Orbán Viktor kebelbarátjának, Mészáros Lőrincnek 10 évvel ezelőtt „csak” 7 milliárd forintos vagyona volt. Most 1.240 milliárd forint, vagyis 10 év alatt közel 180-szorosára nőtt a gazdagsága, amit tisztességes úton aligha lehet elérni.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy még hétfőn 25 százalékos vámot kíván bevezetni az importált acélra és alumíniumra. Az Európai Bizottság egyelőre nem kapott semmilyen hivatalos értesítést az uniós termékeket érintő amerikai vámok kivetéséről, és hétfői közleménye szerint nem fog reagálni "általános bejelentésekre részletek vagy írásos
Szigetvári József februártól Venture Partner pozícióban csatlakozik az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners kockázati- és magántőke alapkezelőhöz, ahol évtizedes tapasztalatával, szekértői szerepben támogatja a PortfoLion jelenlegi és jövőbeli portfóliócégeinek növekedését és nemzetközi terjeszkedését.
A magyar fejlesztésű toxinvizsgáló berendezés roncsolásmentes vizsgálatot tesz lehetővé. A toxinanalízis eredményeinek segítségével pedig könnyebb lesz kiválasztani a lehető legjobb növényvédelmi eljárást is.
A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.
Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal az eMAG webáruház üzemeltetőivel szemben. Az e-kereskedelmi cég a 2021-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás eredményeként mintegy 4 milliárd forint értékű intézkedéscsomagot vállalt, benne egy 3 milliárd forintos, a hazai vállalkozásokat támogató programmal A GVH utóvizsgálata ez utóbbi értékelésé
Az idei évtől öt Xtendes cég kijelölt tanácsadója lesz a Whiteless Rock Tanácsadó Zrt., amelynek alapítói az egykori brókercég, a Random Capital tulajdonosai és vezetői közül kerülnek ki. A Whiteless ugyanakkor nemcsak tőkebevonással kapcsolatos tanácsadói tevékenységet végez, a cégcsoport egyik leányvállalatánál olyan speciális fintech platform fe
Az online platformok legfontosabb szülői felügyeleti beállításain vezeti végig a gondviselőket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új videósorozata. A biztonságos internet napjára készült kisfilmek a tudatos internethasználat alapjaira is felhívják a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a technikai védelem mellett a legnagyobb biztonságot a szül
Az enyhe télnek köszönhetően, jó egy hónappal előbb kibújtak az első medvehagyma-levelek, így lassan elindulhat a szezon! Az illatos növény a tavasz egyik első hírnöke, de fontos figyelni, hogy hol és hogyan szedjük, mert a szabályok megszegése akár brutális bírsággal is járhat! Íme, a legismertebb hazai medvehagyma lelőhelyek és egyéb tudnivalók!
A globális trendekkel összhangban teljesítenek a legnagyobb magyarországi vállalatok a fenntarthatósági jelentéstétel területén. 2024-ben több mint háromnegyedük tett közzé ilyen beszámolót – derül ki a Kpmg elemzéséből.
Stabilan kezdte a hetet a forint, az euróval szemben 405-406 között ingadozott reggel az árfolyam. Délelőtt azonban erősödésnek indult a hazai deviza, délutánra pedig 3 hónapos csúcsra ért.
„Nincsen annál környezetbarátabb megoldás a szárazföldi szállításban, mint hogy a vasútra tereljük a volumeneket” – emelte ki a vele készített interjúban Raisz Csaba, a Rail Cargo Hungaria pénzügyi vezérigazgatója.
Január utolsó hetében 15 új pertussis megbetegedést regisztráltak az országban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése szerint. Ezzel az egész évben a szamárköhögéses megbetegedések száma elérte a 69 főt.
Az OTP Bank Nyrt. a mai napon 100 százalékos árfolyamon visszahívja a 2006-ban euróban kibocsátott, változó kamatozású OTP Perpetual (örökjáradék) vállalati kötvényének teljes piacon lévő mennyiségét – jelentette be a bankcsoport idén január 16-án. A hazai befektetők körében igen kedvelt eszközben összesen 247,7 millió eurót, azaz mintegy 100 milli
„Nincsen annál környezetbarátabb megoldás a szárazföldi szállításban, mint hogy a vasútra tereljük a volumeneket” – emelte ki a vele készített interjúban Raisz Csaba, a Rail Cargo Hungaria pénzügyi vezérigazgatója.
Budakalászon nyitotta meg legújabb, immár 59. magyarországi éttermét a Burger King. Az Omszk park szomszédságában található egység azért különleges, mert elsőként kapta meg Magyarországon Drive étteremként a teljesen megújult „Pavilion” dizájnt, amely a letisztult és modern külső megjelenést helyi anyagok felhasználásával biztosítja. Egyaránt várjá
Hétfő délelőtt hekkerek átvették az irányítást az M1 Híradó YouTube-csatornája felett, amelyen a Ripple blokklánc-technológiai vállalat logója és vezérigazgatója, Brad Garlinghouse képe jelent meg – írja a 444. A támadás pontos háttere egyelőre nem ismert, de az utolsó eredeti közmédia-videó hétfő reggel került fel az oldalra, így valószínűsíthetőe
Mobilalkalmazásban is elérhetővé tette csütörtökön a mesterséges intelligenciára szakosodott francia startup, a MistralAI a ChatGPT európai riválisaként számon tartott új virtuális asszisztens programját.
Múlt héten felröppent a hír, hogy barnamedve támadt vadászokra Ózd térségében. A nemzeti park illetékesei végre megszólaltak: elmondták, találtak-e medvére utaló nyomokat, és mennyire kell aggódniuk az Ózd környékén élőknek.
A megújuló energiák alkalmazása mellett az energiatárolás fejlesztésének is stratégiai jelentősége van a fenntartható jövő építésében – hangsúlyozza a Trustify Befektetési Alapkezelő szakértője. A világ energiatárolási kapacitásainak fejlesztése a fenntarthatósági projektek megtérülése szempontjából is kulcskérdés.
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme, illetve az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági és nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet, és benne a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés összege. Az igazolásoka
Kínában tavaly egyötödével kevesebb ember kötött házasságot az előző évhez képest - derült ki a polgári ügyek minisztériuma által közzétett adatokból hétfőn. A romló trend mögött az áll, hogy a 2023-ban rekordmagas ifjúsági munkanélküliség alakult ki, miközben az ingatlanszektor válsága is sújtja az országot, valamint a magas gyermekgondozási és ok
Három áramszolgáltató a pontatlan, vagy hiányos adatszolgáltatás miatt összesen 12,75 millió forint bírságot kapott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH), egy földgázelosztó figyelmeztetésben részesült – jelezte hétfői közleményében a MEKH.
A globális trendekkel összhangban teljesítenek a vezető magyarországi vállalatok a fenntarthatósági jelentéstétel területén. 2024-ben több mint háromnegyedük tett közzé ilyen beszámolót. Ez megfelel a világátlagnak, ha pedig a karbonkibocsátási célok közzétételét vagy a lényegességi felmérés gyakorlatát nézzük, ott akár az átlag felett is teljesíte
Fél év alatt 5 ezer ügyfelet szerzett a tavaly nyáron elindult új magyar neobank, a Binx, amely a vállalkozásokra szabott átlátható árazású, digitális számlát kínál. Az e-pénz kibocsátói engedéllyel rendelkező társaság csak speciális esetben fizet tranzakciós illetéket, felhő alapú technológiára építi szolgáltatását, így vonzó díjakat kínál. Ambíci
A magyarok alig 53%-a rendelkezik valamilyen megtakarítással – derül ki a CIB Bank reprezentatív felméréséből. A lakosság többsége nem kér tanácsot megtakarítási döntéseihez, miközben sokszor egyetlen termékbe fekteti pénzét. A pénzintézet szakértői szerint ugyanakkor fontos a diverzifikáció a megtakarításoknál, részben azért, mert így – a kockázat
Az amerikai acél- és alumíniumipari részvények jelentős emelkedéssel indíthatják a napot, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy 25%-os vámot tervez kivetni az Egyesült Államokba irányuló összes fémimportra. A bejelentés hatására több nagy fémipari vállalat részvényárfolyama is megugrott, miközben szakértők már elemzik a lépés lehets
Sok termelő tapasztal érthetetlen problémákat a tavaszi vetések során, és teszik fel a kérdéseket: „Mit rontottam el? Semmit nem változtattam a korábbi technológián, és mégsem úgy indulnak meg a növényeim, mint régen!”