrastruktúrát hoz létre, amely hitelesíthető és biztonságos fizetéseket biztosít az AI-ügynökök számára. Az együttműködés célja, hogy a jövő autonóm rendszerei – amelyek önállóan dönthetnek, vagyon felett rendelkezhetnek és
Ez itt a Digital Hungary Példakép díj cégvezetés kategóriájának aloldala. Itt megtalálható a jelöltek bemutatása a szakmai életrajzuk és az őket a díjra jelölő szakmai grémium ajánlásai alapján. Segíts eldönteni, hogy ki kapja idén a Példakép díjat Cégvezetés kategóriában! Egy szakmai jelölő testület választotta ki a jelölteket, most pedig a nagy
Újabb merész előrejelzés érkezett a Solana (SOL) jövőjével kapcsolatban: a társalapító és kriptoelemző Kaleo szerint a token árfolyama hosszú távon akár 1 000 dollárig is emelkedhet. A jóslat egybeesik a vállalati kincstárak gyors bővülésével, amelyek értéke már meghaladta a 4,3 milliárd dollárt. 1000 dolláros árfolyamcél a láthatáron Kaleo szerint
Bár a kriptovaluta-piacon sokan most talán stagnálást látnak, valójában a háttérben vannak sikertörténetek. A Hyperliquid az év nagy sztorija, árfolyama több mint a tízszeresére ment fel, és gyorsan magához ragadta a vezető pozíciót a határidős kriptotőzsdék piacán. Mitől különleges ez a történet?
Másfél év után október végén megnyitják az M30-as autópályát Miskolc és Szikszó között. A Strabag milliárdokért javította ki a megsüllyedt szakaszt, az autósok pedig 2026-ban mindössze 2 500 forintért vehetnek vármegyei matricát. Másfél éve lezárt autópálya Lassan befejeződik Magyarország egyik legfontosabb autópálya-felújítása. Több mint másfél év
Ünnepélyes keretek között adták át a százhalombattai Érdi SZC MOL Széchenyi István Technikum és Gimnázium (MOL SZISZKI) megújult M-szárnyát, amely a MOL Magyarország több mint 300 millió forintos támogatásával készült el.
Azt továbbra sem tudjuk, ki a kisbusz tulajdonosa. Mi történt? 38 millió forint az induló ára annak a 237 lóerős, négykerék-meghajtású, V-osztályú Mercedesnek, amit a "luxizás" ellen fellépő Lázár János használ – írja a 24.hu. Ez az ár azonban néhány extra kiegészítővel könnyedén 45 millió forint fölé kúszhat. Ki a tulajdonos? A miniszter csak ann
Ez itt a Digital Hungary Példakép díj kereskedelem kategóriájának aloldala. Itt megtalálható a jelöltek bemutatása a szakmai életrajzuk és az őket a díjra jelölő szakmai grémium ajánlásai alapján. Segíts eldönteni, hogy ki kapja idén a Példakép díjat Kereskedelem kategóriában! Egy szakmai jelölő testület választotta ki a jelölteket, most pedig a
Egy washingtoni civil szervezet jelentése szerint Donald Trump amerikai elnök és családja által támogatott kriptocég, a World Liberty Financial (WLFI) tokenjei olyan pénztárcákba kerültek, amelyek kapcsolatban állnak Észak-Koreával, Iránnal, Oroszországgal és a hírhedt Tornado Cash mixerrel. Az Accountable.US vizsgálata szerint 2025. január 20-án,
2025. szeptember 30. napjától az Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex beruházások támogatására lehet a kérelmeket benyújtani – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményében.
Az elmúlt évtizedek kutatásai egyértelműen igazolják, hogy a munkahelyi jólléti programok nemcsak a dolgozók életminőségét javítják, hanem a cégek teljesítményére is pozitív hatással vannak. A Benefit PRIZE – For Happy Employees pályázat célja, hogy ezt a szemléletet Magyarországon is széles körben elterjessze.
A Fed egy év után először csökkentette az alapkamatot 25 bázisponttal, amit a piacok előre beáraztak. A jegybank nem volt könnyű helyzetben, mivel most egyszerre kell figyelnie a gazdasági adatokra, az inflációra és egyre inkább a gyengülő munkaerőpiacra - mondta el Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője a Portfolio Checklistben. A szak
78 szélturbina cserél gazdát. Mi történt? Az Iberdrola megállapodást kötött arról, hogy eladja magyarországi leányvállalatát, az Iberdrola Renovables Magyarország Kft.-t a Premier Energy és a 2025-ben alapított, feltehetőleg a 4iG érdekköréhez tartozó magyar iG TECH CC Zrt. által alkotott konzorciumnak – közölte a vállalat. A tranzakció zárása a sz
A mesterséges intelligencia egyik pillanatról vált a mindennapi munkaeszközzé a hazai és nemzetközi vállalatoknál egyaránt. Munkavállalók napi szinten használják e-mailek, riportok, prezentációk generálásához, gyakran bizalmas üzleti és ügyféladatok bevonásával. Ez azonban komoly kérdéseket vet fel: mennyire tudják ellenőrizni a vezetők, hogy milye
Mivel Oroszország háborús gazdaságát a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételek tartják fenn, ezen források csökkentése érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió tiltsa be az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importját az európai piacokra – jelentette be az Európai Bizottság elnöke.
A legutóbbi Fed kamatcsökkentés és a kriptovaluta-piac történelmi ciklusai egyaránt izgalmas lehetőségeket tárnak fel a Bitcoin árfolyam predikciók kapcsán. A klasszikus séma szerint a negyedik negyedévben parabolikus emelkedés, 2026-ban pedig visszaesés is várható. Legutóbb az amerikai jegybank (Federal Reserve) 25 bázisponttal csökkentette az ala
A műsor Kovács Kolos műsorvezetésével a rádió Youtube felületén lesz elérhető.Újabb műsorral kedvez az autóvilág szerelmeseinek a Sláger FM, amelynek Youtube csatornáján kéthetente csütörtökönként lesz elérhető az ITINER. A műsort a csatorna közkedvelt autós podcastje, a Visszapillantó mutatja be Kovács Kolos műsorvezetésével, akinek neve ismerősen
Ez itt a Digital Hungary Példakép díj PR kategóriájának aloldala. Itt megtalálható a jelöltek bemutatása a szakmai életrajzuk és az őket a díjra jelölő szakmai grémium ajánlásai alapján. Segíts eldönteni, hogy ki kapja idén a Példakép díjat PR kategóriában! Egy szakmai jelölő testület választotta ki a jelölteket, most pedig a nagyközönségen a sor
A cég elkötelezte magát a helyi szakképző iskolákkal való együttműködés mellet is. Mi történt? 280 milliárd forint értékű beruházás érkezik Békéscsabára, amelynek a nyomán 2500 munkahely jön majd létre – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A beruházó szingapúri Vulcan Shield Global a csúcstechnológiás szigetelőanyagok előállítása terén pi
A Wall Streeten a Dow Jones index 0,19 százalék, az S&P 500 index 0,14 százalék, a Nasdaq piac Composite indexe pedig 0,30 százalék emelkedéssel nyitott.
Merre tart a média? – erre keresték a választ a Marketing Summit Budapest kerekasztal-beszélgetésén, ahol az RTL Magyarországot vezető Vidus Gabriella, a TV2 Csoport első embere, Vaszily Miklós, a Ringier ügyvezetője, Kovács Tibor és a JCDecaux vezérigazgatója, Jamniczky Tímea osztották meg tapasztalataikat és stratégiáikat. A diskurzusból kiderült
Múlt héten rendezte meg a Westend az ország első plázák digitalizálását célzó hackathon-t, a Hack The Mall versenyt. Az eseményen 10 csapat indult, köztük a Peak, amely egy forradalmi omnichannel AI megoldással rukkolt elő. Hogyan léphet szintet a bevásárlóközpontok digitális élménye? A budapesti Westend Bevásárlóközpont szervezésében idén először
Az Európai Unió év végéig új intézkedéscsomagot készít elő, amely egyszerre célozza a nyugdíj-megtakarítások bővítését és a pénzpiacok szigorúbb felügyeletét. A tervek szerint a brüsszeli csomag a kriptoeszköz-szolgáltatókat is érintheti, mivel az unió egyre nagyobb hangsúlyt helyez a gyorsan változó pénzügyi szektor felügyeletére. Nyugdíj-megtakar
A világ legszegényebb régióinak gazdasági integrációja évtizedek óta a kontinens vezetőinek és közgazdászainak egyik legfontosabb célkitűzése. Bár az Afrikai Kontinentális Szabadkereskedelmi Térség (AfCFTA) létrehozása 2021-ben történelmi lépést jelentett a belső piacok összekapcsolása felé, a valódi áttöréshez sok szakértő szerint nem elég a vámta
A szójaszósz a japán konyha egyik legalapvetőbb ízesítője, amely mára az európai gasztronómiában is meghatározó szerepet tölt be. Spanyolországban azonban új trend bontakozik ki: a szakácsok és éttermek immár saját, helyi alapanyagokra épülő szójaszószt állítanak elő.
Az elmúlt hónapban a forint árfolyama töretlenül emelkedett, csütörtökön is csúcsra járt a dollárral és az euróval szemben is. A forint jelenleg túlértékelt – ennek okairól és hátteréről beszélt az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.
A szankciókkal együtt a földgáz kitiltását is egy évvel előrébb hoznák. Mi történt? Pénteken új szankciócsomagra tett javaslatot Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A bejelentés alapján közel 120 hajóra szabnának ki büntetőintézkedéseket az orosz "árnyékflottából", valamint további bankokkal, és a Rosznyefty és a Gazpromnyefty energi
Az ingatlanbefektető és vagyonkezelő cég több mint 43 millió euró értékben vásárolta az ingatlanokat, a portfólió 41 százaléka kiemelten likvidnek számít.
Lengyelország pénzpiacán új korszak kezdődött: a Varsói Értéktőzsde (Warsaw Stock Exchange, GPW) mostantól lehetővé teszi, hogy a befektetők szabályozott módon, tőzsdei alap formájában Bitcoin-árfolyamnak legyenek kitéve. Ez azt jelenti, hogy nem kell közvetlenül kriptotárcát kezelni, mégis részesedhetnek a Bitcoin változásaiból. Hogy működik ez a
Szenvedélyed a sport, és szeretnéd mások fejlődését támogatni? Érdekel, hogyan lehet valakiből a maximumot kihozni edzéssel, motivációval és szaktudással? Ha hivatásként tekintesz a mozgásra, és szeretnél sportolókkal, csapatokkal dolgozni, az edző alapszak neked való.