A piaci körülmények kedvező lehetőséget teremtettek az építtetők és a felújítók számára ebben az évben, az építőanyagok és kivitelezői kapacitások elérhetősége, a kiaknázható támogatási források, a kedvezményes finanszírozási lehetőségek és a várható ártrendek alapján a piacon a legjobb pillanat most van az építkezésre, felújításra az Építési Válla
Nem a támogatói okiratok elbírálásának gyorsasága, hanem azok pontossága számít igazán, hiszen a hibás döntések komoly problémákat okozhatnának – ebben értettek egyet leginkább a felhívásokról szóló szekció résztvevői Kecskeméten, a Portfolio Agrárium 2025 konferencián. A kis csúszás ellenére így sem kell sokat várni: a szakminisztérium képviselője
„Számunkra az a fontos, hogy a nálunk dolgozók elköteleződjenek a hosszú távú fejlődés iránt. Bármilyen iparágról is beszélünk, folyamatos innováció zajlik a technológia és a termékek terén is. Mindezt egy belső motiváció kell hogy hajtsa” – fogalmazott Barabás Botond, a BMW debreceni gyárának képzési vezetője. Ez a cikk eredetileg az UNI in&out 20
Új csatornán teszi elérhetővé termékeit és szolgáltatásait a Yettel. A hazai mobilszolgáltatók közül elsőként már a Wolt alkalmazásán keresztül, a Yettel üzleteiből is rendelhető feltöltőkártyás mobiltelefon, feltöltőkártyás SIM-kártya és számos tartozék.
Ahogy az amerikai tőzsde gyengélkedik, a Magnificent Seven technológiai óriásai is jelentős veszteségeket szenvedtek el, lehúzva az S&P 500 indexet. A Tesla különösen nehéz helyzetbe került, részvényárfolyama közel 50 százalékot esett, részben Elon Musk ellentmondásos politikai szerepvállalása miatt. A befektetői bizalom megingott a magas kamat
Velkey György János, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint fontos szakmai diskurzus indult el a magyar egészségügy átalakítását illetően, de leszögezte: minden átalakításnak és változtatásnak nagyon fontos előfeltétele lenne, hogy a magyar állam nagyobb arányban fordítson egészségügyi célokra. A szakember lapunknak beszélt arról is, hogy jelenleg
Az Európai Űrügynökség a mai napon tette közzé a Euclid űrtávcső legfrissebb adatait, amelyek demonstrálják az űrtávcső páratlan potenciálját. A Euclid arra lett tervezve, hogy az univerzum legnagyobb és legpontosabb térképét készítse el a következő 5 év során.
Anatoly Yakovenko, a Solana Labs vezérigazgatója nyilvános bocsánatkérést tett közzé egy vitatott reklám miatt, amelyet sokan a nemi identitást és a transznemű közösség célzásával vádoltak. Yakovenko elismerte, hogy a reklám „rossz volt”, valamint ígéretet tett arra, hogy a Solana a jövőben elkerüli a kulturális vitákat. A reklám tartalma és a krit
Nyugdíjasként lefeleződhet a kereseted A férfiak átlagosan 15,5 százalékkal keresnek többet, mint a nők. Ha megszoktad, hogy magasabb fizetésed van, utána annál nagyobb csapásként érhet, hogy nyugdíjasként már nem a jól megszokott béredet fogod kapni. A nyugdíj helyettesítési ráta, azaz az utolsó havi fizetés és az első nyugdíj közti arány már je
Március 30-tól csütörtöki és vasárnapi napokon közvetlen repülőjáratot indít a máltai Universal Airlines a Debrecen-Lipcse útvonalon. A lipcsei BMW Group gyár és a debreceni üzem munkatársai között aktív munkakapcsolat épült ki az utóbbi években, mely a városok közvetlen összeköttetése révén még tovább fog mélyülni.
Januárban mi is beszámoltunk arról, hogy a Heti Betevő Egyesület ChatGPT-vel írt hirdetésben keres jótékony ügynökséget, hogy a következő kampányukat már ne kelljen az AI-ra bízni. Örömmel jelentjük, hogy az Off-beat kreatívügynökséggel egymásra találtak.
„Szerintem ma az egyik legfontosabb kompetencia a problémamegoldás, főleg, ha a nagyvállalatok kihívásaira gondolunk” – mondja Somogyi András, a Bosch csoport humán erőforrásért felelős alelnöke Magyarországon és az Adria régióban.
A Kínában 4 millió forint alatti összegért kapható BYD Seagull továbbfejlesztett változata, a Dolphin Surf idén debütál az Egyesült Királyságban, és várhatóan 20 000 font, azaz kb. 9,5 millió forint alatti áron lesz elérhető. A modell 30 kWh vagy 38 kWh akkumulátorcsomaggal, 305 és 405 kilométeres hatótávval kínál választási lehetőséget, és választ
„Szerintem ma az egyik legfontosabb kompetencia a problémamegoldás, főleg, ha a nagyvállalatok kihívásaira gondolunk” – mondja Somogyi András, a Bosch csoport humán erőforrásért felelős alelnöke Magyarországon és az Adria régióban. Ez a cikk eredetileg az UNI in&out 2025-ös számában jelent meg. Mit gondol a Z és az alfa generációról? Az alfa tagjai
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) több budapesti kínai étterem hatósági ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai szabálytalanságokat tárt fel, amelyek miatt elrendelte a vendéglátó egységek azonnali bezárását. Az utóellenőrzés tapasztalatai alapján több étterem is teljesítette jogszabályi kötelezettségét, í
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Hungexpo Zrt. partnerségével szakmai konferenciát rendez a Construma Nemzetközi építőipari szakkiállítás nyitó napján.
2025. április 1-jétől a módosított hulladékgazdálkodási bírságról szóló kormányrendelet (271/2001. (Xii. 21.) Korm. rendelet) már tartalmazza az Epr kötelezettségek elmulasztását vagy nem megfelelő teljesítését sújtó bírságtételek mértékét és kiszabásának módját.
Idén januárban és februárban megközelítőleg 155.000 gépjármű cserélt tulajdonost az egyik hazai portál adatai szerint, ami 4,2%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Jól mutatja a felhasználók aktivitását, hogy a vizsgált két hónapban közel 200.000 új hirdetés került fel az oldalra. A magyar piac egészét hirdetésszámban és meg
A Vodafone Spanyolország az Ericssonnal közösen telepít önálló 5G Core hálózatot a lakossági ügyfeleik részére. A Vodafone Spanyolország az Ericssont választotta fő technológiai partnerként a lakossági ügyfelek számára biztosított 5G Core önálló hálózatának kiépítéséhez. A megállapodás lehetővé teszi a Vodafone számára, hogy teljesen független 5G m
Az RTL társkereső realityje már a nyolcadik évaddal jelentkezik 2025-ben. Hamarosan pedig bemutatkoznak a párra váró gazdák. Április 5-én, szombat este 21:10-től az RTL-en 3 nő és 5 férfi mutatkozik be, akik szeretnék a mindennapjaikat megosztani egy olyan társsal, akihez közel áll a vidéki élet romantikus miliője. A Házasodna a gazda első epizódjá
Alacsony maradt az új munkanélküli segélykérelmek száma, viszont a Philadelphia Fed feldolgozóipari indexe nagyon romlott. Ez az index is megerősíti a romló növekedési kilátásokat és az emelkedő árnyomást, amit a vámok hatása okoz. Összességében a bejövő adatok megegyeznek az eddigi nagyképpel.
Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány
Ismét tárgyaltak a Nemzetgazdasági Minisztérium és a kiskereskedelmi láncok képviselői az árrésstopról, lapunk úgy tudja, hogy több fontos kérdés is terítékre került.
Mit lehet erről tudni? Az Európai Bizottság vizsgálata a BYD-üzem külföldi támogatásáról még kezdeti szakaszban tart, így azt sem lehet tudni, mikorra zárul le. A Reuters az ügyben megkereste a BYD-t és az Európai Bizottságot, de egyik sem reagált, írja a forbes.hu.
Tavaly ősszel kiderült, hogy a Tiborczhoz tartozó Waberer's fejleszt logisztikai bázist a Magyar Postának. A cég viszont azt írta a Telexnek, hogy Ecseren két különböző projektet valósít meg.
Mivel a decemberi és januári csapadékmennyiség alig érte el a harmincéves átlag felét, a talaj mélyebb rétegeiben 50–70 centiméter között már több mint 80 milliméter víz hiányzik, ami másfél havi csapadéknak felel meg. Az ilyen kiszáradt talajokon kulcsfontosságú kérdés a vízmegtartás és még nagyobb jelentőséget kap minden olyan gazdálkodói lépés,
Az idén januárban bevezetett munkáshitelt a diplomával nem rendelkező, felsőoktatási tanulmányt nem folytató fiatalok vehetik igénybe, a kormány szándéka szerint ezzel támogatva a pályakezdésüket. Megvannak az első adatok arról, hogy mire költik a legfeljebb 4 millió forint kamatmentes kölcsönt a fiatalok. A statisztika cáfolja azt a korábbi véleke
Csütörtöki videójában a nemzetgazdasági miniszter új állampapír-adatokat ismertetett. Elmondása szerint a PMÁP-ok visszaváltási aránya mostanáig 35%-ra tehető, de a befektetők a kivett pénzt ismét állampapírba fektetik, valamint a kézhez kapott kamatok kétharmadából is újabb állampapírokat vásárolnak.
Hálózati energiatárolókat telepített Törökszentmiklóson a PANNON Green Power TSL1. Kft. 668,25 millió forint európai uniós támogatás segítségével - közölte a cég közleményben az MTI-vel.
A Portfolio Agrárium 2025 Konferencián, Kecskeméten megtartott kerekasztal-beszélgetés során egyértelműen kirajzolódott, hogy az állattenyésztés komoly kihívásokkal néz szembe Magyarországon. A madárinfluenza és a ragadós száj- és körömfájás további nehézségeket okozhat, miközben a sertéságazat jelentős nyomás alatt van. A takarmányhelyzet stabil,