A japán befektetési óriáscég, a Metaplanet egyetértési megállapodást írt alá a Bitcoin Magazine-nal, hogy a magazin hatókörét kiterjesszék Japánban. A pénteken bejelentett szándéknyilatkozat révén a Metaplanet megszerezte a Bitcoin Magazine Japan kizárólagos jogait. A bejelentésre a Tennessee állambeli Nashville-ben megrendezésre kerülő ikonikus Bi
A magyar–kínai kormányzati tárgyalásokon rendre szóba került a pénzügyi együttműködés kérdése is. Idén aztán egy kínai bankárcsapat megkereste Magyarországot egy konkrét ajánlattal, amit az állam elfogadott. Összeszedtük, mit lehet tudunk a részletekről.
A legjobb teniszezők később nyerik meg az első meccsüket, sportolói pályafutásuk elején általában nem jön össze nekik a győzelem. Az első győztes meccs után azonban jellemzően elkezd felívelni a karrierjük. Az is jellemző rájuk, hogy viszonylag sok kevésbé ismert tornán gyakorolnak, mielőtt kilépnek a nagyszínpadra, az ATP-tornákra. Chiara Zappalá,
A bitcoin nem csupán egy fizetési rendszer, mint a Paypal, Venmo és más hasonlók. Ez egy digitális készpénz, amelyből nem zárhatnak ki, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. A készpénz előnyei A készpénz szinte tökéletes módja a fizetésnek. Nem kell számla hozzá, és nem számít, ki vagy, vagy mit vásárolsz. Azonnali és senki sem tud […]
A karrier évtizedeken át egyet jelentett a ranglétra megmászásával – vagyis, amikor a munkavállalók a pályakezdő pozíciótól lépkednek felfelé a menedzseri, majd vezetői szintig, függetlenül attól, hogy milyen szakterületen vagy iparágban dolgoznak. Ez azonban mára gyökeresen megváltozott. Bár most is van, aki számára az előmenetelt a magasabb pozíc
Már több százszor igényeltek gyanútlan banki ügyfelek nevében személyi kölcsönt kiberbűnözők Magyarországon. A pénzintézetek a kísérletek egy részét időben észlelték, de száznál is több ügyfélnek nemcsak a számláját nullázták le a csalók, hanem még átlagosan 4 millió forintos adósságba is belevitték őket - írja a Bank360.hu.
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása (Ez kérdéses? A -szerk- megj.) esetén a 4iG Nyrt.-hez kerülhet a Direct One magyarországi műholdasügyfél-állománya, és a helyi kábelszolgáltatók hozzájárulásától függően a kábeles műsorterjesztési portfólió is. Az üzletág-átruházási szerződést a 4iG közvetett leányvállalata, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kf
Halmos Ádám, az Open Books alapítója a minőségi élethez szerinte szükséges különleges pillanatokból jó sokat megélt az elmúlt két évben családjával Balin, európai identitása és a cégvezetés azonban hazaszólította. Pontosabban Lisszabonba.
Évek óta igyekszik csökkenteni az energiaköltségeket az a holland csokroskrizantém-termesztő is, aki idén egy akkumulátort üzemelt be az energiaellátó rendszerébe és jövőre egy másik beruházást is tervez.
A sárgabaracklekvárnak párja sincs – legalábbis, ha elég édes, nincs agyontömve tartósítószerekkel, kellemesen sűrű, vannak benne kisebb-nagyobb gyümölcsdarabok, és aranyszínű.
A geopolitikai kockázatok elkerülése érdekében több afrikai ország, köztük Nigéria, Uganda, Zimbabwe és Madagaszkár is növeli az aranytartalékát. Sőt, egyesek már valutájuk fedezetét is a sárga fémmel biztosítanák. Dél-Szudán szintén beállt a sorba, amit az elmúlt hétvégén az ország központi bankja is megerősített: „Előkészítjük a politikai dokumen
A vízilabda-válogatott tagjai és számos más olimpikon utazott el Párizsba a Wizz Air járatának fedélzetén. Európa leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb légitársasága, valamint a Pöttyös Túró Rudi gyártója különleges meglepetéssel fogadta a járatokra bejelentkező olimpikonokat.
Lázár János építési és közlekedési miniszter kötelező irodai munkát rendelt el a MÁV-dolgozóknál, amely a kisgyermekes munkavállalók esetében ellentétes a Fidesz által hozott jogszabályokkal – cikkezi a Telex. Egy másik friss hír szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság levélben tájékoztatta az alá tartozó intézményeket, hogy július 25-től „nem en
Az Oktatási Hivatal és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében elkészült a 2022-es PISA vizsgálat pénzügyi műveltség mérésének magyar jelentése. Az eredmények alapján közel minden harmadik magyar diák kifejezetten magas pénzügyi műveltséggel, a hazai tanulók 81,7 százaléka a társadalmi szempontból elvárható vagy annál magasabb szintű pénzügyi ké
Az Európai Unió vagyonnyilvántartási irányelvei a pénzügyi átláthatóság, a korrupció elleni küzdelem és a pénzmosás megelőzése érdekében jöttek létre. Ezek az irányelvek szabályozzák, hogy a tagállamok hogyan vezessék nyilvántartásaikat, és hogyan biztosítsák, hogy ezek az információk elérhetők legyenek az illetékes hatóságok számára. A polgári vag
Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász, a Hun-Ren Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumában.
Egy ausztrál elektronikus recept szolgáltató vállalat, a MediSecure, nyilvánosságra hozta, hogy nagyjából 12,9 millió ember személyes és egészségügyi adatait érintette egy áprilisi ransomware támadás.
A svájci központú, megújuló energetikai eszközökkel foglalkozó Keppel MET Renewables (KMR) tovább erősíti elköteleződését a napenergia-projektek mellett. A MET Csoport és a szingapúri Keppel Infrastructure vegyesvállalata lezárta két fotovoltaikus projekt 100 százalékos részesedésének megvásárlását Észak-Olaszországban, Piemont és Lombardia régiókb
A dán kormány bejelentette, hogy a mezőgazdasági termelőknek 2030-tól 300 koronát (tehát 43 dollárt) kell majd fizetniük a kibocsátott CO2-egyenérték tonnánként.
A hazai otthonok döntő többsége, 82 százaléka rendelkezik kerttel, terasszal vagy erkéllyel. Évente átlagosan több mint huszonkétezer forintot költünk a dísznövényekre, a meglévők pótlása pedig közel hatvanezer forintba kerülne – derül ki egy friss országos kutatásból. Az idén márciusban első alkalommal meghirdetett lakásbiztosítási kampány enyhíte
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/30. heti, pénteki nyerőszámait. Két telitalálatos szelvény is született, mindkét külföldi játékos 21 343 939,10 eurót - közel 8,4 milliárd forintot - vihetett haza az 5+2 találattal. A magyaroknak közel sem volt ekkora szerencséjük pénteken: a legmagasabb magyar nyeremény az ötödik nyerőosztályban 4+1 talála
A magyar miniszterelnök hosszú évek óta tart nagy hatású beszédeket Tusnádfürdőn. A mostani különleges, mert talán még sosem került rá sor ilyen feszült politikai környezetben.
A kibervédelmi szakértők figyelmeztetnek egy folyamatban lévő támadásra, amely az interneten elérhető Selenium Grid szolgáltatásokat használja fel illegális kriptobányászatra. Hogyan működik a támadás? A Wiz nevű felhőbiztonsági cég SeleniumGreed néven követi nyomon a támadást, amely a Selenium régebbi verzióit célozza meg, és legalább 2023 április
Az akkumulátoros barkács- és kerti szerszámok egyik vezető gyártóártója, a német Einhell Germany AG, hamarosan megnyitja első európai gyártóüzemét a Nagykanizsa melletti Sormáson. A Magyarországon eddig kereskedelmi képviselettel jelen lévő Einhell új, ultramodern üzeme, elsősorban a szállítási határidők erőteljes lerövidítésével tud hozzájárulni a
A méhészet a mezőgazdasági termelés azon fajtája, amely Lengyelországban is túlmutat a méztermelésen. A méz kiváló diétás és terápiás termék, és a mézelő méhek kulcsszerepet játszanak a növények beporzójaként.
A fogadók számára is izgalmas időszak veszi kezdetét szerdán, hiszen már a pénteki megnyitóünnepség előtt elrajtoltak a világ legrangosabb sporteseményének egyes számai. A francia fővárosban a világ legjobb sportolói fognak összecsapni, és az eseményre természetesen kiemelten készül a Vegas.hu is: az oldalon minden meccsre és versenyre lehet majd f
A legtöbb ember azt gondolja, hogy az okos telefonjában vagy laptopjában lévő akkumulátor egy tökéletesen szilárd – hiszen még közelről is így néz ki – és veszélytelen, a modern élethez szinte már nélkülözhetetlen segédeszköz. És így vannak ezzel az elektromosautó-tulajdonosok is. Az igaz, hogy még a normálistól eltérő extrém körülmények között is
Megdőlt hétfőn az egy nappal korábban az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus által mért melegrekord: július 22-én 17,15 Celsius-fok volt a globális átlaghőmérséklet a bolygón - derül ki a klímaváltozást figyelő szolgálat szerdai bejelentéséből.
A feldolgozóüzemek energiaigénye jelentős, különösen, amikor egy üzemben a hűtés, a fűtés, és a HMV (használati melegvíz) egyaránt szükséges. Az ÉLIP pályázat támogatásával is elérhető innovatív hőszivattyús rendszerek kiváló megoldást nyújtanak, hiszen nemcsak a környezetterhelést csökkentik, hanem jelentősen hozzájárulnak a költség csökkentéséhez