A Spirit Airlines ismét a túlélésért küzd, a nemrég a csődből kikerült légitársaság készpénzhiány miatt akár ismét bajba kerülhet, a cég kényszerértékesítéseket tervez, írja a Bloomberg.
Az emberi hang sokáig rövid életű volt. Amit mondtak, az vagy megmaradt a másik emlékezetében – vagy elveszett örökre. Egészen addig, amíg 1877. augusztus 12-én Thomas Edison dolgozni nem kezdett azon az ötletén, amely végleg megváltoztatta a kommunikáció történetét. A hang később emiatt vált rögzíthetővé.
A rendezett kert titka gyakran egy jól megválasztott kerti ház vagy tároló. A szerszámok, kerti gépek, biciklik, kültéri bútorok és gyerekjátékok mind-mind helyet követelnek maguknak, de nem mindegy, hogy ezt mennyiből oldjuk meg. A fa kerti házak bár mutatósak, gondozást igényelnek, és a faanyag költsége is jóval magasabb, ezért ma már egyre többe
Az éjjel megjelent a Magyar Közlönyben az a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet, amely az új állami bank, a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság (KTH Zrt.) működési kereteit megteremti.
Szeptemberben folyamatosan jelennek meg a pályázati kiírások mind a 200 millió forint alatti, mind pedig a 200 millió és 5 milliárd forint közötti beruházásokra. Ezek kifejezetten az öntözésfejlesztést, valamint a fenntartható vízgazdálkodási közösségek munkáját támogatják.
Az Európai Unió 2023-ban elfogadott bérátláthatósági irányelve jelentős változásokat hoz a munkaerőpiacon, hiszen 2026-tól fokozatosan kötelezővé teszi a vállalatok számára a bérek transzparenciáját és a bérjelentések közzétételét. Bár a magyar Munka Törvénykönyve már évtizedek óta tartalmazza az "egyenlő munkáért egyenlő bért" elvét, a gyakorlatba
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet jelentősen meggyorsítja a fix 3 százalékos hitellel megvásárolható újépítésű lakások engedélyezését, ennek köszönhetően már ősszel több ezer új lakás építése indulhat meg országszerte – tájékoztatott a Miniszterelnökség.
Minden olyan beruházás, amely az Otthon Start Program feltételrendszerének megfelel, kiemelt nemzetgazdasági beruházássá válhat. Mi történt? Megjelent a kormányrendelet a hétfő esti Magyar Közlönyben, amely szerint a jövőben kiemelt beruházássá nyilvánítják majd a 3 százalékos kedvezményes lakáshitel feltételeinek megfelelő, 250 lakásnál nagyobb la
Az ELTE és a BME kutatói a fülbemászó dallamok és személyiségvonások kapcsolatát vizsgálták, feltárva, hogy a dallamtapadás nem csupán kellemetlen élmény, hanem az önismeret és mentális egészség kapuja is lehet. A kutatás 4300 magyar résztvevő bevonásával azt is megmutatta, hogy bizonyos személyiségjegyek, mint a skizotípia vagy a kényszeres gondol
Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei több mint 160 ellenőrzést tartottak. Az ellenőrök nyári lovas táborokat, fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmények előállítóit, ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat
Az ukrán szuverenitásról szóló nyilatkozatot az Európai Unió összes vezetője támogatta, kivéve Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort. Mi történt? Az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács hétfőn késő este fogadta el a nyilatkozatot, amelyben a pénteken esedékes Trump–Putyin-csúcstalálkozó előtti legfontosabb alapvetéseket
Kovács András Péter a nyár elején távozott a Yettel marketingkommunikációs és márkaigazgatói posztjáról, jelenleg néhány hónapos sabbaticalja alatt élvezi újdonsült apaszerepét.
Létrehozta a kormány az Otthon Start Programirodát, ami – a már megjelent rendelet szerint – szerepet kap abban, hogy a legalább 250 lakás építése állami támogatással kiemelt beruházássá váljon. Feltétel még, hogy a lakások legalább 70 százaléka megfeleljen a FIX 3% hitelprogramnak.
Portugália három súlyos erdőtűz megfékezésén dolgozik, miközben az ország jelentős részén továbbra is magas a hőség miatti tűzveszély. A tüzek hétfőn is aktívak voltak, több ezer tűzoltót mozgósítottak a lángok megállítására.
Amikor elromlik valami, kétféleképpen lehet reagálni: pánikba esni, vagy megoldást keresni. A pánik maximum abban segít, hogy gyorsabban verjen a szíved, a megoldáskeresés viszont tényleg előrébb visz. Most induló cikksorozatunkban a legfontosabb soft skilleket és néhány fejlesztési tippet szeretnénk megosztani veletek. Így könnyebben megtalálod a
A múlt heti kormányinfón elhangzottak után újabb fontos lépés történt az Otthon Start programmal kapcsolatban: megjelent a rendelet, amelynek célja, hogy felpörgesse a programhoz kapcsolódó lakásépítéseket. A kormány ugyanis kiemelt beruházási státuszt ad a nagy lakóparkprojekteknek, amivel gyorsítják az engedélyeztetést, és szeptembertől indulhat
Itt van az első eredménye a megszorításoknak Romániában: júliusban a fogyasztói árak átlagosan 7,8 százalékkal emelkedtek, miután az áramárak 63 százalékkal drágultak.
A Pimco vezérigazgatója figyelmeztet, hogy a magántőke-befektetések piaca még nem állta ki egy igazán jelentős gazdasági visszaesés próbáját, ami súlyos kockázatokat rejt a gyorsan növekvő eszközosztály számára – írja a Financial Times.
Jeff Bezos magán-űripari vállalata, a Blue Origin, új szintre emeli a kriptovaluták felhasználását: mostantól Bitcoinban, Ethereummal, Solanában, USDT-ben és USDC-ben is lehet fizetni az űrutazásokért. A lépés nemcsak a fizetési lehetőségek bővítéséről szól, hanem erősíti a kriptoipar és az űrkutatás közötti kapcsolatot is. Kriptóval fizethető űrut
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei több mint 160 ellenőrzést tartottak – jelentette be keddi közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Ismét várjuk a legütősebb BTL-megoldásokat Lollipop-versenyünkre – az első nevezési határidő október 20, de legkésőbb október 30-ig küldhetitek kedvenc projektjeiteket.
Egy kft. felmondott egy alkalmazottjának, a felmondási idő 30 nap, a kft. eltekintett a 30 nap ledolgozásától. Viszont 11 nap szabadság jár még a dolgozónak, amit nem vett ki. Mivel elég nagy az összeg, és a munkavégzés alól is felmentették őt, kérdésként felmerült olvasónkban, hogy kiírhatják-e a 11 nap szabadságot a felmondási időre. A kérdésre d
Bár a tárgyalóasztalhoz úgy látszik, már sehogy sem ülhetnek oda, a német diplomáciának sikerült meggyőzni Donald Trump amerikai elnököt, hogy még egyszer hallgassa meg az európai országok álláspontját, és fogadja el, hogy az orosz elnököt csak az erő nyelvén lehet a valódi tűzszünetre rábírni. A virtuális csúcstalálkozón az ügyben elkötelezett tag
Sokszor felmerül a kérdés, hogy mi alapján döntsünk egy Cad szoftver mellett? Ebben a bejegyzésben összeszedtünk 13+1 érvet a Solid Edge mellett, amely segít jó döntést hozni. Ez a Solid Edge útmutató hozzájárul a Cad szoftver választáshoz. Amennyiben átfogó Cad összehasonlítást keresel, ez az összeállítás hasznos kiindulópont lehet a számodra.
A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami szinte teljesen megegyezik az az előző év hasonló időszakában mért 710 forintos szinttel – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók több mint fele az idei szezonban három országot választott célpontnak: 25 száza
Az MBH Bank augusztus 4-től elindította a Digitális Állampolgár mobilalkalmazáson alapuló azonosítást a netbank csatornáin - közölte a pénzintézet. A témáról szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön is, regisztráció és !
Az MBH Bank 2025. augusztus 4-től, a hazai bankszektorban az elsők között vezette be a Digitális Állampolgár mobilalkalmazáson alapuló azonosítást a netbank csatornáin. A fejlesztés révén az ügyfelek gyorsabban, egyszerűbben és biztonságosabban léphetnek be a netbankjukba, akár jelszó megadása nélkül, mobiltelefonjukra letöltött Digitális Állampolg
A nyári forróságban nemcsak a folyadékpótlásra, hanem az étrendünk összeállítására és az élelmiszerbiztonságra is kiemelt figyelmet kell fordítani – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. A helytelen ételválasztás, különösen kánikulában, és különösen külföldön komoly egészségügyi kockázatot jelenthet.
26 európai állam- és kormányfő egy közös nyilatkozatban állt ki Ukrajna szuverenitása mellett. Ezt egyedül az állítólag szuverenitáspárti Orbán Viktor nem támogatta.
Ez a pénzintézet nyújtja majd az igencsak kedvezményes, állami támogatással megszórt hiteleket a turisztikai szektor szereplőinek. Mi történt? Éjjel megjelent a Magyar Közlönyben az jogszabály is, amely az új állami bank, a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság (KTH Zrt.) működési kereteit megteremti. Mit jelent ez?
Teljesül Keresztes Tibor, azaz Cintula utolsó nagy vágya. A legendás lemezlovas, aki a múlt héten, 81 éves korában hunyt el, szinte az utolsó pillanatig dolgozott életrajzi kötetén. A Duna Book kiadó tervei szerint a könyv karácsonyig megjelenik, így az olvasók megismerhetik a magyar könnyűzenei élet egyik legikonikusabb alakjának kalandos történet
Bár a hónap első hétvégéjén többfelé jelentős mennyiségű csapadék hullott, az ország középső és déli részei kimaradtak az esőből. Az öntözetlen kukoricatáblák terméskilátásai emiatt térségenként drámaian különböznek - az eltérések jól láthatók a műholdfelvételeken és a helyszíni fotókon is. A következő időszakban folytatódik a száraz, meleg, sőt a
Az Ethereum napi tranzakciószáma ismét a csúcsokat ostromolja, miközben az árfolyam a 4 200 dolláros szint fölé emelkedett. A hálózat kapacitásbővítése, az olcsóbb DeFi-költségek és a kedvező piaci hangulat együttesen lökik újra felfelé az aktivitást – a kérdés csak az, hogy ez tartós növekedés kezdete, vagy egy rövid életű csúcspont.