Nagy Márton bejelentette, hogy idén ősszel létrejön Magyarországon a turisztikai szektort kiszolgálni hivatott speciális bank. Cikkünkben körüljárjuk, mit lehet már tudni a létrehozandó új bankról, lehet-e haszna a turisztikai és a bankszektor szempontjából, és hogyan vélekednek az elképzelésről a turisztikai szektor egyes érintettjei.
Az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi Cxliii. törvény a mezőgazdaság jövője szempontjából kiemelten fontos nemzedékváltás elősegítésére jött létre. A törvény célja, hogy egyszerűsítse a gazdaságok átadását, lehetővé téve, hogy a gazdasághoz tartozó összes elem – földterület, egyéb ingatlanok, ingó dolgok, vagyoni értékű jogok és társasági r
Idén év eleje óta 139 milliárd forinttal több pénzt fektetett állampapírokba a lakosság, mint amennyit kivett belőlük - derül ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-bejegyzéséből. Ez azt jelenti, hogy a magas kamatok eltűnése ellenére sincs szó nettó tőkekiáramlásról az állampapírokból az első kamatfizetések utáni időszakban.
Az otthonunkat díszítő szobanövények szépítő erővel hatnak, és frissességet, harmóniát is hoznak a mindennapokba. Azonban manapság már sokkal többet „tudhat” egy kaspó, minthogy egyszerű növénytartó edényként funkcionál.
Február 19-től elérhető a Disney+ felületén a Pixar Animation Studios legelső saját gyártású sorozata. A „Nyerni vagy Veszíteni” (Win or Lose) nyolc teljesen különböző karakter – a bizonytalan gyerekek, az őket túlságosan féltő szüleik, és egy szerelmes bíró – szemszögéből mutatja be, hogy zajlik a felkészülés hete a bajnoki softball meccs előtt, m
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, a
Az Earth Automations által kifejlesztett Dood nevű mezőgazdasági robottraktor jó példája a technológiai innováció és a praktikus mezőgazdasági megoldások ötvözésének
A felújított és a felújítandó ingatlanok közötti árkülönbséget mérte fel az ingatlanközvetítő cég. A budapesti garzonoknál hatalmas az árkülönbség. Az átlagos négyzetméterárakat tekintve a felújított lakásokat januárban 32 százalékkal drágábban kínálták eladásra, mint a felújítandókat. A felújított házak négyzetméterára pedig 44 százalékkal
A magyar egészségügy helyzete már nem fenntartható Kóka János volt gazdasági és pénzügyminiszter, jelenleg magánegészségügyi befektető és üzletember vitairata szerint, melyben egy olyan 10 pontból álló programra tesz javaslatot, amely véleménye szerint új pályára állíthatja a rendszert, és a költségvetés túlterhelése nélkül, 10 év alatt 10 ezer mil
Az Európai Bizottság pénteken nyilvános konzultációt indított az állami támogatásokra vonatkozó végrehajtási rendelet és annak legjobb gyakorlatainak gyűjteményének módosításáról. Az új szabályok célja, hogy a nyilvánosság számára lehetőséget biztosítsanak bizonyos állami támogatási döntések környezetvédelmi jogi felülvizsgálatának kezdeményezésére
Az elmúlt hetekben közelített egymáshoz a toxinos és a jó minőségű kukorica ára, főként azért, mert a fertőzött áru drágult – értesült a Világgazdaság. Van magyarországi cég, amelyik vásárol bizonyos határérték alatt olyan terményből, amelyben ott a toxin, de lengyel és olasz vevők is megjelentek a piacon. Megélénkült a toxinos kukorica kereslete é
Az egyetemi jelentkezések határidejéhez közeledve a Profession.hu idén is elkészítette elemzését a munkaerőpiacon látható, felsőfokú végzettséggel rendelkező munkakeresőket érintő trendekről. Bár bizonyos területeken fontosabbá vált a jelölt hozzáállása a meglévő tanulmányoknál, de diplomával több lehetőség várja a munkakeresőket.
Az Európai Bizottság terve szerint az árak mellett olyan egyéb elbírálási szempontoknak is meg kell majd felelniük a megújulóenergia-aukciók ajánlattevőinek, mint a kiberbiztonságra, a technológia gyártásának karbonlábnyomára vagy a túlzott importfüggőség elkerülésére vonatkozó követelmények. A cél úgy elősegíteni a tiszta technológiák terjedését,
A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti Emea régiós kutatás-fejlesztési központjába. Az új szimulátor, amelyben a tesztpilóta valós időben, aktívan irányítja az autót, kiegészíti a vállalat virtuális gumiabroncs-fejlesztési technológiáját (Vtd) és egy újabb lépést jelent a teljesen digitális
Alapjaiban rendítette meg az eddigi hierarchiát a mesterségesintelligencia-iparágban a DeepSeek megjelenése, megzuhantak az amerikai tech óriások részvényei is. Valóban átrajzolhatja a kínai AI a piaci trendeket? Hogyan profitálhat a befektető a nagy mozgásokból? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt a Portfolio-nak Tombácz Dóra Katalin, az O
A burgonya egy jól ismert és közkedvelt növény, nemcsak a mezőgazdaságban, de a hobbikertészek körében és a konyhában is népszerű. Magyarországon az ára 50 év alatt százszorosára nőtt, 2024-ben azonban csökkent.
A Bitcoin felezés (halving) az egyik legjelentősebb esemény a kriptovaluták világában. Négyévente kerül sor rá, és közvetlen hatással van a Bitcoin kínálatára és a bányászok jutalmazására. De mégis mi történik ilyenkor, és miért olyan lényeges ez a piac számára? Mi az a Bitcoin felezés? A Bitcoin hálózatába épített szabály szerint minden 210 000 bl
A Bitcoin felezés (halving) az egyik legjelentősebb esemény a kriptovaluták világában. Négyévente kerül sor rá, és közvetlen hatással van a Bitcoin kínálatára és a bányászok jutalmazására. De mégis mi történik ilyenkor, és miért olyan lényeges ez a piac számára? Mi az a Bitcoin felezés? A Bitcoin hálózatába épített szabály szerint minden 210 000 bl
Nem egyértelműen kommunikálta a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától érvényesített inflációkövető díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket a DIGI – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás olyan módon alakította ki kereskedelmi gyakorlatát, hogy a várható fogyasztói értelmezést figyelmen kív
A magyar napelempiac robbanásszerű fejlődése ellenére a vállalati szektor számos kihívással szembesül. A hazai és nemzetközi energiaárak drasztikus ingadozása, a rohamos technológiai és digitalizációs fejlődés, az extrém időjárási körülmények, valamint a szabályozási környezet folyamatos változásai egyaránt hatással vannak a szektor versenyképesség
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálja, hogy a francia Atos informatikai vállalat moszkvai irodája milyen szerepet játszott az Európai Unió új be- és kilépési rendszerének (EES) szoftverbeszerzésében.
A Prémium Magyar Állampapír (Pmáp) befektetők döntéshelyzet elé kerültek, illetve kerülnek ezekben a hónapokban, mivel a megtakarításaik kamatozása rekord magasságból rekord mélységbe vált. Azok számára, akik a devizaárfolyamok stagnálásában, netán emelkedésében bíznak, a devizabetét is előnyös lehet diverzifikálásra – írja a BiztosDöntés.hu.
Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes appját. A tavaly a digitálisan élenjáró bankoknak adott Digital Innovator UX 2024 díjat elnyerő mobilbanki alkalmazásban havonta kétmillió utalást végeznek a felhasználók, akik saját értékeléseik szerint is szeretik, szívesen használják az applikációt. A mobilbank népszerűsé
A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni – közölte az Aldi Utazás platform a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján.
Az IKEA és a Breeze társkereső applikáció összefogott, hogy az alvási preferenciák alapján válogasson össze párokat. Valentin-napon találkoznak először az áruházban, ahol elköltik a húsgombócos vacsorájukat.
Várnál rosszabb foglalkoztatottságbővülés, gyorsuló bérdinamikával párosulva. Ez pont az a kombináció, amit az amerikai jegybank nem szeretne látni. Nagy baj nincs, de a sok jó adat után meglepetés a lassuló foglalkoztatottság bővülés.
Az Európai Bizottság közös vakcinabeszerzésre írt alá keretszerződést a Moderna gyógyszercéggel az mRNS Covid-19 vakcina megvásárlására. Ám Magyarország – ahogy tavalyelőtt és tavaly is – nem vesz részt a közös vakcinabeszerzésben.
Vártnál rosszabb foglalkoztatottság bővülés, gyorsuló bérdinamikával párosulva. Ez pont az a kombináció, amit az amerikai jegybank nem szeretne látni. Nagy baj nincs, de a sok jó adat után meglepetés a lassuló foglalkoztatottság bővülés.
A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni - közölte az Aldi Utazás platform a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján.