Betegnek lenni szörnyű, gyerekként pedig még ijesztő is. De az biztos, hogy minden beteg gyerek számára örök emlék marad, amikor a kórházban nemcsak a szerettei, hanem a Piros Orr Bohócdoktorok valamelyike is mosolyt csal az arcára. Különleges munkájukat most olyan hírességek is támogatják, akik maguk is szembesültek már nagyon nehéz pillanatokkal,
Egyetlen hátizsákkal járta Indiát Puskás Zsolt, akinek felkutatását április 2-án kérte a magyar nagykövetség az indiai hatóságoktól. Március 29. óta semmilyen hír nem érkezett róla.
Április 15-én különleges kulturális estet tartanak a Vigadó nagytermében. Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából irodalmi és zenei műsorral idézik meg az író munkásságát. Az esten fellép a rákbetegségből felgyógyult színészlegenda, Reviczky Gábor is.
Kitört a Jennifer Lopez-láz Magyarországon is! A hét elején jelentették be, hogy a világsztár július 20-án – a pályafutása során először – koncertet ad Budapesten. Annak ellenére, hogy a legolcsóbb jegy 65 ezer forint, szerdán néhány óra alatt elkapkodták a belépők felét. A koncert főszervezője a Blikknek elárulta, már öt éve próbálják J.Lo-t hazán
Horváth Gréta igazi állatbarát, aki szinte minden lehetőséget megragad, hogy négylábúak között lehessen. Így örömmel vállalta a vidéki élet viszontagságait a TV2 Farm VIP című műsorában, ahol végül új barátokra is szert tett.
Horváth Éva felajánlotta a Baliról származó lábrögzítő keretét, amelyet motorbalesete után kapott egy ottani kórházban. Bár az influenszer maga is tudja, hogy bizarr az adomány, reméli, hogy egy gyereknek vagy egy idős embernek segítheti ezzel a felépülését.
ByeAlex nem érti, miért hiszi róla mindenki, hogy füvezik. Az énekestől egy csapat ismeretlen külföldi kért útba igazítást, de nem az Országházat keresték, hanem valami mást.
Másfél évtizede tervezik, de most végre valóra váltják. Egy kétszemélyes darabot visz színpadra Peller Anna és Peller Károly. Az alapsztori, hogy van egy író, aki nem futott még be, egy könyvesboltban dolgozik, illetve van egy színésznő, aki szintén nem csinált még karriert, ezért a testéből él.
Az Irigy Hónaljmirigy énekese, Sipos Tamás őszintén beszélt az életének eddig soha nem hallott részleteiről. Bevallotta, 50 fölött döbbent rá, hogy voltak olyan időszakok az életében, amiket haszontalanul töltött: például az italozással töltött perceket szívesen visszacsinálná, ha tehetné. Az is kiderült, hogy egyszer jogosítvány nélkül indult euró
Úgy tűnik, ezek a hónapok mérföldkövek Zséda életében. Azután, hogy tavaly év végén ünnepelte az ötvenedik születésnapját, egy újabb fontos esemény játszódott le az életében: a Blikk információi szerint ugyanis a kedvese, Moldvai Márk producer megkérte a kezét. Zséda nem az a típus, aki hatalmas lakodalommal kürtöli világgá a boldogságát, hiszen a
Panaszkodunk a villamoson, a buszon, az orvosi rendelőben, a boltban, a vasárnapi asztalnál, talán azt is mondhatjuk, hogy beivódott a kultúránkba, és egyfajta összekötő kapocsként szolgál embertársainkkal. De vajon lehet negatív hatása is hosszútávon?
Az úgynevezett szuperélelmiszerek az utóbbi időben egyre népszerűbbek - nem véletlenül. Ezt a címet ugyanis azok a finomságok érdemlik ki, amiket a táplálkozási szakértők szerint érdemes beépítenünk a mindennapi étrendünkbe, mert hemzsegnek a szervezetünk optimális egészségéhez szükséges tápanyagoktól. Ezek közé tartozik az aprócska chia mag is.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
85 éves korában meghalt az ausztrál countryzene úttörője, Lee Conway. Az imádott zenész, aki hazájának "Johnny Cash-e" volt, rövid betegség után hunyt el. A népszerű előadó öt évtizeden átívelő pályafutása során nemcsak a hazájában ért el sikereket, hanem nemzetközileg is: egyszer még II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg előtt is énekelt.
Bud Spencer filmjeinek egyik főszereplője, a hagymás bab gasztronómiai és filmtörténelmi szempontból is mérföldkőnek számít. Már konzervben is kapható az eredeti receptúra szerint készült eledel.
Egyre gyakrabban találkozhatunk a szupermarketek polcain egy új, izgalmas gyümölccsel, ami telis-tele van létfontosságú vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Bemutatjuk az arany kivit, ami nemcsak isteni finom, de de elképesztően egészséges is.
Papp Máté Bence őszintén vallott a testvérével közös táncegyüttes felbomlásáról. Elmondása szerint a bátyjával, Gergővel már nem is tartják a kapcsolatot, külön utakon járnak. Reméli azonban, hogy eljön majd az a nap, amikor félreteszik a büszkeségüket, és új fejezetet nyitnak a kapcsolatukban.
Egy konyhai trükk, ami elsőre semmiségnek tűnik, pedig valójában környezetet, időt és idegeket is kímélhet. Meg fogsz lepődni, milyen egyszerű a megoldás.
Az eredeti tervekkel ellentétben mégis találkozott szerdán Ferenc pápával III. Károly király és felesége, Kamilla. A brit királyi házaspár állami látogatáson tartózkodik Olaszországban, és a korábbi tervekben szerepelt, hogy külön állami látogatást tesznek a Vatikánban is, ahol ennek megfelelő protokolláris külsőségek között fogadta volna őket a ka
Egyre többen választják az önkiszolgáló kasszákat, ugyanakkor sokan továbbra is a hagyományos pénztáraknál érzik magukat kényelmesebben. Noha a pénztárosok többsége gyors és hatékony, bizony őket is ki lehet hozni a sodrukból. Hogy mivel, azt egy vicces videóban mutatták be: összegyűjtötték azokat a fizetési szokásokat, amelyek a leginkább idegesít
Gyárfás Tamást 7 év börtönbüntetésre, míg Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla. Az AcNews élőben tudósít az elmúlt évszázad legnagyobb volumenű gyilkossági ügyéről.
Az egyik legnagyobb vita a divatiparban talán a bőrről szól. Sokan a műbőrt választják állatvédelmi okoból, a valódi bőr viszont tartósabb, ezáltal kevesebbet veszünk belőle. A vegán bőr is opció, de erről még lenne mit kutatni. Ebben a cikkben csak a tényekről beszélünk, a többi a te döntésed.
A harmincas évek végén egy magyar település szinte a semmiből lett volna világváros: repülőtér, hajókikötő, villamosvonal – de közbeszólt a történelem.
Készülj fel egy felejthetetlen húsvéti élményre a budapesti Corinthia Hotelben, ahol április 20-án az Easter Brunch ételkülönlegességei várnak rád! Ínycsiklandó menüvel, barátságos légkörrel és élő zenével garantáltan élvezni fogod az ünnepet, akár a családod, akár a barátaid társaságában.
Új vörös szőnyeges fotók készültek az egyik legismertebb magyar modellről és férjéről, Palvin Barbara és Dylan Sprouse ismét maga volt a megtestesült elegancia. A modell és párja egy divateseményen jelentek meg, és nem véletlenül szegeződött rájuk minden szempár.
A közismert énekesnő évek óta egy párt alkot a Fricska Táncegyüttes korábbi tagjával, Papp Máté Bencével, aki friss interjújában azt sem rejtette véka alá, hogy teljesen kicserélődött, mióta románcuk szárba szökkent.
A Farm VIP legutóbbi kiesője nemcsak a párbajban bukott el, de a társai miatt is nehéz napokat élt meg. Petra szerint már mindenki ellene fordult a tanyán.
Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse az élő példa arra, hogy két ember a magánéletben, illetve a munkában is fantasztikus dolgokat képes elérni – mindezt pláne elképesztő stílusosan.
A Titanicról most közzétett, minden eddiginél részletesebb felvételek bebizonyították, hogy igazi hősként viselkedett a hajó első tisztje, William Murdoch - pedig 113 éven keresztül keltették rossz hírét.