Egy amerikai autós társaság, amely arról híres, hogy szériaautókat alakít át egyedi megjelenésű járművekké, most a Tesla Cybertruckját varázsolta át lánctalpas hójáróvá. A Cybertruck egy teljesen elektromos, akkumulátoros, könnyű teherautó, amely az Epa-szabvány szerint 400-800 kilométeres hatótávolságra képes és a becslések alapján 2,9–6,5 másodpe
A legtöbbet használt kínai dialektus 1,1 milliárd beszélővel. Észak-Kínából származik, Kína és Tajvan leggyakrabban beszélt nyelve, valamint több millióan használják Délkelet-Ázsiában és a világban.
A településhez való hozzáférés megnyitja az utat az orosz hadsereg számára, hogy folytassa támadó akcióit, ugródeszkaként szolgálva Konsztantyinovka irányába.
Magyarország további EU-források lehívására vált jogosulttá. Az Európai Bizottság ugyanis háromhónapos értékelése után arra jutott, hogy az oktatási és képzési rendszer, illetve a nemek közötti egyenlőség területén végrehajtott reformok több milliárd eurónyi kohéziós forrás lehívását teszik lehetővé – ismerte el az Európai Bizottság a Portfolio-nak
Március elsejétől az adóhivatal általános tájékoztatási tevékenységét az országos illetékességgel működő tájékoztatási igazgatósága látja el, az ügyfelek továbbra is a megszokott csatornákon kérhetnek segítséget adózási kérdésekben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Minden a fantasztikus hetesnek nevezett részvényekről (Apple, Microsoft, Alphabet, Amazon, Nvidia, Meta Platforms, Tesla) szólt az elmúlt hónapokban, pedig van élet az amerikai részvénypiacon túl is. A Citi Európában nézett körül, és mutatott hét európai részvényt, amely sok szempontból nagyon hasonlít az amerikai behemótokra.
Az idén 50 éves Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megalakulása óta aktívan részt vesz a fehér gólyák védelmében és a faj időszakos felméréseiben. 2023-ban is az ország jelentős részén zajlott adatgyűjtés a fészkekről, a mindenki számára nyitott TermészetLesen program részeként.
3 százalékos növekedéssel zárta a februári hónapot a BUX index. A legnépszerűbb részvények között ezúttal is az OTP Bank - Richter Gedeon - MOL hármas zárt az élen, míg a brókercégek mezőnyében az Erste, a Concorde és a Wood jeleskedett leginkább. A hónap emellett Február emellett a rendezvények szempontjából is kiemeltnek bizonyult: a Tőzsde átadt
Jelentősen, több mint 50 százalékkal, 737 milliárd forintra nőtt a K&H privátbanki ügyfelek befektetési alapokban lévő vagyona 2023 és 2024 januárja között - közölte a pénzintézet pénteken.
Interjú Borhi Andrással, a PREGA konferencia "Drónok a mezőgazdaságban: felmérés és légi kijuttatás" szekciójának vezetőjével és Gyovai Szabolccsal a Planta Drone Kft. tulajdonosával.
Teljes mértékben mentesíti a kormány a gazdálkodókat az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól az idei esztendőben is – jelentette be Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
Rendkívüli hónapnak lehettek tanúi a kereskedők, akik 2024 februárjában a Bitcoin alakulását követték. A legnagyobb kriptovaluta szinte rekordmagasságba emelkedett, ekkora
Bár a hírekben mostanában az Integritás Hatóság azzal szerepel, hogy együttműködik velük Magyar Péter, Varga Judit exminiszter exférje, az is érdekes lehet, hogy mit tartalmaznak a vadonatúj intézmény vezetőinek vagyonnyilatkozatai.
Friss elemzést készített az AutoWallisról a Concorde, egyrészt a friss negyedik negyedéves számok fényében, másrészt mert új elemzőhöz került át a cég. A Concorde vételre ajánlja az AutoWallis részvényét, célára pedig közel 70 százalékos felértékelődési potenciált feltételez.
Szakértők azt akarják, hogy a dohánytermékekre vonatkozó keretszabályhoz hasonlóan az ultrafeldolgozott élelmiszerekről szóló keretegyezményt is fogadják el.
A kerek születésnapon a Blikk különleges időutazásra invitálja olvasóit minden platformján. A blikk.hu virtuális sajtófotó kiállításon mutatja be az elmúlt három évtized markáns közéleti eseményeit és színes pillanatait, indul a Blikk Szív videó sorozat, a születésnapi lapszám retrospektív melléklettel egészül ki, valamint született egy exkluzív bo
A nagy rendőri jelenlét és a környéken felállított barikádok ellenére a gyászolók tiltakozásként tapsban törtek ki, amikor Alekszej Navalnij holttestét egy Moszkva melletti templomba vitték péntek reggel.
Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot folytat a Budapest Airportnak 2018-ban nyújtott 200 millió eurós hitel kapcsán felmerült súlyos kötelezettségszegés ügyében. A vizsgálat középpontjában Vazil Hudák, az Európai Beruházási Bank (EBB) volt alelnöke áll, aki a hitel jóváhagyásában játszott szerepe és a Budapest Airport igazgat
Több mint 150 fiatal sportoló kötött szerződést a Magyar Honvédséggel pénteken, az újoncok a versenysport mellett önkéntes tartalékos katonaként teljesítenek majd szolgálatot.
Csökkentek a hitelkamatok, újra emelkednek a reálbérek, idén lesz magyar GDP növekedés, a CSOK Plusz elindult, a lakossági állampapír kamat feleződött. Mi következhetne ebből, ha nem az, hogy újra beindul az ingatlanpiac? – a kérdést összefoglalójában a Bankmonitor.hu járja körbe.
Eredményes jegyzési időszakot követően tőkét emelt a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett, környezetgazdálkodással foglalkozó Vertikal Group. A társaság közel 94,8 millió darab új részvényt bocsát ki, mintegy 928 millió forint összkibocsátási érték mellett - áll a cég közelményébne.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációnak minősülő tőzsdei kereskedése miatt.
Az építőipar talpraállítása, több tízezer új munkahely, növekvő állami bevételek – a szakmai és piaci szereplők álláspontja szerint egy nagyszabású épületenergetikai felújítási program a magyarok életminőségét és hazánk energiafüggetlenségét is növelné. A hazai épületfelújítás felgyorsításáért jött létre egy szakmai összefogás, amit az Egyensúly In
A jó minőségű, újrahasznosított műanyagokra számos iparágból érkezik igény, ez alól nem képez kivételt az autóipar sem. A Mol a piaci kívánalmakat kielégítő új, kedvező szagtulajdonságokkal rendelkező natúr, kompaund és újrahasznosított műanyag alapú, elsősorban az autóiparban hasznosítható termékek receptúráinak kifejlesztésébe kezdett. A projekt
A két-háromszoros különbség sem ritka a hasonló tartalmú lakásbiztosítások díjai között itthon, emiatt egy adott kategórián belül a legdrágább terméket választó ügyfelek jóval többet fizethetnek otthonuk biztosítására. Egy 120 négyzetméteres budai sorház tulajdonosa például akár évi 173 ezer forintot, azaz havonta majdnem 15 ezret is bukhat a díjon
Lasse Skytt szabadúszó dán újságíró több, különböző újságokban megjelent cikkeivel kapcsolatban is plágium gyanúja merült fel, azonban nem mindennel kapcsolatban igazolódott be a vád. Az Átlátszó főszerkesztőjével például tényleg beszélt annak idején. Az Orbán-rendszerről szóló Orbanland című könyvének nyomtatása mindenesetre szünetel, dán sajtóhír
2024. március 3-án (vasárnap) 9 órától 21 óráig a Nav háttérrendszerének karbantartása miatt a Nav webes felületei és a Nav-Mobil applikáció egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetők.
Üzbegisztán jelenlegi kormánya komolyan veszi a gazdák támogatását: hatalmas kamatmentes kölcsönöket és földet kapnak azok, akik tüzelőanyag-mentes üvegházakat építenek.