A Magyar Reklámszövetség alapításának félévszázados jubileuma alkalmából szakmai podcastsorozatot indít Reklamátor címmel. A 25 részesre tervezett széria szeptember másodikán indul és hetente egy-egy adással jelentkezik az MRSZ Spotify és YouTube csatornáin, de az adások elérhetőek lesznek az Atalon.hu podcast gyűjtőplatformon is. A következő hónap
Csökkentené az szja-t a minimálbért keresőknél, áfamentessé tennék a gyógyszereket, az 5 milliárd feletti vagyonokra pedig 1 százalékos adót vetnének ki.
A júliusban hatályba lépett ingatlan-nyilvántartási törvény módosítása lehetővé tette, hogy a zártkerti ingatlanok művelési ág alól kivett területként szerepeljenek a nyilvántartásban, amennyiben az adott önkormányzat ezt rendeletben engedélyezi.
A nyomozók szerint a támadó, aki tüzet nyitott a minneapolisi templomban imádkozó diákokra, "megszállottan akart gyerekeket ölni". Brian O’Hara minneapolisi rendőrfőnök szerint Robin Westmannek, aki két gyermeket megölt és 18 másikat megsebesített, látszólag nem volt konkrét indítéka. A támadó "látszólag mindannyiunkat gyűlölt" – mondta a rendőrfőn
Kellemetlenségekkel kellett szembenéznie azoknak a Binance-felhasználóknak, akik az éjszaka folyamán a tőzsde határidős platformját használták volna. Bár a hiba félórát követően elhárult, rengeteg nyitott kérdés maradt a közel százmilliárd dolláros kereskedési volumennek otthont adó portál hibája kapcsán. Azt egyelőre megtudtuk, hogy a probléma az
Több mint 700 millió forintot fordított az üllői logisztikai központjának fejlesztésére az elmúlt évben a Spar Magyarország. A vállalat idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel a fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
A magyar irodalmi élet új tehetségeinek bemutatkozását segíti a Libri Talent program, amely idén újra, immár másodszor várja a pályázókat. A 2024-ben indult hiánypótló kezdeményezés célja, hogy esélyt adjon azoknak az alkotóknak, akik még nem publikáltak önálló kötetet, de írói ambícióikat komolyan veszik. A jelentkezési határidő 2025. szeptember 2
Megkezdte működését a korábban "turisztikai bankként" beharangozott Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont, amely pénzügyi vállalkozásként kínál állami kamattámogatású hitelt a szálláshelyek, vendéglátó egységek és turisztikai attrakciók szolgáltatói számára, várhatóan októbertől. Láving Gusztáv vezérigazgatót arról kérdeztük, miért és kiknek van szüks
Az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Kis-Balaton Ház, a Zalaváron szerdán tartott jubileumi ünnepség résztvevői egyben megemlékeztek a Tavak világnapjáról is.
Az Európai Bizottság konzultációt indított az energiafogyasztás villamosítását és a fosszilis fűtés fokozatos kivezetését célzó intézkedésekről. A tervek szerint 2029-től már nem lehet majd gázkazánt vásárolni, az új épületek pedig 2028-tól zéró kibocsátásúak lesznek, írja a Portfolio.
Szeptember különösen mozgalmas lehet a kriptopiacon, mivel a következő hetekben jelentős mennyiségű új token kerül forgalomba. A Tokenomist adatai szerint közel 4,5 milliárd dollár értékű kibocsátás várható, amely több ismert projektet is érint. A lista élén a Sui (SUI) áll, amely mintegy 153 millió dollárnyi tokent bocsát ki. Ez azért is figyelemr
Az Alibaba a második negyedévben a vártnál jobb eredményt ért el, amit a felhőalapú számítástechnikai részleg gyorsuló értékesítése és az e-kereskedelmi üzletág folyamatos fellendülése táplált, bár a bevételek elmaradtak az elemzői várakozásoktól - számolt be a Cnbc. A befektetők örömmel fogadták a számokat, nagy rali jöhet ma a részvénynél.
A kanadai Luxxfolio, amely eddig főként Bitcoin-bányászatáról volt ismert, új irányt vesz: a vállalat a jövőben Litecoin-alapú digitális vagyonkezelési és infrastrukturális stratégiára építené működését. A cég a múlt héten nyújtott be egy shelf-prospektust, amely akár 100 millió kanadai dollár (73 millió USD) forrásbevonást is lehetővé tenne a köve
Az olcsó új autók kínálata jelentősen szűkült, mivel a Mitsubishi Space Star eltűnt a hazai piacról. Ezzel megszűnt az ötmillió forint alatti új autók kategóriája.
Előállt egy részletes adótervvel Magyar Péter az elmúlt napokban állítólag kiszivárgott feljegyzések után. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Az adórendszer átalakításáról szóló bejelentést tett közzé a Facebookon Magyar Péter. Tette ezt néhány nappal azután, hogy az Index az ellenzéki párthoz köthe
Az USDT Bitcoin hálózaton való kibocsátása és a Lightning-alapú RGB protokoll integrációja forradalmasítja a digitális fizetéseket. A felhasználók egy pénztárcában tarthatják BTC-jüket és USDT-jüket, azonnali és privát tranzakciókat bonyolíthatnak le. A Tether 2025. augusztus 28-án jelentette be, hogy zászlóshajó stabilcoinja, az USDT, közvetlenül
Budapest Főváros Kormányhivatala 2025. szeptember 1-jétől bevezeti az új, Elektronikus Ingatlan-nyilvántartási Rendszert (E-ING), amely a papír alapú ügyintézés mellőzésével jelentősen meggyorsítja, egyszerűsíti és költséghatékonyabbá is teszi majd az ingatlan-nyilvántartási eljárást – közölte az MTI.
Franciaországban jelentősen csökkent a szarvasmarhák között terjedő bőrcsomósodás előfordulása. A francia mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint augusztus 22-e óta nem regisztráltak új eseteket a tömeges oltási kampánynak köszönhetően - írta meg a Reuters.
Mától elérhetők az HBO Maxon a filmtörténet legendás Superman-adaptációi, amelyek generációkon át formálták a szuperhősfilmek műfaját. Christopher Reeve ikonikus alakítása, a nagyszabású történetvezetés és a klasszikus filmes eszközök együtt teremtették meg azt az örökséget, amelyre a modern Superman-filmek is építenek. A rajongók most egyben élvez
Az adatmennyiség hiánya és az irányítási korlátok gátolják a robotok gyors térhódítását az otthonokban és munkahelyeken. Egy neves szakértő szerint ez egyértelművé teszi, hogy még meddig kell várni rájuk.
Erőteljes növekedést mutatott a 4iG az idei első félévben: árbevétele 350 milliárd forint fölé emelkedett, miközben védelmi és űripari projektjei 1,37 milliárd eurós rendelésállománnyal biztosítják a jövőbeli bővülést. A részvényárfolyam fél év alatt megduplázódott, jelezve a befektetői bizalmat. A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele az idei
Durva támadás érte Kijev városát. Az orosz rakéták lakóházakat romboltak le, többek között az EU-küldöttség irodáját találták el. A civil áldozatok között gyerekek is voltak. Ursula von der Leyen szerint Moszkva immár közvetlenül az uniót is célba vette. Iszonyú támadás érte Kijevet , 23 civil áldozatok között gyerekek is voltak Az elmúlt két hónap
Az alkotmánybíróság eltávolította Thaiföld miniszterelnökét, zűrzavarba sodorva az ország politikai életét, és csapást mérve a leghatalmasabb politikai dinasztiára. Paetongtarn Shinawatrát egy kiszivárgott júniusi telefonhívásban etikai vétség miatt bocsátották el, amelyben hallani lehetett, amint "bácsikájának" nevezi Hun Szen kambodzsai volt veze
Az elemzők által vártnál jelentősebben gyorsult a németországi infláció augusztusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló pénteki jelentése szerint.
Az SK On iváncsai akkumulátorgyára augusztus végétől több száz külföldi vendégmunkást bocsát el, mivel lezárult az üzem legújabb gyártási projektje – értesült az Index. A cég hangsúlyozta, hogy a saját állomány létszáma változatlan marad, a termelés pedig zavartalanul folytatódik.
A világ nukleáris arzenálja újra bővül, jelenleg kilenc ország birtokolja a teljes készletet. Bár a hidegháború után több leszerelési egyezmény is született, a jelenlegi geopolitikai feszültségek új fegyverkezési hullámot indítottak el. A CHART by Pénzcentrum elemzése bemutatja a főbb szereplőket, a költési trendeket és a visszaszorítás nehézségeit
A csaló telefonálókra és a megfelelő reakcióra hívja fel a figyelmet az OTP Bank. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Csalók rendőrnek, bankbiztonsági szakértőnek vagy más hivatalos szervnél dolgozónak kiadva magukat – gyakran hamis igazolványt (például rendőri igazolvány) bemutatva – hívják fel a gya
Többszörös Oscar-jelölt sztár kapott szerepet a Yellowstone sorozat spinoffjában. Annette Bening az új évadban farmfőnököt játszik, ő kerül Cole Hauser és Kelly Reilly mellé.
Eric Trump, Donald Trump fia, a hongkongi Bitcoin Asia konferencián tartott beszédében határozottan kiállt a kriptovaluták mellett, és merész jóslattal hívta fel magára a figyelmet: „Semmi kétség. A Bitcoin eléri az 1 millió dollárt.” – jelentette ki. Trump család és a kriptoipar A Trump család egyre aktívabb szereplője a kriptovilágnak. Donald Tru
A Hardi Alpha Titanium a legendás Alpha Evo továbbfejlesztett változata, amely nem csupán technológiai innovációival tűnik ki, hanem kézzelfoghatóan növeli a mezőgazdasági termelés hatékonyságát. A modern külső és a korszerű funkciók együttese a precíz, gazdaságos és fenntartható növényvédelem záloga. „A Hardi Alpha Titanium tervezésénél kiemelt sz
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerint a nyugdíjasoknak, illetve a nyugdíj előtt álló személyeknek komoly következményekkel kell szembenézniük, ha mulasztanak a nyugdíjbiztosítással kapcsolatos kötelezettségeik teljesítésében.