Privatizáció a magyar hadiiparban: a kormány az állami tulajdonú védelmi ipar piacképes részeinek értékesítése mellett döntött. A kiszemelt vevő az Orbán-rendszer csúcsvállalata, a 4iG Nyrt., és a 2026-os választások előtt az egész tranzakció-sorozatot le szeretnék zavarni a felek.
A turizmus beindulása miatt fellépő szezonális hatások okozzák az újabb drágulásokat Horvátországban - mondta Ante Susnjar gazdasági miniszter a horvát közszolgálati rádiónak.
Magántulajdonba kerülhet a magyar állam hadiipari érdekeltségeinek nagy része, a vevőjelölt pedig a 4iG űr-és védelmi ipari leányvállalata, amellyel ma meg is született az előzetes megállapodás – jelentette be a 4iG és az NGM. A várhatóan több tízmilliárd forintos tranzakció illik a 4iG stratégiájába, a cég tudatosan építette űripari és védelmi por
Felemás hangulatban telt ma a kereskedés a tőzsdéken, melyben a magyar tőzsde az alulteljesítők között volt. Ehhez részben a reggeli vártnál gyengébb inflációs adat is hozzájárult, de a régió összességében is gyengébb volt, például a lengyel és a cseh piac is hasonló mértékben esett.
A mobilitás világa gyors ütemben változik – a klímacéloknak megfelelően az Európai Unió egyre szigorúbb jármű-kibocsátási normákat ír elő, miközben a piaci szereplők nyomására rugalmasabb átmenetet biztosítana az érintetteknek.
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek ki, amely tengervízben órák alatt lebomlik. Ez a találmány potenciális megoldást kínál az óceánokat szennyező és a vadvilágot károsító modern kori problémára - tudósított a Reuters.
Kiemelten fontos hadiipari vállalatokban szerez többségi, 75 százalékos tulajdonrészt a 4iG, az Orbán lányával magánrepülőző Jászai Gellért cége. Aknavetőt, lőszert és gyalogsági harcjárművet gyártó cégek is a listán.
Letartóztatták a kriptomilliárdosokra vadászó, erőszakos emberrablásokat szervező banda vezérét Marokkóban – Franciaországban hónapok óta rettegésben tartotta az áldozatait.
2024-ben az euró volt a leggyakrabban használt valuta az EU-n kívüli export során, 51,7%-os részesedéssel, írja az Eurostat. Ezt követte az amerikai dollár 31,4%-kal, az euróövezeten kívüli uniós országok valutái 3,0%-kal, valamint egyéb valuták 13,4%-kal.
A barcelonai ötödik kerületi bíróság büntetőeljárást indított egy NFT- és kriptovaluta-projekt ügyében, amely több ezer befektetőt hagyott hátra értéktelen digitális tokenekkel, miközben legalább 3,4 millió dollár (kb. 3 millió euró) tűnt el a rendszerből. Az El Periodico szerint a feltételezett csalás középpontjában a Shirtum Europa SLU nevű válla
A 4iG Csoport önálló holdingvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT), valamint az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. (N7 Holding) előzetes megállapodást kötött Magyarország első állami és magántulajdonban lévő védelmi ipari holdingvállalatának létrehozásáról.
A világ 100 legnagyobb vállalatának piaci értéke 7%-kal, összesen 2,8 billió amerikai dollárral növekedett 2025. március 31-ig bezárólag – derül ki a PwC legfrissebb Global Top 100 companies by market capitalisation című jelentéséből. A növekedés mértéke ugyanakkor nagymértékben lassult az előző évi 27%-hoz (8,3 billió USD) képest.
Hosszú évek aktív jelenléte, számos sikeres telepítés és jelentős kihívások leküzdése után az innovatív összecsukható konténerek gyártásával és értékestésével foglalkozó székesfehérvári Continest Technologies Zrt. újabb mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Királyságban végzett terjeszkedésben. A Continest örömmel jelenti be, hogy stratégiai együttműkö
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) falugazdászai idén is tevékenyen közreműködtek az egységes kérelmek beadásában. A határidőig, 2025. június 10-ig beadott 154.586 kérelem 66 százalékának, 102.048 kérelemnek a benyújtásában segítettek a Nak szakemberei - írja a Nak közleményében.
A vadgesztenyelevél-aknázómoly a közterületi növényvédelem egyik legjelentősebb kihívása napjainkban. A varsás szexferomoncsapda már hónapok óta fogja a kártevő hím egyedeit, és a védekezés lehetőségei tekintetében is választhatunk - jópár opció létezik. Videónkban Zsigó György növényorvossal járjuk körbe a témát: hatóanyagok, rajzásmegfigyelés, vé
Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa májusban – olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben, tette közzé az MTI.
Az Opel bemutatta a Grandland Electric AWD-t, a széria első tisztán elektromos, összkerék-hajtású változatát. Az újdonság 73 kWh-s akkumulátorral akár 501 kilométeres hatótávot is kínál, és két villanymotorral 6,1 másodperc alatt gyorsul százra.
Az orosz központi bank számára komoly kihívást jelent a burgonyaárak háromszorosára emelkedése, ami hozzájárul a magas inflációs várakozásokhoz, miközben az élelmiszerárak az orosz inflációs kosár 40%-át teszik ki - írta meg a Reuters. Moszkva közelében indiai vendégmunkások burgonyát és káposztát ültetnek, amit a központi bank elemzői szorosan fig
A nemzetközi szintű kihívások miatt bizonytalan a gazdasági helyzet, de teljesülhetnek a kormány növekedési várakozásai 2026-ban – közölte a Költségvetési Tanács szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 876,86 pontos, 0,91 százalékos csökkenéssel, 95 831,94 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is követhető.
A vendégéjszakák száma 17 százalékkal haladta meg pünkösdkor az egy évvel korábbit, a Balatonnál 45 százalékkal több volt a vendég, mint egy évvel korábban – tájékoztatott a Visit Hungary Zrt.
A nemzetközi szintű kihívások miatt bizonytalan a gazdasági helyzet, de teljesülhetnek a kormány növekedési várakozásai 2026-ban – közölte a Költségvetési Tanács szerdán.
A napokban egy különösen szórakoztató jelenetet rögzített Kurfis Ica, természetjáró és tartalomkészítő, aki közösségi oldalán gyakran oszt meg videókat a tó élővilágáról. Ezúttal egy sirály lett a főszereplő, de nem akármilyen módon!
Megszületett az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi megállapodás – jelentette be szerdán Donald Trump amerikai elnök, nem sokkal azután, hogy washingtoni és pekingi tárgyalófelek Londonban keretegyezségre jutottak a kétoldalú kereskedelmi feszültségek enyhítéséről, valamint a kínai ritkaföldfém- és ipari alkatrész-export korlátozásainak f
A mezőgazdaság területén különösen fontos az együttműködés, hiszen Magyarország tapasztalata és innovatív megoldásai segíthetik Georgiát a fenntartható fejlődés és az agrárgazdaság modernizálása terén - emelte ki Nagy István agrárminiszter, Davit Szongulasvili georgiai környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszterrel folytatott budapesti tárgyalása s
A Fitch Ratings szerint Romániának a korábban vártnál is nagyobb költségvetési megszorításokra lesz szüksége az EU legmagasabb költségvetési hiányának csökkentéséhez, miközben az ország pro-EU pártjai még vitáznak a deficit csökkentésének módjáról.
A tavaszi madárinfluenza-járvány után tovább szárnyal a tojás és a baromfihús. A ketreces tartásból származó tojás (csomagolóhelyi ára) egy év alatt több mint a negyedével, a mélyalmos tojás a felével drágult. A csirkemell feldolgozói értékesítési ára is az infláció többszörösével, a pulykacomb egyharmadával, a mellfilé ennél is többel nőtt.
Pontosan egy év múlva, 2026- június 11-én kezdpdik a 23. FIFA labdarúgó világbajnokság, amelyet a történelem során először egyszerre három ország: az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó rendeznek meg közösen.
A munkahelyi környezet egyre sokszínűbbé válik azáltal, hogy több generáció dolgozik együtt egy helyen. Bár az eltérő értékrendek és kommunikációs igények kihívásokat jelenthetnek, egyben lehetőséget is kínálnak az innovációra és a szervezeti fejlődésre.
Az exportpiacokon való egyre erőteljesebb részvétel képes csak biztosítani, hogy a magyar hadiipar is markánsabban részesüljön a megnövekedett nemzetközi védelmi megrendelésekből.
A Fitch Ratings szerint Romániának a korábban vártnál is nagyobb költségvetési megszorításokra lesz szüksége az EU legmagasabb költségvetési hiányának csökkentéséhez, miközben az ország pro-EU pártjai még vitáznak a deficit csökkentésének módjáról.
Huszonöt be nem jelentett alkalmazottat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun vármegyei igazgatóságának adóellenőrei egy baromfifeldolgozó ellenőrzésekor – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
Huszonöt be nem jelentett alkalmazottat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) Bács-Kiskun vármegyei igazgatóságának adóellenőrei egy baromfifeldolgozó ellenőrzésekor - közölte a Nav az Mti-vel. A tájékoztatás szerint a Nav a beérkező adatok alapján folyamatosan vizsgálta a Bács-Kiskun vármegyei vállalkozás működését.
Májusban 4,4 százalékos volt az infláció Magyarországon - közölte a KSH szerdán. Az elemzők az áprilisi 4,2 százalékos adat stagnálására számítottak. A Portfolio vezető makrogazdasági elemzője, Madár István az InfoRádióban arra is felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszerárak havi alapon 0,6 százalékkal, éves szinten pedig csaknem 6 százalékkal emel
Hamarosan lejár a Windows 10 támogatása, ami nehéz döntési helyzet elé állítja a vállalati vezetőket. Ez a kérdés nem csupán technikai jellegű. A választott megoldástól függően a projekt jelentősebb befektetést igényelhet, és komoly terhet róhat az IT-csapatokra. Emellett közvetlen hatással van az informatikai biztonságra, a működési hatékonyságra
Az Európai Unióban igazi hungarikum a magyar modell: sehol találni olyan rendszert, ahol ne nonprofit szervezet végezné a visszaváltást. Mi történt? 2024-ben 32,9 milliárd forintra tett szert a Mol koncessziós leánycége a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. abból, hogy sokan nem váltották vissza a betétdíjas üveget, írta meg a Szabad Európa. A MOHU
Az eddigi semlegesről romlóra módosította a globális szuverén adóskockázatra érvényben tartott kilátását szerdán Londonban bemutatott éves helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
Ez a könyv iskolapéldája annak, mi történik, ha nem egy turisztikai szakember, hanem történetesen egy erdész vállalkozik arra, hogy bemutassa szeretett városát.
A nemzetközi szintű kihívások miatt bizonytalan a gazdasági helyzet, de teljesülhetnek a kormány növekedési várakozásai 2026-ban – közölte a Költségvetési Tanács szerdán az MTI-vel.