Egy friss kutatás szerint a rászorultsági elv 2010. után háttérbe szorult a magyar családtámogatási rendszerben, az erre fordított összeg többsége ma már vállaltan olyan formákban kerül a lakossághoz, amelyeknél a jómódú háztartások előnnyel indulnak.
A gépipar és az automatizálástechnika szabványos gépelemei globális gyártójának és szállítójának számító norelem több mint 40%-kal növelte termékválasztékát. Az iparágban egyedülálló bővülés több mint 100 000 termékre növeli norelem kiváló
Felelős madáretető-tulajdonosként figyelnünk kell arra, hogy megfelelő időben hagyjuk abba az etetést. Fontos, hogy a madárszülők már ne magokkal etessék tavasszal a fiókáikat, mert az árthat nekik, de mit csináljunk, ha tavasszal még hidegebb hetekre lehet számítani?
A kisgyermekes nők egy része hiába tervezi, mégsem térhet vissza korábbi munkahelyére vagy munkakörébe a szülési szabadság lejárta után. Szakembert kérdeztünk a leggyakoribb okokról és a lehetséges megoldásokról.
A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Megnéztük, 40-42 millió forintból Budapesten mekkora jó állapotú téglalakást vehetünk. Kispesten akár egy 67 négyzetméterest, a II. kerületben vagy az Újlipótvárosban viszont csak 32-34 négyzetméteres ingatlant tudunk vásárolni ennyi pénzért a kínálatból.
A selyemvirágfának helye van a hazai termesztésben, bővíthető vele a választék, és alkalmazása lehetővé teszi a kedvelt és látványos virágos szezon meghosszabbítását.
A The Lancet című tudományos folyóiratban nemrégiben megjelent nagyszabású tanulmány szerint a termékenységi ráta nagymértékű csökkenése évtizedeken belül azt eredményezheti,
Svédországban élő olvasónkban felmerült a kérdés, hogy Magyarországról érkező nyugdíjára a svéd adóhatóság kivethet-e személyi jövedelemadót. A kérdésre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
Az Audi Hungaria teljesítményét a 2023-as üzleti évben gyártótelephely-specifikus kihívások befolyásolták. A négykarikás vállalatnál a tavalyi évben 1 660 425 motor, köztük 114 058 elektromos hajtás készült. A győri gyártósorokról összesen
Reménytelen helyzetben a karibi ország, melynek történelme fölöttébb érdekes, jelene annál szomorúbb. A világ egykori első, felszabadult rabszolgák által alakított köztársasága ma irányíthatatlan, bandaháborúk uralják, a nemzetközi békefenntartó erő pedig lassan áll össze.
Április első hetétől legfeljebb 6 héten át útfelújítási munkák nehezítik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését - közölte az Mkif Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A technológiai fejlődés következtében most ott tartunk, hogy jelenleg sokkal nagyobb és jobb képminőségű tévéket tudnak vásárolni az emberek ugyanannyi pénzből vagy egy picit többől, mint tették azt néhány évvel ezelőtt. A tévés piaci ugyanis az elmúlt évek inflációs poklában igencsak helyt tudott állni, és ha történt is idénre némi áremelkedés, az
Az első bankkártyák 35 évvel ezelőtt jelentek meg Magyarországon. Nagy utat tettünk meg azóta és bizonyára jó munkát végeztünk, ha már alaptörvényben kell megvédeni a készpénzhasználatot a digitális fizetéssel szemben. Anno az úttörő MKB által kibocsátott Visa bankkártyákhoz még dollárban származó jövedelmet kellett igazolni (ez 1988-ban volt, tehá
Milyen helyzetekre lehet jó egy életbiztosítás a közép- és kisvállalati (SME) szektor cégvezetőinek, tulajdonosainak? Kurdi Ferenc posztja a HR Blogon.
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei, illetve partnerei 2024. március 20-án közös sajtónyilvános konferencia keretében mutatták be az MRSZ 2023-as média- és kommunikációs piac költéseit felmérő számait. Ezek alátámasztják, hogy a rendezvényszektor vállalati eseménymarketing piacának árbevétele már 2022-ben meghaladta a pandémia előtti
A technológiai vállalatok tudják, hogy ha nyílt, demokratikus vita folyik az adatbiztonságról, akkor a fogyasztók digitális biztosítékokkal kapcsolatos aggályai győzedelmeskedni fognak - véli Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászprofesszor.
A jövő héten a Pénzügyminisztérium közzéteszi az államháztartás február végi részletes adatait, a jegybank kamatdöntő ülést tart, a statisztikai hivatal pedig egyebek mellett a foglalkoztatás és munkanélküliség februári helyzetéről közöl adatokat – tájékoztatott az MTI.
A kripto elemzők jelenleg a Polygonra (Matic) és a Solanára (SOL) összpontosítanak. Azonban a KangaMoon (Kang) - egy negyedik szakaszban lévő előértékesítési csillag - szintén nagy hullámokat vetett a kriptopénz piacon. Már az első vásárlóknak 180%-os megtérülést biztosítva, számos elemző arra utal, hogy ez a mém érme 2024-ben akár 1 dollárra is em
Az antibiotikumokkal szemben ellenálló mikroorganizmusok, azaz az antibiotikum-rezisztencia terjedésének köszönhetően az elmúlt időszakban számos humán- és állatgyógyászati készítmény veszített hatékonyságából.
Fontos szerepet játszanak a hazai gyártású traktorok Észak-Korea mezőgazdasági termelésének növelésében. Legnagyobb (bár csupán 80 Le-s) erőgépük frissített változata a közelmúltban jelent meg.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 25-én kezdődő héten.
Érdemes felújítani a Magyarországon lévő több százezer Kádár-kockaként ismert családi házat. Budapesten 26 millió forint, a vármegyeszékhelyeken és a kisebb településeken 20 millió forint a különbség a jó állapotú és a felújításra váró Kádár-kockáknak megfelelő házak kínálati ára között - derül ki a money.hu és az ingatlan.com összeállításából.
Spanyolországban épül az Ocean Thermal Energy Conversion (Otec) nevű innovatív új technológia prototípusa, amely ott is éjjel-nappal megújuló energiával való ellátást ígér, ahol eddig hagyományosan fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodtak, például a távoli trópusi szigeteken. Amikor a prototípus elkészül, egyéves tesztelésre küldik a spanyolországi K
Csütörtöktől nevezhetnek a könyvtárak a Minősített Könyvtár címre és a Könyvtári Minőségi Díjra - jelentette be Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az Országos Széchényi Könyvtárban csütörtökön.
A jövő héten a Pénzügyminisztérium közzéteszi az államháztartás február végi részletes adatait, a jegybank kamatdöntő ülést tart, a statisztikai hivatal pedig egyebek mellett a foglalkoztatás és munkanélküliség februári helyzetéről közöl adatokat.
Már pontozzák a rabokat a magyar börtönökben: az új kreditalapú kategóriarendszer határozza meg a szabadságvesztés büntetések végrehajtási rendjét. A jól viselkedő rabok enyhébb besorolást érhetnek el.
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk következő, március 27-én, szerdán 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Liv
Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 65 236,93 ponton zárt pénteken, 248,60 ponttal, 0,38 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk következő, március 27-én, szerdán 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Liv
Az Auchan pénzügyi szolgáltatási ajánlatainak köre most lakásbiztosítással bővül. Az áruházlánc az Alfa Biztosító segítségével lép be a piacra. Más új szolgáltatás is van a tarsolyában.
Az Európai Parlament elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Bybit A Bybit a napokban több promóciót is elindított, melyekből a kezdő,