Túlzás nélkül színháztörténeti esemény helyszíne lesz a székesfehérvári Vörösmarty Színház, ahol először lép a világot jelentő deszkákra egy humanoid robot. Április 19-én mutatja be a teátrum Térey János A Nibelung lakópark című tetralógiáját Szikora János rendezésében. Amellett, hogy ez lesz a teljes mű ősbemutatója, a Huba névre keresztelt humano
A kínai e-kereskedelmi vállalatok drasztikus lépésekre készülnek Donald Trump elnök vámemeléseinek hatására, ami akár az amerikai piacról való kivonulásukhoz is vezethet - írja a Reuters.
Az utóbbi években – köszönhetően a támogatásoknak és a klímaváltozás okozta hosszan tartó vízhiányos időszakoknak –, olyan tájegységeken is előtérbe kerül a termelés öntözéses támogatása, ahol korábban, az öntözővíz csak felszín alatti rendelkezésre állása miatt, rendre elvetették az öntözéses gazdálkodás ötletét.
Donald Trump szerda esti vámbejelentésével azért még nem múltak el a bizonytalanságok és a kockázatok a piacokon: a tőzsdékkel együtt az arany is nagyot ralizott, csütörtök reggel pedig már történelmi csúcs közelében van az árfolyam.
Kína fogyasztói árai márciusban a második egymást követő hónapban csökkentek, miközben a gyártói defláció is súlyosbodott. A kiszámíthatatlan tempójú amerikai kereskedelmi háború miatt egyre halmozódnak az eladatlan exporttermékek, így még tovább csökkenhetnek a belső piaci árak.
Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző napi több mint egy százalékos erősödése után csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az európai prémium borpiac jelentős átalakulás előtt áll, mivel az Egyesült Államok vámintézkedései komoly csapást mérhetnek a szektorra. Andrejszki Richárd, a Chef Market tulajdonosa szerint Donald Trump gazdasági és külkereskedelmi stratégiája különösen érzékenyen érintheti a champagne és más prémium borok piacát.„Trump az európai prémium borok p
Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző napi több mint egy százalékos erősödése után csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Berobbant az újlakáspiaci kereslet Budapesten: a látványos növekedés már a múlt év utolsó negyedében megindult, az idén pedig még magasabb fokozatba kapcsolt, így 2025 első két hónapjában közel háromszor több új építésű otthon talált vevőre az egy esztendővel korábbihoz képest.
Ahogy azt ebben a cikkünkben mi is megírtuk Donald Trump amerikai elnök 90 napos szünetet rendelt el a legtöbb vámtétel alkalmazása terén, ami lehetőséget teremt a mélyrehatóbb kétoldalú tárgyalásokra - közölte csütörtökön Lin Csia-lung tajvani külügyminiszter.
Bár az ökológiai termelők száma megnégyszereződött és a termőterületek mérete is dinamikusan nőtt az utóbbi években, a legfrissebb adatok szerint a hazai élelmiszerek mindössze 0,8 százaléka származik ökológiai gazdaságból – hangzott el az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Ágazati Szakmai Napján.
Nyáron, amikor a hőmérséklet az ország számos pontján 40 °C fölött van, és mindeközben tücsök helyett a kabócákat hallgatjuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy immár a mediterrán éghajlat jellemzői határozzák meg mindennapjainkat, és ez a jövőben is így marad.
Megjelent a Bizottság (Eu) 2025/652 rendelete az 1333/2008/Ek európai parlamenti és tanácsi rendeletnek és a 231/2012/Eu bizottsági rendeletnek a Yarrowia lipolytica felhasználásával, fermentáció útján előállított szteviol-glikozidok felhasználása tekintetében történő módosításáról. A három különböző gyártási eljárással nyert, a sztéviából (E 960a)
Szándéknyilatkozatot írt alá a 4iG űripari leányvállalata és az egyesült arab emírségekbeli EDGE Group űripari és drónipari területeken együttműködési lehetőségekről.
Donald Trump amerikai elnök 90 napos szünetet rendelt el a legtöbb vámtétel alkalmazása terén, ami lehetőséget teremt a mélyrehatóbb kétoldalú tárgyalásokra - közölte csütörtökön Lin Csia-lung tajvani külügyminiszter.
Homlok Zsolt 2017-ben még azzal került címlapokra, hogy elvette Mészáros Lőrinc kisebbik lányát. Most azzal, hogy megadta magát, és hogy csődvédelmet kért.
Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző napi több mint egy százalékos erősödése után csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét óra után 403,07 forinton jegyezték az előző esti 403,00 forint után, a dollár jegyzése 367,12 forinton áll 367,31 forint után, a svájci franké pedig 430,
A Bank of England Pénzügyi Politikai Bizottsága figyelmeztet, hogy a fejlett mesterséges intelligencia alapú elemzések pénzügyi stabilitási kockázatokat rejthetnek, miközben a piaci szereplők világszerte milliárdokat fektetnek AI-fejlesztésekbe - számolt be a Finextra.
Amennyiben a feltételes szabadlábra bocsájtási kérvényét jóváhagyják, akár már néhány hónapon belül szabadlábra kerülhet a szlovák alvilág legismertebb egykori keresztapája, Mikulás Cernák.
Donald Trump amerikai elnök vámháborús, 90 napos tűzszünete egyelőre kedvező a forintnak: szerda este gyorsan erősödni kezdett a magyar deviza, de reggelre elfogyott a lendület. Csütörtökön megint az amerikai vezető nyilatkozatait figyeljük, valamint délután jönnek fontos, piacmozgató adatok az Egyesült Államok munkaerőpiacáról. A magyar gazdaság
A Google anyacége, az Alphabet megerősítette 75 milliárd dolláros adatközpont-fejlesztési terveit, amit annak ellenére is átvisznek, hogy az ilyen magas költségű befektetésekhez meglehetősen bizonytalan a vámháború által gerjesztett környezet. A cég nem akar lemaradni saját mesterséges intelligencia szolgáltatásával, ezért a vártnál is több pénzt f
Március 31-én jelentették be a 2025-ös Webby Awards döntőseit, és az „internet Oscarjaként” is emlegetett elismerésre idén a “Weboldal és mobiloldal – Tudomány” kategóriában a szakmai zsűri egy magyar honlapot is jelölt a legjobb öt esélyes közé. A Corvinus Egyetemen, a César Hidalgo vezette Kollektív Tanulás Központ által fejlesztett Rankless felü
A nagy sikerű decemberi indulás után ismét új digitális sorsjegyújdonság jelenik meg a Szerencsejáték Zrt kínálatában. A "Nagy nap" elnevezésű, modern animációs megoldásokat is tartalmazó e-sorsjegy 55 millió forintos főnyereménnyel várja a játékosokat. Az e-sorsjegyek megjelenése egy új korszakot jelent a szerencsejátékok történelmében, a nemzeti
A következő napokban változékony időre számíthatunk: egy hideg- és egy melegfront is átvonul fölöttünk, ami átmenetileg hűvösebb, csapadékosabb időt hoz. Péntektől azonban fokozatosan tavasziasabb, enyhébb légtömegek érkeznek, és a hét végére kellemes, napos idő is visszatér.
Bulgáriában súlyos fagykárok keletkeztek az ország középső részén virágzó gyümölcsösökben. A hidegbetörést havazás is kísérte, Szliven régió csonthéjas ültetvényeiben 100 százalékhoz közeli terméskiesést valószínűsítenek.
Tovább nőtt a 60 év feletti pedagógusok száma a hazai általános iskolákban, miközben a fiatal tanárok aránya tovább csökkent. A szakértők szerint a tanárhiány miatt a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása vált az oktatási rendszer egyik tartópillérévé.
Négy évad és ez egész estés játékfilm után Thundermanék ismét visszatérnek, hiszen a bajkeverőkből mindig megárt a sok, és a családi dinamikán is van mit csiszolni. A Thunderman család: Beépített küldetés egy vadonatúj sorozat, amely a Nickelodeon képernyőjén április 7-én indul el, és szállítja a csatorna kedvenc szuperhősfamíliájának újabb fejezet
Kína és az Európai Unió megerősítette elkötelezettségét egy többoldalú kereskedelmi rendszer fenntartása mellett, amelynek középpontjában a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) áll - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium.
A főváros II. kerületében 2020-ban elindított Margit-negyed program a Margit körútnak és környékének a városrehabilitációját tűzte ki célul. Az elmúlt alig öt évben a bérlők visszatértek a városrészbe, ahol számos fontos kulturális kezdeményezés is otthonra talált. Az önkormányzat május 15–18. között négynapos rendezvénysorozatot szervez.
A legfrissebb sajtóhírek ismét megerősítették, hogy Magyarország ipari termelése már a következő 12 hónapban megugorhat néhány újonnan megnyíló vagy bővülő nagyüzemnek köszönhetően, amelyeket még továbbiak követnek. Ennek rövid távon lehetnek pozitív következményei a gazdaság és a foglalkoztatás szempontjából, ugyanakkor kihívást jelent a 2030-as k
Március végén egy mosolygós fiatalember tűnt fel az RTL című műsorában. Ferencz Tamás egy 20 négyzetméteres belvárosi garzonlakásából indította el vállalkozását, és mindössze 4,5 év alatt országos sikerre tett szert termékeivel. Mára a Festede már piacvezető a számfestés világában!
1850 lóerő, 6,6 literes motor, 450 km/h-s végsebesség. Érkezik a dánok hiperautója, a Zenvo Aurora, amelynek 2 verziójából mindössze 50-50 darab készül majd. Ára átszámítva több mint egymilliárd forint lesz. A dán Zenvo új hiperautója, az Aurora minden eddigi elképzelést felülmúl majd, hiszen a világ legerősebb közúti használatra szánt V12-