2025. június 25. szerda

jún. 25
8:27
AI-ügynökök és humán kollégák egy csapatban - de vajon ki lesz a főnök? (HR Portál)
Új mérőszámra lesz szükség a munkahelyi csapatok tervezésekor: márpedig a humán és AI agent vagyis mesterséges intelligencia "ügynökök", kollégák arányának meghatározására egy-egy projekt megvalósításakor. Ez a közeli jövő, sőt egyes „frontier firms” vagyis élenjáró cégek esetében - amelyek már elindultak az újgenerációs szervezeti modell felé -,
jún. 25
8:27
Fegyverlobbisták árasztották el az Európai Parlamentet (Portfolio)
Egyre több oka lenne az EP-nek arra, hogy valóban kézbe vegye a lobbitevékenységek szabályozását, de a jobboldali pártcsaládok régóta ellentartanak, egy komoly jogkörökkel bíró etikai testület létrehozásának. Az Airbus, a Thales és a Rheinmetallhoz hasonló cégek egyre jobban jelen vannak Brüsszelben, ahol feltehetően arról is meg akarnak bizonyosod
jún. 25
8:27
Zuhant a kínai autóimport, de a magyarok így is a top10-ben vannak (vg.hu)
Az amerikai gyártók már a dobogóra sem férnek föl.
jún. 25
8:27
Már a fiatalabb vásárlóknak is fontos az időablakos kiszállítás – a 30 felettiek esetén ez szinte alapelvárás (Márkamonitor)
Az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válik a hazai online vásárlók számára, hogy előre megválaszthassák a megrendelt termék házhoz szállításának időpontját: míg a 18-29 év közöttiek fele, addig a 30 felettiek már közel 60%-a szeretne erről a rendelés leadásakor maga dönteni. Az okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló Dodo megbízásából több o
jún. 25
8:27
A Vera Rubin Obszervatórium forradalmasítja az univerzum kutatását (Helló Sajtó!)
A chilei Vera C. Rubin Obszervatórium a világ legnagyobb kameráját rejti, és tíz évig fogja folyamatosan kémlelni a déli égboltot, színes, ultra nagy felbontású filmet készítve minden változásról. A 8,4 méter tükörátmérőjű távcsövet Charles Simonyiról nevezték el. A magyar származású Simonyi már kétszer járt az űrben, és jelentős pénzadománya hozzá
jún. 25
8:33
Újabb bagolylepke a láthatáron – de ez most nem veszélyes (Agrofórum)
A nyár kezdetén az átlagosnak mondható években a szántóföldi növénykultúrákban általában a gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) imágóinak jelenlétét szoktuk észlelni más egyéb fajok mellett. Az idei évben azonban pár napja egy másik bagolylepke faj, a gamma bagolylepke (Autographa gamma) imágóinak tömeges rajzása jellemző szerte az országba
jún. 25
8:33
Nc tandem szórógépek – megálljt parancsolnak a rozsdának (GépMax)
A Nc tandem szórógépek rozsdamentes acélból készülnek, hosszú élettartamot kínálva a műtrágya- és mészszóráshoz.
jún. 25
8:33
Ne sörözz, vigyázz a traktorral, adapterrel, itt az aratás! (Agrárágazat)
Az egyik leggyakoribb baleseti ok a követési távolság be nem tartása.
jún. 25
8:33
Ukrajna: regionális kvótaszabályokat követel Magyarország (Mezőhír)
A magyar javaslat speciális kereskedelmi szabályokat kér az Ukrajnával határos országokba.
jún. 25
8:39
Forinterősödés a láthatáron? Váratlan fejlemények a devizapiacon (Portfolio)
A közel-keleti feszültségek enyhülése és a dollár gyengülése új lendületet adott a forintnak, amely kedden három egységgel erősödött az euróval szemben. A nemzetközi devizapiacokon eközben törékeny technikai szinteknél billeg az euró-dollár árfolyam, miközben a jen is erősödni próbál a dollárral szemben. A piacok most elsősorban Jerome Powell mai m
jún. 25
8:39
Így lesz kicsit karácsony augusztus 20-ból (Forbes)
Augusztus 20-án fél napra leállhat Budapest tömegközlekedése, így december 24-i menetrend léphet életbe, ha a kormány nem pótolja a fővárostól elvont forrásokat.
jún. 25
8:39
Kegyetlen időjárás jön ma itthon: csak ez a 3 megye ússza meg (Agrárszektor)
A mai napon az északkeleti országrész kivételével 25-27 Celsius-fok között, a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet. Emellett az alkalmazott kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség valószínűsége alacsony, de a déli megyékben egy-egy zivatar kialakulása nem zárható ki. Jelenleg fronthatás u
jún. 25
8:42
Orosz olajat gázt importálna Indonézia – Moszkva és Jakarta összefog? (TőzsdeFórum)
Új szintre léphet Indonézia és Oroszország energiapolitikai együttműködése. Indonézia orosz olajat és gázt importálna Délkelet-Ázsiába. Az elhagyott indonéz olajkutak közös reaktiválása is napirendre került. A tárgyalások Prabowo elnök moszkvai látogatása után gyorsulhatnak fel. Indonézia orosz gázt és olajat importálna és új energiamegállapodás kö
jún. 25
8:44
Ez az állampapír most mindent visz – Stabil hozam, nulla stressz, tömegével veszik a magyarok (TőzsdeFórum)
Továbbra is viszi a prímet a FixMÁP. A magyarok tömegesen vásárolják a fix kamatozású állampapírt, miközben a korábbi sztár, a PMÁP fokozatosan háttérbe szorul. A Bónusz állampapír is egyre népszerűbb. De vajon meddig marad ennyire vonzó? Rekordszinten a FixMÁP és a BMÁP értékesítése, míg a PMÁP búcsúzik a csúcstól Töretlen a magyar lakosság étvágy
jún. 25
8:45
Így képzik a jövő AI-szakembereit Magyarországon (HR Portál)
Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszéke, az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszék öt év után tovább bővül. Az ELTE és a Bosch együttműködése az AI kutatás-fejlesztés és az ipari innováció területén új szakaszába lép, erősítve Magyarország szerepét a mesterséges intelligencia képzésben és az önvezető járművek, automatizált
jún. 25
8:45
Órákon belül nagy üzemanyagár-csökkentést hirdethetnek ki Magyarországon – ez áll a háttérben (vg.hu)
A közel-keleti feszültség csökkenésével az olajárak is esésnek indultak, aminek érezhető hatása lehet a hazai benzinkutakon is.
jún. 25
8:51
Csökkentek tavaly a közvetlen külföldi beruházások Közép-, Kelet- és Délkelet Európában (ProfitLine)
Negyedével csökkentek tavaly a közvetlen külföldi befektetések Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában a bécsi wiiw gazdaságkutató intézet frissen közzétett tanulmánya szerint. Néhány országban viszont, közöttük Magyarországon, növekedés volt tapasztalható.
jún. 25
8:51
Lázár János is megszólalt a devizahiteles ügyről: a kormánynak lépnie kell (Portfolio)
Lázár János építési és közlekedési miniszter keddi utcafórumán jelezte, hogy szerinte a kormánynak lépnie kell a devizahitelesek megsegítése érdekében, függetlenül az igazságszolgáltatás várható döntésétől - írta a hirado.hu.
jún. 25
8:51
A Mol mostantól bármikor változtathat az üzemanyagáron (444.hu)
Az autósok a kutakon rögtön meg is tapasztalhatják, hogy "a mindenkori piaci viszonyokat jobban tükröző áron vásárolhatják meg az üzemanyagot".
jún. 25
8:51
Megjött a franciák új luxusautója Magyarországra (Haszon.hu)
Már hazánkban is megvásárolható a Citroënből néhány éve kivált DS Automobiles N°8-asa. Közel 5 méter hosszú, 750 km-re is elmegy újabb töltés nélkül.
jún. 25
8:57
Toxinfertőzés elleni védekezés: ezt minden gazdának tudnia kell (Agroinform)
Fontos kiadvány segít elkerülni a búza és a kukorica szennyeződését.
jún. 25
8:57
Eljött a történelmi pillanat – Elindultak Kapu Tiborék az űrbe (vg.hu)
Minden akadály elhárult. Cape Canaveralban helyi idő szerint hajnalban, magyar idő szerint 8 óra 31 perckor, 45 év után ismét magyar indult az űrbe, az Axiom-a küldetés keretében.
jún. 25
8:57
Az MTA Elnökségének állásfoglalása a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat egységének megbontásáról (Helló Sajtó!)
Az MTA Elnöksége egyhangúlag elutasítja a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat egységének megbontását, amely a kutatóhálózat szétzilálódásához és a magyar kutatási rendszer megrendüléséhez vezethet. Az Elnökség kész a négy érintett kutatóközpont átvételére, és a működés költségeinek biztosítására az egységes feltételek mellett.
jún. 25
8:59
Kulcsfontosságú egyeztetéseket folytatott Kínában Nagy Márton – stratégiai megállapodásokat írt alá (vg.hu)
A nemzetgazdasági miniszter hivatalos látogatáson vett részt Pekingben.
jún. 25
9:03
Hát megtörtént: nincs több halasztás, kilőtték az űrbe Kapu Tibor űrhajóját (Pénzcentrum)
Már hivatalos, Kapu Tibor, a magyar kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra tart, ahol tíznapos missziója során hazai fejlesztésű kísérleteket végez - ezzel új fejezetet nyitva a magyar űrtörténelemben.
jún. 25
9:03
Horror díjakba futhatunk külföldi pénzfelvételkor, de ha odafigyelünk, nulla is lehet a költség (Telex)
Egy átlagos ATM-es felvétel 4-6 ezer forint lehet, ami akár teljesen elkerülhető, ha előre gondolkodunk. Nézzük, melyik bank ügyfelei hogyan járnak jól.
jún. 25
9:03
A Basilio mellett a takarmányborsó jelentheti a kiutat az alföldi gazdának (Magro)
Kézér Csaba alföldi gazdálkodó arról beszélt milyen technológiák alkalmazásában látja a jövőt a gazdasága számára az aszálytól erősen fenyegetett földjein.
jún. 25
9:09
Álcázott orosz hadihajó bukkant fel Európa szívében - megdöbbentő, ami kiderült (Pénzcentrum)
Egy orosz hadihajó hamis azonosítókóddal próbálta álcázni magát, miközben két, szankcionált olajszállító tankert kísért végig a La Manche csatornán. A Boikiy nevű hadihajó különös módon próbálta elkerülni a felismerést, írja a BBC.
jún. 25
9:09
Közel-keleti konfliktus: kiderült, mi lesz a magyarok utasbiztosításaival (Portfolio)
Az iskolai vakáció kezdetét követően ismét százezrek kelnek útra, hogy szabadságukat, vagy annak egy részét külföldön töltsék. Noha az utazási célpontok hazai listáján elsősorban nem közel-keleti célpontok szerepelnek, a térségben – a tegnap bejelentett tűzszünet ellenére – jelenleg is fennálló éles konfliktus sokak tervezett utazását alapvetően be
jún. 25
9:09
Az Allee-ban adták át az ország első beltéri antenna rendszerét, amelyen mindhárom mobilszolgáltató 5G hálózata elérhető (Márkamonitor)
A több szolgáltatót kiszolgáló beltéri hálózat egyedülálló az országban, különlegessége, hogy az összes jelentős mobilszolgáltató 5G szolgáltatása elérhető rajta a bevásárlóközpont teljes területén, így biztosítva a látogatók számára a gyors, stabil és zavartalan mobilkapcsolatot.   Hasonló rendszert a világon a Taipei City Mall területén, valamint
jún. 25
9:09
Fontos minősítést kaptak az LG tévék (MMonline)
Az LG Electronics (LG) legújabb OLED tévéi elnyerték a neves német tesztelő és tanúsító szervezet, a TÜV Rheinland „Valódi vizuális élmény beltéri megvilágítás mellett” tanúsítványát. A 2025-ös LG 2025 OLED televíziók az elsők, amelyek kiérdemelték ezt a minősítést, ezzel bizonyítva kivételes képminőségüket beltéri fényviszonyok mellett is. A TÜV R
jún. 25
9:09
Útnak indult Kapu Tibor, ez várható a következő napokban (Forbes)
Elindult a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor. A következő magyar űrhajós az Axiom Space Ax-4 küldetésén vesz részt. Mi történt? Ma reggel fél kilenc után pár perrcel, hosszú várakozás és többszöri halasztás után útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) Kapu Tibor a legénységet szállító Dragon űrkapszulában, melyet a floridai Kennedy Űrközpontból
jún. 25
9:09
Ismét megmozdult a föld Magyarországon: több bejelentés is érkezett (Agrárszektor)
Kedden 20 óra 56 perckor 2,5-es magnitúdójú földrengés keletkezett Magyarországon, Győr térségében, 6 kilométeres mélységben - közölte a Hun-Ren Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az Mti-vel.
jún. 25
9:15
Ismét itt a hőség: a Belügyminisztérium az ország felére vörös kódot rendelt el (vg.hu)
Nyolc vármegyét és Budapestet is érinti az intézkedés.
jún. 25
9:21
"Az Európai Parlament újra cserbenhagyta a magyar egyetemistákat" - politikai zsarolás az Erasmus-ügy? (HR Portál)
Miközben a magyar kormány továbbra is politikai zsarolásnak nevezi az Erasmus+ program körüli vitát, az uniós támogatások felfüggesztésének hátterében a kormányközeli irányítás alá vont alapítványi egyetemekkel szembeni átláthatósági aggályok állnak. Ennek ellenére Vicsek Annamária EP-képviselő most azzal vádolja az Európai Parlament szakbizottságá
jún. 25
9:24
Elérte a félmillió megtekintést a Telex új filmje (Kreatív Online)
A nagy játszma című alkotás jelenleg első a felkapott videók között.
jún. 25
9:27
"Ez csak a kezdet" - Ursula von der Leyen gyakorlatilag elindította Kanadát az EU-ba vezető úton (Portfolio)
Bár időről időre felmerül a kanadaiak Európai Unióhoz való csatlakozása, a szakértői konszenzus többnyire nem látja reálisnak ezt az eshetőséget. Ennek ellenére Donald Trump második elnökségének árnyékában egyre kevésbé tűnik elképzelhetetlennek ez a forgatókönyv: a döntéshozók egyre gyakrabban fogalmaznak meg olyan kijelentéseket, amelyek egy az E
jún. 25
9:27
Hamarosan új közlekedési táblák jönnek - lesz, amit ki sem találnál, mit jelent! (Pénzcentrum)
Több mint húsz év után jelentősen frissül a közlekedési táblák rendszere: Spanyolországban 2025 júliusától új típusú jelzéseket vezetnek be, amelyek a modern közlekedési kihívásokra - így a mikromobilitásra és az elektromos járművek terjedésére - reagálnak, írja az Infostart.
jún. 25
9:27
Mutatjuk, mit okoz az utasbiztosításoknál a közel-keleti konfliktus (Azenpenzem)
Az utazási célpontok hazai listáján elsősorban nem közel-keleti célpontok szerepelnek, azonban a térségben – a bejelentett tűzszünet ellenére – jelenleg is fennálló éles konfliktus sokak tervezett utazását alapvetően befolyásolhatja. Az alkuszok arra hívják fel a figyelmet, hogy a fegyveres konfliktus az utasbiztosításokat is érinti.
jún. 25
9:27
Határok nélkül: új szintre lépett a verseny a magyar e-kereskedelemben (Márkamonitor)
A magyar e-kereskedelmi szektor tavaly újabb pozitív évet zárt: 2024-ben a magyar vásárlók által online rendelésekre költött bruttó forgalom elérte az 1945 milliárd forintot, amely 15%-os éves növekedést jelent – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép tavaszi kutatásából. A magyar vásárlók által generált online termékrendelések száma meghalad
jún. 25
9:27
Jubileumi rózsaünnep várja hétvégén az érdeklődőket (Magyar Mezőgazdaság)
A hétvégén minden a virágokról szól Szőregen: fajtabemutatók, virágkompozíciók várják az érdeklődőket, sőt, a rózsaföldeket is meg lehet látogatni.
jún. 25
9:27
Megszólalt Nagy István az Eu terveiről: ez vár a magyar gazdákra? (Agrárszektor)
Az Európai Bizottság nem veszélyeztetheti a gazdák versenyképességét az állat- és növényvédelem területén sem - közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán a Mezőgazdasági és Halászati Tanács keddi, luxembourgi ülése kapcsán. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország egyaránt fontosnak tartja a gazdálkodók versenyképesség
jún. 25
9:29
Ide öntik a pénzt a kockázatkedvelő befektetők, a magas költség sem riasztja el őket (Portfolio)
A félig likvid alapok piaca 60%-kal nőtt 2022 vége óta, elérve a 350 milliárd dollárt, elsősorban a tehetős amerikai lakossági befektetők magánhitelezési piacra történő belépésének köszönhetően – írja a Bloomberg. A magánhitelalapok azonban kockázatos befektetést képviselnek, és magas költségekkel dolgoznak, ezenkívül nem feltétlenül váltják be a h
jún. 25
9:29
Tovább dagad Delhusa Gjon parkolási botránya: 1,5 milliós sérelemdíjat követel a zenész (Pénzcentrum)
Delhusa Gjon másfél millió forintos sérelemdíjat követel Kreitler-Sas Máté újbudai alpolgármestertől, mivel szerinte az lejáratókampányt indított ellene a parkolási ügy kirobbantásával.
jún. 25
9:29
Prémium lakópark épül a Xi. kerületben: a Harmat Liget 270 lakást kínál (Agrárszektor)
A Bayer Property legújabb fejlesztése, a Harmat Liget projekt Budapest Xi. kerületében valósul meg, ahol 7 épülettömbben összesen 270 lakás épül, 2026 végéig. A beruházás a budai prémium lokáció előnyeit kínálja, elsősorban családosokat, fiatal párokat és a középkorosztályt célozva. A lakópark különlegessége a prémium minőség, amely megmutatkozik a
jún. 25
9:33
Bemondta Lázár János: váratlan mentőövet dobhat a kormány a devizahiteleseknek (Pénzcentrum)
Lázár János építési és közlekedési miniszter bajai fórumán kijelentette, hogy a kormánynak cselekednie kell a devizahitelesek megsegítése érdekében, függetlenül a bíróságok várható döntéseitől. A miniszter szerint a bankok minden devizahitelest megtévesztettek, és a probléma megoldása több ezer milliárd forintot igényelne.
jún. 25
9:33
Kilőtt a Magyar Telekom, felfelé vették az irányt a blue chipek (vg.hu)
A BÉT blue chipjeinek többsége zöldbe borult a gongszó után.
jún. 25
9:33
A budapestieknél is magasabbak a lakásárak ezeken a balatoni településeken (Digital Hungary)
Habár egyes balatoni települések ingatlanárai a fővároséval vetekszenek, a Balatonnál idén mégis kisebb volt az áremelkedés a budapestihez képest - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A legtöbb hétvégi házat Siófokon hirdetik, a legdrágább Tihany, legolcsóbban pedig a Tisza-tónál vásárolhatunk üdülőt.
jún. 25
9:36
Élelmiszerbank, ahol súlya van az adománynak (Kreatív Online)
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület történetének húsz éve alatt több mint 100 millió kiló lejáratközeli és sérült csomagolású élelmiszerfelesleget gyűjtött össze a kereskedelmi szektorból, és juttatott el rászorulókhoz. A sok kampánnyal, aktivitással, rengeteg sikertörténettel a hátuk mögött mégis megmaradtak szerénynek és alázatosnak. Hogyan csinálj
jún. 25
9:39
A külföldi pénzfelvétel sokba kerülhet, ha rosszul döntünk (Menedzsment Fórum)
Szaporodnak a kártyás fizetések, de a készpénzfelvétel lehetősége még mindig kulcskérdés. Ráadásul az sem mindegy, hogy ez mennyibe kerül: egy átlagos, 90 ezer forintnak megfelelő összegű külföldi készpénzfelvétel akár 4-6 ezer forintba is kerülhet.

Keresés