Az arany árfolyama a héten bekövetkezett visszaesés ellenére az elmúlt időszakban sorra döntötte a történelmi csúcsokat, ám van egy nemesfém, amely még a sárga fémnél is jobban drágult, ez a platina. Utánajártunk, hogyan vásárolhatunk belőle.
A Bitget, a világ egyik legnagyobb univerzális tőzsdéje (UEX), örömmel jelenti be, hogy folytatja együttműködését a Google Developer Group (GDG) csapattal. A Bitget Blockchain4Youth CSR kezdeményezésének részeként már a második hackathont rendezik meg „AI Accelerate Hack” néven. Az eseményre 2025. október 29-én szerdán kerül sor a belgiumi KU Leuve
November 9. és 15. között több mint 60 agrár start-up mutatja be úttörő megoldásait az Agritechnica kiállításon – a világ legnagyobb mezőgazdasági gép- és technológiai vásárán.
A Rákóczi híd megtisztításával szombaton befejeződik a főváros szokásos őszi hídmosási programja - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Az IBM közölte, hogy a kvantumszámítógépekhez kulcsfontosságú kvantumhibajavító algoritmusát képes lesz innentől már széles körben elérhető, AMD által gyártott chipeken is képes futtatni, amely jelentős lépés a nagy teljesítményű kvantumszámítógépek kereskedelmi hasznosítása felé.
A Solana egyik vezető DeFi „szuperappja”, a Jupiter jelentős stratégiai újrapozicionáláson megy keresztül, miután a fejlesztések és újítások ellenére a natív token továbbra is alulteljesített az elmúlt időszakban. Hiába fejleszt a Jupiter, összeomlott az árfolyam Nem tartja a lépést az árfolyam Mentik a menthetőt, „Újrakezdést” hirdet Jupiter csapa
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az IBM és a Groq stratégiai együttműködése révén az ügyfelek már azonnal elérhetik a GroqCloud
Bár a pénteki pihenőnap miatt a hazai piacok zárva tartanak, a nemzetközi kereskedés tovább zajlik, így a forint mozgását elsősorban a globális hangulat és a külföldi hírek befolyásolják. 1 euróért péntek reggel 390 forintot adnak. Az amerikai dollárral szemben a 336-os szinten tartózkodik. Ma az amerikai szeptemberi inflációs adat gyakorolhat komo
Babhéj, mint "gyógynövény"? - melléktermék főszerepben. Évtizedekkel ezelőtt még tisztelet övezte, manapság alig ismerik, pedig a babhéj hatékony, mégis gyengéd gyógyszer a szív- illetve veseelégtelenség miatt kialakult ödémás állapotok kezelésére.
A Tesla Magyarország töltőhálózata jelentős bővülés előtt áll: hat új Supercharger-állomás tervezett helyszíne jelent meg a vállalat hivatalos térképén. A háttérben a Tesco, a Shopper Park Plus és az Adventum Group nemrég bejelentett stratégiai partnersége állhat - közölte a villanyautosok.hu.
Az úgynevezett „agentikus” AI-böngészők – vagyis azok, amelyek nem csak olvasnak helyettünk, hanem kattintanak, bejelentkeznek, űrlapokat töltenek ki és akár vásárolnak is – elképesztően kényelmesnek tűnnek. Csakhogy a legfrissebb kutatások szerint pontosan ez a kényelem lett a legnagyobb gyengeségük. Biztonsági szakértők arra figyelmeztetnek, hogy
Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a Hr-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük,
Egy birsalmafa valaha szinte minden kertben állt, majd sokat veszített népszerűségéből, ma viszont egyre többen fedezik fel újra. Az őszi gyümölcsök között igazi különlegesség.
A Bitcoin újra erőre kapott a hétvégén, de a volatilitás nem tűnt el. A múlt péntek fájdalmas nap volt a kriptobefektetők számára, amikor a bitcoin árfolyama kevesebb mint 24 óra alatt 110 000 dollárról 104 500 dollár alá zuhant. A zuhanás után azonban úgy tűnik, a piac megtalálta a stabil támaszt, és a BTC ára
Az óraátállítás évről évre felkavarja a kedélyeket, A mezőgazdaságban pedig különösen nagy problémákat tud okozni. Cikkünkben utánajártunk, mit jelent mindez a gazdáknak, az állatoknak, sőt, még a növényeknek is!
A magyar tőzsde ma zárva tart, legközelebb csak hétfőn lesz kereskedés, az európai és az amerikai piacokon viszont a megszokott rendben zajlik a kereskedés, a fontosabb piacokon sehol sem lesz szünnap. Délután megérkezett a várva várt szeptemberi amerikai inflációs adat: az elemzők által várt 3,1 százalékosnál kicsit enyhébb, 3,0 százalékos pénzrom
A Binance Coin (BNB) nemrégiben került reflektorfénybe azáltal, hogy megjelent a Robinhood platformján – ez a lépés várhatóan erős árfolyammozgásokat idézett volna elő. Ehelyett azonban a BNB visszacsúszott – jelenleg 1 068 dollár környékén forog, jóval elmaradva a korábbi csúcsától.
A Napenergia plusz programban nyertes 21 ezer családból 14 ezernél már üzemelnek a modern napelemes rendszerek – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Jogi eljárást indítottak az SAP nemrég azonnali hatállyal kirúgott munkatársai. Az angolszász világban egy céges eszközön folytatott illetlen üzenetváltás érvényes kirúgási ok lehet, de vajon megáll-e ez itthon? Erről fog dönteni a magyar bíróság.
A fagyasztott gumikesztyű alternatívájával indult a Momcare, ma már a perinális időszak legtöbb fájdalmára megoldást nyújt. Sallai-Sárosi Katalin márkája nemzetközileg is ismertté vált.
Megjelent a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé ny
A JLR bejelentette, hogy a szeptember elején történt kibertámadás miatt elrendelt teljes leállás október 8-án véget ért, és megkezdődött a nagy-britanniai West Midlands régióban található Electric Propulsion Manufacturing Centre motorgyár,
Szeptemberben és októberben csodálhatjuk meg elsősorban hegyek tisztásain a 10–20 cm magas őszi kikericset, amelynek tölcsér alakú, hatszirmú, halványlila vagy rózsaszín virága van. Vigyázat, mérgező.
A hátrányos helyzetű fiatalok esélyteremtésében kiemelt szerepet kap a szakképzés – hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára Szolnokon. A Dobbantó és Műhelyiskola programok eddigi eredményeire utalva az államtitkár kiemelte, hogy a programok nemcsak a tehetséges diákoknak nyújtanak lehetőséget, hanem
Úgy látszik, nem nagyon tudott hibázni, aki az elmúlt évtizedben profi amerikai kosárlabda-csapatba fektetett. Két rekordüzlet után a franchise-ok átlagos értéke már 5,4 milliárd dollár. Aztán jött a bunda-ügy. Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő franchise-ok átlagos értéke az amerikai Forbes szerint már 5,4 milliárd dollárra r
A technológiai fejlődés a gazdaság és a társadalom sosem látott gyorsaságú átalakulását hozza el. Az Internet Hungary előadása a digitalizált jövőbe engedett betekintést.
Peruban lett díjazott egy absztrakt magyar horror: Lichter Péter The Grey Machine (A szürke gépezet) című alkotása. A kísérleti film kapta a Lima Alterna Filmfesztivál nemzetközi versenyprogramjának fődíját.
Azzal, hogy a Google lekapcsolta a politikai hirdetéseket, a korábbi nagy politikai hirdetőknek jelenleg tényleg nem futnak hirdetései. A Google-kategorizáció ugyanakkor átláthatatlanul, érthetetlenül működik, ami azzal együtt is komoly kockázatokat rejt, hogy olykor vicces vadhajtásokba torkollik: Toroczkai László egy beszédét például a Home &
A napelem ma már nem luxus: a technológia fejlődése és az állami támogatások révén egyre több család számára válik elérhetővé, miközben a magas energiaárak miatt soha nem volt még ennyire ésszerű beruházás.
A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. a kreatív és új megoldásokra fogékony fiatalokra fókuszálva idén második alkalommal hirdette meg „Láss a jövőbe!” címmel közös pályázatát a felsőoktatásban tanulók számára. A verseny célja, hogy innovatív gondolkodásra és fenntartható megoldások fejlesztésére ösztönözze az egyetemistákat a mob
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A MyBusDirect dolgozói utasszállítást támogató szoftvere elnyerte a Busworld Europe 2025 Innovációs Díját, nemzetközi elismerést
A gyártóberendezések és folyamatok digitalizálása és hálózatba kapcsolása rohamosan fejlődik. Egy munkafolyamat digitális adatai ma már képesek a folyamatokat felügyelni és megfelelő kiértékeléssel hozzájárulnak a termelékenység növeléséhez. A befogástechnika is
Ahogy a társadalmi bizonytalanság növekszik, úgy vonz egyre többeket Magyarországon az ún. "prepper mozgalomhoz" való csatlakozás. Vasárus Gábor, a hazai túlélő mozgalom ismert alakja szerint a tudatos felkészülés nem csupán hóbort, hanem valós biztonsági stratégia, amely egyre több helyen kap szerepet a kormányzati stratégiákban, ám itthon még kom
Az éghajlatváltozás hatásai már a saját kertjeinkben is érzékelhetők: a hosszabb aszályos időszakok, az egyre gyakoribb hőhullámok és a hirtelen lezúduló csapadék mind komoly kihívások elé állítják a kertészkedőket.
Az elmúlt hetekben nyomott olajárat láthattunk, az utóbbi napokban viszont megugrott a tőzsdei jegyzés. Ennek hátterében a friss amerikai szankciók állnak, amelyek orosz olajvállalatokat sújtanak. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint emiatt az üzemanyagárak ismét emelkedésnek indulhatnak.
A Warner Bros. Discovery az eredetileg tervezettnél több mint két héttel korábban, október 21-től emelte meg az HBO Max előfizetési díjait világszerte – így Magyarországon is. A szolgáltató még október elején jelentette be, hogy november 6-tól várható áremelés, ám végül azonnali hatállyal léptette életbe az új árakat.
Rekordnagyságú, 63 ezermilliárd dolláros nyugdíjvagyont kezelnek az OECD-országok, de a szakértők szerint ez sem menti meg a világ nyugdíjrendszereit a demográfiai nyomástól – derül ki a Mercer és a CFA Institute friss globális jelentéséből, amely 52 országot vizsgált. A nyugdíjrendszereket minősítő lista élén Hollandia, Izland, Dánia, Izrael és Sz
A galambászok többségének van egy kedvenc könyve, mondhatni, bibliája, amiből a galambtenyészési alapokat megtanulta, vagy a tenyésztett fajtája speciális igényeiről, a tenyésztési irányairól, standard elvárásokról abból sokat olvasott.
Sajnos Magyarország, mint Közép-Európa része sem marad érintetlenül a globális éghajlatváltozás hatásaitól. Bár a klimatikus körülmények ingadozása mindig is része volt a bolygónk életének, a napkainkban tapasztalt jelenségek a természetes folyamatokat meghaladó sebességgel mennek végbe, súlyos kihívások elé állítva a mezőgazdaságot, a vízkészletet