2025. augusztus 6. szerda

aug. 6
8:54
Itt van a várva várt áttörés? Biztató számokkal állt elő a KSH (Menedzsment Fórum)
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,0, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg.
aug. 6
8:54
Mi történt? Költekezni kezdtek a magyarok (Privátbankár)
A KSH friss közlése szerint a kiskereskedelem növekedési dinamikája májusról júniusra viszonylag nagyot gyorsult.
aug. 6
8:54
Az Nvidia chipjeit csempészték Kínába, most 20 év börtön várhat rájuk (Portfolio)
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint két kínai állampolgárt letartóztattak és vádat emeltek ellenük, mert illegálisan szállítottak több millió dollár értékű csúcstechnológiás AI chipet Kínába - tudósított a BBC.
aug. 6
8:54
Súlyos a helyzet a magyar boltokban: ebből nehéz lesz kimászni, nem látni a fényt az alagút végén (Pénzcentrum)
Júniusban is kitartott a lendület a magyar boltokban: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2025. júniusában 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest. Ez azt jelenti, hogy a bolti vásárlások emelkedtek, bár a növekedés üteme mérsékelt maradt.
aug. 6
8:57
Felpörgött a hazai kiskereskedelem – ezekben az üzletekben vásároltuk a legtöbbet (vg.hu)
Idén júniusban az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1702 milliárd forintot ért el.
aug. 6
8:57
Emberarcú robotok és önvezetés: így formálja a jövőt az AI (Mínuszos)
Az IDTechEx friss kutatása a humanoid robotok, kollaboratív rendszerek és a mesterséges intelligencia (AI) chipek
aug. 6
8:57
A Matolcsy-kör megpróbált beszuszakolni még egy tulajdonost a közvagyon végső haszonhúzói közé (Forbes)
A jegybanki felügyelők kérdéseire csak hárítottak, közben megpróbálták Somlai Bálint egyik cégét is betenni a közvagyon végső haszonhúzói közé.
aug. 6
8:59
Folytatódik az ipar vesszőfutása – ez az ára a háború támogatásának (vg.hu)
Az előző év azonos időszakához mérten 4,9 százalékkal esett vissza az ipari termelés júniusban.
aug. 6
9:00
Egyre fájdalmasabban küszködik a magyar ipar: hogy lesz ebből bármilyen gazdasági növekedés 2025-ben? (Pénzcentrum)
2025 júniusában az ipari termelés volumene 4,9%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az ipari kibocsátás 1,2%-kal kisebb volt a 2025. májusinál.
aug. 6
9:00
Nincs megállás, robog lefelé a lejtőn a magyar ipar (Portfolio)
Júniusban az ipari termelés volumene 1,2%-kal elmaradt az előző havitól. Ezzel az utóbbi öt hónapból négyben visszaesést jelzett a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 6
9:00
Fókuszban a permetezőgépek felülvizsgálata: súlyos hibákat tárt fel a Nébih (Agroinform)
A Nébih célzott ellenőrzései során több hiányosságot azonosítottak, köztük nem megfelelő dokumentációt és kalibrálatlan eszközöket.
aug. 6
9:03
Az Rtl+ mindegyik csomagja elérhető Samsung és Lg Tv-n! (Digital Hungary)
Augusztusban egy ingyenes regisztrációt követően bárki megnézheti A Király című többszörös díjnyertes sorozat teljes évadát is az RTL+ felületén , akár nagyképernyőn is.
aug. 6
9:03
A csángó gyerekek nyelvét elsősorban nem a család, hanem a közösség szabja meg (Helló Sajtó!)
Az egyéni törekvéseknél sokkal nagyobb szerepet játszik a helyi közösség a moldvai csángók nyelvhasználatában, mint a globális északon – állapítja meg egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával készült finn–magyar kutatás.
aug. 6
9:06
Tovább szenved a magyar gazdaság húzóágazatává kikiáltott szektor (Menedzsment Fórum)
A májusi 2,6 után júniusban 4,9 százalékkal maradt el az ipar teljesítménye az előző év azonos időszakáétól a KSH friss közlése szerint.
aug. 6
9:09
Reklámok miatt büntetett a Médiatanács (MMonline)
Burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt marasztalt el egy médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület júliusi utolsó ülésén társadalmi célú reklámok közzétételének jogszerűségét is vizsgálta, valamint két rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára kiírt pályázati eljárásban is eredményt hirdetett
aug. 6
9:09
Zuhanórepülésben a sárgarépa ára: hol lesz ennek a vége? (Agrárszektor)
Több mint egy hónapja csökken a sárgarépa ára Ukrajnában. A betakarítás még augusztus elején is intenzíven folyik, de a sárgarépa már 10%-kal olcsóbb, mint tavaly.
aug. 6
9:12
A jövő elkezdődött: mely munkahelyekre csap le először az AI-hullám? (HR Portál)
A mesterséges intelligencia már most formálja a munkaerőpiacot: a 20–30 év közötti techdolgozók körében 3 százalékponttal nőtt a munkanélküliség az év eleje óta. Az AI egyre több rutinfeladatot automatizál, és szakértők szerint akár a dolgozók 6–7 százaléka is kiszorulhat a piacról a következő években.
aug. 6
9:18
Megtalálta a kormány a felelőst az ipar vergődéséért (Privátbankár)
Újabb siralmas számokkal rukkolt elő a KSH.
aug. 6
9:18
Alaposan meglepte a befektetőket a Commerzbank (Portfolio)
A Commerzbank nyeresége 14 százalékkal csökkent a második negyedévben éves alapon, de a bank az elemzői várakozásokat messze felülmúlta és emelte éves profitelőrejelzését is. A gyorsjelentés után a bank részvényeinek árfolyama fél százalékos emelkedést mutat.
aug. 6
9:18
Júniusban 1702 milliárd forintot hagytunk a boltokban (444.hu)
A kiskereskedelmi forgalom az első félévben 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
aug. 6
9:21
Durva időjárás vár ránk a hétvégén: erre mindenkinek fel kell készülnie (Agrárszektor)
A hét közepén még egy hidegfront késlelteti a felmelegedést. Péntektől azonban kezdetét veszi a hőhullám.
aug. 6
9:24
Durva anomáliák a székesfehérvári kórházban, kancsóból mosdatták az újszülötteket (Menedzsment Fórum)
Súlyos higiéniai problémák nehezítik a kismamák és a kórházi dolgozók mindennapjait a székesfehérvári kórház B épületében, ahol a hétvégén ismét elzárták a vizet egy baktériumfertőzés miatt. A szülés előtt álló nők palackos vízzel tisztálkodnak, a vécét jobb esetben vödörből öblítik, és mindez nem egyedi eset.
aug. 6
9:24
Friss számok: erre költünk most a boltokban (Infostart)
2025. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 6
9:24
További mérsékelt emelkedés a nyugat-európai tőzsdék többségén (ProfitLine)
Optimista hangulatban indult a keddi kereskedés Nyugat-Európában és a kedvező piaci hangulat többnyire ki is tartott nap végéig a legfrissebb vállalati eredményjelentéseknek köszönhetően.
aug. 6
9:27
Ilyen feltételekkel érkezhet a közszolgálati dolgozók lakástámogatása (Forbes)
a 35 év alattiaknak szóló lakhatási támogatás adhatja a mintát
aug. 6
9:27
Nem jelölt allergén miatt hívtak vissza szalámikat (Magyar Mezőgazdaság)
Az Auchan Magyarország Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a 75 grammos kiszerelésű Auchan Kedvenc csemege és paprikás szeletelt szalámit nem jelölt allergén (szója) tartalmuk miatt - közölte a Nkfh az MTI-vel.
aug. 6
9:30
Azt hittük már nincs lejjebb, tévedtünk (Piac és Profit)
Az előző év azonos időszakához mérten 4,9, májushoz képest 1,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés.
aug. 6
9:30
Káosz a természetben: tíz év után első nagyszabású kampányával jelentkezik a Columbia Sportswear (Kreatív Online)
Szeretnék visszahozni a márka szemtelen, humoros, 1980-as és 1990-es évekbeli stílusát.
aug. 6
9:30
Jelentett a botrányos AI-cég, össze is omlott az árfolyam (Portfolio)
A Super Micro Computer részvényei több mint 16%-ot zuhantak a keddi piaczárás után, miután a szerverfejlesztő vállalat a vártnál gyengébb negyedéves eredményeket és előrejelzést közölt.
aug. 6
9:30
Harmadannyi vetőmag, ugyanaz a hozam (Agroinform)
A gerjeni országjáró rendezvényen mutatták be a Väderstad Proceed vetőgépet, amely nyomott levegős rendszerével már szemenként is képes kalászosok vetésére.
aug. 6
9:30
Kiábrándító, amit a magyar ipar művel, júniusban újabb 4,9 százalékkal esett vissza a termelés (444.hu)
Ilyen mélyen még sosem volt az ágazat, már 7,9 százalékkal marad el a 2021-es év átlagától a teljesítmény.
aug. 6
9:32
Ugyanaz a métely rágja a mezőgazdaságot és Európa hadiparát (Portfolio)
Az ammónia kulcsfontosságú szerepet tölt be mind a mezőgazdaságban, mind a védelmi iparban, miközben az európai gyártás válságba került, ami stratégiai függőséget okoz az EU számára – írta meg az Euractiv.
aug. 6
9:32
Ne öntözd túl a fügét! – Így lesz édesebb és zamatosabb a gyümölcs (Agroinform)
Hiába terjed az interneten, hogy a füge öntözése elősegíti a gyümölcs érését, valójában pont az ellenkezője igaz – figyelmeztet Harcz Endre becsehelyi kertész.
aug. 6
9:33
Kisebb pluszban kezdett a Richter a gyorsjelentés után (vg.hu)
A Richter eredményeit emészti a piac.
aug. 6
9:33
Trump akár 250 százalékos vámmal is sújthatja a gyógyszereket (Telex)
Ez nagyon fájna a magyar exportnak. Trump új vámok bevezetéséről is beszélt, amelyek az USA szövetségesét, Tajvant érintenék a legrosszabbul.
aug. 6
9:35
Talányos: olcsóbb lett az elektromos autó, pedig berobbanóan ezt keresik a legtöbben Magyarországon (vg.hu)
2025 júliusában több mint 5 százalékkal csökkent az érdeklődés a használtautók piacán, miközben az elektromos meghajtás iránti érdeklődés kilőtt: 43 százalékkal emelkedett éves alapon – közölte a használtautó.hu.
aug. 6
9:36
Súlyos becslés érkezett a KSH-tól (Infostart)
2025 júniusában az ipari termelés volumene 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,2 százalékkal kisebb volt a 2025. májusinál – közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai
aug. 6
9:36
Történelmi pillanat jöhet a magyar tőzsdén: már csak egy hajszál választja el a BUX-ot a rekordtól! (Pénzcentrum)
Karnyújtásnyira van a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az eddigi történelmi rekord áttörésétől - derül ki az Equilor Befektetési Zrt. friss elemzéséből. A keddi kereskedés végére 101 786 pontra emelkedett az index, alig 40 ponttal maradva el a 101 827 pontos abszolút csúcstól.
aug. 6
9:37
Richter-vezér: minden amerikai vám nagy fájdalmat okoz az európai gyógyszeriparnak (vg.hu)
A Richter félévéről és terveiről Orbán Gábor vezérigazgató beszélt.
aug. 6
9:42
Az erős haj nem kiváltság – indul a Helia-D Plex Active hajerősítő család bevezető kampánya (Kreatív Online)
Mert az igazi szépség a következetes törődésben rejlik.
aug. 6
9:42
Könnyítések a fenntarthatósági jelentéstételben (Adózóna)
Az EFRAG tervezete alapján nagyfokú egyszerűsítések jönnek az ESRS szabványokban, miközben a vállalatok felkészülési ideje nő az Omnibus csomag "Stop the Clock" intézkedése révén, olvasható a PwC közleményében.
aug. 6
9:42
A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Csoknyainé Horváth Gertrud, a dm ügyvezetője és HR igazgatója (HR Portál)
A dm drogérialánc lelke, motorja, üzleti és HR vezetője. Egy olyan első számú vezető, aki közel van a munkatársakhoz. 28. éve dolgozik a 262 magyar üzletet működtető, 3882 munkavállalót foglalkoztató dm-nél. A kereskedelemből váltott a HR-re, majd onnan lépett elő cégvezetői, aztán az egyik ügyvezetői pozícióba. A dm Magyarország forgalma több mint
aug. 6
9:45
Moszkvában Trump megbízottja, de senki sem számít áttörésre (vg.hu)
Nem tudni, Putyin fogadja-e Steve Witkoffot.
aug. 6
9:45
Az RTL+ mindegyik csomagja elérhető Samsung és LG TV-n (Márkamonitor)
Augusztusban egy ingyenes regisztrációt követően bárki megnézheti A Király című többszörös díjnyertes sorozat teljes évadát is az Rtl+ felületén  , akár nagyképernyőn is.   Mostantól az Rtl+ mindegyik csomagja elérhető a Samsung és Lg Tv applikációkban.  A fejlesztésnek köszönhetően a Samsung Tizen 4.0 (2018-tól forgalomba helyezett Smart Tv-k) vag
aug. 6
9:45
Fogászati szabadalmak a láthatáron? Mészáros Lőrinc bővíti üzleti portfólióját (Forbes)
Mészáros Lőrinc egyik cégénél szabadalmi ügynöki tevékenységet jegyeztek be.
aug. 6
9:45
200 embert küldenek el a Gattyán-féle Docler Holdingtól, a cég szerint a mesterséges intelligencia váltja őket (Telex)
Egy "elkerülhetetlen, reorganizációs folyamat" zajlik a cégnél.
aug. 6
9:45
Júniusban 4,9%-kal csökkent az ipari termelés (Gyártástrend)
2025 júniusában az ipari termelés volumene 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg májushoz képest 1,2 százalékos csökkenést mért a Ksh. A munkanaphatással kiigazított index megegyezett a nyers adattal – közölte szerdán első becslésében a statisztikai hivatal.
aug. 6
9:47
Elege lett az önkormányzatnak: visszaveszi Magyarország egyik legrégebbi cukrászdáját, zajlik az akció – farkasszemet néznek a rendőrök az üzemeltetővel (vg.hu)
A cukrászdákat üzemeltető Ruszwurm Kft. és az önkormányzat között hosszú jogi vita zajlott, amely során a cég jelentős tartozást halmozott fel az I. kerület felé. Budavár ma közölte: visszaveszi a Ruszwurm Cukrászda által használt ingatlanokat, helyiségeket.
aug. 6
9:48
A nagyobb bérkiáramlás megjelent a boltokban (Piac és Profit)
2025. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 3,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,5 százalékkal bővült az értékesítés n
aug. 6
9:48
Záporoznak a gyorsjelentések, emelkednek a tőzsdék (Portfolio)
Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet ma reggel vegyes mozgások követtek az ázsiai piacokon. A befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett továbbra is a vámháborús hírekre figyelnek. Donald Trump legújabban a félvezetőkre lengetett be vámokat, állítása szerint egy héten belül kiderülhetnek a részletek ezzel kapcsolatban. Ami az euró

Keresés