Továbbra is a magyar állampapír maradhat a lakosság első számú befektetése. A Magyar Közgazdasági Társaság szakértői szerint a biztonság, a versenyképes hozam és a stabil kereslet tartósan megtartja vezető szerepben az állampapírt, miközben a befektetők még mindig óvatosak a kockázatosabb lehetőségekkel szemben. Változatlanul az állampapír a magya
A magyar gazdák érdeke az első, ezért hazánk a Brüsszel és Kijev közötti szabadkereskedelmi megállapodás lejárta után is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekkel szembeni behozatali tilalmat – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A digitális világ nem a jövő – hanem a jelen. Ma már szinte lehetetlen úgy élni, dolgozni, tanulni vagy bármilyen ügyet intézni, hogy ne használnánk digitális eszközöket. Ez a kényelem azonban sérülékenységgel is jár. A kibertérben nemcsak kollégákkal, barátokkal, ismerősökkel és szolgáltatásokkal találkozunk, hanem sajnos egyre gyakrabban adathalá
Több rendszert is karbantartanak 2025. június 9-én, 10-én és 14-én. A munkálatok miatt üzemszünet, illetve szolgáltatáskiesés várható – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Újabb időutazós sci-fi a láthatáron: már nézhető Margot Robbie és Colin Farrell filmjének előzetese. A Big Bold Beautiful Journey a múlt hatását a jelenre és a boldogságot boncolgatja.
A tavaly megnyitott Melea - The Health Concept hotel 50%-os üzletrészét tulajdonló Central Europen Opportunity Fund II eladta üzletrészét a Boros Lászlóhoz köthető BL Proxima Kft.-nek. Az Unione Sárvár Kft. – amely az Unione Csoport egyik projektcége – a fennmaradó 50%-ot megőrizve, a továbbiakban az Unione Hotel Management Kft. támogatásával vezet
Balatonalmádi önkormányzata kilépett a Kelet-Balatoni Térségi Önkormányzati Társulásból, miután a város vezetése szerint a társulás többi tagja korlátozni kívánta a település döntési szabadságát a fejlesztési források felhasználásában - számolt be a Hírbalaton.
Hazánk sikeresen megfékezte a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegséget, így az Európai Unió június 6-tól feloldotta az összes védő- és megfigyelési körzetet, valamint a további korlátozás alá eső területet. Ezzel együtt a hazai korlátozások is megszűntek. Az állategészségügyi hatóság célja a hivatalos mentesség mielőbbi visszaszerzése. A Nébi
Az orosz központi bank meglepetésre csökkentette az alapkamatot 21 százalékról 20 százalékra, noha az elemzők többsége változatlan szintre számított. A döntés hátterében az inflációs nyomás enyhülése és a gazdaság stabilizálódása áll, de a monetáris szigor továbbra is fennmarad. Inflációs fordulat Oroszországban, enyhülő nyomás, lassuló tempó Az or
Az "EY World Entrepreneur Of The Year 2025" döntőjében vett részt a napokban Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, aki a helyszínről, Monacóból adott interjút a Világgazdaságnak.
A legfrissebb statisztikák szerint naponta átlagosan 68 ezer magyar dolgozó van táppénzen. A mentális betegségek, valamint a daganatos megbetegedések okozzák a legnagyobb foglalkoztatási hátrányokat, ami komoly gazdasági és társadalmi kihívásokat jelent.
2025. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,8%-kal, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 5,0%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 3,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 4,0, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,4%-kal bővült az értékesítés n
További 40 százalékos üzletrészt vásárolt az AutoWallis Nyrt. az Iniciál Csoportban, így 100 százalékra növelte részesedését a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozícióval rendelkező, nyolc autómárka értékesítésével és szervizelésével foglalkozó vállalatban.
A The Floor – Csak egy maradhat visszatért izgalmas, új évadával az RTL képernyőjére, és már online is nézheted! Június 2-től indult a vetélkedő, amit minden hétköznap este a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Premiumon követhetsz. Ha pedig lemaradtál valamelyik részről, az RTL+ felületén streamelheted online. A vetélkedőt továbbra is Szujó Zoltán ve
Ne csak ősszel keresd a magyar erdők, mezők illatos gombáit: nyáron is dübörög a gombaszezon, olyan fajokkal pakolhatod most tele a kosarad, amelyeket biztosan nem tudsz megvenni a nagyáruházakban! A gombászásnak megvannak azonban a maga veszélyei is, hiszen rengeteg veszélyes, mérgező fajjal is találkozhatunk. Akár tapasztalt gombász vagy, akár la
Az európaiak és észak-amerikaiak hajlamosabbak nagyobb jelentőséget tulajdonítani a nagyobb izgalmakkal járó eseményeknek. Eközben az ázsiai gondolkozás fontos eleme a kiegyensúlyozottság.
Negyven új mobil digitális táblával bővült a hazai gyorsforgalmi úthálózat eszközparkja, amelyek jelentősen hozzájárulnak a közlekedésbiztonság javításához, különösen az ideiglenes forgalomterelések során - írta meg a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt..
Az Európai Unió június 6-tól feloldotta a a ragadós száj- és körömfájás (Rszkf) miatti összes védő- és megfigyelési körzetet, valamint a további korlátozás alá eső területet.
2026. július 26-ig minden uniós tagállamnak, így Magyarországnak is át kell ültetnie nemzeti jogába a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló irányelvet. Az új szabályozás célja, hogy az Eu vállalatai aktívan hozzájáruljanak az emberi jogok védelméhez, a környezeti károk megelőzéséhez és a fenntartható fejlődéshez. A megfelelé
Az afrikai országok finanszírozását segítő Afreximbank leminősítését élesen bírálta egy uniós szakértői testület, szerintük a döntés félrevezető és káros.
Az idei eperszezon az időjárási anomáliák miatti furcsaságok és a szinte már szokásos átcsomagolás mellett új jelenséget is produkált: maffiamódszerekkel tukmálták rá az amúgy piacképtelen szamócát a gyanútlan megrendelőkre.
Ahogy közeledik az év legforróbb időszaka, fontos, hogy figyelmet fordítsunk járműveinkre is. A nyár ugyanis különösen igénybe veszi az autóinkat: a forróság, a hosszabb utak, a fokozott terhelés komoly kihívásokat is jelenthetnek. Szakértőnk szerint a szezon előtti alapos átvizsgálás nem luxus, hanem alapvető biztonsági követelmény.
Takács Péter egészségügyi államtitkár a Hetek című lapnak adott interjújában megerősítette, hogy a következő két évben nem terveznek béremelést az egészségügyi ágazatban, valamint bejelentette a Dél-Budai Centrumkórház projekt leállítását - számolt be a 24.hu.
Pénteken jelent meg a Hivatalos Értesítőben, hogy Tasó Lászlót nevezik ki Északkelet-Magyarország közúti és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá. A kinevezés 2025. június 1-től 2026. június 30-ig szól.
Közlekedési szokások, társadalmi különbségek és generációs töréspontok: jelentős átalakuláson ment keresztül az autóhasználat és a gépjármű-birtoklás az elmúlt évtizedekben, és várhatóan folytatódni fog ez a trend a jövőben is. A NAPICSÁRT friss epizódjában aktuális statisztikák alapján mutatjuk, mi a helyzet a világon, Európában és Magyarországon.