2025. április 10. csütörtök

ápr. 10
9:18
A keddi korrekciót szerdán ismét kegyetlen lefordulás követte Európában (ProfitLine)
A keddi korrekciót követően szerdán ismét élesen lefordultak az európai tőzsdék.
ápr. 10
9:18
Milyen konkrét jogi feladatok végezhetők hatékonyabban AI-alapú megoldásokkal? (Portfolio)
Az olyan digitális eszközök, mint a mesterséges intelligencia, a cégek és a jogi világ számára is új lehetőségeket, illetve kihívásokat hoznak. A jogászoknak már nem csupán azt kell biztosítaniuk, hogy a cégek megfeleljenek az egyre bonyolultabb és szigorúbb jogi előírásoknak, hanem gondoskodniuk kell arról is, hogy az adott cég a megfelelő technol
ápr. 10
9:21
Bejött a kormány ultimátuma: újra a januári árakon bankolhatunk (Privátbankár)
Közleményben dicséri a bankok lépését Nagy Márton minisztériuma.
ápr. 10
9:21
Ügyesen váltottak biztosítót a magyarok, ezért csökkent a casco átlagdíja (Piac és Profit)
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű, casco szerződések átlagdíja 210 200 forint volt a személygépkocsik körében, ami 1,5 százalékkal marad el a 2024 hasonló időszakában tapasztalt 213 400 forintos szinttől. Szintén néhány százalékos csökkenés tapasztalható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítá
ápr. 10
9:21
Új elemzés készült: döbbenetes adat látott napvilágot Európáról (Agrárszektor)
2025 márciusa volt a legmelegebb március Európában a mérések kezdete óta, miközben globálisan a második legmelegebb márciust regisztrálták. A sarkvidéki tengeri jég kiterjedése pedig negatív rekordot döntött - számolt be az Időkép.
ápr. 10
9:24
Ez kemény: átlagos havi 170 forintról szól a bankszámlás csörte? (Portfolio)
Letérdelt a kormány akarata előtt a bankszektor, a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által meghatározott határidő előtt sorra érkeztek a bejelentések arról, hogy a pénzintézetek csökkentenik lakossági ügyfeleik banki költségeit. Most az is kiderült, átlagosan mennyit nyerhetenek ezen az ügyfelek: a Bankomonitor szerint átlagosan havonta 170 for
ápr. 10
9:24
Óriási változás a magyar autók forgalmijánál: erről mindenkinek tudnia kell (Pénzcentrum)
2025 áprilisától kikerül a motorszám a magyar forgalmikból, ami egyszerre jelent könnyítést és hordoz magában kockázatokat. A látszólag egyszerű változás a motorcserék, eredetvizsgálatok és okmányirodai ügyintézés gyakorlatát is új pályára állíthatja.
ápr. 10
9:24
Te lecserélnéd erre a reggeli kávédat? (Agroinform)
Új őrület hódít, de legalább egészséges.
ápr. 10
9:24
Így lehet igazán feldobni a muskátlit – kreatív kaspó ötletek (Magyar Mezőgazdaság)
A muskátli igazán jól mutat újrahasznosított kaspóban is. Egyszerű anyagok és némi kreativitás segítségével a hétköznapi cserepek és feleslegessé vált tárgyak egyedi, kézzel készített virágtartókká alakíthatók.
ápr. 10
9:26
Száj- és körömfájás: nincs megállás, ha a vadállomány is megfertőződik (Agroinform)
A szarvasfélék és vaddisznók is hordozhatják a száj- és körömfájást, így komoly járványügyi kockázatot jelentenek – csakúgy, mint a madarak.
ápr. 10
9:27
Trendforduló a miskolci ingatlanpiacon (Helló Sajtó!)
Miskolc lehet az első vármegyeszékhelyek egyike, ahol a túlárazottság miatt keresleti oldalról immár a stagnálás jeleit mutató ingatlanpiac új sebességbe kapcsol – véli a Duna House helyi szakértője a legfrissebb tranzakciós adatok alapján.
ápr. 10
9:27
Nagy botrányt okozott a kamu Tom Hanks -YouTube ezért újabb lépéseket tesz a deepfake-ek ellen és törvényi szigorításokat is támogatnak (Médiapiac)
A YouTube tovább bővíti mesterséges intelligencia által generált tartalmak elleni védekezési programját, és nyíltan támogat két, ezzel kapcsolatos amerikai törvényjavaslatot: a No Fakes Act és a Take It Down Act néven ismert tervezeteket. Ezek célja az engedély nélküli digitális másolatok – különösen a deepfake-ek – terjedésének visszaszorítása.
ápr. 10
9:28
Internet, tévé, mobil: megáll a drágulás (Agroinform)
Kiderült, meddig nem emelhetnek árat a szolgáltatók.
ápr. 10
9:30
Hamarosan bejelentéseket tesz a kormány (Portfolio)
Csütörtökön reggel 9:30-kor kezdődik a Kormányinfó, amelyen a mai kormányülésen született döntéseket ismerteti Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Az eseményről a Portfolio szokás szerint élő hírfolyamban tudósít.
ápr. 10
9:30
Százezreknek küld a napokban kellemetlen értesítést a NAV (Azenpenzem)
Mostantól már havonta küld értesítést a késedelmi pótlékról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A napokban 88 ezer cég, valamint csaknem 300 ezer magánszemély és egyéni vállalkozó számíthat értesítésre, mert tartozása elérte az ötezer forintot.
ápr. 10
9:30
Csak egy országban drágulnak gyorsabban az ingatlanok az EU-ban, mint Magyarországon (Növekedés)
2024 IV. negyedévében az Európai Unióban a lakáspiaci árak 4,9%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Franciaország és Finnország kivételével mindegyik országban nőttek az átlagárak, Magyarországon az egyik legjelentősebb ütemben, 13,0%-kal. Térségünkben általánosságban nagyobb mértékű drágulás volt megfigyelhető, mint az unió egészében, de ennek
ápr. 10
9:33
Éder Tamás: a húsvét lesz a nagy teszt, hogy bízunk-e a magyar húsban (Infostart)
A száj- és körömfájás vírusa az emberre ártalmatlan, de a közösségi médiában egészen extrém gondolatok repkednek, ezért ez befolyásolhatja a keresletet – mondta az InfoRádióban a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.
ápr. 10
9:36
Bezár Somogyvámos híres Krisna-völgye: felfüggesztik a látogatók fogadását (Pénzcentrum)
A Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a fennálló száj- és körömfájás járványveszély miatt átmenetileg felfüggesztik a látogatók fogadását. A közlemény szerint az intézkedés célja a völgyben élő tehenek egészségének és biztonságának megóvása.
ápr. 10
9:36
Kilőttek a magyar részvények (Portfolio)
Nagy pluszban nyitja a napot a magyar tőzsde. A blue chipek közül az OTP, a kisebb kapitalizációjú részvények közül pedig az Állami Nyomda teljesít legjobban csütörtök reggel miután Donald Trump bejelentette, hogy egy 90 napos szünetet rendel el azon országok számára, amelyek nem vezettek be megtorló (visszavágó) vámokat az Egyesült Államokkal szem
ápr. 10
9:39
NGM: a kormány üdvözli a kereskedelmi bankok lépését (Infostart)
A kormány üdvözli, hogy a kereskedelmi bankok önkéntes alapon vállalják díjaik csökkentését, mérsékelve a lakossági terheket. A pénzintézetek felelős hozzáállása is mutatja, hogy a családok anyagi biztonsága közös cél - hangsúlyozta csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
ápr. 10
9:42
Direkt36: A finn delegáció máshova foglalt, de "túlfoglalás" miatt végül Tiborcz István szállodájában kötöttek ki (Forbes)
Újabb bizonyítékok arra, hogyan irányít külföldi delegációkat a magyar állam Orbán Viktor vejének szállodájába.
ápr. 10
9:48
Újabb partnerrel állapodott meg a 4iG védelmi ipari leányvállalata (Portfolio)
Szándéknyilatkozatot írt alá a 4iG védelmi ipari leányvállalata és az egyesült arab emírségekbeli EDGE Group űripari és drónipari területeken együttműködési lehetőségekről.
ápr. 10
9:48
Bőséges gasztroműsor-kínálat az RTL Otthon csatornán áprilisban (Márkamonitor)
Az Rtl Otthon áprilisi műsorai minden gasztro-rajongónak kínálnak ínyencséget az étlapról, ugyanis Jamie Oliver és Gordon Ramsay kajái, a Top Séf című műsor új évadai és egy premier, a Tom Kerridge főzőiskolájának epizódjai kerülnek terítékre és teszik még izgalmasabbá a tavaszt áprilisban. A menü mindenki számára tartogat majd meglepetéseket, legy
ápr. 10
9:50
Európa szerte tépik a tőzsdéket Trump bejelentésére (Portfolio)
Donald Trump szerda este bejelentette, hogy egy 90 napos szünetet rendel el azon országok számára, amelyek nem vezettek be megtorló (visszavágó) vámokat az Egyesült Államokkal szemben. Ennek hatására nagy ralit láthatunk az európai tőzsdéken is, a vezető indexek mellett a régiós börzék is nagyon jól teljesítenek.
ápr. 10
9:51
Kiderült miért vonta vissza vámjait Trump (Piac és Profit)
Donald Trumpnak néhány hónap alatt sikerült lábon lőnie az amerikai gazdaságot. Az elszabadult hajóágyú intézkedési miatt az amerikai államkötvények piaca került válságba, amire még nem volt példa.
ápr. 10
9:51
Humanoid robot a társulatban – a világon először alakít szerepet egy robot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban! (Digital Hungary)
Túlzás nélkül színháztörténeti esemény helyszíne lesz a székesfehérvári Vörösmarty Színház, ahol először lép a világot jelentő deszkákra egy humanoid robot. Április 19-én mutatja be a teátrum Térey János A Nibelung lakópark című tetralógiáját Szikora János rendezésében. Amellett, hogy ez lesz a teljes mű ősbemutatója, a Huba névre keresztelt humano
ápr. 10
9:54
Tavaly sportlázban égtek az internetezők (Kreatív Online)
Azt nem tudjuk, az internetezők sokat is sportoltak-e, de az biztos, hogy többségük szinte csak sporttal foglalkozott az online térben. A leggyakrabban használt szókapcsolatnak pedig biztos lehetsz benne, hogy Szoboszlai Dominikhez is köze van…
ápr. 10
9:54
Újabb sasszé a vámháborúban (Adózóna)
Kilencven napig tíz százalékot fizet minden ország, amíg zajlanak az egyeztetések. Peking viszont 125 százalékot, amíg nem mutat tiszteletet – írja Donald Trump amerikai elnök legújabb, szerda esti döntéséről a hvg.hu.
ápr. 10
9:54
Több ezren keresik új munkahelyüket Buda szívében (HR Portál)
Tegnap indult, ma, azaz csütörtök 17 óráig tart a HVG tavaszi állásbörzéje, az ezzel párhuzamosan futó online börze pedig péntek este ér véget. Több mint 1000 állásajánlat és több ezer álláskereső egy új helyszínen, előadások, karrier-tanácsadás. Érződik az autóipar megtorpanása az álláskínálaton. Az első napon néztünk körül a karrierfórumon.
ápr. 10
9:54
Meglátszik a BÉT értékein Trump hátrálása: erre lehet számítani ma a tőzsdén (Pénzcentrum)
Jelentős emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön, a BUX 2301,94 pontos, 2,69 százalékos csökkenéssel, 83 392,57 ponton zárt szerdán.
ápr. 10
9:54
Virtuális pénz, valós jogkövetkezmények: A videojátékok és a fogyasztói jogok védelme (Márkamonitor)
A videójáték-ipar az elmúlt években az európai versenyfelügyeleti és fogyasztóvédelmi hatóságok figyelmének középpontjába került. Ennek okai elsősorban a játékfejlesztők által főleg a virtuális valutákkal kapcsolatban alkalmazott sötét mintázatok és egyéb tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, amelyek legfőképp a sérülékeny fogyasztónak minősülő
ápr. 10
9:54
Kémprogramok fenyegetik Tajvant és tibeti jogvédőket (Mínuszos)
Nyugati hírszerző ügynökségek kedden arra figyelmeztettek, hogy Peking biztonsági szolgálatai egyre nagyobb mértékben alkalmaznak rosszindulatú mobilalkalmazásokat tajvani függetlenségpárti aktivisták, tibeti jogvédők és más, a kínai kormány által ellenzett csoportok megfigyelésére. A napokban kiadott figyelmeztetés „növekvő fenyegetésként” írja le
ápr. 10
9:54
A magyar jelenlét tovább nőhet az űr- és dróniparban egy közel-keleti együttműködésnek hála (Növekedés)
A 4iG cégcsoport tagja, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG S&D) és az EDGE Group PJSC (EDGE) nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá űripari és drónipari területeken együttműködési lehetőségek beazonosítására - közölte a 4iG csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
ápr. 10
9:57
Magyarország megint kikapott Romániától (Privátbankár)
Az egy főre jutó tavaly GDP alakulását nézve Magyarországnak nincs oka az örömre. Egyrészt az uniós mezőny végébe tartozik, másrészt javulás sem látható. Miközben a régiós országokban igen.
ápr. 10
9:57
Egyre nehezebb emelni a lakbéreket, lassult a drágulás üteme márciusban (Üzletem)
Budapesten a kiadó lakóingatlanok háromnegyede 200 ezer forintnál drágább, de 350 ezer forintnál olcsóbb, az átlagos bérleti díj már minden megyeszékhelyen meghaladja a 100 ezer forintot – derül ki az ingatlan.com adataiból.
ápr. 10
10:00
Fellélegezhetnek a bankok: pozitívan reagált Nagy Márton minisztériuma a tömeges díjcsökkentésre (Portfolio)
A kormány üdvözli, hogy a kereskedelmi bankok önkéntes alapon vállalják díjaik csökkentését, mérsékelve a lakossági terheket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután letérdelt a kormány akarata előtt a bankszektor, és a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által meghatározott határidő előtt sorra érkeztek a bejelentések arról, hogy a pénzi
ápr. 10
10:00
Magasabb szintre emeli a játék- és a sportélményt az új csúcstévé (MMonline)
A kifejezetten gamerek és sportrajongók számára tervezett Hisense ULED MiniLED U7 PRO televízió a hagyományos LED-ekhez képest fényesebb, élesebb képet és részletgazdagabb megjelenítést biztosít, tökéletes feketékkel és lenyűgöző fényerővel.A Hisense új U7 PRO sorozata áprilistól elérhető Európában, 55, 65, 75, 85 és 100 colos méretekben, hogy mind
ápr. 10
10:02
Szárnyalnak az autóipari részvények (Portfolio)
A vámháborús fejleményeknek az európai autóipari szereplők is örülhetnek, ennek megfelelően nagy pluszokat láthatunk ebben a szektorban is.
ápr. 10
10:03
Adatalapú, szarvasmarha diagnosztikai döntéstámogató rendszert fejlesztettek Békés vármegyében (Magro)
A projekt célja egy olyan új monitoring rendszer kifejlesztése volt, amely az állat testhőmérsékletét, mozgási aktivitását és szívműködését méri egyetlen szenzortömbbel.
ápr. 10
10:03
100 millió forint egy panellakásért? Volt, aki kifizette (Haszon.hu)
30 százalékot drágultak a budapesti panellakások az idei első negyedévben. Már Békásmegyeren is 1,2 millió forintnál van a négyzetméterár. A Duna House-nál akadt vevő, aki egy háromszobás, felújított lakásért majdnem 100 millió forintot fizetett. Igaz, sok érdeklődő kiszállt ilyen árszinteken. Míg fővárosi panel vásárlására tavaly átlagosan
ápr. 10
10:03
Milyen trendek formálják a vörösbort a jövőben? (Agrárszektor)
Világszerte tapasztalható a vörösborok fogyasztásának visszaesése. Egy dologban az elemzők megegyeznek: az alacsony kategóriás tömeg-vörösborok szorultak vissza a legjobban. Nem véletlenül.
ápr. 10
10:04
Kijöttek a friss számok: ilyen volt a nemzetközi műkereskedelem tavalyi éve (Portfolio)
A nemzetközi műkereskedelem 2024-ben kisebb mértékben esett vissza, mint ahogy azt az aukciós forgalom már korábbról ismert számai alapján feltételezni lehetett – írja a műtárgy.com.
ápr. 10
10:06
Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat - itt a friss lista (HR Portál)
Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette.
ápr. 10
10:06
Újabb területen törné meg az Egyesült Államok fölényét az EU (Portfolio)
Németország és Franciaország hivatalosan is támogatásukról biztosították az úgynevezett "Eurostack" kezdeményezést, amely Európa technológiai szuverenitását kívánja erősíteni. A saját infrastruktúra kifejlesztésére tett lépések azt jelzik, hogy az európai vállalatok is egyre kevésbé bíznak az amerikai szolgáltatók fedhetetlenségében.
ápr. 10
10:09
400 ezren kapnak értesítést a NAV-tól (Piac és Profit)
Új időszámítás kezdődött a pótlékszámításban, senkinek nem kell már egy évet várnia, hogy kiderüljön, mennyi is a pótléktartozása, mivel a NAV az éves elszámolásról havi könyvelésre váltott, és azonnal jelez, amint a pótlékösszeg eléri az 5000 forintot. A napokban 88 ezer cég, valamint csaknem 300 ezer magánszemély és egyéni vállalkozó számíthat ér
ápr. 10
10:12
Ütni kezdték a forintot (Portfolio)
Hatalmas forinterősödést váltott ki szerda este az, hogy Donald Trump amerikai elnök 90 napra felfüggesztette a Kínán kívüli relációkra a nagyon komoly vámokat, de csütörtökön reggeltől újra esni kezdett a magyar fizetőeszköz. Ebben szerepe lehet annak, hogy túlzott lehetett a tegnap esti reakció, illetve annak is, hogy továbbra is megmaradtak a bi
ápr. 10
10:12
Jogerős ítélet: pont került a 90-es évek emblematikus leszámolási ügyének végére (Forbes)
Kisebb változtatásokkal, de helyben hagyták a Fenyő-gyilkosság szereplőinek elsőfokú ítéletét. Erre számíthat Gyárfás Tamás és Portik Tamás. Mi történt? Jogerős ítélet született: a 444 szerint a Fővárosi Ítélőtábla kisebb változtatásokkal, de helyben hagyta Gyárfás Tamás és Portik Tamás tavalyi elsőfokú ítéletét. Gyárfás mint felbújtó hét év börtön
ápr. 10
10:14
Kormányinfó: az állam kivizsgáltatja, hogy mesterségesen előállított vírusról van-e szó (Portfolio)
Csütörtökön reggel 9:30-kor kezdődik a Kormányinfó, amelyen a mai kormányülésen született döntéseket ismerteti Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Az eseményről a Portfolio szokás szerint élő hírfolyamban tudósít.
ápr. 10
10:15
400 ezren kapnak értesítést a NAV-tól (Piac és Profit)
Új időszámítás kezdődött a pótlékszámításban, senkinek nem kell már egy évet várnia, hogy kiderüljön, mennyi is a pótléktartozása, mivel a NAV az éves elszámolásról havi könyvelésre váltott, és azonnal jelez, amint a pótlékösszeg eléri az 5000 forintot. A napokban 88 ezer cég, valamint csaknem 300 ezer magánszemély és egyéni vállalkozó számíthat ér
ápr. 10
10:15
Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamást 7 év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen (Media1)
Csütörtök reggel jogerős ítéletet hirdetett a Fővárosi Ítélőtábla Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása ügyében.

Keresés