Lázár János építési és közlekedési miniszter a marakodó informatikai cégek vitája után közfeladattá tenné az útdíjrendszer üzemeltetésének informatikai feladatait.
Míg az állatvédők aggódnak a ketreces tartású tyúkok miatt, addig a szakmai szervezetek az előnyöket hangsúlyozzák, és más szempontokra is felhívják a figyelmet.
A Regencell Bioscience Holdings, egy bevétel nélküli, korai fázisú teszteket folytató hongkongi biotechnológiai vállalat részvényei több mint 280%-kal emelkedtek hétfőn, év eleje óta pedig 46 000%-kal értékelődtek fel a papírok. A cég, amely hagyományos kínai gyógynövényes kezeléseket fejleszt ADHD-s és autista gyermekek számára, 29,7 milliárd doll
Alig bújik ki a kertben a rukola, a retek vagy a káposzta, máris ellepik a földibolhák. Néhány nap alatt szitaszerűre rágják a leveleket - a veteményest pillanatok alatt sivataggá változtatva. Szerencsére van remény: léteznek természetes módszerek ellenük, de vajon valóban tényleg működik a hamu és a csalánlé? Kósa Dániel kertészmérnök megosztotta
Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv, amely számos feladatot ró a vállalatokra. A rendelkezés szigorú szankciókat ír elő a nem megfelelés esetére, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a bérezésnél nincs nemi alapú diszkrimináció – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Július 1-jétől a NAV online adatszolgáltatási rendszere jóval szigorúbb lesz: több eddig csak figyelmeztetést eredményező adatszolgáltatási probléma mostantól hibának minősül – a hibás számlákat pedig visszautasítja az adóhatóság. A Niveus szerint most minden vállalkozásnak érdemes felülvizsgálnia a számlázási folyamatait, különösen azoknak, akikné
A termelési és támogatási struktúra átalakulása, a KAP következő ciklusának tervezésekor priorizált kérdések kerültek előtérbe a BASF és a NAK szervezésében összehívott fenntarthatósági kerekasztal-beszélgetésen.
A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kedden helyt adott a Fővárosi Önkormányzat azonnali jogvédelemre irányuló kérelmének – tudta meg a Magyar Hang.
A 70 kilogrammos Özbas Szofi maratoni csatában kikapott a nyolcaddöntőben, így helyezetlenül zárt a budapesti cselgáncs-világbajnokság keddi versenynapján.
Bár még közel félmillió társas vállalkozás működik Magyarországon, a májusi adatok szerint folytatódik a cégstruktúra átrendeződése. A mikrovállalkozások tűnnek el legnagyobb számban, miközben a nagyobb cégek pozíciója – ha lassan is – erősödik.
A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek, közölte a Fővárosi Törvényszék.
A Wizz Air a Pratt & Whitney-t választotta 177 Airbus A321neo repülőgépének hajtóműszállítójául, annak ellenére, hogy a GTF hajtóművekkel kapcsolatos problémák miatt több gépet is kénytelen volt kivonni a forgalomból. A légitársaságot emellett ma leminősítette a Moody's, ami történelmi mélypontra lökte a részvényárfolyamot.
Egy friss nemzetközi kutatás szerint az Egyesült Államokban a közösségi média platformjai, mint a Facebook, az X és a YouTube megelőzték a hagyományos televíziót és hírportálokat a hírfogyasztásban. A tendencia új kihívások elé állítja a hagyományos médiát, miközben a politikai kommunikáció és a felhasználói bizalom is alapjaiban alakul át.
Június 20-án, a szolgáltató hivatalos előhívószámának napján a Yettel leállítja az adatforgalmi számlázást, így az ügyfelek belföldi adatforgalma aznap nem vonódik le az adatkeretből. A sebességkorlátok a megszokott módon érvényben maradnak, de az adatforgalom használata ezen a napon díjmentes.
A japán jegybank (BoJ) az elemzők által vártnak megfelelően, egyhangú döntéssel évi 0,5 százalékon, 2008 óta a legmagasabb szinten tartotta irányadó kamatát kedden.
Új, misztikus krimithriller-sorozat kerül fel a Netflix kínálatába júliusban: a Vad természet limitált széria, melynek egy nemzeti parkban történt brutális gyilkosság áll a középpontjában.
Az amerikai napenergia-részvények jelentősen estek, miután egy szenátusi bizottság a nap- és szélenergiához kapcsolt adókedvezmények 2028-ig történő kivezetését javasolta Donald Trump adó- és költségvetési törvénycsomagjának módosításaként.
A tisztán elektromos autóknál a kötelező biztosítás átlagdíja az idén meghaladta az 52 ezer forintot, ami lényegében stagnálást jelent éves szinten. A villanyautókra kötött kötelező biztosítási szerződések száma pedig 59 százalékkal nőtt idén január és május vége között - közölte saját adatait ismertetve a Netrisk. A kötelezőknél a márkák ranglistá
Péntek délben a teljes hazai fogyasztást naperőművek fedezték. Naperőművekből már több mint 300 ezer üzemel hazánkban, beépített teljesítményük a 8000 megawattot közelíti. A napelemek a belföldi áramtermelés negyedét adták tavaly, ez a legmagasabb hányad a világon.
A forró nyári hónapokban újra előtérbe kerülnek a légkondicionálók, amelyek egyre nagyobb szerepet játszanak a háztartások kényelmében. A klímaberendezések helyes, egészségkímélő és energiatakarékos használatát azonban továbbra is sok tévhit övezi. Az LG most összeszedte a legelterjedtebb félreértéseket, és el is oszlatja ezeket.1. Mítosz: klíma me
Mit lehet kikötni és mit nem? Van-e beleszólása a meghatározásban a munkavállalónak? Lehet a teljes fizetés is ebben a formában? Dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze a teljesítménybér ismérveit a HR Blogon.
A volt gazdasági és közlekedési miniszter június 25-én szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adá
Elképesztően nagy az érdeklődés és szinte berobbant a kereslet a 3 hónapos állampapírokra. Az ÁKK jelentős túljegyzés mellett értékesítette a 3 hónapos diszkont kincstárjegyeit. Az aukciós hozam minimálisan csökkent. A befektetői érdeklődés viszont látványosan az ötszörösére növekedett. Megrohanták a befektetők a rövid állampapírt ötszörös túljeg
Ma és holnap ülésezik a Fed nyíltpiaci bizottsága (Fomc). A piaci konszenzus szerint most sem változtatnak a Fed intervenciós kamatsávján, azaz marad 4,25 és 4,5 százalék között.
Bár Magyarországon továbbra sincs napirenden az euró bevezetése, a téma újra és újra előkerül különösen, hogy Szlovákia és Horvátország már évek óta az eurózóna tagja. Miközben hazánkban még csak gyűjtői próbaveretek készültek, amiknek azért elég borsos az áruk az online piactereken.
Miközben Európa egyre komolyabban fejleszti a hadseregeit, hogy elkerüljön egy jövőbeli háborút, kevesen gondolnak bele, hogy a legnagyobb pusztítást ma már egyetlen laptop is okozhatja. Egy jól irányzott kibertámadás elég ahhoz, hogy egy hajó keresztbe forduljon a Szuezi-csatornában, megbénítva a világkereskedelmet – vagy hogy egy ország kórházai,
Több törvényjavaslatot is megszavazott a kormánypárti többség ma az Országgyűlésben: így például a versenyképességgel kapcsolatos módosításokat, a kampányköltség felső határának eltörléséről szóló indítványt, a 2026-os költségvetést, illetve az annak megalapozásáról szólót.
Újra fontos témákat vett elő az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottság Szőlő-, Bor-, Pálinka Albizottsága: borfogyasztási trendek, csökkenő kereslet, ágazati kihívások.
A kriptovilág egyik legismertebb szereplője, a Tron blokklánc alapítója, Justin Sun újabb figyelemfelkeltő lépésre szánta el magát: cége tőzsdére lép az Egyesült Államokban, miután az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) négy hónappal ezelőtt felfüggesztette a csalás gyanújával indított vizsgálatot. A Tron egy úgynevezett fordított felvásárlással (rever