A Statista egyik jelentésében azt vizsgálta meg egy globális megfigyelőszervezet segítségével, hogy mely országok szabadok vagy épp elnyomottak a világon. A Freedom House megfigyelőszervezet globális szabadságindexe szerint Irán 2024-ben a 100 pontból mindössze 11 pontot ért el, ami egy ponttal rosszabb, mint 2023-ban, és az országot a „nem szabad”
Az európai uniós villamosenergiapiac-integrációs projektek aktuális kérdései, valamint a jövőbiztos árampiaci modellről szóló tanulmány ütemterve is napirendre került az Európai Energiaszabályozók Tanácsa (CEER) Közgyűlésének, valamint az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynöksége (ACER) Szabályozók Tanácsának kétnapos budapesti ülé
Az árvíz látható veszélyei mellett nem elhanyagolhatóak a “láthatatlan” károk - így elsősorban a fertőzések, amelyek az árvíz levonulását követően lépnek fel. A legfontosabb teendők a legjelentősebb hazai gyártó, a Caola Zrt. szakértője szerint az alapos fertőtlenítés.
Az egészségben leélt évek várható száma az Európai Unió területén átlagosan 62,2 év volt 2022-ben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett felméréséből, amely szerint az EU-tagországok között mind a nők, mind a férfiak tekintetében Málta a listavezető.
2024. szeptember 30. napig van lehetőség az EK felületen a szarvasmarha ENAR nyilvántartás alapján késve jelentett eseménnyel érintett kérelmezett egyedek visszavonására a szankciók elkerülése érdekében – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Az újabb alapkamat-csökkentéssel végleg eltűnőben vannak a kiemelt betéti kamat-ajánlatok, október elejéig azonban még biztosan elérhetőek az évi 6 százalékot, vagy azon felüli kamatot fizető ajánlatok – figyelmeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Az Egyesült Államokban 4,7 százalékkal csökkent az új lakások eladása augusztusban az előző hónaphoz képest, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 716 ezer volt - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdai jelentéséből.
Több mint 17 ezer európai egyetemi hallgatói értékelés alapján a Corvinus egyetemnek is otthont adó Budapest a kontinens 4. legjobb diákvárosa a The Campus Advisor nemzetközi felsőoktatási tájékoztató platform friss összesítése szerint. Az Európa 50 legjobb diákvárosa 2024-ben című, a napokban közzétett kiadványban a rangsort kizárólag a diákoktól
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyamok aktuális alakulását mindenki nyomon követheti a Pénzcentrum árfolyamoldalán.
Jó a fővárosban élni a mai huszonévesek szerint, mivel rengeteg munka-, kulturális, tanulási és szórakozási lehetőséget kínál. Ami azonban fiatalon a nagyvárosi létet és pezsgést jelenti, az hátránnyá válik, ha a családalapítás lesz fontos – derül ki a Budapest Global Egyesület felméréséből.
Egyre több országban megfigyelhető trend a különböző kiskereskedelmi márkák kínálatát egy helyen elérhetővé tevő online piacterek terjedése. Bár egyszerűnek tűnhet új vásárlókat megszólítani az ilyen platformokhoz csatlakozva, a nagy élelmiszerláncok hatékony működését és reputációját ez számos ponton veszélyeztetheti Peter Menky, az okoslogisztika
„Sajnálattal tudatjuk, hogy 2024. november 28-án leállítjuk a TikTok Music” – olvasható a TikTok Music weboldalán közzétett közleményben. A szolgáltatás Indonéziában, Brazíliában, Ausztráliában, Szingapúrban és Mexikóban volt elérhető. Az előfizetők november 28-ig használhatják a szolgáltatást, ezt követően a megújítás automatikusan megszűnik – áll
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyamok aktuális alakulását mindenki nyomon követheti a Pénzcentrum árfolyamoldalán.
Véget ért Horvátország egyik legnehezebb tűzvédelmi szezonja, amelyben közel 15 ezer hektár terület égett le, és 40 százalékkal több volt a tűzeset, mint 2023-ban - írta a Vecernji List című horvát napilap vasárnap a tűzoltókat idézve.
A 20 éves, jubileumi sajtótájékoztatóján mutatta be a hazai elektronikaikészülék-gyártókat és forgalmazókat tömörítő szakmai szövetség, az APPLiA Magyarország Egyesülés a hazai háztartások készülékhasználati szokásairól szóló idei kutatásának eredményeit.
A munkáspárti brit kormány ellen szavaztak szerdán a párt éves kongresszusának küldöttei a nyugdíjasok téli fűtési segélyeinek tervezett megvonása miatt.
Az idén és jövőre 181 milliárd forint áll rendelkezésre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban a kis- és középvállalkozások innovációjának támogatására - mondta szerdán budapesti sajtótájékoztatóján a kulturális és innovációs miniszter.
A Westend az elsők között csatlakozott rá a Solar Markt és a Green Cloud naperőművére. Magyarország leglátogatottabb bevásárlóközpontja így az éves energiafelhasználásának több mint 60 százalékát megújuló energiával váltja ki.
Az ősz beköszöntével és a hideg lassú érkezésével számos állat kezdi el keresni a téli álmához megfelelő, biztonságos környezetet. A hazánkban előforduló denevérfajok is keresik, hol hunyhatnak egy nagyot novembertől.
Kálmán Olga, a DK politikusa az MTVA épülete előtt egy sajtótájékoztatón mutatta be, hogyan szórja el a közmédia azt a 142 milliárd forintot, amelyet az idén kapott az adófizetők pénzéből.
Az egészségben leélt évek várható száma az Európai Unió területén átlagosan 62,2 év volt 2022-ben – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett felméréséből, amely szerint az EU-tagországok között mind a nők, mind a férfiak tekintetében Málta a listavezető.
Magyarország Kelet-Európa növekedési bajnokaként két helyet lépett előre az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján, és a 28. helyen áll - derül ki az Allianz Globális Vagyonosodási Jelentésének 15. kiadásából, amely mintegy 60 ország háztartásainak vagyoni és adóssághelyzetét vizsgálta.
A Samsung legfrissebb kutatása rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehető
Nagyot ment az amerikai bulvárban az a hír, amelyben Donald Trump állítólagos bűncselekményéről cikkeznek. A republikánus amerikai elnökjelölt gőzerővel kampányol szerte az Egyesült Államokban. Ennek a kampánymunkának a keretében szeptember 23-án a pennsylvaniai Kittanning városában egy szupermarketbe látogatott el. Itt egy éppen bevásárló háromgye
Izgalmas és változatos programokkal, több mint négyszáz rendezvénnyel várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján szeptember 27-én és 28-án – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
A budapesti Toldi moziban mutatták be a hivatalos tévépremier előtt ma, szerdán annak az új dokumentumsorozatnak az első részét, amely a legendás magyar expedíciós hegymászók különleges történeteit mutatja be a Spektrum nézői számára.