Az S&P 500 és a Nasdaq csütörtökön jelentősen csökkent, mivel az Nvidia negyedéves jelentése nem tudta újraéleszteni a Wall Street AI-rallyját, miközben a befektetők a hűlő amerikai gazdaságra utaló adatokra összpontosítottak.
Az 1938 és 1963 közötti időszak politikai üldözöttjei "erkölcsi elégtételének kifejezéseképpen" a kormány 10 százalék nyugdíjemelésről döntött, az erről szóló 28/2025. kormányrendelet a Magyar Közlöny február 27-e csütörtök este megjelent 2025. évi 19. számában olvasható.
Limitált szériás új Bentaygát készített a luxusautó-gyártó. Patinás Mulliner fényezéssel készülnek. Hivatalos nevén a Bentley Bentayga Atelier Edition két verzióban vásárolható meg: az egyik egy 550 lóerős 4 literes biturbó V8-as, illetve egy 462 lóerős 3 literes turbós V6-os plug-in hibrid - írja a HVG. Patinás fényezés, különleges h
Az előzetes adatok szerint 2025 januárjában 6367 gyermek született, és 12 855 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 4,5, a házasságkötéseké 4,2 százalékkal mérséklődött, a halálozásoké 6,5 százalékkal nőtt.
398 milliárd forintra növelte árbevételét az AutoWallis, miközben Ebitda-ja 20,2 milliárd forintra bővült 2024-ben. Az értékesítés motorja a kiskereskedelem volt, míg a csoport összesített teljesítményére, az értékesítési árrésre kedvezőtlenül hatottak az idén hatályba lépő EU-s emissziós szabályok miatt a múlt évben értékesített akciós készletek.
Közel 5 hónapja nem született telitalálatos szelvény Magyarország legismertebb számsorsjátékán. Ezen a héten közel 4 milliárd forint várja az Ötöslottó játékosait. Ekkora összegből a világ 10 legdrágább autója közül egyet megvásárolhatna a szerencsés nyertes, igaz, akkor nem sok maradna másra. 133 napja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, így m
A világ egyik legismertebb olajtársasága leépíti összes dolgozójának 15-20 százalékát. A kirúgásokat nem azonnali hatállyal, hanem fokozatosan, szűk két év alatt hajtják végre. A második legnagyobb amerikai olajtársaság 2026 végéig
Az Európai Unió határozottan reagált Donald Trump legújabb vámfenyegetéseire, és készen áll bevetni legerősebb kereskedelmi fegyverét, az Anti-Coercion Instrumentet (ACI). A volt amerikai elnök kijelentései és a 25%-os vámok kilátásba helyezése újabb konfliktust vetítenek előre az Egyesült Államok és az EU között. Miközben Brüsszel válaszlépéseken
A Citigroup súlyos technikai hibát vétett: egy 280 dolláros utalás helyett 81 000 milliárd dollárt írt jóvá egy ügyfél számláján - írta meg a Financial Times.
Tüzes ajtókon átszaladó kaszkadőr hű társa volt a HONOR Magic7 Lite, az eredmény pedig egy új világrekord – és a világ első kaszkadőrök által elismert telefonja.A HONOR beizzította lehetőségeit, és a vezető európai kaszkadőriskolával, a Campus Univers Cascades-szel (CUC) együttműködve hivatalosan is megszerezte a GUINNESS VILÁGREKORD címét a „legtö
Nagyon intenzív pályázati időszakban van a hazai agrárium, hiszen a tavaly meghirdetettekkel és az idén megjelenőkkel összesen, 73 kiírás segíti a gazdálkodókat - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Dél-Balaton Zrt. és Délnyugat-Balatoni Gazdakör 2025-ös Ii. szakmai rendezvényén, B
Patrick Harker, a philadelphiai Federal Reserve Bank elnöke szerint a jegybanknak hagynia kell, hogy a jelenlegi monetáris politika tovább csökkentse az inflációt, és ezért egyelőre nem szükséges a kamatlábak változtatása. Harker úgy véli, hogy a kamatszint elég szigorú ahhoz, hogy hosszú távon fékezze az inflációt anélkül, hogy negatívan befolyáso
A Stripe és befektetői részvény-visszavásárlást hajtanak végre a jelenlegi és korábbi alkalmazottak likviditásának biztosítása érdekében, miközben a fintech vállalat fizetési forgalma jelentősen nőtt az elmúlt évben - írta a Finextra.
Idén a mai nap az utolsó lehetőség azoknak a vállalkozóknak, akik az új szabályok szerint alanyi adómentességre szeretnének áttérni. Az alanyi mentesség értékhatára 2025. január 1-jétől visszamenőlegesen 18 millió forintra emelkedett. Azok a vállalkozások, amelyek eddig még nem tettek nyilatkozatot, ma éjfélig legegyszerűbben az Online Nyomtatványk
A közös védelmi politika erősítéséről, Ukrajna biztonsági garanciáiról és az Oroszországgal való béketárgyalások lehetséges kereteiről egyeztetnek majd az Európai Unió vezetői a március 6-i csúcstalálkozón a tanács előzetes programterve alapján. Lengyelország különösen aktív szerepet vállal a folyamatban, miközben az uniós vezetők a védelmi kiadáso
Az elemzők által várttól egy hajszállal elmaradó, 609 millió eurós negyedéves és 3,125 milliárd eurós éves nyereséggel zárta 2024-et az Erste Group. A magyar operáció nyeresége megelőzte a szlovákét, ezzel a negyedik helyre jött fel. Negyedévről negyedévre magasabb fokozatra kapcsol a hitelezés, így az év egészében már 4,9%-kal bővült az osztrák ba
Közel öt hónapja nem született telitalálatos szelvény Magyarország legismertebb számsorsjátékán. Ezen a héten közel négymilliárd forint várja az ötös lottó játékosait.
Januárban 903 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a decemberihez képest az export kiigazított volumene 0,4 százalékkal bővült, az importé gyakorlatilag nem változott.
A megelőző napok masszív esése után korrigáltak az amerikai kötvényhozamok, a tízéves 3 bázisponttal emelkedve megközelítette a 4,3%-os szintet, noha a konjunktúra szempontjából elég vegyes képet mutattak a tegnapi makrogazdasági adatok, mert a tartós cikkek megrendelései felülmúlták a vártat, a negyedik negyedéves GDP adat második olvasata megegye
2024-ben a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 454,4 milliárd forintot, a kártyatulajdonosok pedig összesen 432 milliárd forintot használtak fel a kártyáikról. Idén januárban a feltöltések összértéke meghaladta a 16 milliárd forintot, ami 2024 azonos időszakában feltöltött összegnél közel 36%-kal volt több - közölte az NGM.
A felhőzet- és csapadékzóna kelet felé elhagyja az országot, legkésőbb a déli órákra Szabolcsban is eláll az eső. Az éjszaka képződött ködfoltok délelőtt megszűnnek, a legtöbb helyen kisüt a nap. A Tiszántúlon néhol maradhatnak tartósabban felhős tájak. A ködös tájakon szitálás, esetleg néhol ónos szitálás előfordulhat.
Közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését a Duna House, a friss számok ismeretében elmondható, hogy a csoport a fontosabb sorokon felülteljesítette a menedzsment 2024-re kitűzött várakozásait. Az indoklás szerint a túlteljesítés a rekordmagas volumenek és a legtöbb szegmensben elért kimagasló teljesítménynek, valamint az Olaszországban erőtelj
Az orosz-ukrán béketárgyalások új fordulatot vettek, miután Donald Trump amerikai elnök csütörtökön tájékoztatta Keir Starmer brit miniszterelnököt az előrelépésekről. Az Egyesült Államok aktív közvetítőként vesz részt az egyeztetésekben, és mindkét féllel eredményes tárgyalásokat folytatott. A fejlemények új reményt hozhatnak a háború lezárására.
Egyre másra kedvezőtlen híreket hallani az európai autóiparról, csökkenő eladásokról, a globális pozíciók gyengüléséről és akár eddig elképzelhetetlen gyárbezárásokról szólnak a hírek. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy az autóipari vérkeringésbe mélyen beágyazott hazai szereplők nyertesen tudnak-e kikerülni a kedvezőtlen folyamatokból. A partnerka
Januárban 903 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a decemberihez képest az export kiigazított volumene 0,4 százalékkal bővült, az importé gyakorlatilag nem változott.
Februártól új koncepcióra építi márkakommunikációját a Príma bolthálózat. Ennek lényege, hogy az élelmiszerláncoknál jól bevált receptismertető főzős műsor műfaját a podcastekből ismert feltáró beszélgetésekkel fűszerezi. Azaz itt nem az étel a főszereplő, hanem az aktuális vendég és a házigazda interakciója, ami persze így is közös evéssel zárul.
Nagy külkereskedelmi többlettel indult az év: januárban a kivitel 903 millió euróval haladta meg a behozatalt. A nagy kép továbbra sem változott: a magyar gazdaság áruforgalmi folyamatait az import és az export gyengélkedése határozza meg.
Izgalmas és élményszerű ismeretterjesztő programokkal várnak mindenkit az Fővárosi Állat- és Növénykertben szombaton, ahol az állatkert több partnerszervezete is részt vesz, a WWF Magyarországtól a Madártani Egyesületen át a Jane Goodall Intézetig.
Egy hónap alatt 0,4 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbit pedig 9,1 százalékkal haladta meg az ipari termelői árak átlagos szintje 2025. januárban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Jankó Bálint és Nyáry Krisztián a kilencvenes évek közepe óta ismerik egymást, amióta együtt dolgoztak a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályán. Azóta mindkettőjük pályája más irányt vett, de a kommunikáció továbbra is munkájuk része: Bálint PR-szakemberként az ügynökségi, Krisztián pedig a Líra Csoport kreatívigazgatójaként a megbízói oldalról lát
Az ipari termelői árak januárban az egy évvel korábbiakat 9,1, az előző havit 0,4 százalékkal múlták felül – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Új cég, új főnök, új csapattagok, új irányelvek és eljárások - természetes, hogy munkahelyváltás esetén meg kell birkózni azzal, hogy "újak" vagyunk. Fontos hangsúlyozni, hogy a sikeres beilleszkedési folyamat (onboarding) nemcsak a szervezetek, vezetők és mentorok felelőssége, hanem az új munkavállalónak is van benne szerepe - erről ír Sharlyn Lau
Megjelent a csütörtök esti Magyar Közlönyben egy kormányrendelet, amely lényeges pontokon írja át a megújuló energiatermelők, köztük döntő részben az ipari méretű naperőművek, villamosenergia hálózati betáplálási és elszámolási részletszabályait. Ezek a kötelező átvételi tarifarendszer pénzügyileg fenntarthatóbb kereteit célozzák azért, hogy az ipa