2025. augusztus 6. szerda

aug. 6
10:57
Mostantól az RTL+ ingyenes csomagja is elérhető okostévén és PS4-en (Media1)
Ezentúl az RTL+ mindhárom csomagja – köztük az ingyenes RTL+ Light is – elérhető a Samsung és LG okostévéken is, illetve PlayStation 4 konzolon. A fejlesztéssel az RTL streamingplatformja szélesebb körben válik hozzáférhetővé nagyképernyős eszközökön.
aug. 6
10:57
Bajban sok magyar termelő? Súlyos lehet, ha erre nem figyelnek oda (Agrárszektor)
A klímaváltozás következtében hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap a hőstressz, melynek negatív gazdasági hatásait az állattenyésztésben, így a sertéstartásban is tapasztalhatjuk. Ez különösen igaz azokra az egyre nagyobb termelésű állományokra, amelyek a genetikai előrehaladásnak köszönhetően jöttek létre, és érzékenyen reagálnak az optimálisn
aug. 6
11:00
Ismét a GVH célkeresztjében a Booking (Infostart)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Booking.com B.V ellen. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a holland székhelyű piacvezető szállásfoglaló platform a szakmai gondosság követelményét sértő tájékoztatást nyújtott egyes szolgáltatásainak díjaival kapcsolatosan, valamint megtévesztette a fogyasztókat a Genius
aug. 6
11:00
Elindult a szúnyoginvázió elleni védekezés: több tízmillió négyzetméteren gyérítenek (Alternatív Energia)
Tíz vármegyében és Budapesten lesz a héten biológiai szúnyoggyérítés.
aug. 6
11:00
Richter: szomorú, hogy az állam egy versenytársat támogat (Portfolio)
Nem voltak látványos fordulatok a Richternél az idei második negyedévben, de szépen haladt a vállalásai mentén a cég – mondta el Orbán Gábor a ma reggeli gyorsjelentést követően. A vámok és a globális minimumadó nagy terheket ró az európai gyógyszergyártókra, ebben a tekintetben inkább negatívak voltak a hírek mostanában. A hazai helyzetet illetően
aug. 6
11:00
Visszatér a kánikula – újra támadnak a károsítók (Agroinform)
Takácsatkák, almamoly, diólégy – az augusztusi hőség újabb kártevőhullámot indíthat el. Ne késlekedj a védekezéssel!
aug. 6
11:03
Berobbannak a lakásépítések, az Otthon Start lehet a varázspálca (vg.hu)
A Mapei trendfordulót prognosztizál, különösen az építési engedélyek számának látványos növekedése és az Otthon Start program közelgő indulása miatt.
aug. 6
11:03
Úszó konténerek lepték el az óceánt (Transpack)
Peru partjainál ötven konténer zuhant az óceánba egy horgonyzó konténerszállító hajóról az erős hullámzás miatt.
aug. 6
11:03
Az édesiparban bőven van potenciál és jövőkép – interjú Sánta Sándorral, a Chocco Garden Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével (Szakmát Szerzek)
A teljes cikk az UNI In&Out 2025-ös nyári számában jelent meg. „Az élelmiszeripar az az ágazat, amelyikre mindig is szükség lesz – a Covid idején is mérhetetlenül felértékelődött –, ahol mindig folyamatosan szükség lesz a fejlesztésekre, és az újabb kihívások biztosítják a fiataloknak azt, hogy értelmes, értékes munkát végezhessenek” – fogalmazott
aug. 6
11:03
Kolínban készül majd a Toyota első európai elektromos autója (Öko-drive)
Elektromos személyautókat fog gyártani a japán Toyota Csehországban.
aug. 6
11:03
Szélütést kapott élő adásban a szerb miniszter, két műtéten is átesett, most ilyen állapotban van (Médiapiac)
Darko Glišić állapota továbbra is életveszélyes, miután élő adásban kapott szélütést a szerb televízió egyik reggeli műsorában.
aug. 6
11:06
A gyenge dollár miatti árfolyamveszteség húzta le a Richter profitját (Piac és Profit)
A Richter közzé tette második negyedéves eredményét. Az év/év alapon gyengülő forintnak köszönhetően az árbevétel 11,7 százalékkal 241 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása negatívan hatott a pénzügyi eredményre, így a nettó profit 25,9 százalékkal 51,8 milliárd forintra csökkent. Ez kissé elmaradt a piaci kons
aug. 6
11:06
Kiszivárgott: már a Netflixnél is többet érhet a ChatGPT fejlesztője (Portfolio)
Az OpenAI befektetőkkel tárgyal egy potenciális részvényértékesítésről, amely bennfentesek szerint körülbelül 500 milliárd dollárra értékelné a vállalatot - jelentette a CNBC. Ez alapján a ChatGPT fejlesztője bekerülhet a világ top20 legértékesebb vállalata közé, megelőzve a Netflixet, és az ExxonMobilt.
aug. 6
11:12
Samuel L. Jackson kiáll a „ki*szott” szélerőművek mellett (Kreatív Online)
A Marvel filmes univerzum, a Ponyvaregény, a Csillagok háborúja és számtalan sikerfilm sztárja most összefogott a megújuló energiával foglalkozó Vattenfall vállalattal, hogy közösen kampányoljanak a tengeri szélerőműparkok mellett.
aug. 6
11:15
Vérre menő verseny megy a tehetségekért – NBA-játékosokhoz mérhető fizetéseket szakíthat, aki tud bánni az MI-vel (Forbes)
A mesterséges intelligencia területén kiélezett verseny zajlik a legnagyobb tech cégek között. Aki érti a munkáját, elképesztő fizetéseket kaphat.
aug. 6
11:18
Kiderült, hogy mennyibe fog kerülni egy tankolás (Menedzsment Fórum)
Így változnak a nagykereskedelmi árak.
aug. 6
11:18
Figyelem: fontos rezsiszabályok lépnek életbe augusztustól (Portfolio)
2025. augusztus 1-jétől módosult az MVM Next által kibocsátott energiaszámlák első oldala. A változás az úgynevezett rezsiboxot érinti, amely innentől kezdve egy új elszámolási formát fog tartalmazni - olvasható a vállalat közleményében.
aug. 6
11:21
Ritka eseménytelen napja van a forintnak, de a dollár is tetszhalott pózban tetszeleg (vg.hu)
A forint mellett a dollár sem tesz ki magáért.
aug. 6
11:21
Augusztus végén visszatér az Ázsia Expressz és A Kísértés (MMonline)
Dupla premierrel, augusztus 31-én indítja idei őszi szezonját a TV2, két reality, az Ázsia Expressz és A Kísértés is új évaddal folytatódik. Az egzotikus vidékeken, Malajziában, Indonéziában és Thaiföldön forgatott két széria bőven tartogat izgalmakat, önfeledt és drámai pillanatokat, legyen szó az országokat átívelő kalandokról vagy párkapcsolati
aug. 6
11:21
Kiskereskedelmi forgalom: egy "hármas" a hatodik hónapban (Üzletem)
2025. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
aug. 6
11:21
A Lidl-modell felé nyitna az Auchan, pedig még a Lidlnek sem megy igazán jól itthon (Telex)
Eltűnőben van a nyereség a teljes magyar élelmiszer-kereskedelemből.
aug. 6
11:23
Szélsőséges iszlamisták fenyegetik az Oktoberfestet – közel 7 millió turista van veszélyben (vg.hu)
A sörfesztivál kiemelt biztonsági kockázatú esemény.
aug. 6
11:24
Gyengültek a tengerentúli részvényindexek, a vámok miatt számos vállalat mérsékelte idei profit- várakozását (ProfitLine)
A hétfői optimista hangulat gyorsan kifulladt a tengerentúlon, az S&P500 0,5, a Nasdaq Composite 0,65%-ot csúszott vissza, míg a Dow 0,1%-os mínuszban zárt kedden.
aug. 6
11:24
5 millió tonna kukorica sorsa múlik az időjáráson (Agroinform)
MBH Bank AgrárTrend Index: Stabilizálódni látszik a hazai agrárágazat helyzete, bár továbbra is kihívások tarkítják a szektort.
aug. 6
11:27
Ennyi volt: bezárt Magyarország egyik legrégebbi cukrászdája, de ez még nem a vége – súlyos okok állnak a háttérben (vg.hu)
A cukrászdákat üzemeltető Ruszwurm Kft. és Budavár között hosszú jogi vita zajlott a bérleti szerződés kapcsán, a cég jelentős tartozást halmozott fel az I. kerület felé. Az önkormányzat most bejelentette: visszavette a Ruszwurm Cukrászda által használt ingatlanokat.
aug. 6
11:27
Erdők a jövőnek: Elindult az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum munkája (Magyar Mezőgazdaság)
Megalakult az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum, célja a klímaváltozáshoz alkalmazkodó, fenntartható és ellenálló erdők megtervezése és létrehozása Magyarországon.
aug. 6
11:27
Ipari termelés: a járműgyártás ronthatta el a júniusi statisztikát (Üzletem)
Az előző év azonos időszakához mérten 4,9, májushoz képest 1,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés 2025. júniusban; az első félévben 3,9 százalékkal maradt el a volumen a 2024. január–júniusitól.
aug. 6
11:27
Lázár János és Mészáros Lőrinc éles vasúti konfliktusai után a V-Híd vezetője lett a vezéráldozat (Telex)
Összetett konfliktusrendszer állhatott a V-Híd vezetője, Sárváry István menesztése mögött. Lázár János nemcsak az alvállalkozók ki nem fizetését sérelmezte Mészáros Lőrinc cégénél, de volt MÁV-osok felvételét és egy cikk megjelenését is. Sárváry helyére a milliárdos egyik bizalmi embere lép.
aug. 6
11:27
Váratlan fordulat a magyar agráriumban: ezt jó, ha mindenki tudja (Agrárszektor)
Kismértékben javult a magyar agrárium helyzetértékelése 2025 második negyedévének végére az év első három hónapjához képest. A júniussal zárult időszakban meghatározóak voltak a ragadós száj- és körömfájás járvány, az egyéb állategészségügyi problémák és az időjárási szélsőségek hatásai, amelyek a piaci környezetet meghatározó tényezőkkel együtt to
aug. 6
11:29
3 százalékos hitel: Orbán Viktor váratlanul új bejelentést tett – itt a következő kormánydöntés (vg.hu)
A kormány felállítja az Otthon Start Programirodát.
aug. 6
11:30
Közel 70 milliárdos profit az Erste Banknál, a vezérek szerint nagy löketet fog hozni az Otthon Start program (Portfolio)
69,2 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az idei első félévet a magyar Erste Bank, a működési bevételek 6%-os emelkedése, valamint a működési kiadások 12%-os növekedése mellett. A bank sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a lakossági hitelezés, különösen a személyi kölcsönök piaca nagyon jó időszakot tudhat maga mögött, míg a vállalati
aug. 6
11:30
Traktorrajongó tinédzser: gépet javít, gazdaságot vezet, példát mutat (Agroinform)
Egy 13 éves fiú felújított egy 1973-as traktort – miközben apja betegségével is megküzdött a család. Megható történet álmokról és kitartásról.
aug. 6
11:33
Varjú okozta veszteség – hogyan védekezhetünk törvényesen? (Agrofórum)
A vetési varjú (Corvus frugilegus) hazánk egyik legismertebb madárfaja, amelynek jelenléte egyszerre áldás és átok a mezőgazdaságban. A madarak télen-nyáron nagy csapatokban mozognak, és táplálékuk jelentős részét a mezőgazdasági területekről szerzik be. Tavasszal a friss vetések, ősszel pedig a kukorica és napraforgó tarlók vonzzák őket. Egy nagyo
aug. 6
11:33
Michigan nyugdíjalapja csendben bevásárolt Bitcoin ETF-ből (BitcoinBázis)
A Michigan állami nyugdíjalap június végére már 300 000 darab ARK 21Shares Bitcoin ETF (ARKB) részvényt birtokolt, összesen 10,7 millió dollár értékben – ez háromszorosa a márciusban jelentett 100 000 darabnak. A lépés jól mutatja, hogy a hagyományosan konzervatív intézményi szereplők egyre nyitottabbak a kriptovaluták iránt, és fokozatosan beemeli
aug. 6
11:42
Aktualizálta a NAV a nem uniós és uniós egyablakos rendszerre, valamint a platformokra vonatkozó áfaszabályokról szóló információs füzetét (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) aktualizálta honlapján a nem uniós és uniós egyablakos rendszerre, valamint a platformokra vonatkozó áfaszabályokról szóló információs füzetét.
aug. 6
11:45
Erste: már most nagyon érdeklődnek az Otthon Start iránt az ügyfelek (vg.hu)
Még jobban felpöröghet a lakossági hitelpiac az Erste várakozásai szerint.
aug. 6
11:45
Íme, a világ legerősebb hálózati akkumulátora (Gyártástrend)
Megkezdte működését az egykori széntüzelésű erőmű helyén épült szuperakkumulátor, amely 1 millió háztartást képes ellátni árammal egy órán keresztül.
aug. 6
11:48
Fordulat az üzemanyagáraknál (Infostart)
Legutóbb, szombaton a benzin és a gázolaj beszerzési ára is emelkedett.
aug. 6
11:48
Nincsenek csodák, nem lesz olcsóbb a benzin (Privátbankár)
Így változnak a nagykereskedelmi árak.
aug. 6
11:48
Az új bombaüzlet, fogyókúra receptre (Piac és Profit)
A fogyókúrás gyógyszerek népszerűsége az elmúlt években megugrott, átalakítva a gyógyszeripart. A GLP-1 fejlesztésében vezető szerepet betöltő vállalatok hatalmas pénzügyi haszonra tesznek szert, és egyre nagyobb befolyást szereznek.
aug. 6
11:48
Közel 70 milliárdos profit az Erste Banknál, a vezetők szerint nagy löketet fog hozni az Otthon Start program (Portfolio)
69,2 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az idei első félévet a magyar Erste Bank, a működési bevételek 6%-os emelkedése, valamint a működési kiadások 12%-os növekedése mellett. A bank sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a lakossági hitelezés, különösen a személyi kölcsönök piaca nagyon jó időszakot tudhat maga mögött, míg a vállalati
aug. 6
11:51
Többet vásároltak a magyarok a boltokban júniusban (Telex)
A kormány szerint a családtámogatásnak és a háromgyerekes anyák adómentességének lehet mindehhez köze.
aug. 6
11:51
Rejtett veszély a tejgazdaságokban: már így is terjedhet a rettegett kór (Agrárszektor)
Új kutatási eredmények szerint a H5N1 madárinfluenza vírus terjedésében az amerikai tejgazdaságokban a levegő és a szennyvíz is szerepet játszhat, ami fontos következményekkel jár a megelőzési stratégiákra nézve. Bár az Egyesült Államokban jelentősen csökkent a H5N1 madárinfluenza-járványok száma a tejgazdaságokban az elmúlt hónapokban, a tudósok m
aug. 6
11:54
Első lakás önerő nélkül? Itt egy megoldási javaslat fiataloknak (HR Portál)
Szeptembertől új lehetőség nyílik a fiatalok előtt az első lakás megszerzésére – akár önerő nélkül is. A vg.hu cikke szerint a kedvezményes, fix 3 százalékos kamatozású Otthon Start hitelprogramról Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője beszélt részletesen. A konstrukció akár 30 millió forintos lakáshitelhez is hozzásegítheti a
aug. 6
11:57
Még mindig visszafogottabbak a magyar vásárlók (Márkamonitor)
Júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 3 százalékkal nőtt éves összevetésben. Az élelmiszerek esetében 3,7, a nem élelmiszereknél 3,9 százalékos volt a növekedés, míg az üzemanyagoknál csak 2,5 százalékos emelkedés következett be.   Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a friss adatokat kommentálva elmondta, a hosszú távú, úgynevezett fix bázi
aug. 6
11:57
Bővül az SAP toborzási portfóliója (Mínuszos)
Az SAP felvásárolja a SmartRecruiterst, hogy bővítse humánerőforrás-megoldásait és hatékonyabbá tegye a toborzási folyamatokat. Az
aug. 6
12:00
Madarak és denevérek védik a szőlőt: új kutatás mutatott rá a természetes megoldás erejére (Alternatív Energia)
A kutatás eredményei szerint az ökológiai gazdálkodás és az élőhelyek megőrzése kézzelfogható előnnyel jár a szőlőtermesztésben.
aug. 6
12:00
Lefulladt a magyar ipar, a boltokban csak kicsit nő a forgalom: az igazi feketeleves csak most jöhet a gazdaságban? (Pénzcentrum)
Két fontos adat is érkezett ma reggel a KSH-tól: míg az ipari termelés tovább csökkent, addig a kiskereskedelmi forgalom határozott növekedést mutatott júniusban. A gazdaság továbbra is kétarcú, az ipar a külső kereslet gyengeségétől szenved, míg a lakossági fogyasztás lassan magához tér. Az Erste elemzője szerint azonban komoly kérdőjelek maradtak
aug. 6
12:00
Új lendületet kapnak az agrárberuházások: duplázható előleg, kamattámogatás (Agroinform)
Szakértők szerint a megújult támogatási rendszer jelentősen gyorsítja az agrárprojektek megvalósulását.
aug. 6
12:02
Hihetetlen baleset: vadász lőtt meg egy kincsvadászt az erdőben (Agroinform)
Súlyos vadászbaleset történt Csehországban: egy vadász véletlenül meglőtt egy éjjel kincset kereső férfit, aki önerőből tudott segítséget kérni.

Keresés