Legendás skót csapattal, Premier League-ben szereplő klubbal és Szoboszlai Dominik volt csapatával is megmérkőzik a Fradi a második számű európai kupasorozatban.
Az irodában eltöltött órák száma sokszor meghaladja az otthon töltött időt, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen környezetben dolgozunk. Egy kényelmes, inspiráló iroda nemcsak a közérzetünket javítja, hanem a hatékonyságra is hatással van. A komfortérzet kialakításához pedig nem csupán ergonomikus székekre és praktikus íróasztalokra van szükség, ha
A bankok már a rajtvonalnál, máris megindult a verseny az ügyfelekért, egy bank már most kedvezményeket jelentett be: 100 ezer forintos utalványt és kedvezményes számlavezetést a fix 3 százalékos hitelt felvevőknek - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteki Facebook-bejegyzésében.
A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele az első fél évben 8,8 százalékkal 350,83 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség) 122,5 milliárd forintra nőtt, ami 11,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a társaság pénteken a BÉT honlapján.
"Amikor ezt az üzenetet írom neked, akkor a Balaton annyira alacsonyra apadt, hogy már majdnem 300 millió köbméter víz hiányzik a tóból. Sajnos nagyon aktuális tehát a Greenpeace-szel készült új videóm, melyben forró és száraz híreket hoztam el egyenesen 2050-ből. Akkorra a klímaválságból eredő melegedés és extrém aszály már drámaian átalakította a
Az iskolakezdés nemcsak a tantermeket tölti meg élettel, hanem az utakat is. A reggeli csúcsforgalomban több ezer kisdiák indul el – egyesek önállóan, mások szüleik kíséretében –, ezért kiemelten fontos, hogy az autósok ebben az időszakban körültekintően és óvatosan vezessenek. A Hankook Tire Magyarország minden járművezetőt arra figyelmeztet: lass
Az Európai Bizottság konzultációt indított az Elektrifikációs Akciótervről és a Fűtési és Hűtési Stratégiáról, amelyek célja az energiafogyasztás villamosításának felgyorsítása és a dekarbonizáció támogatása. A javaslatok jövő év elején készülnek el, és a versenyképességet, a megfizethetőséget és a fenntarthatóságot erősítenék. Az eddigi tervek sze
A CryptoQuant legfrissebb adatai szerint az amerikai spot Bitcoin ETF-ek mára a teljes piac egyik legfontosabb szereplőivé váltak: napi 5–10 milliárd dollárnyi kereskedési volument generálnak, ezzel sok esetben felérve a vezető kriptotőzsdékhez. ETF-ek az élmezőnyben, de Binance még mindig vezet Julio Moreno, a CryptoQuant kutatási vezetője legújab
Már letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról a 25EGYREG jelű adatlap, amit azoknak a civil szervezeteknek kell beadniuk, akik 2026-tól igényt tartanak magánszemélyek 1%-os felajánlására, és korábban még nem regisztráltak – írja honlapján a NAV.
Az iskolakezdés minden évben az egyik legnagyobb kiadást jelenti a családok számára. A tanszerek, az iskolatáska, a ruhák és cipők mellett egyre több helyen szükség van laptopra vagy más digitális eszközre is, amelyek akár több százezer forintos plusz terhet róhatnak a szülőkre. Egy júliusi jogszabálymódosítás azonban most jelentős könnyebbséget kí
Az üvegházi paprika árainak alakulását vizsgálta az Andalúziai Ár- és Piacmegfigyelő Intézet a 2024/2025-ös szezonban. A jelentésből kiderül: a paprika ára több mint duplázódott az út során a termelőtől a piacokig.
A Bitcoin jelenlegi gyengélkedése ellenére továbbra is van esély arra, hogy az év végére új történelmi csúcsra emelkedjen az árfolyam – állítja egy friss elemzés. 44%-os átlagos Q4-nyereség jöhet Timothy Peterson hálózati közgazdász kutatása szerint a Bitcoin az év utolsó négy hónapjában hagyományosan erősödni szokott. Az adatok alapján az esetek 7
Inspiráló sorozatokkal nyit ajtót az ősznek a Spektrum Home. Az Amc Networks tematikus csatornája szeptemberben elkalauzolja nézőit az Egyesült Királyság legvarázslatosabb kertjeibe, elkíséri a vállalkozó szellemű vásárlókat Európa elhagyatott településeire, és megmutatja azt is, hogyan lehelnek új életet az örökösök az olyan, lassan pusztuló épüle
Támogatói döntést követően jelentős lépés történik hazánk zöldinfrastruktúrájának megalapozása felé. A „Megújuló adatokra támaszkodó, ökoszisztéma-szolgáltatás alapú zöldinfrastruktúra-fejlesztések stratégiai tervezésének megalapozása” című, Kehop_Plusz-3.2.2-24-2024-00002 azonosítószámú kiemelt projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az
Csaknem 700 ezer lakossági és 150 ezer vállalati hitelszerződés található a bankok feketelistáján. A lakossági nyilvántartás egyre rövidebb, de lehetnek még gondok a nem fizetésekkel.
Még nem hivatalosak a számok, de a becslések szerint fájó határón léphet át a személyautók éves sztrádamatricájának ára. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A Hvg becslései szerint a személyautókra szóló éves, országos autópálya-matricák várható ára jövőre 4,2-4,5 százalékos áremelkedés esetén D1-es k
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) árbevétele az idei első félévben mérsékelten nőtt, miközben a költségek emelkedése és az ingatlanok átértékelése miatt az adózott eredmény közel ötödével visszaesett. A társaság ugyanakkor stabil portfólióval és jelentős osztalékfizetéssel zárta az időszakot.
A Reklamátorral elsősorban azt járják körül, hogy a következő évtizedekben miként tarthatja meg relevanciáját és gazdaságban betöltött szerepét a reklámipar.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh), a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve, folyamatosan vizsgálja az akciós árak feltüntetésére vonatkozó előírás betartását, mind a hagyományos boltokban, mind az online kereskedelemben - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Az első napokban nem lehet leadni hiteligénylést Budapesten. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történik? Augusztus 29. és szeptember 5. között szünetel a személyes ügyintézés a kormányhivatal budapesti földhivatali ügyfélszolgálatain. Mindez éppen akkor, amikor berobban az Otthon Start hitel – írja a BiztosD
A konyakfélék eladásából származó bevétel globálisan 13,4 százalékkal, 2,7 milliárd euróra csökkent a világon a július végéig tartó 12 hónapban - áll a francia Bnic iparági szövetség jelentésében. Palackmennyiségben mérve a visszaesés mérsékeltebb volt, 4,2 százalékkal, 154,6 millióra csökkent.
Megdőlt az ether történelmi rekordja a nyár végére, így könnyen lehet, hogy forró ősz következik a kriptovaluta-piacon. Miközben sokan extrém kockázatot vállalnak long vagy short pozíciókkal, a befektetők egy csoportja egyszerre vesz és elad – a kettő közötti különbségért ugyanis van, hogy érdemes.
Júliusban jelentősen nőtt a magyar külkereskedelmi többlet: a cégek 578 millió euróval többet exportáltak, mint amennyit importáltak. A szolgáltatások terén is pozitív a mérleg, a kivitel meghaladta a behozatalt 3,1 milliárd euróval.
A Magyar Reklámszövetség alapításának félévszázados jubileuma alkalmából szakmai podcastsorozatot indít Reklamátor címmel. A 25 részesre tervezett széria szeptember másodikán indul és hetente egy-egy adással jelentkezik az MRSZ Spotify és YouTube csatornáin, de az adások elérhetőek lesznek az Atalon.hu podcast gyűjtőplatformon is. A következő hónap
Csökkentené az szja-t a minimálbért keresőknél, áfamentessé tennék a gyógyszereket, az 5 milliárd feletti vagyonokra pedig 1 százalékos adót vetnének ki.
A júliusban hatályba lépett ingatlan-nyilvántartási törvény módosítása lehetővé tette, hogy a zártkerti ingatlanok művelési ág alól kivett területként szerepeljenek a nyilvántartásban, amennyiben az adott önkormányzat ezt rendeletben engedélyezi.
Kellemetlenségekkel kellett szembenéznie azoknak a Binance-felhasználóknak, akik az éjszaka folyamán a tőzsde határidős platformját használták volna. Bár a hiba félórát követően elhárult, rengeteg nyitott kérdés maradt a közel százmilliárd dolláros kereskedési volumennek otthont adó portál hibája kapcsán. Azt egyelőre megtudtuk, hogy a probléma az
Több mint 700 millió forintot fordított az üllői logisztikai központjának fejlesztésére az elmúlt évben a Spar Magyarország. A vállalat idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel a fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
A magyar irodalmi élet új tehetségeinek bemutatkozását segíti a Libri Talent program, amely idén újra, immár másodszor várja a pályázókat. A 2024-ben indult hiánypótló kezdeményezés célja, hogy esélyt adjon azoknak az alkotóknak, akik még nem publikáltak önálló kötetet, de írói ambícióikat komolyan veszik. A jelentkezési határidő 2025. szeptember 2
Megkezdte működését a korábban "turisztikai bankként" beharangozott Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont, amely pénzügyi vállalkozásként kínál állami kamattámogatású hitelt a szálláshelyek, vendéglátó egységek és turisztikai attrakciók szolgáltatói számára, várhatóan októbertől. Láving Gusztáv vezérigazgatót arról kérdeztük, miért és kiknek van szüks