Lengyelországban megkezdődött a korai, nyári almafajták betakarítása, bár a kínálat továbbra is szűkös, még ha ez nem is látszik a nagybani árakon (legalábbis a tavalyi július végi árakhoz képest). Az is igaz viszont, hogy a nagybani árak a gyenge szezonkezdetet követően folyamatos emelkedést mutatnak, például az előző héthez képest 7%-os drágulás
A Bme kutatói japán és török kollégákkal azon dolgoznak, hogy a jövő lámpái a forgalom alakulását megjósolni képes, ahhoz előre alkalmazkodó okoseszközök legyenek.
A V-Híd Zrt. Mészáros Lőrinc aranytojást tojó tyúkja, a birodalom ékköve, ami a legtöbb pénzt fialta a tulajdonosának az elmúlt években. Idén is kivette kis híján a teljes profitot belőle Orbán Viktor barátja. Közben milliárdokat követelnek tőle azok a magyar vállalkozások, amelyek a valóságban elvégezték az állami megbízásokat. A cégcsoport azonba
Ritka dolog a magyar vendéglátásban az 50 éves fennállás. Az M7 Bisztró azonban éppen erre készül: augusztus 1-jén ünnepli fél évszázados születésnapját, mint Magyarország első autópálya menti vendéglátóhelye. Szakály Attilával, az étterem tulajdonosával beszélgettünk a múltról, a jelenről, és persze a jövőről, amelyet immár a Costes Csoporttal köz
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is va
Hétfőre virradóra brutális támadáshullám rázta meg Ukrajnát: az orosz hadsereg hét rakétát és elképesztő mennyiségű, több mint 300 drónt vetett be. A célpontok között volt Kijev, Hmelnickij, Dnyipropetrovszk és Kropivnickij is - a támadások több helyen súlyos károkat és emberi sérüléseket okoztak.
A Hayden Davis, a Libra mémérmét finanszírozó egyik vállalkozó, nevéhez köthető kriptotárcáról indított ügylet, amelyet éppen Javier Milei elnökkel folytatott megbeszélése közben hajtottak végre, új adatokkal mozdíthatja elő a folyamatban lévő nyomozást. Új fejlemény bontakozott ki a La Libertad Avanza token, közismertebb nevén Libra, ügyében, ami
Az MBH Bank elindította az Otthon Start Program keretében elérhető 3 százalékos kamatozású hitelkonstrukció kialakítását annak érdekében, hogy szeptembertől elérhetővé váljon a banknál a kormány által bejelentett támogatás, amely az első ingatlanjuk megvásárlásában segíti a fiatalokat.
A reklámszakmát az elmúlt évben elbocsátások, átszervezések és a belépő szintű pozíciók eltűnése sújtotta. A nagy ügynökségek mesterséges intelligenciával próbálnak munkaköröket kiváltani, miközben új, független szereplők nyitott ajtókkal várják a közép- és felsővezetőket. De mi lesz a fiatalokkal?
A jegybank Biztosítás- és pénztárfelügyeleti igazgatóját, Nagy Koppányt választotta új igazgatótanácsi tagjának az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság.
A kőolaj ára emelkedett, miután az Európai Unió és az Egyesült Államok megállapodott az új, 15 százalékos EU-s vámtarifákról. A megállapodás mellett az EU biztosítékokat adott, hogy három éven keresztül, évi 250 milliárd dollárért vásárolnak a tagállamok amerikai energiahordozókat, illetve az európai vállalatok 600 milliárd dollár befektetést eszkö
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretén belül a közeli hozzátartozó elhalálozása esetén özvegyi nyugdíj mellett hozzátartozói nyugellátásként az elhunyt jogszerző gyermeke részére árvaellátás, valamint a szülő, nagyszülő részére szülői nyugdíj állapítható meg. Alábbiakban összefoglaljuk az árvaellátásra és a szülői nyugdíjra való jogosultsá
A több mint 6200 nyertes közel kétharmadának utaltak el eddig a számukra megítélt 27,6 milliárd forintból összesen 17,6 milliárd forintot. A kifizetésekben érintett támogatottak több mint 4500 tisztán elektromos gépkocsival zöldítik céges flottájukat - jelentette be hivatalos Facebook oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Ötszáz millió forintra pályázhatnak az önkormányzatok a felelős állattartás érdekében a Magyar Falu Programban - közölte az Agrárminisztérium (Am) az Mti-vel. A közlemény alapján a Magyar Falu Program az élet minden területén szem előtt tartja, hogy falun élni jó és biztonságos legyen, ebbe - sok egyéb terület mellett - beletartozik a felelős állat
A Magyar Nemzeti Bank biztosítás- és pénztárfelügyeleti igazgatóját választotta új igazgatótanácsi tagjának az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság. Az európai bankfelügyeletnél már meglévő magyar jegybanki jelenlét mellett így újabb MNB-s taggal bővült az uniós felügyeleti keretrendszer. Az európai hatósággal és más nemzeti felügye
Az űrutazás az emberiség egyik legnagyobb vállalkozása – technológiai csúcsteljesítmény, amelyet emberfeletti bátorság és hatalmas személyes áldozatok kísérnek.
Spanyolország Costa del Sol régiója a magyar ingatlanvásárlók körében egyre népszerűbb célpont: jellemzően 350-600 ezer euró közötti ársávban keresnek lakást, egy-egy új építésű projektnél pedig akár 25 százalékos értéknövekedéssel is számolhatnak, ami a bérbeadásnál is nagyobb hozamot jelenthet. A Duna House azt is összefoglalta, mire kell figyeln
Egy, a Dpa hírügynökség megrendelésére július derekán készített, 2.192 választásra jogosult polgár megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés szerint Friedrich Merz (Cdu), Németország kancellárja a reméltnél vélhetően alacsonyabb támogatottsággal megy neki a Berlinben (és a szövetségi fővárost körbe vevő Brandenburg tartományban) az idén július u
Jelentősen nőtt a békéltető testületek által lezárt ügyek száma, 2025. év első felében országosan 687-tel több ügyet zártak le a békéltető testületek, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) hétfőn a MTI-vel.
Emelkedéssel reagáltak az európai indexek az európai–amerikai vámmegállapodásra. A részvénypiac egyelőre optimista, annak ellenére, hogy az EU-tagállamok erősen kritizálják Von der Leyen tárgyalási képességeit.
Megpróbálja eladni egy bedőlt energiakereskedő "kifejezetten kétes, iratokkal hiányosan alátámasztott követelésállományát" a cég felszámolója, de nem lesz könnyű dolga.
Hatékonyabbá vált a fogyasztóvédelem a békéltetőtestületek kitartó munkájának köszönhetően – áll Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közleményében. A 2025. év első felében országosan 687-tel több ügyet zártak le a békéltetőtestületek, mint az előző év azonos időszakában.
Az Otthon Start kölcsönt külföldről hazatérők is igényelhetik, ha a kérelem előtti 180 napban már magyarországi tb-jogviszonnyal rendelkeznek. Fülöp Norbert, a Money.hu pénzügyi szakértője az InfoRádióban azt mondta: nehézséget okozhat a magyar hatóságoknak, hogyan ellenőrzik egy külföldi ingatlannal rendelkező igénylő jogosultságát a hitelhez.
A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt sok magyar privátbanki ügyfél komolyan elbizonytalanodhat. Ha nem kapnak egyedi, modern, digitális megoldásokat, külföldre súlyozhatják vagyonukat. A tét 50.000 ügyfél és 15.000 milliárd forint kezelt vagyon. A Blochamps Capital szerint a hazai piac jövője a személyesség é
Több olvasata is lehet az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrejött kereskedelmi megállapodásnak és nagyon úgy tűnik, hogy a nagy deal-ről alkotott véleményeket meghatározza az, hogy a véleményformálók milyen pozícióban ülnek. Az EU oldaláról optimista értékelés úgy szól, hogy ez jobb tartalommal bíró egyezmény, mint amire az előzetes fo