Derülten indult a péntek, mégsem zavartalan a napsütés, por- és füstfelhő takarja be ugyanis hazánkat. Már tegnap sem volt csekély a felettünk lévő füst és por mennyisége, és ma reggelre sivatagi napkelte fogadta a korán kelőket.
Hetek óta képtelen kimozdulni szűk sávjából a forint árfolyama, mintha odaszögezték volna a 402-404-es tartományba az euróval szemben. Egyelőre nem is nagyon látszik, mi tudná kimozdítani a holtpontról a jegyzést, hiszen sem a hazai, sem a nemzetközi hírekre nem reagál érdemben a forint. De minek köszönhető ez? Miért lett ennyire stabil az árfolyam
Élelmiszerek és háztartási termékek mellett cigaretta is kapható volt abban a hevesi lakóházból kialakított zugboltban, amelyet a pénzügyőrök ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Az Európai Gyógyszerügynökség megállapította, hogy a Novo Nordisk Ozempic és Wegovy készítményei, amelyek fogyasztó hatásuk miatt tettek szert nagy népszerűségre az elmúlt években, nagyon ritka esetben veszélyes szembetegséget okozhatnak - írja a Reuters.
Az utóbbi években a nyári időjárás egyre szélsőségesebb. Egyik héten hőségriadó, a másikon viharos szél és jégeső tarol. A megelőzés kulcsfontosságú. Figyelje az időjárás-előrejelzéseket és a meteorológiai riasztásokat, hogy időben felkészülhessen.
Június 6. a Tetris világnapja, ez alkalomból az ikonikus kirakós játék most új magasságokba emelkedik: a selejtezőkkel kezdetét veszi a Red Bull Tetris globális gaming-verseny. Bárki jelentkezhet, ha elmúlt 18 éves – mindegy milyen szinten játszik. A decemberi globális világdöntőbe viszont, melyet az Egyesült Arab Emirátusokban, Dubajban rendeznek
Tűzgyújtási tilalom lép életbe szombaton Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Japánban pénteken lépett hatályba az a 2023-ban meghozott törvény, amely lehetővé teszi, hogy akár több mint 60 évre meghosszabbítsák az ország atomreaktorainak üzemidejét.
Lazított eredeti elképzelésein a kormány: ugyan szigorú feltételek teljesülése esetén, de leszerelhetnek már beüzemelt, működő bankautomatát a pénzintézetek.
A Central Médiacsoport híroldala, a 24.hu további tartalmakat kínál az előfizetőknek. A 24 Extra két előfizetői csomagjának olvasói számára Magyarországon először biztosít hozzáférést az egyik leghíresebb nemzetközi napilap, a The New York Times független, nemzetközi újságcikkeihez, valamint játék-, gasztro- és egyéb tartalmaihoz is.A The New York
Az Alapjogokért Központ összesen 252 millió forintos szerződésben áll Balásy Gyula cégeivel. Százmilliót költenek náluk olyan termékekre, mind a kupak, naptej, kézműves szappan.
Fejér megye déli részén, Cecén és környékén gazdálkodik Kuzsmiczki Szilárd és családja, akik immár három generáció óta folytatják ezt a hivatást. Mintegy 500 hektáron folyik itt a munka: 390 hektár szántó, a többi kaszáló, legelő, lucerna és széna. A gazda arról is beszélt az Agrárszektornak, hogy az Agrár-környezetgazdálkodási (Akg) programban is
A korábban becsültnél jobban nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett harmadik, végleges becslése alapján.
Csorba Anita Ahol te vagy a szín című könyve nemrég jelent meg. A kötet küldetése, hogy a gyermekeket és szüleiket minél közelebb vezesse vissza ahhoz a természetes ingeralapú környezethez, amely a kreativitásra is jótékony hatással lehet.
Az ukrán dróncsapás potenciális következményeitől még az amerikai elnök is megijedt, fel is hívta telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Trump azonban minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy az ukrán csapás nem valósulhatott volna meg amerikai segítség nélkül.
Egy szövetségi bíró blokkolta Trump rendeletét, amelyik hat hónapra megtiltaná a külföldi állampolgároknak, hogy az Egyesült Államokba lépjenek harvardi tanulmányok céljából.
Az Európai Unió Tanácsa kiemelte, hogy a közös piacszervezésről szóló rendelet javasolt módosításai több kulcsfontosságú területre összpontosítanak a gazdák támogatása érdekében
A legfrissebb statisztikák szerint naponta átlagosan 68 ezer magyar dolgozó van táppénzen. A mentális betegségek, valamint a daganatos megbetegedések okozzák a legnagyobb foglalkoztatási hátrányokat, ami komoly gazdasági és társadalmi kihívásokat jelent – írja az economx.hu.
„Ó Istenem, csak még egy olajár emelkedési hullámot adj, nem fogom elpazarolni!” Ez a felirat volt olvasható a 80-as évek közepén a texasi autók szélvédőjén, legalábbis kedvenc nyersanyag befektető gurum, Rick Rule szerint.
Elon Musk vagyona egyetlen nap alatt 34 milliárd dollárral apadt, mégis ő vezeti a világ leggazdagabb embereinek listáját. A Tesla-vezér év eleje óta közel 100 milliárd dollárt bukott, miközben versenytársai – például Zuckerberg és Bezos – hol gyarapodnak, hol szintén visszaesnek. Mi áll az elképesztő vagyonmozgások mögött? Elon Musk még mindig a l
Az új F1 film júniusban landol a mozikban, Brad Pitt és Damson Idris főszereplésével. A produkció hivatalos partnere a Heineken alkoholmentes sör, amelyet most reklámban népszerűsít a két sztár.
Az éjszaka folyamán megjelent és a mai nappal hatályba is lépett egy kormányrendelet, amely a bankjegykiadó automaták (ATM) működését és elhelyezését érinti. Ez alapján a már meglévő ATM-ek leszerelése is engedélyezetté válik, bár a feltételek szigorúak.
Az ukrán kiberbűnözés elleni hatóságok elfogtak egy 35 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy 2018 óta több mint 5 000 ügyfélfiókot tört fel egy nemzetközi hostingcégnél, hogy így kriptovalutát bányásszon. A támadások következtében a cég mintegy 4,5 millió dolláros (185 millió hrivnyás) kárt szenvedett el. Távoli szerverek manipulálásával bányászot
A zsálya nem csupán egy aromás fűszernövény, hanem egy sokoldalú, természetes egészségvédő eszköz is, amely számos jótékony hatással bír. Gazdag antioxidánsokban és gyulladáscsökkentő vegyületekben, mint például a rozmarinsav és a karnozinsav, amelyek hozzájárulnak a sejtek védelméhez és az immunrendszer erősítéséhez. Fogyasztásával hozzájárulhat k
Tilos lenne friss jogosítvánnyal 300 kilowatt, vagyis 400 lőerő feletti személygépkocsit vezetni a Kresz módosításának tervezete szerint – írja az atv.hu.
Mi köze a pezsgőnek az üzleti sikerhez? Több, mint elsőre hinnénk. Adott egy szakember, aki nemcsak a technológiát érti, hanem az embereket is – és pontosan tudja, hogyan lehet valódi értéket teremteni a digitális világban, olyannyira, hogy egy év alatt 200 milliós árbevételt hozott a konyhára a vállalkozás. Személyes kapcsolatokra épített bizalom,
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése szerint a családi adókedvezmények növekedése révén befolyó többletpénzt a többség felélné, és mindössze minden negyedik család tenné félre annak egy részét vagy egészét. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint, ha a plusz pénzt befektetnék, akkor öt év alatt akár 6,7 - 8,4 millió forintjuk is összegyűlhetne.
E-sport premier: érkezik a világ egyik legnépszerűbb online autós bajnoksága, a GT World Series a NET4+ streamingszolgáltató műsorára. Mostantól a magyar nézők is láthatják a kiélezett küzdelmet a földkerekség legjobb e-sport pilótái között. A hagyományos motorsportok szerelmesei sem unatkoznak majd: az ARENA4 és a MATCH4, valamint a NET4+ kilenc s
A pünkösdi hétvégén igazi filmkavalkáddal készül a piacvezető médiatársaság: klasszikusok, premierek és különleges válogatások várják a nézőket a TV2 Csoport csatornáin.