Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáján jó hírekke szolgált: a gazdaság újraindult, a hitelezés élénkül, a betétek növekednek. Ugyanakkor mint kiemelte, az osztalékbevételek és a babaváró hitelhez kapcsolódó átértékelés nélkül 11% alatt volt tavaly a bankszektor tőkearányos megtérülése, amiért kevés
A tájépítészek, kerttörténészek, kertészmérnökök, kertészek és botanikusok vonzalma magától értetődő a táj, a kertek, a növények iránt, ahogyan a megőrzésükre, fejlesztésükre való törekvésük is.
A Stellantis, a Fiat, Peugeot és Vauxhall márkák tulajdonosa megállapodást kötött a kínai Leapmotorral az olcsó elektromos autók európai értékesítésére, miközben bírálja az Egyesült Államokban bevezetett 100%-os importvámot - jelentette a The Guardian.
Áprilisban elstartolt a Jövőálló Akadémia, a Samsung legújabb kezdeményezése, amelynek célja, hogy leszámoljon a Z generációs fiatalokat érő bírálatokkal, és egy online és offline közösséget építve lehetőséget teremtsen nekik a kibontakozásra.
A kelet-ukrajnai Harkiv megyében stabilizálódott a harci helyzet, az ukrán erők visszaszorítják az ellenséget a területről, az északkeleti, Oroszországgal úgyszintén határos Szumi megyében pedig még nem észlelték az orosz hadsereg aktivizálódását - jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke egy keddi tévéműsorban.
A Facebook anyavállalata, a Meta Platforms bejelentette, hogy 2026 júniusától megszünteti a Workplace alkalmazását, hogy teljes mértékben a mesterséges intelligenciára és a metaverzummal kapcsolatos technológiák fejlesztésére koncentrálhasson.
A baglyok felbecsülhetetlen vegyszermentes segítséget nyújthatnak nekünk a különböző mezőgazdasági kártevők elleni védekezésben, ha szánunk egy kis időt megismerésükre, megtelepedésük támogatására.
Az ausztrál meteorológiai szolgálat szerint egyre nagyobb az esélye annak, hogy idén kialakul az úgynevezett La Nina jelenség a Csendes-óceán térségében. Ez világszerte jelentős hatást gyakorolhat a mezőgazdaságra, többek között csapadékosabb időjárást hozva Kelet-Ausztráliában és Délkelet-Ázsiában, míg szárazabb körülményeket eredményezhet az amer
A Dűne: Második rész a Warner Bros. Picturestől és a Legendary Picturestől jövő héten kedden, május 21-én debütál a Max streaming platformon.A nagyszabású film Frank Herbert Dűne című, elismert bestsellerének adaptációját folytatja visszatérő és új sztárokkal, többek közt az Oscar-jelölt Timothée Chalamet-vel, Zendayával, Rebecca Fergusonnal, az Os
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni, a teendőket nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
A Boeing bejelentette, hogy a Starliner űrhajó első, űrhajósokat szállító misszióját a meghajtórendszer problémái miatt ismét el kellett halasztani, most legalább május 21-ig - jelentette a Reuters.
A hetedik alkalommal megrendezett Choose France elnevezésű rendezvényen mintegy 15 milliárd euró értékben 56 külföldi nagyberuházást jelentettek be, amelyek tízezer új munkahelyet teremtenek - közölte a francia kormány.
Az elmúlt évek talán legszínesebb, legváltozatosabb vakációjára készülhetnek a diákok, elképesztő témák, újfajta táborok várják a gyerekeket a június 24-én kezdődő nyári szünetben. Fontos viszont a szülők szemfülessége, ugyanis idén gyorsabban telnek be a nyári programok turnusai, mint eddig bármikor.Az iskolai szünetek átszervezése miatt idéntől e
Kicsi kezekkel és vastagabb ujjakkal rendelkezel? Akkor a picit hosszabb és íveltebb mandula körmök nagyságrendekkel szebbé tehetik a kezeidet, optikailag ugyanis képesek megnyújtani az ujjak hosszát.
A sport és a kultúra elválaszthatatlanok és ezt a kapcsolatot fejezi ki a mélykúti központ is, amely egyszerre sportcsarnok és kulturális centrum - jelentette ki a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár az új, több mint ötmilliárd forint állami támogatással épült intézmény átadásán kedden a Bács-Kiskun vármegyei Mélykúton.
Romániában 5,46 százalékkal csökkent a közvetlen külföldi befektetések értéke az idei első negyedévben éves összevetésben - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR) kedden.
A Balkán kifogyott, Ukrajna munkaképes lakosságának jó része elmenekült, marad a Távol-Kelet, ahol a vallás azért szerencsére visszafogottabb, mint a keményebb arab országokban – magyarázta az ATV-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Roaring Kitty elkezdett filmjeleneteket posztolni az X-en, és három éve nem látott csúcsra hajtotta fel nemcsak a GameStop, hanem az AMC részvényárfolyamát is.
A magyar bor sikere közös érdek, egyúttal nemzetépítő erő is, hírnevét a kormány támogatásain túl összefogással, együttműködésekkel, szemléletformálással, újításokkal és változtatásokkal lehet a leghatékonyabban növelni – fogalmazott az agrárminiszter a 43. országos borverseny keddi megnyitóján.
Az előértékesítések kedvelt vadászterületet jelentenek a bálna vásárlóknak, akik a nagyon olcsó érméket hatalmas mennyiségben képesek megvásárolni. Így általában szép summát is szakítanak egy későbbi értékesítéskor. Természetesen nem elég, hogy egy érme olcsó legyen, sok egyéb szempont is számít, amikor egy bálna bevásárol. A projekt megalapozottsá
Előfordulhat bárkivel, aki nap mint nap autózik, hogy véletlenül éppen akkor gyorsít egy kicsit, amikor egy sebességmérő radar (traffipax) van ott. Ilyenkor általában ránézünk a sebességmérőre, és megijedünk, mert a megengedettnél magasabb értéket látunk. Azonban ne essünk pánikba azonnal! Lehetőség van arra, hogy ne kelljen büntetést fizetnünk. Me
Az alkoholos italok fogyasztása sok kérdést felvet. Az egyik ilyen, hogy mit tegyünk akkor, ha szeretnénk italozni a barátokkal, de a másnapi programunk szempontjából ez mégsem lenne olyan jó ötlet. Jó hír, hogy már létezik megoldás erre a problémára, és nem feltétlenül kell kompromisszumos eredményeken törnünk a fejünket.
A csendes Dunántúli településen, ahol az idősek nyugalomban élvezhetik nyugdíjas éveiket, egy nem mindennapi esemény rázta meg a lakosságot. Sz. Kálmán, a 75 éves nyugdíjas, aki korábban hivatásos sportolóként és rendőrként dolgozott, legyűrt egy csalót, aki a faluban akart garázdálkodni.
Az Oroszlán nézze más szemszögből a dolgokat, a Vízöntő ma nagy eséllyel fizetésemelést kap, ha kér! Karrier horoszkóp: 2024.05.15. Kos Folytasd azt, amit néhány napja elindítottál. Ne engedd el azt az ötletet, amely átvillant a fejedben. Tegyél fel kérdéseket, végezz kutatást, és kövesd az utat. Valószínűleg sokkal több sikert fog hozni az elképze
A Gránit Bank 19 milliárd forintos adózott eredménnyel, konszolidált szinten 21,6 milliárd forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet, a mérlegfőösszeg alapján pedig mára Magyarország nyolcadik legnagyobb univerzális bankjává vált - tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t kedden.
Az Egyesült Királyság Királyi Állatorvosi Iskolájának patobiológiára szakosodott csapata a taiwani Nemzeti Chung Hsing Egyetem munkatársaival együttműködve alkották meg azt a táblázatot, mely közel 8000 házimacska fajta várható élettartamát adja meg.
A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja. Ráadásul a vonatkozó szabályok is évről-évre egyre összetettebbek. A transzferár-dokumentációs határidők közeledtével érdemes végigtekinteni, hogy mik azok a rejtett csapdák, amelyeket kerüljünk el a dokumentáció és az adatszolgáltatás elkészítésekor. Ebben van
Egy új kutatás szerint roppant egészséges, ugyanakkor nem hagy kellemetlen szájszagot az Ázsiában már évszázadok óta jól ismert, fermentált és meglepő módon teljesen fekete színű fokhagyma.
A spanyol parlament felsőháza (szenátus) kedden elutasította az amnesztiatörvény tervezetét, amely a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosítana.
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a
Vádat emelt az ügyészség egy, az internetes hirdetőket megkárosító ukrán férfival szemben, aki az adathalászattal megszerzett bankkártyaadatokkal debreceni bankautomatákból vette fel a megtévesztett sértettek pénzét. A hajdú-bihari főügyészség vádiratának a lényege szerint az ukrán férfi 2022 februárjában költözött a családjával Csehországba, ahol
Az első tavaszi napsugarakkal együtt roppanós, zöld szárak is érkeztek az üzletek polcaira. Ideje, hogy kihasználjuk a tavaszi kedvenc egészségünkre gyakorolt előnyeit!
A Manchester City eddig egyetlen alkalommal sem tudott győzni a Tottenham új stadionjában. Kedden este viszont nagyon kellett. Kedd estig az Arsenal vezette az angol bajnoki tabellát, viszont a City egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Tottenham Guardioláék egyik mumusa, ősszel fordulatos meccsen játszottak 3:3 arányú döntetlent, most viszont a
Egyre többet hallani ezt a szót: fenntarthatóság. De mit is jelent ez a gyakorlatban? A nagy gyártócégek már tudatosan törekednek arra, hogy olyan alapanyagokat használjanak fel, amelyek környezetbarátak, sőt visszaforgathatók!
Az évad az Ii. Aegon Targaryen vezette Zöld Tanács (Green Council) és a Rhaenyra Targaryen vezette Fekete Tanács (Black Council) közti csatára és hatalmi harca fókuszál. Ebből a háborúból senki sem maradhat ki, mindenkinek választania kell, kit mellé áll…
A Tether, a USDT stablecoin kibocsátója Grúziában talált befektetési partnerre. A CityPay.io, amely egy grúz központú fizetésfeldolgozó cég, már második alkalommal jut tőkéhez a világhírű vállalattól. A CityPay.io szolgáltatásai segítségével a felhasználók kriptovalutával fizethetnek termékekért és szolgáltatásokért több mint kétezer helyszínen a k