Májusban nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártók képviseleti szerve, az ACEA jelentése szerint. Az elektromos autók részaránya az EU-ban nőtt, Magyarországon viszont csökkent.
23 500 milliárd euróra nőtt az európai befektetési alapok piaca 2024-ben – olvasható ki az Európai Befektetési Alapok és Vagyonkezelők Szövetsége (Efama) éves jelentéséből. A szervezet szerint gyors ütemben nő a passzív alapok piaci részesedése, aminek az egyik fő oka lehet, hogy a befektetők nagyon kedvező költségek mellett férnek hozzá a diverzif
Bár az utazási célpontok hazai listáján elsősorban nem közel-keleti célpontok szerepelnek, a térségben – a tegnap bejelentett tűzszünet ellenére – jelenleg is fennálló konfliktus sokak tervezett utazását befolyásolhatja. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége összefoglalta a legfontosabb utasbiztosítási tudnivalókat.
A magyar tejtermékek ára jelentős éves dráguláson van túl, még ha a havi adatok némi korrekciót is mutatnak. Az Aki Páir szerint 2025 májusában a nyerstej termelői átlagára 200,88 forint/kilogramm volt, ami ugyan 1 százalékkal alacsonyabb az áprilisihoz képest, de így is 22 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ez a szám jól érzékelteti a
Felvásárolja a német Schwartz Group a legnagyobb román kiskereskedelmi vállalatot, a Supermarket La Cocost, írja a profit.ro a két cég közleményei alapján.
Egy nemrég elfogadott jogszabály szerint a magyarországi bankoknak 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, jövő év végéig pedig minden 500 fő feletti településen biztosítaniuk kell legalább egy bankautomata működését. Az MNB adatai alapján részletesebben megvizsgáltuk az ATM-helyzetet, hogy kiderüljön, szüksége van-e az országnak ennyi ATM-
A Tokaji borvidéken a termelői borkimérést végző egységek, valamint vendéglátóhelyek bor- és alkoholos italkínálatának kiemelt ellenőrzését végezték el a Nébih munkatársai
A közel-keleti feszültségek enyhülése és a dollár gyengülése új lendületet adott a forintnak, amely kedden három egységgel erősödött az euróval szemben. A nemzetközi devizapiacokon eközben törékeny technikai szinteknél billeg az euró-dollár árfolyam, miközben a jen is erősödni próbál a dollárral szemben. A piacok most elsősorban Jerome Powell mai m
A magyarországi Bosch csoport támogatásával és partnerségével az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) Informatikai Karán 2020-ban alapították meg Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét. Az Elte-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszéken olyan kutatóbázis, valamint tudásközpont működik, ahol az egyetemi oktatók a hallgatókkal, to
A Mastercard kedden bejelentette, hogy szorosabbra fűzi együttműködését a Fiserv pénzügyi technológiai céggel annak érdekében, hogy közösen támogassák a Fiserv új, FIUSD névre keresztelt stabilcoinjának bevezetését és elterjesztését. A Fiserv hétfőn közölte, hogy a FIUSD stabilcoin várhatóan még az év vége előtt elérhető lesz. A két vállalat célja,
A lakosság egy része egyre nehezebben törleszti a hitelét. A személyi hiteleknél növekszik a késedelmesek aránya, de a babaváróval is sokan megcsúsznak, sőt vannak, akik a munkáshitelt is csak felvették, de nem törlesztik. Aggasztó adatokat tett közzé a Magyar Nemzeti Bank.
Havonta átlagosan 300 ezren dolgoznak egyszerűsített foglalkoztatással, őket és munkáltatóikat is érinti a július 1-jei változás. Ettől az időponttól senki nem dolgozhat többet évente 120 napnál idénymunkában és alkalmi munkában.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa. Ez azt jelenti, hogy kilenc hónapja nem módosult az alapkamat, legutóbb ugyanis tavaly szeptemberben történt egy 25 bázispontos csökkenés. De mit jelent ez a lakáshitelesek számára? Megnéztük.
A személyi kölcsönök és áruhitelek piaca példátlan ütemben bővül Magyarországon, ennek ellenére még mindig viszonylag keveset tudunk arról, hogy a fogyasztók milyen tényezők alapján hozzák meg döntéseiket. Kutatásunkban arra keressük a választ, mekkora szerepe van a bizalomnak, a digitális kényelemnek vagy éppen a gyorsaságnak, amikor hitelfelvétel
Jászai Gellért, a 4iG elnöke, valamint a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák delegációja magas szintű egyeztetésen vett részt a Pentagonban, derül ki Jászai Gellért LinkedIn-posztjából.
A hétfő reggeli óráktól kezdve hosszú sorokban várakoztak a munkavállalók a gyár bejáratánál a tűző napon. Az emberek csendben, türelmesen álltak, nem lázongtak, nem kiabáltak, írja a duol.hu. A Dunaferr egyik utódcége, a Dunarolling mintegy 1700 dolgozója vette át felmondását.
Lassan nem tudja eldönteni az ember, hogy sírjon vagy nevessen. Részben a 27 százalékos ÁFA, plusz a 4,5 százalékos extraadó miatt horror áron Magyarországon a gyümölcsök a szupermarketekben.
A balatoni régió ingatlanpiaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A Duna House siófoki szakértője szerint a korábban elsősorban szezonális használatra vásárolt ingatlanok manapság teljes értékű második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott. Egész évre.
A digitalizáció lassan minden iparágban alapelvárássá válik, így van ez a bérszámfejtés és HR-adminisztráció területekkel is, ahol szintén most történik az igazi fordulat. A Process Solutions (PS), Magyarország egyik vezető számviteli és bérszámfejtési szolgáltatója új mércét állít a digitális bérszámfejtésben: saját fejlesztésű, RPA (Robotic Proce
Már nagyon közel van az infláció elleni küzdelem vége az eurózónában - idézi Philip Lane-t, az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdászát és monetáris tanácstagját a Bloomberg. Az eurózóna inflációjának jegybanki cél körüli stabilizálódása jó hír a gazdaságpolitikusok számára, akik figyelme így már a középtávú stabilitás, és az azt fenyegető k
Stabilizálódni látszik a Bitcoin 100 000 dollár körül, de vajon tartós lehet ez a szint? A “heti Bitcoin gondolatok” során ezt a témakört feszegetjük. Lassuló lendület, de továbbra is optimista kilátások jellemzik a Bitcoin helyzetét. A BTC heti grafikonja a lendület enyhülésére utal. Az átlagos irányindex (ADX) 25 alá esett, ami gyakran a trend ki
Összesen 900 millió offshore-jüannyi zöldkötvényt bocsátott ki az OTP Csoport Luxemburgban, amelyre másfélszeres túljegyzés érkezett a hongkongi és szingapúri befektetők részéről.
A globális fizetési óriás Mastercard újabb jelentős lépést tett a kriptovilág felé: a Chainlinkkel kötött partnerség révén hárommilliárd kártyabirtokos számára válik lehetővé, hogy közvetlenül fiat valutáért vásárolhassanak kriptót a blokkláncon. Ez az integráció újabb jelentős előrelépést jelent a kriptovaluták szélesebb körű elterjedése felé, kül
Külföldi terjeszkedésbe kezd a Futureal-csoport villamosenergia-kereskedelemmel és energetikai beruházások teljes körű megvalósításával foglalkozó üzletága – közölte a cég. Futureal Energy Partners márkanév alatt mutatkozik be a vállalat nemzetközileg is, a frissen kinevezett Szentirmai Dániel vezérigazgató vezetésével. A magyarországi tevékenység
Soha ilyen hosszú ideig nem ragadtunk még bele stagnáló időszakba. A bizalmi válság olyan tüneteket produkál, amilyeneket a rendszerváltás óta nem látott a magyar gazdaságtörténet.
Elkészült a fapados légitársaságok rejtett költségeit bemutató kutatás, a Wizz Air nem fogadja el dobogós helyezését és az eredményeket, szerintük szakmailag megalapozatlan.
Elindult a nevezés Az Év Szakembere 2025 díjra. A Mapei által alapított szakmai elismerés célja, hogy reflektorfénybe kerüljenek a kiemelkedő munkát végző burkolók és kőművesek, valamint hogy példaképeket állítson a szakma jelenlegi és jövőbeli generációi elé.
Az iskolai vakáció kezdetét követően ismét százezrek kelnek útra, hogy szabadságukat, vagy annak egy részét külföldön töltsék. Noha az utazási célpontok hazai listáján elsősorban nem közel-keleti célpontok szerepelnek, a térségben - a tegnap bejelentett tűzszünet ellenére - jelenleg is fennálló éles konfliktus sokak tervezett utazását alapvetően be
Felvásárlások, tőzsdére lépés, a közvetítői szakma presztízsének javítása, szabályozókkal való együttműködés az extraprofitadó jövőbeli helyzetéről – Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz elnök-vezérigazgatója komoly célokat tűzött ki maga elé. Az extraprofitadót kivezetné 2027-től, mert a szektorban és a biztosítókban bizonytalanság van, ami vissza
Az Európai Központi Bank (EKB) feltételekkel ugyan, de engedélyezte az olasz Monte dei Paschi di Siena (MPS), a világ legrégebbi, ma is működő, 1472-ben alapított bankjának azt a tervét, hogy fölvásárolja nagyobbik versenytársát, az 1946-ban alapított Mediobanca Banca di Credito Finanziario pénzintézetet.
Jogszabályi értelemben semmi sem garantálja, hogy a gyártói önkéntes árcsökkentésből fogyasztói árcsökkentés is lesz. A gyógyszertár annyiért adhatja a termékeket, amennyiért akarja.
2025 júliusában a 95-ös benzin literje 592, a gázolajé 586 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a Nav. Júniusban egy liter benzin 594, egy liter gázolaj 603 forinton számolható el.
A BTCBULL egy új mém coin, amely a Bitcoin árfolyamának emelkedéséhez kapcsolódik. A projekt már 6,2 millió dollárt gyűjtött össze az előértékesítés során. Most bemutatjuk a benne rejlő jövőbeli potenciált. Sokan, akik vagyonépítésre törekednek, azt keresik, hogyan juthatnak korán hozzá olyan eszközökhöz, amelyek a jövőben jelentős hozamot biztosít
Szeder Attila, a Central Médiacsoport kereskedelmi igazgatója közös megegyezéssel távozik pozíciójából.Szeder Attila 2024 februárja óta töltötte be a kereskedelmi igazgatói pozíciót. Szakmai hozzáértése és elkötelezettsége nagyban hozzájárult a vállalat eredményeihez, valamint a partnerkapcsolatok sikeres fejlődéséhez.A kereskedelmi igazgatói pozíc