A Hold Alapkezelő és a Citadella Befektetési Alap portfóliókezelője augusztus 13-án szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár F
Kiadta első féléves beszámolóját az OTP, az ezzel kapcsolatos sajtóeseményen Bencsik László vezérigazgató-helyettes ismertette a magyar bank eredményeit. Elmondta azt is, 2025-re 0,6%-os gazdasági növekedéssel számolnak, amely alig jobb, mint a tavalyi 0,5%-os eredmény.
Kedd reggelre sincs jelentős elmozdulás a forint árfolyamában, továbbra is a 400-as lélektani határ alatt jár az euró jegyzése. A dollár gyengülésnek indult, így azért vannak mozgások a devizapiacon, melyek mellett kérdés, meddig maradhat ennyire stabil a forint.
Megfelelő beruházások nélkül a világ képtelen lesz tartani a korábbi évek növekedési ütemét - figyelmeztet az OECD portugál közgazdásza, Álvaro Pereira. A Financial Times cikkéből kiderül, hogy a 2008-as pénzügyi válság, valamint a koronavírus-járvány és gazdasági hatásai drámai visszaesést okoztak a vállalati szektor beruházásaiban, tartósan alacs
Többszörösére nőtt a Budapestre utazó lengyelek és csehek száma a Sziget Fesztivál hetében a tavalyihoz képest, de dánok is jóval többen érkeznek, mint egy éve – derül ki a Kiwi.com összesítéséből. A fesztiválra érkezők átlagosan 5-6 napot töltenek hazánkban. A Sziget Fesztivál továbbra is az egyik legvonzóbb nyári úti cél a fiatalok számára, és ez
A forint erősen tartja magát a devizapiacon. A hazai deviza kedden az eurót 399 szintjére engedte. A dollár a 345 szinten mozog. A svájci frankot elengedte, így az árfolyam 427-re lépett. Milyen hírek mozgatják majd meg az árfolyamokat? Megtartotta a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn kiharcolt szinteket a bankközi devizapiacon. Az e
Augusztus elején ismét Magyarországra figyelt a motorsport-világ, a megújult Hungaroringen rendezték a jubileumi, 40. Magyar Nagydíjat. A Forma–1 ® kulisszái mögött idén is a Dhl, a világ vezető logisztikai vállalata biztosítja a versenysorozat zökkenőmentes mozgatását, több mint 100 logisztikai szakember bevonásával.
Olimpiai érmesek, sztárpárosok és parázs visszavágók egy estén: augusztus 23-án Budapestre jön a Hell Boxing Kings gála. A látványos show-t élőben közvetíti az RTL.
Csaknem 2,5 millió euró támogatásból csökkentenék a légszennyezést és a hőmérsékletet Békéscsabán és a romániai Nagyváradon. A békéscsabai önkormányzat a honlapján azt írta, a 2025 és 2027 áprilisa között zajló projektben a város különböző pontjain levegőminőség-érzékelőket telepítenek, a szenzorhálózat segítségével a légszennyezettségi mintákat va
A magyar intézmények között egyedülálló módon országos beiskolázású képzési programot indít a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Senhszi Egyetem (Shaanxi Normal University - SNNU); az alapképzés négy évig tart, ebből három évet Kínában, egyet Magyarországon töltenek a hallgatók - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hé
A Helsing védelmi startup titkos tervei szerint a cég beléphet a pilóta nélküli harci légijárművek piacára, miután felvásárolta a Grob Aircraft repülőgépgyártót – tudta meg a Handelsblatt. A német drónbombázók terve miatt több másik európai cég is aggódhat, köztük az Airbus. Azonban az EU-s újrafegyverkezésből hatalmasat nyerhet a vállalat.
Piaci jelzálog-konstrukciók, állami újjáépítési kompenzáció, állami lakbértámogatás. Az ukrán lakástámogatások ezen a három pilléren alapulnak, a háború speciális helyzetet idézett elő a lakáspiacon.
A megújult Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben (EKR) részt vevők kevesebb önerővel vagy akár önerő nélkül modernizálhatják otthonaikat, és tartósan csökkenthetik energiaköltségeiket.
Egyre több munkavállalónak okoz nehézséget, hogy a szabadság alatt valóban el tudjon szakadni a munkától – nemcsak fizikailag, de mentálisan is. Mára annyira beépült a munkahelyi kultúrába az, hogy folyamatosan elérhetőnek kell lennünk, hogy sokan még pihenés idején is figyelik az e-mailjeiket, és fejben továbbra is a feladataikon dolgoznak.
Egy friss elemzés az Európai Bizottság hivatalos statisztikái és a Vias Intézet ESRA kutatása alapján feltérképezte, a kortinens mely országaiban a legfelelőtlenebbek az autóvezetők. A vizsgálat hat fő tényezőt vett figyelembe: a közúti halálozási arányt, az ittas vezetés gyakoriságát, az autópályás gyorshajtást, a fáradt vezetést, a mobiltelefon-h
A Nissan megkezdte a tárgyalásokat az európai regionális irodájának dolgozóit képviselő szakszervezettel a tervezett létszámcsökkentésről, amely a vállalat átfogó szerkezetátalakítási stratégiájának része.
Az Efrag tervezete alapján nagyfokú egyszerűsítések jönnek az ESRS szabványokban, miközben a vállalatok felkészülési ideje nő az Omnibus csomag "Stop the Clock" intézkedése révén.
Válságszintű vészhelyzetet hirdetett a román energiaügyi minisztérium a kőolajellátásban, és engedélyezte több tízezer tonna kőolaj és gázolaj felszabadítását a romániai vésztartalékokból.
Túlzsúfolt szobák, pincében elhelyezett idős emberek, lenyúlt bankkártyák – idén már a negyedik illegálisan működő szociális otthont zárta be a NAV Hajdú-Bihar vármegyében. A bentlakókat sikerült méltó körülmények között elhelyezni, a működtetővel szemben pedig feljelentést tett a hivatal.
Úgy néz ki megalkothatták a hangsúlyosan európai fegyveripar egyik ikonikusnak ígérkező modelljét, amelyet igazából nem csak az ukrajnai háború, hanem a Földközi-tenger mentén dúló történelmi rivalizálás is inspirálta. Görögország új, hazai gyártású drónelhárító rendszere, a Centauros ígéretesen vizsgázott, így könnyen megalapozhatja a görög fegyve
Az évi 250 milliárd dolláros uniós vállaláshoz képest elenyésző lenne az a többlet, amit a magyarországi orosz energiaimport amerikai forrásokra való cseréje jelentene.
Mi teszi a munkát valóban értelmessé? Miért hajlandók sokan akár a fizetésük egy részéről is lemondani, ha cserébe értelmet találnak abban, amit csinálnak? A HVG-ben megjelent cikk A jövő készségei című könyv – Gabriella Rosen Kellerman pszichiáter és Martin Seligman pszichológus közös munkája – alapján mutatja be azt a hét kulcstényezőt, amely a d
A mesterséges intelligenciával készített deepfake videók egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a kriptoszektorban, mivel a támadók gyakorlatilag bárkinek kiadhatják magukat. Hackereknek nemrég sikerült úgy ellopniuk 2 millió dollárt, hogy a Plasma, egy stabilcoin-blokklánc alapítójának adták ki magukat, és egy AI-val készített videóval biztatták arr
A Duna osztrák vízgyűjtőjén hullott jelentősebb mennyiségű csapadéknak köszönhetően árhullám vonul le a folyó hazai szakaszán, melyet a természet ajándékának tekinthetünk.
A svájci központú MET Csoport sikeresen üzembe helyezte első németországi naperőművét, amely megkezdte a kereskedelmi termelést. A Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományban található Kentzlin naperőmű immár megújuló villamosenergiát táplál a német áramhálózatba.
A komposztálás erkélyen is megvalósítható – ráadásul minimális helyen, kellemetlen szagok nélkül! Összeszedtem a legjobb városi megoldásokat, mint a Bokashi rendszer és a gilisztakomposztáló, amelyekkel ön is könnyedén újrahasznosíthatja konyhai hulladékait – akár egy panelház erkélyén is!
Ma már ismeretlen fogalom a pihenőidő a mobiltelefon-használatnál, ugyanis csak addig "alszik" a telefonunk, amíg mi is alszunk – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által megrendelt, a fiatalok platformhasználati szokásait vizsgáló kutatásból.
Új pályázatot hirdettek meg a Jedlik Ányos Energetikai Programban, ami jelentős forrást biztosít a hazai geotermikus energia fejlesztésére - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium.
Oroszország felmondta a közép- és rövidtávú nukleáris rakéták telepítésére vonatkozó moratóriumot, amit Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök a NATO-országok Oroszország-ellenes politikájának tulajdonít.
Ma már ismeretlen fogalom a pihenőidő a mobiltelefon-használatnál, ugyanis csak addig „alszik” a telefonunk, amíg mi is alszunk – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által megrendelt, a fiatalok platformhasználati szokásait vizsgáló kutatásból. A napi képernyőidő alakulása szoros összefüggést mutat a lakóhellyel és a közlekedésse
A decentralizált pénzügyek (DeFi) nem csupán kiegészítik a hagyományos rendszert — újradefiniálják azt. De ahhoz, hogy valóban tömegek használják, nemcsak protokollokra, hanem újfajta élményre is szükség van. DeFi ma: milliárdokat mozgat, mégis bonyolult A különböző DeFi alkalmazásokban jelenleg napi szinten több milliárd dolláros forgalmat bonyolí
Pozitívan indult a kereskedés kedden reggel a nyugat-európai tőzsdéken. London, Párizs és Frankfurt pluszban kezdtek az első órában. Az olaj ára csökkent és már 68 dolláron áll. Az arany jegyzése is csökkent. Pluszban indult a keddi reggeli kereskedés a főbb európai értékpapírok piacán. Frankfurt 0,64 százalékkal emelkedett a reggeli órában. Páriz
Ötven texasi törvényhozó elhagyta államát, aminek következtében az új választási körzetekről szóló szavazás sikertelen volt. Mi történik ezután, és milyen lehetőségei vannak Trumpnak? Mint ismeretes, Texasban minden nagyobb, és a főváros, Austin ad otthont az 50 amerikai állam közül a legnagyobb állami törvényhozásnak. A belvárosban álló csillogó,