Egyre nagyobb a különbség az egyes ingatlantípusok értékesítési ideje között: a leggyorsabban a házgyári technológiával épült lakások kelnek el, míg a használt házak országos átlagban majdnem hét hónapot töltenek a piacon az Otthon Cetrum első féléves adatai szerint.
Kismértékben javult a magyar agrárium helyzetértékelése 2025 második negyedévének végére az év első három hónapjához képest. A júniussal zárult időszakban meghatározóak voltak a ragadós száj- és körömfájás járvány, az egyéb állategészségügyi problémák és az időjárási szélsőségek hatásai, amelyek a piaci környezetet meghatározó tényezőkkel együtt to
A Coinbase fejlesztői platformja elindította az Embedded Wallets – vagyis beágyazott tárcák – szolgáltatást, amely lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy minimális kódolással – gyakorlatilag néhány sor kóddal – integrálják a nem letétkezelő kriptotárcákat az alkalmazásaikba. A Coinbase fejlesztői olyan szolgáltatással rukkoltak elő, amely segíts
Kína három hónappal meghosszabbította a marhahúsimportra vonatkozó vizsgálatát, ami átmeneti megkönnyebbülést jelent a globális beszállítók számára a belföldi túlkínálattal küzdő piacon. Bár a vizsgálat nem céloz meg konkrét országokat, az esetleges kereskedelmi korlátozások jelentősen érintenék a legnagyobb beszállítókat, köztük Argentínát, Ausztr
A Nébih szerint a betegség súlyos gazdasági károkat okozhat, ezért a gazdáknak kiemelten fontos rendszeresen ellenőrizniük az ültetvényeiket, és gyanú esetén azonnal értesíteniük a hatóságokat.
Óriási divat itthon a sokszínű, természetes kert, amellyel a hobbikertészek a viszontagságos környezeti körülményekre reagálnak - ez derült ki a Greenman - Az ország legszebb kertje 2025 fotópályázatra érkezett több ezer fotó alapján.
Bár a nyár közepére általánosan csökkent a használt autók iránti kereslet, 2025 júliusában így is érdekes piaci átrendeződés rajzolódott ki előző év júliusához képest. A Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint a kínálat szűkült, a vásárlói preferenciák pedig tovább tolódtak a SUV-ok irányába. Kiemelendő adat, hogy az elektromos autók iránti érde
Habár a nettó eredmény gyengébb lett a várakozásoknál, ennek azért nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítanunk (legalábbis első ránézésre), mert két tényező együttes hatásával magyarázható a cirka 4 milliárd forintos eltérés.
Még csak nyár közepe van, de a Föld erőforrásait már feléltük. A Chart by Pénzcentrum legfrissebb epizódjában a Túlfogyasztás Napját vettük górcső alá. Azt a napot, amikor az emberiség feléli a bolygó egy évre elegendő megújuló erőforrásait. Idén, 2025-ben ez a dátum július 24-e, ami azt jelenti, hogy az év további részében már ökológiai hitelből é
Ahány budapesti kerület és vidéki város, annyiféle hozzáállás az úgynevezett mikromobilitást lehetővé tevő járművek iránt. A kulcskérdés többnyire az, hogy egy adott környék turisztikailag mennyire frekventált. Sok esetben viszont hiányzik a jogi szabályozás, hiszen újdonságról van szó.
A cég árbevétele az elemzői várakozásokat megközelítve, 0,3 százalékkal 241,2 milliárd forintra emelkedett a második negyedévben, adózott eredménye pedig a várakozásokat meghaladva, 29,3 százalékkal 57,7 milliárd forintra nőtt a tőzsde honlapján szerdán közzétett cégjelentés szerint.
Hosszú évek kriptovaluta-ellenes fellépése után Kína most látszólag új irányba fordul: a stabilcoinok felé. A cél egyértelmű – egy jüanhoz kötött digitális fizetőeszközzel versenyre kelni a dollár alapú stabilcoinok globális térhódításával. Ez a lépés azonban nemcsak gazdasági, hanem politikai motivációkat is tükröz: Kína nem akarja elveszíteni az
A magyar csemegekukorica-szektor továbbra is Európa éllovasa 2025-ben, megelőzve Franciaországot. Az Eu csemegekukorica-ellátásának egyik legfontosabb szereplőjeként hazánk évek óta meghatározó szerepet játszik a speciális zöldségféle termesztésében annak ellenére, hogy az időjárás komoly kihívások elé állítja a magyar gazdákat.
Fokozódik a feszültség a Baltikumban: orosz katonai drón sértette meg a litván légteret, robbanóanyaggal a fedélzetén - a NATO azonnali reagálást ígér.
Sokan csak akkor kapcsolják be a klímát, amikor már elviselhetetlen a hőség otthon, pedig ezzel épp az ellenkezőjét érik el annak, amit szeretnének. A szakértők szerint a nyári hűtés akkor a leghatékonyabb és legegészségesebb, ha a klímaberendezés folyamatosan, alacsony fokozaton működik, akárcsak télen a fűtés. Nemcsak a komfortérzet javul, de az
A globális trendek hatására még ebben az évtizedben mintegy 170 millió új munkahely jön létre a világban – áll a Világgazdasági Fórum (WEF) idei jelentésében. A munkáltatók egyre nagyobb versenyben vannak a tehetségekért, a dolgozókért, így a technológiai kihívások mellett a munkaerő megtartásáért is meg kell küzdeniük.
Azzal, hogy a kriptoszektor és a legnagyobb platformjai már egyértelműen a mainstream pénzügyek részei lettek, nem csak az elfogadottság nőtt meg, de megjelentek a korábban inkább csak a hagyományos pénzügyi szektorban jelen lévő csalási típusok. Bankoknál, futárszolgálatoknál, más szolgáltatóknál már régóta divat az SMS-es, telefonos csalás, ami n
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Booking.com B.V.-vel szemben. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a holland multinacionális vállalkozás a szakmai gondosság követelményét sértő tájékoztatást nyújtott egyes szolgáltatásainak díjaival kapcsolatosan, illetve megtévesztette a fogyasztókat a Genius programjába
A nyári kánikulában egyre többen döntenek úgy, hogy klímaberendezést szereltetnek otthonukba. Azonban nem mindegy, milyen típusú ingatlanról van szó: egy panellakás, egy téglalakás és egy családi ház is egészen más kihívásokat tartogathat. Az LG légkondicionálási szakértője most összefoglalta, melyik esetben mivel érdemes számolnunk, a népszerű you
Korai felismeréssel megfékezhető a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége, ezért nagyon fontos, hogy a termesztők időben felismerjék és jelezzék a fertőződést – közölte az Mti-vel szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az amerikai tőzsdén jegyzett kriptotőzsde, a Coinbase bejelentette, hogy 2 milliárd dollár értékben kíván átváltható kötvényeket kibocsátani privát módon, intézményi befektetők számára. A kötvényeket két részletben adják ki: az egyik 2029-ben, a másik 2032-ben jár le, egyenként 1-1 milliárd dollár értékben. Ezenfelül lehetőség nyílik további 300 mi
Közeleg az új uniós importellenőrzési rendszer, az ICS2 közúti és vasúti szállítási módra vonatkozó 3. fázisának bevezetése, 2025. szeptember 1-jén. Erre készülve az Európai Bizottság 2025. augusztus 6-án 13 és 15 óra között rendezi a szokásos havi videókonferenciáját, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Kedden tőzsdezárás után tette közzé második negyedéves jelentését a felvezetőipari vállalat. A bevétel felülmúlta a várakozásokat, 7,4 helyett 7,7 milliárd dollár lett, ami 34%-os növekedést jelent éves összevetésben.
A magas felszereltségű nyugati géptípusok elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemek számára kínált professzionális és nagy terület-teljesítményű megoldásaikról ismertek.
Péntektől anticiklonális időjárás várható Magyarországon, ami száraz, napos és egyre melegebb napokat hoz magával. Az Időkép szerint az elkövetkező több mint egy hétben nincs kilátás csapadékra, amely újra aszályhelyzetet eredményezhet hazánkban.
A családi pótlék fontos támogatás a gyermekes családok számára, azonban sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a jogosultság feltételeinek megváltozása esetén bejelentési kötelezettségük van. Ez nemcsak jogi, hanem anyagi következményekkel is járhat: ha például valaki továbbra is jogosulatlanul kapja a támogatást, azt vissza kell fizetnie. Az alábbi
A felsőoktatás sokak számára a hosszú távú anyagi biztonság kulcsa lehet, ugyanakkor azoknak, akik nem jutnak be államilag finanszírozott képzésre, a diploma megszerzése komoly kiadást jelenthet. 2025-ben a magyar egyetemek önköltséges képzései között hatalmas a szórás: a legolcsóbb szakok néhány százezer forintba kerülnek évente, míg a legdrágább
Az amerikai szövetségi esküdtszék bűnösnek találta Roman Stormot, a Tornado Cash kriptomixer társalapítóját engedély nélküli pénzátutalási tevékenység végzésében – számolt be az Inner City Press. Az ügy másik két vádpontjában, amelyek pénzmosással és szankciók megsértésével kapcsolatosak, az esküdtek nem tudtak megegyezni, így ezekben nem született
A belgrádi Központi pályaudvar aluljáró szintjén aggasztó jelenségre figyeltek fel: két tartóoszlopon repedések jelentek meg, amelyeket valakik ragasztóval igyekeznek eltüntetni a nyilvánosság elől - írta a Világgazdaság.
Az Erste szektorelemzője július 31-én tette közzé a MOL második negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai: A MOL 2025. augusztus 8-án pénteken teszi közzé második negyedéves számait. Az Erste 289 milliárd forint tiszta CCS Ebitda-t vár, ami 4%-os csökkenést jelent év/év alapon.
Az idei Sziget Fesztiválon, az egész napos vagy épp hetes pörgésből semmiképp sem érdemes kihagyni a Lipton Club fergeteges programjait. Idén még nagyobb területen élvezhetik a fesztiválozók a különlegesen frissítő jeges tea alapú koktélokat, miközben hangolódhatnak az estére, hiszen a Lipton standján már kora délután szuper DJ-szettekre bulizhatna