Az új gyár Európa egyik meghatározó kutatás-fejlesztési projektje lesz - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter Szegeden. A Rheinmetall a Szegedi Tudományegyetemmel (Szte) együttműködve olyan új ökoszisztémát és tudásbázist épít majd ki, amely sok magyar és külföldi fiatal számára is különleges lehetőségeket teremt.
Több hónapnyi halogatás és zárt ajtók mögött folyó egyeztetések után 2024. március 15-én az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet (Corporate Sustainability Due Diligence Directive), amely röviden, mint CSDDD, vagy CS3D kering a köztudatban több mint két éve.A szabályozás célja a környezetvédelem és
Az év végén tovább bővült az ATM-es készpénzbefizetések száma és összege, miközben a pénztáraknál az adatok csökkenést mutattak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb összesítéséből az látható, hogy az ATM-es befizetések száma a negyedik negyedévben majdnem 50 százalékkal meghaladta a pénztári ügyletekét, de a nagyobb összegeket továbbra is az ut
A NAV 2024-es ellenőrzési tervéből már egyértelműen látszik, hogy mely területekre koncentrál a központi adóhatóság az idei adóellenőrzései során. Kiemelt figyelmet kapnak a nagyszámú munkavállalót foglalkoztató cégek, a munkáltatással összefüggő területek és a transzferárazás vizsgálata, valamint a magánszemélyek külföldről származó jövedelmeinek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden 75 bázisponttal, 8,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét. A döntés hátteréről Virág Barnabás, az MNB alelnöke ad tájékoztatást.
Tegnap pont került egy 29 hónapja tartó fúziós folyamat végére, aminek köszönhetően a mai nappal tőzsdére került Donald Trump közösségi oldalát üzemeltető cége, a Trump Media. A vállalat a republikánus elnökjelölt nevével fémjelzett Truth Social közösségi médiaplatformot működteti, amely Trump fő kommunikációs platformja a támogatók elérésében és a
Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 75 bázisponttal 8,25 százalékra csökkentette az alapkamatot mai kamatdöntő ülésén, és ugyanilyen mértékben mérsékelte a kamatfolyosó két szélének értékét.
Javaslatcsomagot dolgozott ki a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) a külföldön dolgozó magyarok hazahívására. A VOSZ szakértői szerint – többek között - célzott hazatérési támogatással lehetne ösztönözni a hiányszakmában dolgozó munkavállalók hazatérését, de az atipikus foglalkoztatási formák is lehetőséget jelentenek.
A Szentkirályi minőségellenőrző laboratóriuma jelezte, hogy a palackozás során a 1,5 literes szénsavmentes Szentkiralyi termékbe csekély adagban tisztitószer került, ezért a Szentkirályi Magyarország kéri a fogyasztókat, akik múlt pénteken, március 22-én bármelyik Auchan áruházban olyan 1,5 literes, szénsavmentes (rózsaszín kupakos) Szentkirályi ás
A nyugdíj összege a nettó havi életpálya átlagkeresettől is függ, ám ha e jövedelmi elemek között akad olyan, amely alacsony összegű, akkor az lehúzhatja az átlagkereset szintjét, így csökkentheti a megállapítandó nyugdíjat, de szerencsére léteznek biztonsági rendelkezések ennek kiküszöbölésére. Azonban a rokkantsági ellátás mellett végzett munkáva
A hagyományoknak megfelelően a jegybank ma is megtartja a kamatdöntés utáni tájékoztatóját. Az eseményen Virág Barnabás alelnök bizonyára részletesebben beszél a gazdasági kilátásokról, illetve a kamatpolitika várható változásaira is tesz majd utalást. Az eseményről itt tudósítunk.
"A globális dezinflációt övező kockázatok, a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága és a hazai infláció év közepén várt átmeneti emelkedése a következő hónapokban óvatos monetáris politikát indokol. A Tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását. A követ
A hagyományoknak megfelelően a jegybank ma is megtartja a kamatdöntés utáni tájékoztatóját. Az eseményen Virág Barnabás alelnök bizonyára részletesebben beszél a gazdasági kilátásokról, illetve a kamatpolitika várható változásaira is tesz majd utalást. Az eseményről itt tudósítunk.
Eddig a kora tavaszi fák, az éger, a ciprus- és tiszafafélék és a mogyoró pollenszemei uralták a légkört. A húsvéti hétvégére ezeknek az allergéneknek a mennyisége várhatóan lecsökken, míg jelentősen megemelkedik a nyírfapollen koncentrációja a levegőben - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Veszélyben érzik nem csak magukat, de a Duna környezetét és a part környékén lakókat is a magyar személyszállító hajósok. A Duna egyes partszakaszainak rendezésére és a kikötők újraosztására szolgáló tervek szerint ugyanis az újlipótvárosi kikötőkbe a mostani, kisebb magyar cégek helyett a külföldi tulajdonú, nagy szállodahajókat engednék be – nem
A medvehagymaszezon közepén járunk, ezért itt az idő kihasználni ezt az időszakot, és a lehető legtöbb egészséges finomságot készíteni a boltokban és piacokon kapható, illetve az erdőben szedhető, harsogóan friss zöld levelekből.
A monetáris politika új szakaszba lép, a kamatcsökkentések üteme lassul a második negyedévben. A pénzpiaci stabilitásnak a kamatpolitikában kulcsszerepe van.
Több, mint két éve húzódik a háború Oroszország és Ukrajna között, melynek köszönhetően Oroszország számos nemzetközi, gazdasági szankcióval került korlátozásra,
Év közepére 6,5-7% körüli szintre csökkenhet az alapkamat – mondta Virág Barnabás MNB-alelnök a jegybanki kamatdöntést követő tájékoztatón. Ez azt jelenti, hogy a jegybank kisebb kamatvágásokra áll át, várhatóan 50 bázispontra, ezzel érhető el a június végére jelzett kamatsáv.
Horvát lapértesülés szerint Csányi Sándor, Jellinek Dániel és Mészáros Lőrinc is érdeklődik Horvátország legnagyobb cége, a Fortenova agrárüzletága iránt. Az OTP azonban közölte a Portfolióval, hogy sem a Bonafarm, sem Csányi Sándor más cége nem jelentett be vásárlási igényt a horvát céggel kapcsolatban.
A mai 75 bázispontos kamatvágással párhuzamosan kiadta friss inflációs jelentésének főbb előrejelzéseit a Magyar Nemzeti Bank, amelyből kiderül, hogy a jegybank lefelé módosította az idei inflációs előrejelzését, amelynek középértéke 4,75%-ról 4,3%-ra változott. A GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzést is lefelé módosította 2024-re vonatkozóan a je
Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.
Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián. Magyarországon a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel Budapest, valamint a Hotel Vinifera Wine&Spa Balatonfüred kapta meg ezt a rangos elismerést az alváskörülmények példamutató kialakításáért és a vezetőik minőségi alvás iránti e
A szokásos gyakorlatnak megfelelően ma is megrendezésre kerül a jegybank kamatdöntést követő tájékoztatója. Virág Barnabás alelnök valószínűleg részletesebben fog beszélni a gazdasági kilátásokról, és várhatóan utalni fog a kamatpolitika lehetséges változásaira is.
A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Az ukrán csapatok Neptun rakétával csapást mértek az oroszok által 2014-ben elfoglalt Kosztyantin Olsanszkij nevű nagy partraszállító hajóra, amelyet az orosz erők még 2014-ben foglaltak el - közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője kedden egy tévéműsorban.
Három forgatókönyvet tárgyalt a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen, végül egyhangú döntésről számolt be a jegybanki alelnök.
Egészen elképesztő mértékben emelkedik a kakaó árupiaci jegyzése, az árfolyam nemrég elérte a lélektanilag fontos 10 000 dolláros tonnánkénti szintet. De mi okozza mindezt?
Tisztítószer jelenléte miatt visszahívták a Szentkirályi népszerű kiszerelésű ásványvizét. A hatóság arra kéri a lakosságot, senki ne igya meg, az árát visszatérítik.
A napelemparkok és a paksi atomerőmű termelésével Magyarország elektromos áramot exportálhat a jelenlegi importfüggőség helyett, mondta Lantos Csaba miniszter.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök menesztette Olekszij Danyilovot az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkári posztjáról - derült ki az államfő hivatalos honlapján kedden közzétett rendeletéből.
Az Apple iPhone-értékesítése Kínában februárban 33 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a kereslet további visszaesését jelzi a vállalat számára ezen a kulcsfontosságú piacon, miközben a teljes okostelefon-piac is jelentős zsugorodást mutat - tudósított a Bloomberg.
Sokat találkozni ma az ipar 4.0 fogalmával. Nem véletlenül, hiszen egy teljesen új világ hajnalán vagyunk. Emberi ésszel néha még felfoghatatlan az a technológiai fejlődés, aminek ma a részei vagyunk. Ettől függetlenül azonban sok tévhit is kering arról, hogy mit is jelent valójában a negyedik ipari forradalom.
A Standard Chartered frissítette korábbi bitcoin-árelőrejelzését az érme bikás ármozgásai alapján. A szervezet mostani előrejelzése szerint a bitcoin értéke az
Személyes kiszolgálásban fejlődtek, elektronikus ügyintézésben visszaestek a hazai cégek, az ügyfélszolgálatok fejlesztése kulcskérdés a jelenlegi gazdasági helyzetben – vonható le a következtetés a "Kiváló Kiszolgálás" programban részt vevő vállalatok ügyfél-kommunikációs szolgáltatásait vizsgáló felmérés nyomán.