Egy több mint 30 éven át tartó, 205 ezer résztvevő bevonásával végzett kutatás szerint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem azok elkészítési módja is jelentősen befolyásolhatja a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Különösen az oly széles körben kedvelt sültburgonya lehet veszélyes.
Ukrajna megerősíti, hogy készen áll maximális erőfeszítéseket tenni a béke megteremtése érdekében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij, miután Donald Trump elnök tájékoztatta az orosz vezetővel, Vlagyimir Putyinnal folytatott találkozójáról és a megbeszélés főbb pontjairól.
Az állattartóknak kiemelt felelősségük van a hőségriadó idején, a magas hőmérséklet kockázatot jelenthet a háziállatokra és a vadon élő állatokra egyaránt. Az állattartók szerepe rendkívül fontos a megelőző intézkedések meghozatalában - közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.
Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.
Folytatódnak idén a leépítések a világ legnagyobb cégeinél, több nagyvállalat jelentett be többezer fős elbocsátást a költségcsökkentés és a hatékonyságjavítás nevében. Van, ahol a mesterséges intelligencia térnyerése, van, ahol a nehézre forduló piaci környezet indokolja a karcsúsítást. A Business Insider összegyűjtötte a nagyobb elbocsátásokat, e
A nyár nemcsak a pihenés időszaka - a cégek számára rejtett kockázatot is hordoz. Szakértők szerint a szabadságolások miatt augusztusban különösen nagy a veszélye annak, hogy a Cégkapun keresztül érkező hivatalos iratok elkerülik a figyelmet, vagy jogosultsági hibák miatt át sem veszik azokat. Ez akár több százezer forintos bírsághoz vagy visszafor
A médiaipar kreatív és pörgős világ, mégis sok benne dolgozó mentális egészségét veszélyezteti a folyamatos stressz, bizonytalanság és kiégés. A cikk négy gyakorlati tanácsot mutat be, amelyek segíthetnek felismerni a túlterhelés jeleit, megőrizni az egyensúlyt a munka és a magánélet között, közösségi támogatást találni, valamint tudatosan megelőzn
A cseh rendőrség őrizetbe vette Tomas Jirikovskyt, a hírhedt Sheep Marketplace darknet piactér alapítóját, miután felmerült a gyanú, hogy egy 45 millió dollár értékű Bitcoin-adománnyal próbált elkerülni egy újabb börtönbüntetést. Az ügy hónapokkal korábban már lemondásra kényszerítette Pavel Blazek volt igazságügyi minisztert, most azonban újabb fe
A KSH gyorsjelentése szerint az egy évvel korábbinál 2,6 százalékkal nagyobb, az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal kisebb volt az építőipari termelés volumene. A második negyedévben az építőipari termelői árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak. A szerződésállomány csaknem 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül viszont az é
Utolsó felvonásához érkezett a hőség, búcsúzik a forróság, vasárnap országszerte felfrissül az idő. Holnap a feltámadó északias szél söpri ki a forróságot és záporokat, zivatarokat is kapunk.
A pótfelvételi 2025-ben is lehetőséget adott azoknak, akik az általános felvételin nem jutottak be, vagy idén nem jelentkeztek egyetemre. Az egyetemi pótfelvételi 2025-ben is úgy működik, hogy mindössze egy szakra és egy intézménybe lehet jelentkezni, a felvi pótfelvételi 2025 szakok listája között pedig idén is volt mit böngészni. A pótfelvételi p
Az elmúlt hónapokban meglepő új sportág születésének lehetettünk tanúi, ami arról szól, hogy humanoid robotok küzdenek egymással ketrecekben - írja a Qubit.
A kertészet a növények termesztésének tudománya és művészete, amely az emberi felhasználást szolgálja. Számos tevékenységet foglal magában, beleértve a növényszaporítást, nemesítést és növekedésük elősegítését. A kertészek azon dolgoznak, hogy javítsák a növények fejlődését, hozamát, minőségét, valamint ellenállóképességét a kártevőkkel és betegség
Felugró ablakok, villogó visszaszámláló órák, early bird kedvezmények és limitált ideig vagy mennyiségben rendelkezésre álló visszautasíthatatlan ajánlatok – az internet tele van ilyenekkel, és bár van, ami után már a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) is nyomoz, valójában semmi egyértelműen illegális nem történik.
Nyár végén és ősszel megugrik a vadgázolások száma, mivel tart az őzek párzási időszaka, ősszel pedig kezdődik a szarvasbőgés. A nagytestű állatok az útra rohanva súlyos balesetet okozhatnak, de nagy sebességnél még egy kis mezei nyúl is komoly károkat tehet az autóban.
Komolyan erősödött péntek estére a forint a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót lenyomta a 394-es szintre. A dollárt is visszaküldte a hazai deviza két egységgel, egészen a 337-es szintig. A svájci frankot pedig letolta egészen 418-ig. Erősödött a forint a péntek estére. Korán reggel az euró a 395-es sávban tartózkodott, de napközben elindul
Marokkó északi részén, Csefcsauen közelében két napja tomboló erdőtüzet sikerült ellenőrzés alá vonni. A 2018 óta tartó szárazság, a 40 km/órás szél és a Szaharából érkező forró levegő együtt 500 hektár erdőt és termőterületet pusztított el. A tűzoltók repülőgépekkel és földi egységekkel folytatják a küzdelmet, hogy a tüzet teljesen eloltsák. Marok
2020 óta menetel a dubaji ingatlanpiac, amibe külföldieknek is viszonylag könnyű beszállni. A lakások ára egyre nő, viszonylag sok pénzért lehet kiadni és rövid idő után drágábban továbbadni őket. De borús jelek és múltbeli intő példák is vannak, amik miatt kockázatos üzlet a dubaji ingatlanozás.
Nincs megállapodás, nincsenek részletek: Donald Trump és Vlagyimir Putyin találkozójuk utáni kijelentései rendkívül homályosak. Az amerikai elnök mégis a legjobb osztályzatokat adja nekik. Ukrán kollégájának azt is tanácsolja: "Köss megállapodást." A csúcstalálkozó rövid összefoglalója Több a kérdés, mint a válasz. Kevesebb mint három óra elteltéve
Az Agrárminisztérium 1 milliárd forint uniós támogatást nyert a hazai természetvédelmi kommunikáció és infrastruktúra fejlesztésére a nemzeti parkokkal közösen.
Augusztus végén indulhat Afrikába a hagymaexport Hollandiából. A holland hagymakivitel oroszlánrészét adó afrikai régió kulcsfontosságú az európai hagymakészletek alakulása szempontjából.
A globális BEV-eladások (Battery Electric Vehicle) 33 százalékkal emelkedtek 2025 második negyedévében az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest. A vizsgált piacokon az újonnan regisztrált akkumulátoros elektromos járművek száma meghaladta az 5,9 milliót, ezzel az eladott autók közül majdnem minden ötödik (19 százalék) BEV volt – derül ki a Pw
Az augusztusi forróság és szabadságolás ellenére a kriptopiac továbbra is aktív, és a főbb tőzsdék sorra jelentik be az új tokenlistázásokat. Az elmúlt héten a Binance, a Kraken, a Coinbase és a Bitpanda a mémérmék, AI-alapú platformok és DeFi-innovációk token mixét mutatta be, amelyek közül sok igencsak erős befektetői izgalmat hozott magával. A B
Két hete betörtek a kecskeméti katonai repülőtérre, ahol a már kivont MiG–29-es vadászgépekből vittek el értékes lokátoralkatrészeket. A rendőrség nyomoz, a Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálatot rendelt el. Biztonsági problémák felmerültek, mivel civil szolgálat felügyelte a katonai bázist. Komoly biztonsági botrány rázta meg a magyar honvédség