Az utóbbi évek során lényegesen javult a magyar bankrendszer digitális felkészültsége, a következő időszakban a biztosítási és a tőkepiaci szektornak is föl kell zárkóznia. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációért és fintech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója, Szombati Anikó a jegybank legfrissebb fintech és digitalizációs jelentésének
A nukleáris ipar, a napenergia-ipar és az autóipar átállása a három fő pillére Magyarország hosszútávú gazdasági növekedésének, amelyek mind a kormány azon vállalásából fakadnak, hogy hazánk 2050-re karbonsemlegessé váljon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.
Itt az alkalom, hogy a minimálbér Magyarországon jövőre átlépje a 300 ezer forintos lélektani határt, amihez több mint 12 százalékos emelés kell - ismertette a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a szervezet közleményében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása esetén a 4iG Nyrt.-hez kerülhet a Direct One magyarországi műholdasügyfél-állománya, és a helyi kábelszolgáltatók hozzájárulásától függően a kábeles műsorterjesztési portfólió is, a tranzakcióról pénteken írták alá a szerződést. Az üzletág-átruházási szerződést a 4iG közvetett leányvállalata, a DIGI Távk
Közel hétszázharminchárommillió ember éhezett 2023-ban: globálisan minden tizenegyedik, illetve Afrikában minden ötödik ember – olvasható az öt Ensz szakosított szerv által jegyzett „Az élelmezésbiztonság és a táplálkozás helyzete” című globális jelentésben.
Az Egyesült Királyság hatóságai bizonyára sok tapasztalatot szereztek a Covid-járvány (tekintélyelvű) kezelése során. Most elkeserítő látni, hogy mindebből a tapasztalatból olyan „tanulságot” szűrtek le, mely arra sarkallja őket, hogy egy hasonló jelenség esetén tovább rontsanak a helyzeten. A Covid Inquiry jelentése láthatóan azt a célt szolgálja,
Néhány kisebb terület kivételével június 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt. A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van – közölte Feldman Zsolt.
Böngészni a használt autók kínálatában, majd megvásárolni a kiszemelt járművet izgalmas és örömteli elfoglaltság, de ha nem vagyunk elég körültekintőek, gátlástalan csalók áldozatává válhatunk, és könnyen ráfizethetünk. A használt autók piacán sajnos ma is igen elterjedtek a különféle átverések, ezért a carVertical autóipari adatszolgáltató cég sza
A fővárosban 148-250 ezer forint között mozognak a legkedvezőbb havi bérleti díjak, amelyek például a IX., a XI., és a XVII. kerületben találhatóak, a vidéki egyetemvárosok piacán pedig 90 és 195 ezer forint között érhetőek el a legolcsóbb albérletek - közölte saját adatai alapján az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Az amerikai dollár (USD) volt az elmúlt évtized legjobban teljesítő valutája. Az elmúlt 10 évből hatszor végzett az első helyen. Az okok: a viszonylag stabil gazdasági aktivitás és az USD, mint a világ tartalékvalutájának szerepe.
A Toyota jól ismert terepjárómárkájának tagjai képesek a legkeményebb terepen is kiemelkedő teljesítményre, miközben a vezető és az utasok számára kényelmet és biztonságot nyújtanak.
Az európai politika összeomlott, Európa ugyanis feladta saját érdekeinek védelmét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott előadásában, Tusnádfürdőn.
Már nem újdonság, hogy a 62 milliárd dolláros mém piacot az olyan kutyás mémérmék uralják, mint a Shiba Inu (SHIB) és a Dogwifhat (WIF). Azonban egy új reményteljes kihívó, a Raboo ($RABT) jelent meg, amely nagyszerű értékajánlatával felkavarhatja az állóvizet. Több mint 3000 embert sikerült megnyerniük az $RABT token megvásárlására a jelenlegi tok
Magyarország lakosságának több mint kétharmada városban él. A városi zöldfelületek természetalapú megközelítése számos fontos területre gyakorol jótékony hatást, mint például a klímavédelem, fajvédelem, városi természetvédelem, oktatás, turizmus, vízmegtartás.
Mezővédő erdősávok létesítésével kapcsolatban pilot projektet indít az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető a XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal beszélgetésén, szerdán, Tusnádfürdőn.
A Bitstamp kriptotőzsde korlátozta az Mt.Gox Bitcoin visszafizetések kiutalását egy kulcsfontosságú ellenőrzési lépés beiktatásával, amire több hitelező is panaszkodik. Annak ellenére, hogy a Bitstamp már hirdeti az Mt.Gox visszafizetések kiutalását a hitelezőknek, egyes felhasználók panaszáradatától hangos az internet. Egyes hitelezők ugyanis arró
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt, hogy Ukrajna kőolajszállítási korlátozást vezetett be az orosz Lukoil cégre - jelentette ki Olof Gill, az Európai Bizottság illetékes szóvivője Brüsszelben, az uniós végrehajtó testület szokásos napi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A múlt században Afrika muszlim és keresztény lakossága 20-szorosára, illetve 70-szeresére nőtt. Ennek a megdöbbentő emelkedésnek nagy része úgymond egyszerű népességnövekedés következménye.
Csaknem öt millió kilogramm élelmiszert mentett meg és osztott szét rászorulók között 2024 első felében a Magyar Élelmiszerbank Egyesület - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A Sziget idei – egyik – újítása, hogy a programkínálatában és gondolatiságában összetartozó helyszíneket egy-egy tematikus zónában találjuk majd meg, így az ArtFusion Field, a különböző művészeti ágakat összefogó helyszín lesz – mások mellett - a Nagy Utcaszínház, a Tánchelyszín vagy a Cirkusz otthona, a PlayGround-on pedig játékos programokat talá
A Sziget idei – egyik – újítása, hogy a programkínálatában és gondolatiságában összetartozó helyszíneket egy-egy tematikus zónában találjuk majd meg, így az ArtFusion Field, a különböző művészeti ágakat összefogó helyszín lesz – mások mellett - a Nagy Utcaszínház, a Tánchelyszín vagy a Cirkusz otthona, a PlayGround-on pedig játékos programokat talá
Az egész országban 346 vendéglátó létesítményt vizsgáltak az élelmiszerbiztonsági felügyelők 2024-ben. Az ellenőrzések vegyes eredményekkel zárultak: a szakemberek számos egységben találtak többek közt lejárt termékeket, higiéniai hiányosságokat.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása esetén a 4iG Nyrt.-hez kerülhet a Direct One magyarországi műholdasügyfél-állománya. És ahelyi kábelszolgáltatók hozzájárulásától függően a kábeles műsorterjesztési portfólió is, a tranzakcióról írtak alá a szerződést – közölte a 4iG Nyrt. Az üzletág-átruházási szerződést a 4iG közvetett leányvállalata,
2024-ben a világ 10 legforgalmasabb kikötője közül kilenc Ázsiában található, ami alátámasztja, hogy a globális kereskedelmi forgalom nagy mértékben eltolódott keleti irányba.
Óvatosan kell kimerészkednünk a hatalmas hőségbe, ügyelve arra, hogy ne legyünk túl sokat a napon, figyeljünk a leégésre és folyamatosan hidratáljuk magunkat. A jó idő azonban lehetőséget teremt arra, hogy felfedezzünk izgalmas, új helyeket, a Honor pedig pár tippel segít ebben.
A magyar elnökség az európai akvakultúra versenyképességének javítását választotta a július 8. és 10. között a Veszprém vármegyei Balatonfüreden megtartott informális ülés témájának.
Tegnap megnyitották, a mai napon pedig ténylegesen is elindult az Olimpia Párizsban. A következő két hétben a világ szeme a francia fővárosra szegeződik.
Február óta emelkedik az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából.
Nem sokat számít az adófizetők pénze, ha kormányzati utazásokról van szó. A tusványosi találkozó azonban pártrendezvény, ezért felettébb kínos, ha az adófizetőkkel fizettetik meg az utazási költségeket.
Az év első hat hónapjában csekély mértékben ugyan, de tovább nőtt a kínai iparvállalatok nyeresége a nemzeti statisztikai hivatal, a National Bureau of Statistics (NBS) szombati jelentése alapján. A kínai ipari vállalatok által elért nyereség az egy évvel korábbihoz képest 3,5 százalékkal 3,51 ezer milliárd jüanra nőtt 2024 első hat hónapjában, az
Romlott júliusban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban az University of Michigan felmérése alapján. A Michigan Egyetem fogyasztói hangulatindexének végleges júliusi értékét a pénteken publikált jelentés szerint 66,4 pontra javították az előzetes 66,0 pontról, ami csökkenést jelent az előző havi 68,2 ponthoz képest és nyolc hónapja a legalac
Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása, minden szerződött bankfióknál lehetővé kell tenni a kölcsönkérelmek online benyújtását - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.