A digitális eszközök használata vitathatatlanul megkönnyíti az életünket, az online tájékozódást és ügyintézést. Az eszközökön tárolt érzékeny adatok védelme azonban fokozott óvintézkedéseket igényel minden tulajdonostól.
Kínából mindig elő lehet rántani néhány aggasztó hírt a gazdaságra vonatkozóan, most például a kínai bankszektor stabilitását illetően. A The Economist hozott le egy elemzést nemrég, amely szerint a bankok példátlan ütemben tűnnek el Kínában. Főleg az ország ingatlanpiacának jelentős visszaesése, a rossz kockázatkezelés és egyéb, múltból fakadó pro
Idén tavasszal az Egyesült Királyságban újabb szabályozásokat vezettek be az importtermékekre, ám ezekkel kapcsolatban számos kereskedő és importőr is éles kritikát fogalmazott meg.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézete, valamint a Felnőttképzési és Szaktanácsadási Központ a gyümölcsfák tavaszi metszését kiegészítő országos nyári (zöld)metszési tanfolyamot hirdet. Ennek keretében a szakemberek az ország négy településén tartanak gyakorlatias gyümölcsmetszési tanfolyamot, melyek során a vegetációs
Már javában tart az idei nyári szünet és vele a diákmunka-szezon, a jelentkezések száma ebben az időszakban csúcsosodik ki. Ezzel párhuzamosan a fesztiválok időszaka is beindult, a fiatalok pedig szívesen gyűjtenek ezekre a – nem éppen diákpénztárcára szabott – eseményekre, ami tovább fokozza a diákmunkák iránti érdeklődést. A rövid távú tervek meg
Az Európai Unió mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendelete számos kötelezettséget ír elő a cégeknek, ezért érdemes időben megkezdeni a jogszabályi felkészülést – közölte az MTI-vel pénteken a Hegymegi-Barakonyi és Fehérváry Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda.
Az IDC szerint globálisan három százalékkal nőttek a pc-eladások a második negyedévben. Az International Data Corporation (IDC) honlapjára felkerült előzetes adatok szerint 64,9 millió személyi számítógépet szállítottak ki világszerte az idei második negyedévben, ami három százalékos növekedés éves összevetésben, és ezzel már a második egymást köve
Az ingatlantulajdonosok 52 százaléka mutat érdeklődést az energiahatékonyság növelését célzó állami lakásfelújítási konstrukció iránt – egyebek mellett ez derült ki az OTP Otthon és az OTP Bank megbízásából készített, 1000 fős kutatásból.
A Core Scientific, az Egyesült Államok egyik legnagyobb Bitcoin bányászati vállalata parnterséget kötött a Block pénzügyi szolgáltatóval, hogy elsőként kapják meg a magas teljesítményű új ASIC 3nm-es bányászchipeket. A Bitcoin áprilisi felezése óta a bányászok jelentős bevételkiesést szenvedtek el, ezért a vállalatok a megoldást keresi. A Block és
A koronavírus-járvány nyomán a biotechnológiai vállalatot kezdetben a vírus elleni vakcina kifejlesztésének egyik reménységeként tekintették. A Curevac azonban visszavonta az első Covid vakcina jelöltjét a jóváhagyási eljárásból, mivel annak viszonylag alacsony volt a hatékonysága. Világjárvány idején A világjárvány idején Curevacra a reményként te
Japánban havi és éves összevetésben egyaránt nőtt az ipari termelés májusban. A japán gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium (METI) közzétett végleges adatai szerint. Az előzetes becslés alapján közölt 2,8 százaléknál nagyobb mértékben, 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés. Havi szinten májusban, miután egy hónappal korábban, áprilisban 0,
Augusztus 1-től duplájára emelkedik az adókötelezettségek nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén kiszabható mulasztási bírság általános mértéke. Magánszemélyek esetében ez négyszázezer, vállalkozások esetében pedig egymillió forintot jelent. A bejelentés nélküli foglalkoztatás - annak megállapítása esetén - ezután egymillió forint hel
A JPMorgan Chase & Co., az egyik legnagyobb amerikai bank nyeresége és bevétele is jelentősen nőtt a második negyedévben éves összehasonlításban – derült ki a vállalat jelentéséből. A bank arról számolt be, hogy a második negyedévben adózott eredménye éves szinten 25 százalékkal, 18,149 milliárd dollárra, részvényenként 6,12 dollárra emelkedett az
Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves veszteségről számolt be pénteken részben a cég által 2022-ben megvásárolt Vonage amerikai felhőszolgáltató eszközeinek leírása miatt. A cég honlapján az szerepel, hogy a második negyedévi adózás utáni vesztesége 11 milliárd svéd korona (1,04 milliárd dollár) volt, ami jócskán meghaladta az
Kínában a jüanban jegyzett új bankhitelek összértéke 2130 milliárd jüanra (1 jüan=49,75 forint) ugrott júniusban a májusi 950 milliárd jüanról, jócskán meghaladva az elemzők által várt 1050 milliárd jüant.
Egyelőre nem tisztázódott, hogy milyen technikai probléma miatt tudtak számos ügyfélnek a számlájáról kisebb-nagyobb összegeket levonni az Apple Payen keresztül.
Kétségtelen, hogy a rómaiak a fürdőikről voltak a leghíresebbek. Szinte minden korábbi civilizációval ellentétben, amelyek a régészeti bizonyítékok szerint nem foglalkoztak túlzottan a személyes higiéniával, a rómaiak minden általuk épített városban és településen nagy tereket adtak át olyan nyilvános helyiségeknek, ahol az emberek számára adott vo
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy egy csomagkiszállítással foglalkozó cég elszámolhat-e a munkavállalói részére 9000 forint/nap belföldi napidíjat. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
A Bitcoin hálózat fejlesztői új biztonsági politikai intézkedésekkel szeretnék visszaszorítani az elavult szoftverhasználatot. Az új közzétételi menetrend mostantól kategorizálja a Bitcoin szoftver sebezhetőségeit a hálózat biztonságának és átláthatóságának fokozása érdekében. Új megoldást használnak a Bitcoin hálózat fejlesztői az elavult szoftve
A 23-as számú főút Bátonyterenye-Kisterenye új nyomvonalú elkerülő út és kapcsolódó fejlesztései elnevezésű projekt keretében a Tarján-patak felett épült meg az az új híd, amelyet július 11-től használhatnak az autósok - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
A kriptopiacon jelenleg nyugalom uralkodik, a Bitcoin és az altcoinok is stabilan tartják magukat a közelmúltbeli zavarok után. Az elemzők és a rajongók izgatottan várják a következő bikafutást, mivel számos altcoin továbbra is alacsony árfolyamon van, ami esetleges robbanásszerű növekedést sejtet. A várakozások közepette a német kormány döntése, m
Kihirdették az EU mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét („MI-Rendelet″), amely a világon az első igazán átfogó, mesterséges intelligenciával („MI″) kapcsolatos, szektorsemleges jogszabály.
A petrodollár korszak vége? Andy Schectman egy potenciális pénzügyi összeomlásra figyelmeztet az Egyesült Államokban. A petrodollár korszak vége közeledhet? A „petrodollár” kifejezés az olaj amerikai dollárban történő árképzésének és kereskedelmének gyakorlatára utal. Ez a rendszer az 1970-es évek elején kezdődött, amikor az Egyesült Államok megáll
A bogáncslepke egy gyakori vándorlepke, mely szinte mindenütt megtalálható a világon, kivéve Dél-Amerikában. Legalábbis eddig, ugyanis néhány példány Afrikában úgy döntött, nagy belevágnak egy új kalandba…
Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait a 2024-es év 28. játékhetén. A nyeremény hatalmas volt, 3 milliárd 700 millió forint kereste szerencsés gazdáját. Lássuk, elvitte-e valaki!
A világ legismertebb kriptovalutájának a felhasználása világszerte különböző módokon történik. Minden ember más és más módszereket használ arra, hogy a Bitcoin a mindennapjaik része legyen. A különböző módszerek között egy fontos trendnek mondható a seed nélküli biztonsági modellek újbóli megjelenése, amelyek más megközelítést használnak a privátku
Törökország fontos stratégiai partnere Magyarországnak, az aláírt egyetértési megállapodással újabb lépést tettek a folyamatosan fejlődő magyar-török kapcsolatok elmélyítése érdekében - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a magyar-török kétoldalú pénzügyminiszteri találkozót követő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Világosan kirajzolódnak az erőviszonyok a spanyol és az angol csapat között, amelyeket pontosan tükröznek az elemzések és a fogadóirodák várakozásai is.
Az Európa Bajnokság, vagy közismert nevén az EB, a kontinens egyik legnagyobb és legfontosabb labdarúgó eseménye. Az évek során számos változáson ment keresztül, beleértve a részt vevő csapatok számát, a lebonyolítás módját és a különböző játékszabályokat.
Az elemzők által várt javulás helyett zsinórban a negyedik hónapban romlott a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe júliusban. Az előzetes adatok szerint a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe júliusban 66,0 pontra, nyolchavi mélypontra csökkent a júniusi 68,2 pontról. Az elemzői konszenzusban ezzel szemben enyhén jav