A júliusban megrendezett Phylazonit Szántóföldi Akadémián résztvevő termelőknek és érdeklődőknek az ország két nagyon különböző pontján, Keszthelyen és Csongrádon volt lehetőségük betekinteni a talajok mélyebb rétegeibe, majd a jelen lévő szakértők részletes elemzésekkel és gyakorlati tapasztalatokkal mutatták be az egyes területek kihívásait és me
A heteken át tartó kánikula után vasárnap felfrissülést és enyhülést hoz egy hidegfront. Bár az eső csak rövid ideig tart, térképen mutatjuk, hol várható a legnagyobb csapadék.
Balazs Kicks és az iPon.hu összefogott, és megépítettek egy teljesen egyedi, 1 millió forint értékű Sneaker PC-t, amely nem csupán technikai szempontból lenyűgöző, de dizájnjában is formabontó – egy valódi gamer számítógép, cipőformájú házban.
A nyár nemcsak a pihenés időszaka – a cégek számára rejtett kockázatot is hordoz. A Niveus szerint a szabadságolások miatt augusztusban különösen nagy a veszélye annak, hogy a Cégkapun keresztül érkező hivatalos iratok elkerülik a figyelmet, vagy jogosultsági hibák miatt át sem veszik azokat. Ez akár több százezer forintos bírsághoz vagy visszaford
A Nak és a Gazda Kontroll szaktanácsadással és innovációval foglalkozó munkatársai 2025. június 15-17. között szakmai tanulmányút keretében látogatást tettek a spanyolországi Imidra (Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario) kutatóintézetben. A kutatóintézetet az agrárkutatás és vidékfejlesztés szolgálatára és
Az ukrán baromfi dömpingáron árasztja el az uniós piacot, miközben nem tartja be az EU-s előírásokat – ez komoly versenyhátrányt jelent a hazai ágazatnak.
Az új tanév közeledtével ismét megindult a lakáskeresési roham az egyetemi városokban, miközben az albérleti díjak tovább növekednek. Bérbeadóként érdemes biztosítékként közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállalást a bérlőtől. Mi is ez pontosan és mi előzhető meg ezzel?
Az erdei csótány (Ectobius lapponicus) az elmúlt években egyre gyakrabban kerül a figyelem középpontjába Magyarországon. A faj nem a hírhedt konyhai csótányok rokona, hanem alapvetően kültéren, főként lombos erdőkben, réteken, bokros területeken él. Az utóbbi időben a nyári hónapokban sokan találkozhatnak vele kertekben, teraszokon, sőt lakásokban
Nagy változás érkezett az állampapírok vásárlásában. A Magyar Államkincstár online felületein mostantól QVIK fizetéssel is néhány másodperc alatt végrehajtható a tranzakció. Az új funkcióval gyorsabban vásárolható a befektetés, amit már több mint 650 ezer ügyfél használ rendszeresen. Elindult a QVIK fizetés lehetősége az állampapíroknál Új fizetési
Kigyulladt az aljnövényzet Zugló és Rákospalota határán, a tűzoltók a Szuglói körvasútsornál oltják a lángokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton délben.
A BitMine vállalat lett az első, amelynek vállalati kincstára meghaladta az 1 millió Ether birtoklását. Ez jelenlegi árfolyamon több mint 5 milliárd dollárnyi értéket képvisel a tartalékuk, és jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb bizalommal fordulnak az Ethereum felé. Villámgyors ETH felhalmozás A BitMine mindössze június 30-án i
Miután a Reuters megszerezte a Meta mesterséges intelligenciára vonatkozó belső szabályzatát, kiderült, hogy bár a cég nyilvános biztonsági irányelvei világosan elutasítják a gyerekekkel szembeni bármilyen, szexuális jellegű visszaélést, az AI világában ennél jóval megengedőbbek, írja a Qubit.
Az aszály napjaink egyik legnagyobb, határokon átívelő környezeti kihívása, amely nemcsak a természetes ökoszisztémákat, hanem az egyes országok gazdaságát és a társadalmát is mélyen érinti. A klímaváltozás, a fenntarthatatlan vízgazdálkodás egyre gyakoribbá és súlyosabbá teszi a csapadékmentes időszakokat. Ennek következményei — az élelmiszer-ellá
Lehetőség szerint közvetlenül a termelőtől, vagy megbízható kereskedőtől, áruházakban vásároljunk csemegekukoricát – erre kéri a fogyasztókat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Pásztor Tamással, a szervezet elnökségi tagjával beszélgettünk.
A nyári almák zamatosak, illatosak – és villámgyorsan meg is puhulnak, megbarnulnak, rothadásnak indulnak. Miért történik ez? Hogyan hosszabbíthatja meg az élettartamukat egyszerű otthoni módszerekkel? Mutatjuk a legjobb tárolási trükköket, hogy ne kelljen idő előtt kidobnia a friss termést!
Szent István Nap 2025: Élményközpontú kalauzt is összeállítottak a szervezők a nemzeti ünnep programjaihoz. Agusztus 20-án minden mi szem szájnak, s fülnek ingere megtalálható a budapesti programkínálatban.
Több mint 300 ember halálát okozta hirtelen áradások Pakisztánban és a Pakisztán által igazgatott Kasmírban. Továbbra is gyorsan emelkedik a Pakisztánban és a Pakisztán által igazgatott Kasmírban a heves monszunáradatok és földcsuszamlások halálos áldozatainak száma, eddig 307 ember halálát erősítették meg számolt be róla a BBC hírügynökség. Egy me
Újabb mozgás van az üzemanyagok árainál. A Mol péntektől mind a benzin, mind a gázolaj nagykereskedelmi árát csökkentette. Az árváltozás mindkét típusnál bruttó 3 forintot jelent. Az új literenkénti ár a benzin esetében az 580 közelébe kerülhet, a gázolaj pedig a bűvös 590 forintnál tartózkodik. Ismét változott a benzin és a gázolaj ára A Holtankol
Az Apple újra történelmet írt. Negyedik éve zsinórban a világ legértékesebb márkája, 1300 milliárd dolláros értékével. A technológiai óriások uralják a rangsort, miközben az Nvidia szárnyal, a McDonald’s visszaesett, és a ChatGPT is berobbant a Top 100 közé. Mutatjuk a lista legfontosabb márkáit. Apple ismét a trónon és a világ legértékesebb márká
Az idei extrém szárazság már nemcsak a kukoricát, hanem a napraforgót is padlóra küldte a Dél-Alföldön – drámai képet fest a betakarítás előtti helyzet.
A piaci szereplők már évtizedek óta közelről figyelik, hogy hogyan rendezi át időről időre portfólióját a világ egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett és a befektetői csapata a Berkshire Hathaway-nél - írja a Portfólió.hu.
Ahogyan azt a szakemberek és a tudósok mondják, a gazdaságpolitika nem egy egzakt tudományág, mint a fizika, ahol például a gravitáció törvénye mindenképpen teljesülni fog. A piacgazdaságban az egyén döntése azonnal megváltoztat egy mintát, amely nem feltétlen tér vissza eredeti állapotához, hanem reagál több milliárd ember döntésére. 1971. auguszt
Sokan nem tudják, hogy az AKG szigorúan meghatározza, mikor és milyen módon kell a mellékterméket talajba dolgozni. Egy rossz időzítés a támogatás elvesztését is jelentheti.
A The Telegraph értesülései szerint ez azt jelentené, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna európai szövetségesei kötelesek lennének válaszolni egy Ukrajna elleni jövőbeli támadásra.
A modern precíziós mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása a megbízható, zavartalan Gnss-jel biztosítása – különösen dombos, erdős vagy gyümölcsös területeken. A Harxon fejlett antennái kifejezetten ezekre a körülményekre kínálnak megoldást: ellenállnak a szándékos és véletlen zavarásoknak, kiszűrik a többutas jeleket, és minden időjárási körülmény
Az automatizáció és a mesterséges intelligencia a marketinges szakmát is jelentősen formálja. Hogyan alakultak a fizetések olyan pozíciókban, mint a social media manager, a brand manager vagy az e-kereskedelmi specialista?
Az automatizáció és a mesterséges intelligencia a marketinges szakmát is jelentősen formálja. Hogyan alakultak a fizetések olyan pozíciókban, mint a social media manager, a brand manager vagy az e-kereskedelmi specialista?