Bár sok sportoló magáénak érzi a fenti sorokat, azért az ő esetükben is érdemes felkészülni mindenre. A kudarc a fejlődés egy olyan útja, amin gyakorlatilag mindenki átmegy, csak nem mindegy, hogy miként éljük meg ezt az utazást! Ugyanakkor a váratlanra is érdemes felkészülnünk, lelkileg és persze anyagilag is.
A tartalomgyártás a monolit média kiváltsága volt, de mára mindenkinek elérhetővé vált. Az internet újraosztotta a lapokat, de kiből válhat értékes és tartósan értékelt influenszer? Puzsér Róbert szerint a felelős tartalomgyártó nem manipulálja, hanem kultúrálja a közönségét. Trendeken lovagolva könnyű felemelkedni, de elbukni is. A kritikus a Digi
A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja. Ráadásul a vonatkozó szabályok is évről-évre egyre összetettebbek. A transzferár-dokumentációs határidők közeledtével érdemes végigtekinteni, hogy mik azok a rejtett csapdák, amelyeket kerüljünk el a dokumentáció és az adatszolgáltatás elkészítésekor. Ebben van
A három évre szóló együttműködés ünnepélyes aláírásán a Budapesti Corvinus Egyetem részéről Anthony Radev, az egyetem elnöke, valamint Domahidi Ákos kancellár, az Otp Bank képviseletében Csányi Péter vezérigazgató-helyettes és Ferenczy Dóra osztályvezető vett részt a Corvinuson. "Akkor tudjuk versenyképesen felkészíteni hallgatóinkat a munkaerőpi
A francia Alternatív Energiák és Atomenergia Bizottság (CEA) által üzemeltetett volfrámmal bélelt tokamak-reaktor új fúziós rekordot állított fel azzal, hogy hat percen keresztül fenntartotta a plazmát, és 1,15 gigajoule energiát juttatott bele. Az amerikai Princeton Plasma Physics Laboratory (PPPL) sajtóközleményben erősítette meg a méréseket.
Kísérleti eszközökkel és a mesterséges intelligenciával (MI) erősítették meg a kedd este kezdődő 77. cannes-i fesztivál biztonságát, miután két hónappal a párizsi olimpiai kezdete előtt a terrorkészültség továbbra is a legmagasabb szintű Franciaországban. A világ legnagyobb filmes találkozójára, amely 12 napig tart, a filmsztárok mellett csaknem 40
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június
A logisztika legnagyobb kihívása talán nem is a megfelelő méretű raktár biztosítása, hanem az, hogy a teret hogyan osztjuk el a leghatékonyabban, és milyen módon szavatoljuk a nap mint nap
Hatalmas kincs rejlik az argentin föld alatt, az új elnök külföldi tőkét bevonva pörgetné fel a termelést olyan szintre, hogy a világpiacon is komoly játékost csináljon országából. Vannak azért akadályok is a nagyszabású tervek útjában.
Egyre több magyar rándul át bevásárolni a határ túloldalára az olcsóbb árak miatt. Ugyanakkor érdemes több dolgot figyelembe venni, ha tényleg spórolni szeretnénk.
Magyarországon az érintett nők többségének kihívást jelentett a szülési szabadság után a munkaerőpiacra való visszatérés – derül ki a Profession.hu felméréséből. A munkaadók sok esetben nem rendelkeznek kellően részletes tervvel azokra az esetekre, ha egy munkavállalójuk szülési szabadságra megy. Tudatos tervezéssel és energiabefektetéssel ugyanakk
Idén a magyarok több mint harmada (34%) tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást tervezők aránya. A válaszadók többsége azonban aggodalommal tekint a folyamatosan emelkedő árakra, ami továbbra is komoly kihívást jelent a belföldi turizmus számára - derül ki az Everguest megbízásából készített fris
Szerdán, piaczárás után teszi közzé első negyedéves eredményeit a Magyar Telekom, ehhez kapcsolódóan a cég ismét elkészítette elemzői konszenzusát. Mutatjuk a fontosabb számokat.
Egy hölgy 20 ezer forintért adott volna el egy használt ruhát. A remélt vevő gyorsan jelentkezett, de a történet nem úgy zajlott, ahogy az eladó remélte. Végül futhatott 4,6 millió forintja után. Mint hangsúlyozta: a vele történt csalási típusra korábban sohasem hívták fel a figyelmét.
A Kreml tulajdonában lévő, egykor Oroszország legnyereségesebb vállalatának számító Gazpromnak hosszú ideig tartó gyenge teljesítményű időszak elé nézhet, mivel az európai gázeladások kiesését a belföldi piac és a kínai export segítségével igyekszik pótolni.
Nem dőlhet hátra az a csaknem ötszázezer ügyfél, aki leváltotta márciusban a lakásbiztosítását. Nem biztos ugyanis, hogy mindenkinek érvényes a felmondása, aki véletlenül két biztosítónál is kötött így szerződést, az pedig mindkét cégnek fizethet.
Igen népes nemzetség a loncoké, 180 fajt tartanak nyilván az északi féltekén. Vannak köztük erőteljes növekedésű és kúszó fajok (búbos, húspiros, japán, jerikói és skarlát lonc), lombhullatók és örökzöldek, különböző színű virágokkal.
Az, hogy milyen kiadásokat, ráfordításokat veszünk figyelembe egy beruházás bekerülési értékében, a számviteli törvény betartásának elsődlegessége mellett, még számos egyéb szempontból is fontos. Az e tárgyban szakmai fórumokon feltett kérdésekből válogattunk, azok lényegén nem változtatva, de szükség szerint átalakítva, aktualizálva adjuk közre.
Amikor a Binance beleegyezett, hogy egy 4 milliárd dolláros kártérítés megfizetéséért cserébe az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DoJ), az Árutőzsdei Határidős Kereskedelmi Felügyelet (CFTC), a Pénzügyi Bűncselekményeket Ellenőrző Hatóság (FinCEN) és a Külföldi Befektetési Eszközöket Ellenőrző Hivatal (OFAC) ejtik a tőzsde ellen folytato
Az egyetemi fejlesztések újabb mérföldköveként robotasszisztált sebészeti rendszert helyeztek üzembe kedden a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjában.
Idén a világ legszebb tengerpartjának a Dél-Portugáliában található Praia de Falésia strandot választották meg. A Tripadvisor friss rangsorolása nem jelent nagy meglepetést, hiszen e partszakaszt hosszú évek óta a leggyönyörűbbek közé szavazzák az utazók.
Bicsár Attila, a Michelin Guide által ajánlott Sauska48 kreatív séfje idén is két új, egy húsos és egy vegetáriánus szendvicset tervezett az Omv számára. A Fekete-erdő szendvics (a nyitóképen) kovászos, sokmagvas bagettben érkezik kéksajtos krémmel, meggy-chutney-val, lollo salátával és sok-sok érlelt fekete-erdei sonkával. A Bicsár-féle Camembert
Az Európai Bizottság a szálláshely-közvetítő Booking.com-ot felvette azon digitális vállalatok listájára, amelyek méretüknél fogva szigorúbb versenyszabályok hatálya alá tartoznak, egyúttal vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Twitter mentesülhet-e e szabályok alól. Az uniós bizottság közlése szerint az online szállásfoglalási platfor
Mind a női, mind a férfi lábbelik között a sneakerek a legnépszerűbb online rendelt cipők az eMAG-on: a Nike, a Skechers, a Puma és a Converse cipői a legkedveltebb márkák, egy tipikus vásárló idén 17 ezer forint körüli összegért vásárol. Az eMAG a női és a férfi edzőcipő-vásárlási preferenciák közötti eltéréseket is feltérképezte.A cipők a
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 145 éves tapasztalatára és a legkorszerűbb gyártástechnológiára támaszkodva kínál új, innovatív megoldásokat az ipari termelő vállalatoknak. Az energetikai szektorban is egyre nagyobb szerep
Megszenvedte a fagylalt az elmúlt évek inflációs hullámait, most pedig, miután mind az energia-, mind a tej-tojás-cukor árak konszolidálódni látszanak egy új vészmadár tűnt fel a láthatáron. Most komoly? Ez idén lett ilyen drága? Pedig csak annyi volt a kérdés, hogy kártya vagy készpénz: egy gombóc fagylalt 500 forint. Erdélyi Balázzsal, a Magyar C
Mintegy harminc százalékkal emelkedett a szakképzésbe jelentkezők száma 2020 óta - mondta újságíróknak a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára kedden Nyíregyházán.
Három órán át tartó licitharcot hozott a Virág Judit Galéria 75. tavaszi aukciója, amelyen Gábor Jenő egyik főműve is kalapács alá került – a festményt 80 millió forintnál ütötte Kelen Anna árverésvezető. A legnagyobb szenzációt Kondor Béla négy évtizede nem látott festményének feltűnése keltette, a kép 85 millió forintért talált új tulajdonosra.
Megtréfálta a Nap a gazdálkodók egy részét, a fejlett elektronikával rendelkező traktorokat ugyanis átmenetileg működésképtelenné tette a geomágneses vihar.
A geopolitikai helyzet változása és az új technológiák megjelenése átalakította a korábbi gazdasági világrendet. A lehetséges hatásokat, a az országok, régiók alkalmazkodási képességét és a kialakuló piaci lehetőségeket elemezték az Amundi szakemberei.
További funkciók érkeztek a San Francisco-i OpenAI generatív AI megoldásához. A GPT-4o néven megjelenő frissítés immár a szöveg, a hang és a kép valamennyi kombinációját fel tudja dolgozni bemenetként, és ezek bármilyen kombinációját képes generálni is. A GPT-4o várhatóan ingyenesen is elérhetik majd a felhasználók. O, mint omni Az OpenAI május 13-
A tanárok társadalmi megítélése az elmúlt évtizedekben csökkent, ami részben a progresszív pedagógiai irányzatok hatásának tulajdonítható. A hiányzó példaképek megnehezíthetik a fiatalok számára a célok kitűzését és hivatásuk megtalálását. Tanári tekintély: korlátozó elem vagy közösségformáló erő? A tanárok társadalmi megítélése az elmúlt évtizedek
A LayerZero-t vezető Bryan Pellegrino egy közösségi médiás bejegyzésben közölte, hogy már 100 000 kripto tárca tulajdonosa jelezte, hogy csalt az airdropjuk során. A LayerZero által fejlesztett szolgáltatás az elmúlt két év egyik legjobban farmolt kripto airdropja volt, amit valamikor június elseje után fognak szétosztani. LayerZero airdrop: kiderü
Lássuk be, bizonyára mindannyiunknak van pár rossz munkaszokása, amikkel nem ártana előbb vagy utóbb leszámolni. Összeállításunkban most mutatjuk, melyek azok, amiket nem ártana minél hamarabb parkolópályára tenni. A szünetek és az ebéd kihagyása Ebédszünet mindenkinek jár. Ezt tudatosítsd magadban és ne engedj a dologból, ugyanis nincs mese enni
Idén Európa számos globális sporteseménynek, zenei turnénak és filmfesztiválnak ad otthont, melynek apropóján a Mastercard új kutatásában mélyrehatóan vizsgálta, hogy miért helyezik az emberek egyre inkább előtérbe az élményekre fordított kiadásokat. Évről-évre az „Öreg Kontinens” számít egyébként is a legnépszerűbb utazási célpontnak: csak 2023-ba
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni, a teendőket nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
A magyar Formula 1-es futam az egyik legnépszerűbb hazai sportesemény, 2023-ban négy nap alatt 303 ezer néző kísérte figyelemmel a helyszínen az eseményeket, és várhatóan idén is megtelnek a Hungaroring lelátói. A Magyar Nagydíj hazánk egyik legrangosabb rendezvénye, az együttműködés és a Főtaxi célja ezért az utasok gyors, kényelmes és biztonság
A Magyar Fintech Szövetség és a MENA Fintech Szövetség (A Közel-Kelet és Észak-Afrikai régió Fintech Szövetsége) együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, amelynek célja az együttműködés erősítése és az innováció elősegítése. A magyar szövetség közleménye szerint a két szervezet egyetértett abban, hogy versenyképes nemzetgazdaságok nem működhetn