Az OKX felhasználók panaszkodnak a túl nagy szigor miatt – lehet végre meghallgatják őket. Az egyik legnagyobb kriptotőzsde, az OKX az utóbbi napokban azért került a figyelem középpontjába, mert több felhasználó is panaszkodott arra, hogy számlájukat tévesen túl kockázatosnak minősítették. Emiatt pedig zárolták a hozzáférésüket az ott tárolt pénzük
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Kripto Akadémia közösségi felmérés A Kripto Akadémia közösségi felmérést indít, amiben olvasóit és Discord-tagjait arra kéri, hogy osszák meg
Tizenötödik alkalommal rendezi meg a Portfolio a Budapest Economic Forum gazdasági csúcskonferenciát október 7-én. Az eseményen hagyományosan a legfontosabb gazdaságpolitikai döntéshozók, vállalatvezetők, közgazdászok és piaci szakemberek értékelik a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét, illetve kilátásait. Az elmúlt évek felhozatala alapján idén is
Ahogy a Bitcoin továbbra is uralja a piacot, sokan felteszik a kérdést: „Eljött már az altcoin szezon?” A válasz hamarosan igen lehet. Mivel az arany gyengélkedik és a piaci likviditás szűkül, elemzők szerint az altcoinok hamarosan előtérbe kerülhetnek, komoly árfolyam-emelkedési lehetőségeket kínálva. Altcoin piac: Fordulóponthoz érkeztünk? Coinvo
Magyarországon egy telek körbekerítése számos előnnyel jár, de fontos a vonatkozó jogszabályokat ismerni. Ez a cikk áttekinti a külterületi és belterületi kerítésépítés legfontosabb tudnivalóit, valamint gyakorlati tanácsokat ad a konfliktusmentes kivitelezéshez.
A "nagy, gyönyörű" törvényjavaslat megszilárdította az amerikai elnök hatalmát belföldön. Külföldön Trump hasonló sikereket ért el főleg a NATO költségvetésének átalakítása és Irán bombázása révén.
Történelmi léptékű, napi 548 ezer hordós termelésbővítésről döntött az OPEC+ a globális olajpiac stabilizálása érdekében. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és annak társult tagjai ezzel messze túllépték a korábbi hónapokban alkalmazott emelési ütemet, válaszul az alacsony készletekre és a világpiaci kereslet megugrására. Rekordhoz közeli szin
Komoly gyanú övezi azt a hatalmas, 80 000 Bitcoinból (BTC) álló tranzakciót, amelyet július 4-én hajtottak végre, mintegy 8,6 milliárd dollár értékben. A Coinbase termékfejlesztési vezetője, Conor Grogan szerint „kis esély van rá”, hogy hackertámadás történt, bár maga is hangsúlyozta, hogy ez egyelőre puszta spekuláció. A tranzakciókat a blokklánc-
Július 5-től új, szigorított szabályok léptek életbe a NAV-nál. Akár 20 milliós bírságot is kiszabhatnak azokra a cégekre, amelyek be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatnak vagy nem reagálnak a hiánypótlási felhívásokra. A szankciók célja a jogbiztonság erősítése és a feketefoglalkoztatás visszaszorítása. A NAV mostantól egységesen léptetheti
A jövő héten jelenik meg az államháztartás június végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig a kiskereskedelem májusi teljesítményéről és a júniusi fogyasztói árakról közöl adatokat.
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8-10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
Megáltozott az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Zivatarok, magas hőmérséklet, valamint felhőszakadás miatt a HungaroMet összesen több megyére is figyelmeztetést adott ki az országban vasárnapra. A zivataroknál elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Egyes területeken pedig a napi középhőmérséklet 25 fok felett alakulhat.
Megtorpant az ingatlanpiac 2025-ben, mivel a várt pénzáramlás elmaradt a magánnyugdíjpénztári megtakarítások és állampapírok irányából – közölte Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapítója. A vásárlók két csoportra szakadtak: a visszahúzódó befektetőkre és a kényszervásárlókra. Utóbbiak közé tartoznak például a családalapítók, akikre árfelhajt
Az RTL Magyarország streaming területének irányítását 2025. július elsejétől Szabó Balázs veszi át. Új szerepkörében, Chief Streaming Officerként felel az RTL+ streaming szolgáltatás minden előfizetési szintjének tartalmi kínálatáért, az üzleti ajánlatokért, az ügyfélélményért és a technológiai fejlesztésekért – jelenlegi szerepkörei mellett.
Európában fokozódik az aggodalom amiatt, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok egyre nagyobb teret nyernek a digitális pénzügyi piacon. A döntéshozók attól tartanak, hogy ez alááshatja az euró szerepét és az Európai Központi Bank (ECB) monetáris eszköztárát. Válaszként a MiCA szabályozás és a digitális euró bevezetése egyre hangsúlyosabbá válik Euró
Az Adventum Group és a Radisson Hotel Group örömmel jelenti be legújabb ingatlanfejlesztését: egy 208 szobás szállodát, amely várhatóan 2026 végén nyílik meg Wrocławban, a Sky Towerben, Prize by Radisson márkanév alatt. A Sky Tower az Adventum portfóliójának egyik legizgalmasabb és legnagyobb presztízsű épülete, mind építészeti, mind kereskedelmi s
Téves tűzriadó váltott ki pánikot egy Ryanair gépen Mallorcán, ahol 18 utas megsérült, miután a repülő szárnyáról a betonra ugrottak. Hatan kórházba kerültek. Az evakuálás káoszba fulladt, a jelenetet videóra vették, a légitársaság pedig gyorsan pótjáratot küldött. Videó a cikk végén. Az utasok a szárnyon át menekültek, a szemtanúk rögzítették a dr
Történelmi csúcsokat döntött meg a lakossági hitelpiac májusban: a bankok egyetlen hónap alatt több mint 300 milliárd forint értékben folyósítottak nem folyószámla alapú hiteleket. Soha még nem volt 149 milliárdos lakáshitel-felvétel, a személyi kölcsönökből pedig a 100 milliárdos határra ért a piac. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakér
A precíziós mezőgazdaság és a fenntarthatóság jegyében búcsúztatták a Széchenyi Egyetem friss diplomásait, akik kulcsszereplői lehetnek a jövő agráriumának.
A gyümölcsösök gondozása során a permetezés az egyik legfontosabb teendő, hiszen segít megóvni a fákat a kártevőktől és a betegségektől. Egy jól megtervezett permetezési programmal nemcsak a terméshozamot növelheti az ember, hanem a gyümölcsök minőségét is javíthatja.
Bő két éve mutatta be a BYD a Surf nevű elektromos autóját. Rekord sebességgel haladnak, már 1 millió darabot gyártottak belőle. Az A00 szegmensben már piacvezető és esélyes, hogy valamikor - akár a nem távoli jövőben - népautó legyen.
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025.06.19-én jelentek meg a Bizottság (Eu) 2025/1220 és (Eu) 2025/1221 végrehajtási rendeletei, amelyek egy gellángumis cukorkeveréket, illetve egy alkoholos, szénsavas italt osztályoznak be új Kn-kódok alá. A korábbi kötelező tarifainformáció érvényessége mindkét rendelet esetében még három hónapig tartható fenn a rendelkezés július 9-i hatálybal
Lendületes növekedés látható a külföldi utazásoknál, legalábbis erre utalnak a Netrisk.hu utasbiztosítási adatai. A szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett. A cég szerint 2025-ben is bővülés várható az utazásoknál és az utasbiztosításoknál, ám a növekedés lassabb a koronavírust követő évek visszapattanásánál. A d
Törökország pénzügyi felügyelete kemény fellépést indított az engedély nélküli kriptoszolgáltatások ellen. A török tőkepiaci hatóság (SPK) bejelentette, hogy blokkolta a PancakeSwap decentralizált tőzsdéhez (DEX) és további 45 kriptovalutához kapcsolódó weboldalhoz való hozzáférést. A július 3-án kiadott hivatalos közleményben az SPK arra hivatkozo
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 99 589,80 ponton zárt, 1614,50 ponttal, 1,65 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 69,01 milliárd forint volt az előző héten elért 55,46 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételéve
A Glassnode adatai szerint a Bitcoin-birtokosok nagyjából 1,2 billió dollárnyi nem realizált nyereségen ülnek aktuálisan, ami azért jól mutatja a befektetői magatartás erős változását a korábbiakhoz képest. Hiszen annak ellenére, hogy a cikk írásakor a bitcoin 108 ezer dollár környékén, a történelmi árfolyamcsúcsa közelében kereskedik, úgy tűnik, k